Lehet-e élni hálózaton kívül? A Mesefalu naplója

Délelőtt érkeztünk meg a "Robert tanyára", ahol Andrisék már egy kora reggeli "garage sale" bevásárlási körút után voltak. Ez egy tipikus amerikai használtcikk kereskedelmi mód ("kiárusítás garázsból"), a költözködők eladják a használható cuccaikat, s az új helyen újakat vásárolnak helyettük, értékesítve, amit lehet, s megtakarítva a szállítás költségeit. Nagyon jó és nagyon olcsó dolgokhoz lehet így jutni, ami most nekik fontos a berendezkedéshez. Mi pedig, ezalatt minden szükségest bevásároltunk útközben, ami egy magyaros babgulyáshoz szükséges (füstölt disznócsülök, marhahús, bab, gersli, fűszerek). Miközben Mari és Ági előkészítették a nyersanyagot, Andrissal megépítettük a telep első tűzrakóhelyét, ahol bográcsozni lehet. Már ezzel magunkra vontuk a telep lakóinak figyelmét, akiket meghívtunk egy közös ebédre vagy vacsorára attól függően, mikorra készül el az étel. Az ebédből vacsora lett. Roberték át is jöttek a kisbabával együtt, s ismét a telep legszükebb, de legbarátságosabb kis helyén jöttünk össze a magyar konyha remekