Hawaii-t helyben is Paradicsomként emlegetik az emberek maguk és a média is. Sokaknak az is, de a kutyáknak bizonyosan. Gazdáik, akik gyakrabban járnak autóval, mint gyalogosan, gyakran viszik magukkal kisebb-nagyobb utakra. Szinte mindenkinek van kisteherautója (truck), amelynek platóján igen gyakran utazik (az első kép az előttünk haladó kocsiról készült, a kutya egészen kiemelkedik a közel 100 km/h sebességgel haladó autóban), nem ritkán több kutya is (az emberek is utazhatnak a platón az itteni KRESZ szerint). Bevásárláskor például a kutyák őrzik az autót és a platón hagyott dolgokat.
Mindenféle kutya van itt. Az egyik parkolóban, teljesen véletlenül, az első, jól megtermett magyar komondorral is összetalálkoztunk (lásd az alábbi képen), ami akkor derült ki, amikor a kutya gazdája rákérdezett, honnan jöttünk. A kutyák tehát itt nagy becsben vannak. Az általában elkerítetlen telkeken is szabadon élnek, őrködnek, s megnehezítik a bejutást az ismeretlenek számára. A vidékiesebb részeken, ahol már nem is igen lehet, nem érdemes kerítéseket csinálni, olyan nagyok a telkek, a szomszéd kutyák „összejárnak”, s „járőrködnek” az utcán. Egy-egy darabon kísérik az autókat, embereket. Általában nem ijesztőek, de sosem lehet tudni, hogy ha valamelyik telekre belépnénk, hogyan reagálnának rá. Kétségtelenül ez a közbiztonság fenntartásának egyik fontos eleme a ritkábban lakott területeken. A kutyák nagyon élvezik ezt a helyzetet.
Azt már kevésbé, hogy boltokba, parkokba nem engedik be őket. Az utóbbi szabályt azonban nem veszik nagyon szigorúan, meg is szegik rendszeresen. Például, a strandokon akkor jelennek meg a kutyások, amikor a vízi mentősök már elmentek (délután 4-5 körül), bár a tiltás ekkor is érvényes. A parkokat, strandokat nem zárják be, akár éjjel is lehet fürdőzni a meleg vizű strandon (Hot Pond). Ilyenkor azonban a többiek nagyon toleránsak a kutyásokkal, akik mindenütt vigyáznak arra, hogy a kutyapiszkot eltakarítsák a nem kívánt helyekről. Kokó – a mi történetünk egyik fontos szereplője, Andrisék kutyája (az alábbi képen), már-már emberszámba megy – profi utazó, nagyon fegyelmezett, jól érzi, hol kell meghúzódnia, szolidan viselkednie és hol szaladgálhat szabadon. Szinte sosem kell megkötni, pórázon vezetni. Hawaii számára valóban a Paradicsom.
Többnyire házi, biotermékekről van szó, amelyet speciálisan termelnek farmokon, vagy feleslegként áll rendelkezésre nagyobb kertekben. Az ember odamegy, kiválasztja, ami kell neki, s a kijelölt helyre leteszi, vagy dobozba, perselybe bedobja a pénzt. Néhol a pénzes dobozt, perselyt odaláncolják, máshol egy résen kell bedobni a pénzt, hogy ne férjenek hozzá illetéktelenek. A lényeg azonban a felügyelet nélküli, bizalmon alapuló vásárlás. Nem kell az eladónak naphosszat állnia a pult mögött, s várni a viszonylagosan ritkán érkező vásárlókat. Nem nagy az ilyen forgalom, de jó az eladónak és a vevőnek, az áru nem vész kárba. Leginkább a környéken lakó szomszédok élnek a vásárlás és az eladás ilyen lehetőségével, ismerik, és nem csapják be egymást. Persze, a vásárlás lehetősége adott az utazó, turista, vendég számára is. 
Mari már el is kezdte erdő-, mezőgazdasági és építési, gépkezelési ismeretek elsajátítását a fűnyírással kezdve (lásd a fenti képen), hamarosan áttér a kisebb földmunka- és rakodógépekre, majd a testesebb (lásd az alábbi képen) eszközökkel folytatva. Mindig is készült erre a szerepre, traktoros lány karrierje úgy látszik, csak most tud majd kibontakozni. Soha sem késő. Bár szakácsként minden bizonnyal még nagyobb sikere lesz a Mesefaluban, mert már az elmúlt, itteni több, mint két és fél hónap alatt sorra eteti a szomszédokat, ismerősöket, a családról nem is beszélve, nagy népszerűséget szerezve. A szabadtéri kemencét az első építmények között kell majd ezért megcsinálni, a Mama Mary-féle kenyér az egyik kedvenc lett az étkei között.
Meglódulhat tehát a fantáziánk. A Fern Forest az egyik csapadékban leginkább bővelkedő hely a szigeten, ezért bátran gondolkodhatunk mindenféle vizes dolgokban, például a fürdőház és a tábortűz mellett szabadtéri jakuzzi-ban is, amelynek vizét a kemence melegíti fel. A tábortűz fölé oszlopokon álló duplatetőt képzelünk el, amelyen felül ki tud menni a füst, így még esőben is – ami Fern Forestben délutánonként, este és éjjel gyakori – tudunk majd bográcsozni. A szépen megtisztított, dimbes-dombos erdei parkban sétautakat, kisebb tisztásokat, azokon függőágyas pihenőhelyeket képzelünk el. Minden bizonnyal, előbb vagy utóbb lombházat is építünk az élő fák adottságait kihasználva. Sok-sok lehetőség és közösségi otthonteremtő munka áll most előttünk.
Többször ellátogattunk a telekhez, beszéltünk a már ott lévő szomszédokkal, a környék nagyobb része még lakatlan, de van négy „jó szomszéd” az utcában a kinézett telekhez közel, akik számára a „jó szomszédság” szintén fontos érték. Két fiútestvér, kb. 25-30 éves fiatalok, még csak buldózereznek, egy angol házaspár kamasz fiukkal, akik éppen kezdik az építkezést, egyelőre sátorban laknak, egy gyermekes család már régebb óta ott van, akiket még nem ismerünk, de igen jókat mondanak róluk és a legérdekesebb, s legmegkapóbb a 6 gyerekes Romero család, akik már 4 éve, a legrégebben vannak az utcában.
Mikor odaérkeztünk Andrissal a legnagyobb leány a tehenet vitte másik helyre legelni az út mentén. Érdeklődésükre a szomszédos, eladó telkek felől, az első néhány mondat után mosolygóssá vált, feloldódott és megeredt a nyelve. Hosszasan beszélgetni kezdtünk a helyről, az éghajlatról, a szomszédokról, mire kijött a mama, s az első néhány felmérő pillantás után bekapcsolódott a beszélgetésbe, mintha már rég ismernénk egymást. Andris anyanyelvi szintű angol beszéde, stílusa olyan kellemes, barátságos, közvetlen, hogy ez szinte mindig így zajlik, ha ismeretlenekkel kerül kapcsolatba. Sármja ez esetben is kitűnően működött. Perceken belül megkapta a telefonszámukat, hogy később elérjük őket. 
A telket a Google Earth-ön már alaposan „körbejártuk”, most élőben történő szemrevételezése után újra bementünk Romeróékhoz néhány kérdéssel. Ekkor már a vélhetően latin amerikai származású, kellemes és igen barátságos, indiánarcú, haját hátul kontyban viselő családfő, Michael is otthon volt. Meghallván a többiektől, hogy miben járunk, már messziről jött elénk, üdvözölt és behívott a kertjük belsejébe. Végigvezetett, megmutatta az egész gazdaságot, az állatokat (kecskék, csirkék), a készülő fóliakertet, egy kis kirándulásnak éreztük, mire a dimbes-dombos, tisztásokkal tarkított, erdős terepen a tercia végére értünk. Andris is nagyon sokat beszél, de még őt is meglepte, hogy van, aki nála is többet. Michael-ből folyt a szó. Mindent el akart mondani egyszerre az ottani életükről a kezdetektől, a gyerekekről, a földről, a szomszédokról, a házról, hogy miért tartanak állatot, a munkájáról (asztalos a szakmája!), a környékről az éghajlatról. Rendkívül élveztük, nem volt kétséges egyikünknek sem, hogy ez a találkozás egy baráti viszony kezdete lehet. Közben a bokrokban megjelentek az idegent kutató gyerekek. Először a legkisebb és legbátrabb, 3 éves, akin az éghajlatnak köszönhetően kisgatyánál és egy trikónál több ruha még sohasem volt, majd jött a nagyobb, akit Romeró határozottan utasított, hogy vigyázzon a kicsire, amíg ő velünk van elfoglalva, s menjenek vissza vacsorázni.
Távozóban ragaszkodott hozzá, hogy bemenjünk a hatalmas házba. Rövid szabódás után persze, hogy nem tudtunk ellenállni. Megragadó kép fogadott. Hét gyerek (egy nagyobb szomszéd leány is náluk van gyakran) és a mama ülték körül az asztalt (lásd a fenti képet), egyenként bemutatkoztak és köszöntöttek, mi szintúgy. Majd elmondták, bemutatták milyen ételeket (pl. sajt, savanyú káposzta) készítenek, mit szeretnek enni, ki mivel foglalkozik, s így tovább. Természetesen, mi is mondtunk magunkról néhány szót a témákhoz kapcsolódóan. A tábortűz és a gulyás említését általános ováció fogadta. Be voltunk fogadva a „csapatba”. Nagyon nehezen és nagyon jó érzésekkel távoztunk. Sok sikert kívántak búcsúzóul a szomszédos telkek megvásárlásához, szeretnék, ha már ott lennénk.
A Robert tanyán Andrisék által – részben velünk – eltöltött közel másfél hónap számos, értékes tanulsággal szolgált a mi programunk számára. Ilyen például az irányítás és döntéshozatal kérdése, hogy a szakmámnál kezdjem. Itt Robert mindenki főnöke, felesége Irina a Robert főnöke (néha pedig kisgyermekük a „mindenható”, mert amikor alszik, akkor az életnek meg kell állnia, el kell csendesednie a telepen). A dolgok alakítása, haladása, a problémák megoldása lényegében tehát Roberten egyedül múlik, aki egy kiszámíthatatlan hangulatú, ezermesterbe oltott művész és sportember. Mindent gyorsan akar csinálni, de nagyon sok „projektje” van egyszerre. Kapkod, szétesett, szinte lehetetlen hozzá igazodni, s mégis tőle függ minden. Elhagyott, fűvel benőtt autók, fűnyíró traktorok egyéb járművek sora vár szerelésre, ezer dolgot (pl. a szelektíven összegyűjtött szemetet) kellene elszállítani, gépeket kellene összerakni, szerszámot és anyagot rendszerezni, házakat építeni, ezt-azt ide vagy oda szállítani, partnerekkel tárgyalni, ügyeket intézni, szinte folyamatosan a kisgyerekkel is foglalkozni (mert Irina most tanít és minél többet „házon kívül” akar dolgozni), embereket és munkákat irányítani. Közben rendszeresen eljár zenélni, s szeretne minél többet sportolni (szörfözni).
Ilyen irányítás, szervezés mellett tehát nem lehet offgrid programot végrehajtani. Átfogó tervre – a telep hosszú távú elrendezése nagyon fontos. Robertnél az egyik alapprobléma az, hogy épületei (háza, a műhely célú hangár, a belőle leválasztott lakás, a vendégház, stb.), közvetlen egymás mellett van, a funkciók egymást zavarják, ezért Reaven (a kislánya) az „isten”, amikor alszik, mert minden zajra felébred. A terület nem volt előre megtervezve (persze, hogy a kecskék lelegelik az ültetett fákat, amelyeket benőtt a fű, s mindenki elfelejtette, hogy hol voltak), ötletszerűen vannak kijelölve az újabb funkciók (egy konténert a tervezett és értékes termőtalajjal feltöltött területre raktak le, mert az érkezéskor az volt az egyetlen előkészített sík terület).
Úgy tűnik mindebből, hogy Roberttel nem fog menni a dolog. Itt sajátos emberi és rendszer problémák vannak. Robert az álmát így nem tudja megvalósítani és társai nem tudnak vele azonosulni. Williams és Patrisha, akik területének felét megvették, egyre inkább elszakadnak tőle, fokozatosan saját erőforrásokra támaszkodnak (saját bevezető út, áram, artézi kút, kiskert). Jól terveznek, megfontoltan haladnak, a prioritásoknak megfelelően teszik meg a szükséges lépéseket, rendkívül kiegyensúlyozottak, sosem idegeskednek, anyagi forrásaik elegendőek, nincsenek kényszerhelyzetben. Ha Robert valamiben komolyan megszorul, kisegítik (pl. a víztartály teljes feltöltésével, amikor az kifogyott, mert kicsi a vízgyűjtő tetőterület, s az újabb eltervezett csatornázás elhúzódott érthetetlen módon). Andrisék kiszolgáltatott helyzetben vannak. Nem szűkölködnek, erről szó sincs, vidáman, lakonikus bölcsességgel élik meg a helyzetet, Skyia-nak, Andrisék mos 8 hónapos kislányának. arany élete van, de már tudják, hogy ez a hely sem az, ahol hosszú távra be tudnak rendezkedni. Viszont, nagyon kényelmes a munka szempontjából, amely a majdani elköltözés után is adottság, lehetőség lesz számukra. Aggodalomra tehát egyáltalán nincs ok, sőt rendkívül értékes tapasztalatokkal szolgál a számunkra a Robert-féle offgrid iskola.
Hogyan lehet elkezdeni, milyen út vezet a lávakövön kialakult érintetlen őserdőtől a Mesefaluig? Mondjuk, hogy megvan a terület, ott állunk az erdő szélén, el lehet kezdeni „meghódítani”. Ekkorra már nagyon sokat beszéltünk, gondolkodtunk, tervezgettünk a Mesefaluról. A terület meglétével a dolog a virtuális világból átlép a valóságba. A külvilág számára egy honlapon lehet folytatni a program bemutatását, amely már több mint ez a blog, lehetővé teszi, hogy az érdeklődők kövessék a fejleményeket, de alkalmas a Mesefalu tágabb közösségének fokozatos kialakítására is. Gondoljuk végig, hogyan alakul(hat)nak a gyakorlati megvalósítási lépések.
Az első lépés, egy bozótvágóval a kézben ösvényeket vágni és bejárni a területet, s minél pontosabban bejelölni egy papíron és a fákon, hogy hol lehet kialakítani tisztásokat, mely fákat kell mindenképpen kivágni az első lépésekhez. Az ohia fák a kérgüktől megtisztítva, lekezelve kiválóan használhatók építőanyagnak, erős oszlopoknak. Második lépésben meg kell tervezni a terület felhasználását nagy vonalakban, legfőképpen kijelölni a bejárat, a parkoló és a műhely, raktár helyét a további építkezésekhez, s egy további helyet, ahol egy lakósátrat fel lehet verni az első lakók, építők számára, amely az első időkben lakás és konyha egyben, majd pedig egy végleges lakó, vagy közösségi épület helyéül is szolgálhat. Érdemes már ebben a szakaszban kijelölni a vízgyűjtő tartály helyét, mert azt addig kell az elején odaszállítani, amíg a megtisztított terület nincs beépítve, így lehet a nagy monstrumot elrejteni félreeső helyen, nem egy szép látvány. Ekkor már gondolni kell arra, hogy egyes területeken milyen növényeket, főleg fákat szeretnénk, s azokat mielőbb el kell ültetni, hadd nőjenek.
Ahhoz, hogy a munka megkezdődhessen, ezeket a területeket kell a harmadik lépésben megtisztítani kézzel, vagy géppel (kicsivel, vagy nagyobbal), ezt előre nem lehet tudni. Ahhoz, hogy a területen tartózkodni lehessen áramra (generátor és/vagy hálózati, ez utóbbi valamennyi telken elérhető, amit néztünk) és vízre van szükség. A vizet nagyobb tartályokban lehet odaszállítani, amíg a vízgyűjtő rendszer el nem készül, s kellő mennyiségű víz nem gyűlik össze a már megépült házak tetejéről. Ez hónapokat is jelenthet. Ha a kezdeti „területrendezés” megtörtént, be lehet állni autóval, akkor a negyedik lépésben, egy napon belül fel lehet állítani az ideiglenes sátrakat (lásd a két képet), s már – minimális komforttal ugyan, de – lakni lehet a területen. A sátrakat később tárolásra, kempingezésre is lehet használni.
Amikor már ott vagyunk, s néhány napot eltöltöttünk, „érezzük” a helyet és a területet, ötödik lépésben jobban fel kell deríteni, alaposabban kiismerni értékeit, s ennek alapján, az ötödik lépésben egy pontosabb „beépítési, megőrzési és beültetési tervet” tudunk készíteni, kidolgozva egy menetrendet, hogy mi, milyen sorrendben készüljön el. A megőrzés és beültetés különösen fontos a természeti környezet fenntartása és további javítása érdekében, a tervezett virág- és zöldséges kertek jelentőségéről nem is beszélve. Ekkor, ebben a tervezési szakaszban kell véglegesen kitalálni az épületek területét, formáját, jellegét, azaz műszakilag megtervezni azokat a szükséges, minimális épületgépészettel (vízgyűjtés és vízvezetékek, villany és napkollektorok, saját elektromos hálózat, csatorna, WC, komposzt). A hatodik lépés, a Mesefalu építésének első fázisa, amikor elkészülnek a legszükségesebb privát és közösségi épületek, amelyek összetételét – a rendelkezésre álló források függvényében – ekkor kell eldönteni.
A hetedik lépés – az első építési szakasszal párhuzamosan – a teljes, részletes beépítési, megőrzési és beültetési terv elkészítése, idő- és költségkalkulációja. Ekkor már tapasztalatokkal rendelkezünk a megvalósítás menetét, lehetőségeit, esetleges nehézségeit illetően. A második építési szakasz terve és az időközben megépülő részek alapján (rajzok, képek) a nyolcadik lépésben el lehet készíteni egy átfogó, végleges tervet, tájékoztató dokumentációt, kidolgozni a Mesefalu közösségi életének szabályait. Mindez, nagyobb részben az első bekezdésben jelzett honlap tartalmának kiegészítéseként készülhet, onnan letölthetően, amely leírja a már meglévő és a tervezett helyzetet, s kedvet csinál a bekapcsolódásra, a Mesefalu építésében való részvételre, vagy az ottani pihenésre. Ebben a lépésben lehet elkészíteni a teljes program végleges költségkalkulációját és üzleti tervét, ill. konstrukcióját, azaz milyen anyagi feltételekkel lehet bekapcsolódni, házikót vásárolni teljes vagy résztulajdonban, vagy egyszerűen ott nyaralni.
A déli és nyugati oldal szárazabb, az északi és keleti rész esősebb. Fontos szempont a lávafolyásokhoz és az óceánhoz való közelség. Az előbbi azért, mert vannak lávakitöréssel és mérges gáz kiáramlásokkal fenyegetett részek (6 fokozat, az 1-es az állandó fenyegetettség, a 6-os a teljes mentesség). Az óceán partján cunami övezetek vannak, bár ott a telekárak sokkal magasabbak. Lényeges kérdés, hogy milyen a talaj. A lávaköves részeken is lehet nagyon olcsón telket venni (lásd az első képen), ahol semmi növényzet nincs, s követ kell törni, utat, építési területet kell kialakítani. De itt többnyire az éghajlat sem megfelelő az offgrid élethez. Fontos szempont a megközelíthetőség is. Vannak olyan lakott helyek, ahol sokat kell utazni szinte járhatatlan utakon, ami csak négy kerék meghajtású terepjáróval lehetséges. Úgy gondoljuk, hogy ha a betonút 5 percen belül elérhető személyautóval is, az nagyon megfelelő elérhetőség. Meg kell gondolni ezt (áru beszerzés, építési szállítások), különösen a napi közlekedés időigénye miatt. Érdekes még ebben az összefüggésben a lakott területektől való távolság is, részben a vásárlás, de a szolgáltatások, a kereskedelem (pl. áruk piacra vitele) és a munkalehetőségek miatt is.
Végiggondoltuk, hogy az igényeinknek egy kb. 5-6 acre nagyságú terület felelne meg (egy acre 4047 m2). Az itteni telkek általában 3 acre (azaz 12.141 m2) nagyságúak és hosszúkásak, nagyon keskenyek (a 3 acre-s területek általában 50 m szélesek és 243 m hosszúak). Mivel a telek szélétől 9 m-en belül nem lehet építkezni, az ilyen telek hosszúkás nehezen építhető be több épülettel 50-18=32 m beépíthető szélességgel. Ezért, és a sok épület miatt van szükség duplatelekre (6 acre). A telek jellegét illetően, érintetlen, erdős, növényzettel sűrűn benőtt területre számítunk, ahol a talaj – lehetőleg – alkalmas mezőgazdasági termelésre is, legalább egy részben. Nem hátrány, ha már megkezdődtek rajta tereprendezési munkák, s ki van alakítva megfelelő terep épületek (házikók) elhelyezésére. Ilyeneket kell tehát keresnünk a fenti szempontokra figyelemmel, s akkor hosszútávon biztosítható a Mesefalunak megfelelő terület, helyszín.
Amikor „telekről” beszélünk, akkor egy ohia fákkal (a lávakövek között is kinövő, nagyon erős, hosszú vékony fa) és nagyon sűrű, páfrányszerű (fern) aljnövényzettel borított, járhatatlan, alapvetően sziklás, esetenként barlangos területet kell elképzelni, amelyre puszta kézzel és lábbal be sem lehet menni. Ezeken még semmilyen tisztítási és földmunkákat nem végeztek, ezért olcsóbbak, de bennünket éppen ez érdekel, mert azt csinálhatunk rajta, ami nekünk a legjobban megfelel, a lehető legteljesebben meghagyva a természetet, az erdőt. Ezért viszont, olcsóbb is a telek. Minden elvégzett földmunka ugyanis megjelenik az árban. Sokan szinte letarolják az erdőt és a „puszta” közepére tesznek egy házat, ami számunka rémisztő példa. Azt szeretnénk, hogy az aljnövényzettől a szükséges mértékben megtisztított erdőben lenne a Mesefalu, kialakítva a fák között kis tisztásokat a közösségi és privát házaknak, helyeknek és ösvényeket, sétautakat.
Csak néhány példa. Jobbra kis ívben piros lámpánál is lehet kanyarodni, ha nem zavarjuk a kereszteződő forgalmat, a lassú jármműveknek ki kell állniuk, ha mögöttük három gyorsabb halad (és ezt meg is teszik), a hivatali, közszolgáltató gépjárművekre rá van írva "csak hivatali használatra" (ha olyan helyen és módon használják, ami nem hivatalos, akkor az igencsak feltűnővé válik, de ezt meg sem kísérlik), rendkívül bő információ áll erendelkezésre a közszolgáltatásokról, szabályokról, adott élethelyzetekről, van olyan kresztábla, amely előre jelzi például, hogy sebességcsökkentésre, megállásra felszólító tábla következik majd hamarosan, fel kell rá készülni, a közszolgáltatók rendkívül barátságosak, udvarisasak, kedvesek, előzékenyek (pl.a könyvtár, posta, családgondozó, kórház, az utóbbi szolgáltatási kultúráját jelzi a kifüggesztett, nyilvános elkötelezettség), a könyvtárba a könyveket, CD-ket, videókat bármikor vissza lehet vinni behelyezve egy beadóablakba, az építési szabályok betartását csak akkor ellenőrzik és veszik komolyan, ha valaki másnak épít, vagy eladnak egy házat). Csak néhány példa, amiről közvetlen tapasztalatot szereztem.
November 5-én – a „Fekete és Fehér Éjszakán” – Hawaii-n az újholdat ünneplik. Eltűnik a régi, minden teljes sötétségbe borul, s másnaptól jön az új, egyben az itteni tél kezdete is (amely mindössze a gyakoribb esőzésben és néhány fokban különbözik a nyártól, más évszak nincs). Ezen az éjszakán – Hiloban már 10-ik éve – az emberek éjszaka kimennek az utcára mindenféle fekete-fehér maskarákban, a boltok, kiállítótermek, vendéglátóhelyek, szolgáltatók nyitva vannak, kint vannak a piaci árusok is, s csalogató – számos helyen ingyenes – ételekkel, édességekkel, italokkal, kisebb ajándékokkal várják a vendégeket. Ez alkalommal 73 helyszín volt megjelölve a térképes programban. A sarkokon, beugrókban, üzlethelyiségekben, ideiglenesen kialakított színpadokon profi és amatőr zenészek és énekesek adnak koncerteket, a moziban és színházban nonstop program zajlik, énekkórusok, filmek, orgonazene és egyéb előadások követik egymást, egyes épületekre filmeket, fényjátékokat vetítenek.
A műsorokat több helyen jelmezversenyek szakítják meg, értékes ajándékokkal. A programok délután 5-től kezdődnek és 10-ig tartanak, majd reggelig folytatódik a tánc és a mulatság. A rendezvény költségeit a helyi üzlettulajdonosok és a város fedezi, különösen a záró koncert tombolájának értékes ajándékait. A szponzorok – közöttük a nagy üzlethálózatok – közül egyes boltok (jelentősebb támogatók) meglátogatásakor lepecsételik a vendégek műsorfüzeteit, s akik megfelelő számú (legalább 25) pecsétet gyűjtenek össze (azaz elmennek ezekbe a boltokba) tombolajegyet kapnak.
Egy nagyon vidám ünnep ez, amikor az – egyébként is barátságos – emberek különösen kedvesek egymáshoz, mindenki mosolyog, viccelődik, fényképezkedni lehet a különös jelmezekben megjelenő figurákkal. Az egész jól szervezett, gördülékeny, miközben „rendezőket” sehol sem látni, nagy „csapatjáték”. Minden helyszínnek a saját gazdái biztosítják a vendégek kényelmét, kiszolgálását. Mindenki részese lehet az „örömködésnek” jelmezével, bármilyen mutatványával – a tenyérjóslástól kezdve, a biciklis akrobatikán, rajzoláson keresztül a profi művészi előadásokig – és biztos lehet abban, hogy lesz közönsége.
Élvezetes és tanulságos volt számunkra ez az este és éjszaka. Megéreztük, hogy miért erősebb itt a közösségi szellem, mint amihez hozzá vagyunk szokva. Ismételten megtapasztaltuk, mennyire fontos a közös élmény ahhoz, hogy az emberek jobban megismerjék egymást és összetartozónak érezzék magukat. Az offgrid közösségben is nagyon fontosak az ünnepek, a közös együttlétek. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy a közös élmény a közösségi élet „sava és borsa” túl a szolidaritáson, az együttműködésen. Kellenek az ünnepek, amelyek lehetővé teszik a közösség tárgyi és szellemi értékeinek, kulturális teljesítményeinek felmutatását, átörökítését.
Ez a találkozó már kicsit más volt, mint az előző. Összehasonlíthatatlanul bensőségesebb, ami nagyrészt a házigazdák kedvességének köszönhető. William – egyébként neves pszichiáter San-Francisco-ból – adta meg az alaphangot a közösségi érzés átélésének, amikor Rumitól (XIII. századi indiai költő és filozófus) idézett, felolvasott egy szöveget egy új életszemléletről és közösségről, amely egy új, az előzőtől gyökeresen eltérő, a többség számára érthetetlen életet, új közös otthon megteremtésébe kezd. Az üzenet mindenki számára az volt, hogy ami a Robert tanyán történik, abban a legfontosabb nem a fizikai, offgrid körülmények kialakítása, a sok munka és leküzdendő nehézség, hanem a közösség, amelynek tagjai közös célokat tűznek ki, azonosak az értékeik.
Két irányban történnek előkészítő lépések Andriséknál az offgrid élet feltételeinek kialakítása érdekében. Az egyik a gazdálkodás területén, ahol megtörtént a megfelelő terület kiválasztása és alkalmassá tétele. Ez igen komoly földmunkák elvégzését és speciális földdel faló feltöltését jelentette (olyan hatalmas teherautókkal sok forduló, mint a második képen látható, amely éppen lerakta a terhét). Egész Hawaii területén nincs közel sem olyan jó termőföld, mint nálunk. Igaz azonban az is, hogy ebben a sötét színű, inkább sóderhez hasonló talajban is minden megterem, s az igen gyakori esők miatt, rendkívül gyorsan. Azt mondják például, ha egy ananász gyümölcs tisztításkor levágott felső részét (levelek és a gyümölcs kemény teteje van rajta) bedugják ebbe a földbe, biztosan megered. A termények java része folyamatosan érik.
A következő lépés egy növénykert meglátogatása lesz (mire ezt a bejegyzést publikálni tudtam, már meg is történt, a teljes közösség kivonult a gyümölcsfák megtekintésére, hihetetlen új fajtákat láttunk és jól be is ettünk belőlük, lásd a következő két képet) a közeli Mountain View településen, ahol mindenféle palánta, bokor és fa kapható. Felmérjük az elérhető fajtákat, az árakat, s ennek meg tudják tervezni a közösségi kertet. Mindenkinek lehet saját része is, de minden bizonnyal valamennyi igényre együttesen alakítják ki az elrendezést. Kevin ebben a szakember. A magam részéről, Andrisék nevében kikötöttem, hogy kell lennie egy „csípős saroknak”, ahol a lehető legerősebb paprikát kell termelni. Daronnál van ilyen hawaii-i csípős paprika bokor (olyan, mint a csili), megkóstoltam és tökéletes. Kár egyetlen bokor is elegendő, folyamatosan terem és nagyon sok paprika van rajta. Vagy 15-20 embernek is elég, de nagyon kevesen fogyasztják, ahogy érzékelem. 
A másik irány, amiben előkészületek folynak, a megélhetés hosszabb távon Andrisék számára. Az ismerősökön teszteljük a lehetőségeket, s úgy tűnik, hogy a sütés ás főzés bejöhet. A legjobban a „magyaros gulyás cipóban” tetszik az ittenieknek, mert nagyon egzotikusnak tartják. Mint megtudtuk az egész szigeten, sehol sincs ilyen étel. A kenyér önmagában is kelendő lehet, mert az itteni – bár nagyon sokféle van – nagyon „gyenge”, a héja puha, többnyire édeskés, vagy túlzottan ízesített. Mari kenyereinek nagyon nagy keletje van a közös baráti étkezéseken, s már megrendelést is kapott egy ebéd kenyérrel való kiegészítésére, ahova mi is hivatalosak voltunk. Ági érdeklődött már a helyi hatóságnál az étel árusítás ügyében. Megtudtuk, hogy amennyiben az étel nem a helyszínen készül, akkor engedély megszerzése egyszerű formaság. Amennyiben helyben (ez semmiképpen sem lehet a kezdet) főznének, sütnének, akkor komolyabb processzus az engedély megszerzése, nyilván helyszíni vizsgálattal, szigorú feltételek betartásának ellenőrzésével. Ági is Mari úgy döntöttek, hogy megpróbálják még az elkövetkező másfél hónapon belül ezt elindítani, tapasztalatokat szerezni. Meglátjuk, mi sikerül belőle.
Van tehát – egyelőre átmeneti – otthonuk a hangárlakásban, ami egyre lakályosabb, és megélhetésük. Ennél még fontosabb az, hogy Roberték komoly egyeztetésbe kezdtek velük a hosszabb távú lakásmegoldást illetően. A vendégházat (a fenti képen a jobb oldali épület) ajánlották fel megfelelő kibővítéssel érzékelvén, hogy a hangár (amelynek a másik része egy szerelőcsarnok, zavarhatja a gyerek nyugalmát) már nem megfelelő megoldás. Ez több szempontból is jelentős lépés. Egyrészt a vendégház központi elhelyezése fontos üzenet, mely szerint Andrisék a közösség igen megbecsült tagjai. Másrészt, ez gyors s tartós megoldás, ami azt fejezi ki, hogy a házigazdának fontos Andrisék megelégedettsége és biztonsága.
Mindebből az következik, hogy az offgrid telep és közösség fejlesztési program biztonságosan folytatódhat Andrisék számára, s mi is képbe kerülhetünk adott esetben. Már megkezdődött a gazdálkodásra alkalmas terület kialakítása, s az egy hete már itt lévő Kevin feladata a közösségi farm felszerelése, beindítása. A kecskék jól érzik magukat, sorra legelik le a magas fűvel gazdagon benőtt területeket, végleges helyük meghatározása is napirenden van. Williemsék háza hónapokra munkát ad Andrisnak, akinek hozzáértésével, szorgalmával, hozzáállásával felettébb meg van mindenki elégedve. Roberték rendszeresen átjárnak Andrisékhoz meghitt esti beszélgetésekre, ami egyértelművé teszi közösségi hely jövőbeni kialakításának szükségességét. Az offgrid program tehát halad tovább, kilátásai a jelen helyzetben megnyugtatóak.
Mozgástér – „Magyarország egy kis ország” – szokták mondani. Közvetlen „utazási” mozgásterünk azonban Európa, többnyire már ebben a perspektívában gondolkodunk. Hawaii területe valamennyi szigetével együtt kevesebb, mint Magyarország fele. A Nagy Sziget, pedig kb. az 1/9-e (valamivel több, mint 10.000 km2). A kerülete kevesebb, mint 400 km, a körbefutó autóúton. Mindössze két nagyobb városa van (Kona és Hilo), amelyek területben és lakosságban meg sem közelítik Budapestet, nagyobb megyei városainkhoz hasonló nagyságrendek. Szóval sokfelé utazni autóval nemigen lehet, Honolulu és a többi sziget hajóval, repülővel érhető el, ami már komolyabb programnak számit. Az amerikai, afrikai, új-zélandi szárazföld pedig több ezer km-re, többórás repülőútra van innen. Mindennek ellenére, az embernek nincs bezártság érzése. Különösen, ha már sokat utazott valaki, nincs benne egy feltétlen „mehetnék” még távolabbi tájakra, de ha mégis, akkor az már nagyobb utazás itt is és otthon is.
Kultúra – A kultúra rendkívül összetett dolog, nehéz általában megragadni a kulturális kötődés tartalmát. Mint minden, a kultúra is globalizálódik, ami óta „világ a világ” (gondoljunk a legáltalánosabb kulturális értékekre, vagy a világnyelvekre, ez utóbbira külön is kitérek alább). Ugyanakkor a helyi, nemzeti, etnikai kultúra egyre mobilabbá, „hordozhatóvá” is válik. Mindezzel együtt az otthonosság és idegenség érzése a kultúrából fakad („ahogy az emberek látják, intézik a dolgokat”, az emberekkel is külön foglalkozom majd). Ez egy nagy kérdés: érezheti-e az ember magát máshol is „otthon”, mint ahová született, ahol szocializálódott, s szüksége van-e egész életében az otthonlét érzésére? Nem tudom a választ. Azt azért még hozzáteszem, hogy legalább olyan érdekes és fontos lehet az ember számára a kulturális találkozások megélése, más kultúrák megismerése és megértése, a saját kultúra bemutatása másoknak. Lehet, hogy ez a szükséglet bennem erősebb?
Nyelv – A kultúra közvetítésének egyik, bizonyára legfontosabb eszköze a nyelv, a nyelvi kommunikáció. Természetesen, más módok is vannak (képzőművészet, ének, zene, tánc), azonban a nyelv a legközvetlenebb, leghétköznapibb. Azt hiszem, már nem fogok eljutni az angol nyelvtudásnak arra szintjére, amelynek alapján idegenségem, máshonnan való származásom, az itteniek számára ne lenne feltűnő. Vajon, ez akadálya-e az emberekkel való kellően mély, vagy szívélyes kapcsolatnak, a kölcsönös megértésnek? Erre sem tudom a választ. Azt sejtem, hogy az emberi kommunikációnak van egy nyelven túli szintje (meta-, vagy gesztuskommunikáció, cselekvés), amely képes helyettesíteni, korrigálni, kompenzálni, felülírni a beszéd hibáit, vagy éppen hamisságát. Ennek ékes bizonyítéka, ahogy Daront (a házigazdánkat) megtanítottuk kocka- és kártyajátékainkra, s szinte az első percektől olyan hangulatban játszottunk, mintha otthon lennénk. A közös étkezés (Mari csodálatos ételekkel kápráztat el bennünket) olyan hangulatot és emberi kapcsolatot teremt, amelyben a beszéd szinte mellékessé válik, s folyik gond nélkül, a közvetlenség megfelelő szintjén.
Emberek – Vajon az emberekhez, adott személyekhez – család, barátok, ismerősök – való kötődés van-e annyira meghatározó, fontos az ember életében, hogy nem tud tőlük elszakadni? Erre a kérdésre sem tudom még a választ. Az érintettek számára már a kérdés felvetése is gyanakvást keltő lehet a kapcsolatok valódi tartalmát, őszinteségét, az egymáshoz való ragaszkodást illetően. Azt hiszem azonban, hogy van a kapcsolatoknak egy olyan lelki szintje, amely nem távolságfüggő. Vannak például barátaim régről és igen nagy távolból, akikkel való kapcsolatunkon nem fog sem az idő, sem a messzeség. A kérdés inkább az, hogy a találkozások gyakorisága, közvetlensége lehet-e komoly visszatartó erő? A modern kommunikáció mennyire képes kompenzálni a személyes együttlét ritkaságát, vagy szinte teljes hiányát? Ez a kérdés egyik oldala. A másik pedig az új emberekkel való találkozás lehetősége. A másfél hónap arra utal, hogy itt nagyon sokféle ember van a világ minden tájáról (eddig például személyes – családi, baráti, ismeretségi – kapcsolatba kerültünk polinéz, magyar, amerikai, kanadai, portugál-spanyol, francia, görög, orosz, brazil emberekkel) és úgy tűnik, mélyebb emberi kapcsolatok kialakulásának nincsenek akadályai. Általában az emberek szívélyesebbek, közvetlenebbek, mint amit eddig megszoktunk. Sok a japán, kínai ember, akik barátságos mosolyuk ellenére kevésbé megközelíthetőek. A helyi (polinéz) és amerikai, vagy általában a fehérek közötti itteni feszültség, ellentét nem érintett meg bennünket (a polinézek lenézik a betolakodókat, féltik tőlük kultúrájukat, földjeiket, értékeiket). Szinte bizonyos vagyok abban, hogy ki tudnának alakulni új, bensőséges emberi kapcsolataink, ismeretségeink (Mari a Keau-i piacon percek alatt szívélyes kapcsolatot alakított ki a portugál-spanyol Jorge-val, aki meleg ételeket készít, köztűk kitűnő sült halat, visszatérő vendégeivé váltunk és segít további kapcsolatok kiépítésében, lásd az alábbi képen), s a meglévőket is lehetne ápolni távkapcsolatban, időnkénti ide-oda látogatásokkal. Sőt, új kapcsolatrendszerünk a meglévő számára is komoly értékké válhatna a ritkább együttléteket kompenzálandó.
Közösség – Az emberi kapcsolatok magasabb szintje a mindannyiunk számára fontos közösség, annak valamely formái. Az összetartozás, az egymás iránti szolidaritás, értékeink kölcsönös elismerése, valamilyen közös cél és alapértékek elfogadása teszi igazán otthonossá az ember társadalmi életét. Azt hiszem, ez a legfontosabb tényezője az ember valahová való kötődésének. Ami a magyarországi közösségi életet illeti, éppen változáson megyek keresztül a nyugdíjazással. Közösségi kapcsolataim (szakmai, teleházas) személyesekké alakulnak, a lakóhelyi közösségi élet is inkább személyes kapcsolatok összessége, semmint klasszikus csoportjellegű. Tehát azt mondhatom, közösségi szempontból jelenleg „független” és nyitott vagyok. Nem kétséges, hogy be tudok, tudnék illeszkedni új, „testmeleg” kisközösségekbe (pl. egy offgrid közösségbe), ennek jelei már a két telepen (Rashani, Robert) kezdtek is megmutatkozni. Hawaiira jellemző az erős közösségi szellem a szomszédságokban, öntevékeny csoportokban, s az itt élők összességében is. Az utóbbi célja a sziget természeti környezetének, kultúrájának, békéjének, hangulatának megőrzése, ápolása. Hogy ki tud-e alakulni számomra valamilyen közösségi kötődés, s ha igen milyen lehetne az, nem tudom. Személyesen kész és nyitott vagyok rá. (A képen Daron, a karmester házigazdánk énekkari közösségének vezetősége ülésezik.)
Ügyek – Az embernek mindig kell, hogy legyen valami dolga, küldetése, célja, még a nyugdíj korhatáron túl is. A különbség talán „csak” annyi kell, hogy legyen az utóbbi helyzetben, hogy az ne váljon nyomasztó kényszerűséggé, kötelességgé. Vajon mi lehetne itt számomra az ügy, a dolog, amely továbbra is értelmet tudna adni Marikával közös életünknek. Két-három egymással összefüggő dolgot látok jelen pillanatban. Az egyik az offgrid lét lehetősége, gyakorlata, helyzettől függő megélése. A másik pedig egy olyan környezet megteremtése, amely alkalmas a távoli családtagok, barátok, ismerősök fogadására. Egy harmadik ügy lehet az újfajta „otthoncserélő közösség” kialakítása. Nincs kétségem tehát afelől, hogy találok magamnak új, személyes küldetést, amellyel Mari is azonosulni tud.
Hétköznapi dolgok – Nem vagyok a hétköznapi dolgok rabja, nincsenek megrögzött szokásaim, rigolyáim. De érdemes végiggondolni néhány dolgot, ami fontos lehet az életünkben. Az étkezéssel kapcsolatban nem látszik semmilyen lényeges probléma. Inkább nagyobb a választék itt, mindent meg lehet csinálni (Mari kenyere, az én lecsóm nagy sikert aratott például). A tisztaság a közvetlen környezetben fenntartható, a közösségi, nyilvános helyeken pedig kifogástalan. Az öltözködési szokások – az éghajlatra tekintettel – közismerten egyszerűek, a Hawaii színes rövidnadrág, ing és strandpapucs az általános viselet. Otthon inkább „szakadtnak” tartanák az itteniek többségét, de itt ez teljesen másként hat, hiszen szinte mindenhol úgy érzi magát az ember, mintha strandon lenne. A közlekedés alapvető módja a gépkocsi (hagyományos és a terepjáró), szinte semmilyen tömegközlekedés nincs az ingyenes településközi buszjáraton kívül. Lehet azonban kerékpározni és hajózni. A közszolgáltatások közül kulturális szempontból érdemes kiemelni a könyvtári hálózatot (könyveket, DVD-ket, videókat is lehet kölcsönözni egyszerre nagy számban is, ingyenes az internet helyben, lásd a fenti képen, be is léptünk a könyvtárba), amelyben igen fejlett, hatékony a könyvtárközi kölcsönzés, s a távügyintézés (pl. meghosszabbítás, internet helyfoglalás az interneten). 
Megélhetés - A megélhetési feltételek itt nehezebbek az általános drágaság miatt, az áruk nagy részét az óceánon túlól hozzák. Ha az alapvető életfeltételek adottak, s az ember termel is valamit, esetleg cserél, vagy a kisebb közösség szolgálja ki, akkor a helyzet más. Ha itt élnlénk, akkor a magyarországi nyugdíj jövedelmeink ahhoz nem lennének elegendőek. Valami kiegészítésre lenne szükség, s ennek érdekében a gyerekekkel (Andris, Ági) kellene összefogni. A legbiztosabbnak és a legegyszerűbben kivitelezhetőnek az ételkészítés (kenyérsütés, sütemény, magyar konyha) látszik, amit az őstermelői piacokon (farmer's market) lehetne értékesíteni. Specialitás lehetne - Andris ötlete - a cipóban tálalt magyaros gulyásleves vagy egyéb, ami alapvetően térne el az itt szokásos, eldobható műanyag tálakban történő kiszolgálástól. A természetbarátság különös értéke lehetne a szolgáltatásnak. Ha még a kanalat is meg lehetne enni a vágén, az anyagi siker is garantált lenne ...
Egy nagyon családias, egyszerű boltocska négy számítógépes munkahellyel és további asztalokkal, a saját laptoppal érkező wifi használók számára. Elég széles a sáv, gyors az internet, kényelmes vele dolgozni. A hely egyben sajátos információs központ, ahol helyi információkhoz lehet jutni és hirdetéseket is el lehet helyezni. Rendelkezésre állnak különféle címtárak, térképek, amiből érzékelhető, hogy a tulajdonos nem eléggé tájékozott arról, mi minden érhető el az interneten. Személyes összeismerkedés után ezt el is ismerte, miután elmondtuk, hogy Magyarországon mi is ilyesmivel foglalkoz(t)unk különös hangsúlyt fektetve felhasználók és a teleházasok képzésére.
Érkezéskor a vendégek beírják a nevüket egy nyilvántartó könyvbe, s a kezdés időpontját, majd – aki még nem tudja – megkapják a hozzáférési kódot, amely mindig ugyanaz, de az internet csak ott bent érhető el megfelelően. Távozáskor beírják a befejezés időpontját, s egyben fizetik a hozzáférést (fogyasztással félóránként 2, fogyasztás nélkül 3 USD) és a fogyasztást. A hangulat nagyon kellemes, halk zene szól, s a vendégek beleszólhatnak, mit szeretnének hallgatni munka, tanulás, vagy szórakozás közben. A berendezés egyáltalán nem különleges, a lehető legegyszerűbb. Az asztalokon viaszosvászon terítő van, minden bizonnyal azért, mert gyakori, hogy a vendégek kilötyögtetik az italt.
Az interneten túli fogyasztási kínálat többféle kávé, különlegességek is, közöttük igen jó minőségű, erős európai presszókávék. A tulajdonos büszke olasz kávéfőző gépére, amely Amerikában ritkaságnak számít. A kávén kívül készít különféle gyümölcsitalokat, koktélokat, van egyéb üdítő ital és mindenféle, egyszerűbb meleg szendvics is. Láthatóan törzsközönsége van a helynek, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen a környéken, számos helyen egyáltalán nincs, vagy rossz az internet elérés. Nem ritka, hogy kisebb cégek belevágnak a még nem lefedett területeken a szolgáltatásba, tornyokat építenek, s félév, egy év alatt belebuknak a vállalkozásba, mert az előfizetők száma nem növekszik a várt mértékben. Ez történt nemrégiben a Robertéknál és itt, az új helyen is. Keressük tovább a mobil internet megoldást, addig is ide fogunk járni naponta, esetleg kétnaponként, vagy Andriséknál is tudunk internetezni, amikor meglátogatjuk őket.
Ez a ház ékes bizonyítéka annak, hogy az offgrid élet nem szükségképpen jár nélkülözéssel, a komfortról való lemondással. Igaz, a tulajdonosok nem szegény, de nem is gazdag középosztálybeli emberek, a telek, az egyedi megoldású épület, a kert, a műszaki megoldások még hazai mércével sem kerültek túl sokba. Daron elmondása szerint, 16.000 USD volt a telek és 150.000 az épület, azaz mintegy 33-35 mft-ra becsülhető mindez együtt, ezen a helyen. Az offgrid életmód ilyen, minden lehetséges igény kielégítő, akár luxusnak is tekinthető megoldása, jelentősebb saját gazdaság nélkül (Daron kisebb mennyiségben gyümölcsöt termel, banánt, lilikoi-t, citromot, mangót, papayát, van egy kis gyógynövényágyása, Hawaii erős paprikája, készít gyümölcsitalokat és lekvárt, ülteti és gondozza a virágokat, rendszeresen nyírja a nagy kiterjedésű füves területet) nem jelenthet megoldást az emberek sokasága számára, ez kifejezetten a középosztály és/vagy a pihenni vágyók, s azt megfizetni képesek számára elérhető. Itt nincs szó semmiféle közösségről, a két tulajdonos (nem család, nem rokonok) baráti együttműködése a ház fenntartását, kihasználását gazdaságosabbá teszi. Megfelelően kiválasztott bérlőknek kiadják a saját részüket, amikor nincsenek itt, a házban nem élnek folyamatosan. 
Pihenésre, visszavonulásra, szellemi munkára, alkotásra a hely rendkívüli módon megfelelő. A csend lenyűgöző, ritkák a „civilizációs zajok”, folyamatos madárcsivitelést lehet csak hallani. Körös-körül erdő, a ház maga egy nagy füves, virágos tisztáson van. A hőmérséklet nappal szinte mindig 25 fokos, felhő, napsütés, gyors esők váltakoznak, fogalmaink szerint mindig jó idő van. A fedett teraszon folyamatosan kinn lehet lenni, dolgozni, olvasgatni vagy akár reggelizni, ebédelni, vacsorázni is. Van egy nyitott terasz is a kertben, amelyhez kinti hideg-melegvizes zuhanyozó kapcsolódik. Partik rendezésére ragyogó hely. A benti kandallónak csak a hangulat miatt van jelentősége, mert fűteni természetesen sosem kell. A társalgóban házimozi rendszer (DVD és projektoros vetítési lehetőség) biztosítja a filmnézés, zenehallgatás kényelmes lehetőségét. 
Mielőtt hétfői napon beköltöztünk volna, vasárnap délután eljöttünk megnézni hová jövünk, ismerjük az utat, mert pontosan 10-re kellett érkezni (egy megbízott várt bennünket, aki nem itt lakik). Meglepetésünkre a kerítés nélküli ház teljesen nyitott volt. Egyetlen szobája sem volt bezárva és sehol senki. Másnap, amikor már beköltöztünk és órákon át kicsodálkoztuk magunkat, s elindultunk bevásárolni (élelmiszerrel feltölteni a konyhát) furcsa volt mindenünket otthagyni egy nyitott házban. A megbízott Dené (francia származású férfi, itt lakik a környéken) igyekezett megnyugtatni, hogy ez így teljesen rendben van, ne izguljunk, itt nincs veszély, a közbiztonság maximális. Mégis ott volt bennünk a félsz és a kisördög, hogy talán mégsem. Azt láttuk, hogy mindenütt ott vannak az amerikai helyi közösségekben általánosan elterjedt „Neighbourhood Watch” működését jelző táblák, ami szomszédsági figyelőszolgálatot jelent. Nálunk a SZEM, a „Szomszédok Egymásért Mozgalom” felel meg ennek a közösségi biztonsági rendszernek.
Ilyen körülmények között élünk most majd legalább egy-másfél hónapig, rendszeresen fogjuk látogatni Andrisékat, főzünk nekik, besegítünk az ottani munkájukba ha szükséges, hétvégeken eljárunk velük kirándulni, érdekes helyeket meglátogatni, s tudok dolgozni folyamatosan, kellemes körülmények között. A mostani helyünktől kb. 20-25 percre van az óceán parti, felülmúlhatatlan, nyitott termálfürdő (Hot Pond), ahol már többször jártunk. S továbbra is fogjuk látogatni, mert túl azon, hogy nagyon kellemes, gyógyulásunkhoz is nagyban hozzájárul az úszás és a víz alatti torna. Az új helyen egyelőre itt nincs internet, ami kicsit nehezíti a helyzetünket. Az egyik megoldás az innen 8 km-re levő Pahoa faluban van internetkávézó, ahol fogyasztással 2, anélkül 3 USD az internetezés (akár egész napos), vagy a közösségi mosodában lehet még internetezni szintén 3 USD-ért egész napra. Keresünk azonban még más lehetőséget is, például időszakosan igénybe vehető mobil internet megoldást az itt elérhető mobilszolgáltatóhoz kapcsolódóan.
... és később már berendezve az egyik rész (pihenő és dolgozó, van még egy konyha , ágy, ebédlő, öltöző, könyvtár rész, körbe-körbe):
Ma reggel 8-kor búcsút mondtunk a hálózatoknak. Víz, gáz, áram, szennyvízcsatorna és a rá épülő kényelemnek vége. Egy hetes luxus nyaralásunknak vége, még egyszer alaposan lezuhanyoztunk, telefon, számítógép, fényképezőgép aksijainkat feltöltöttük, a vendéglátóval elszámoltunk, bőrőndjeinkkel irány a Róbert tanya. Átmenetileg egy kényelmes, hatszemélyes sátorban lakunk, amelyet Andrisék lakhelye, a hangár mellett, a kecskék szomszédságában állítottunk fel, megtisztítva és kiegyengetve a talajt. Itt csak alszunk, pihenünk, minden másra ott a hangár szobája, tárolója, konyhája és a külön fürdőpavilon. A terv az, hogy hamarosan felszabadul a vendégház, amelyet megkapunk, amikor a mostani lakók felépítik a modern jurtájukat. A munkák jól haladnak, az alap kész, a felépítmény összeállítása - Williamsék szerint - néhány nap. Tehát az időjárástól függ minden, mert ha nagy eső lesz - mint a mai például (lásd a következő képen, jobb oldalon a fürdőpavilon, amely az erdőre nyitott, csak szúnyoghálós rács fala van) - akkor nem lehet dolgozni. A tervem az, hogy végigkövetem és képekkel illusztrálom a jurta építését.
E mellett hamarosan közös kút is létesül, ahonnan tiszta ivóvízet nyernek majd. Az áram egy részét a napkpollektorok, más részét, ha nincs elég napsütés, benzines generátor szolgáltatja egy saját 110 V-os hálózatba, amely kiterjed az épületekre. Az épületek közötti utakon napelemes lámpák vannak leszúrva a kritikus helyeken, s mindenki elemlámpával, vagy ún. fejlámpával közlekedik, ami nagyon fontos a talaj egyenetlenségei (kövek, gyökerek) miatt. A gázzal működő berendezések (melegvíz, sütés és főzés) helyileg pb palackokkal működnek. Az élelmiszer hulladékot az állatok (kecske, csirke, kutya, macska) kapják meg, a fa- és papírhulladékot eltüzeljük, vagy a szelektív tárolókba visszik. A fürdő és mosogató, valamint mosógép szennyvízében csak természetbarát anyagok vannak, így egyenesen mennek a kövek közé. A WC lefolyók egy hatalmas föld alatti derítőhöz kapcsolódnak, amelyet szükség szerint szippanatanak.
Utolsó kommentek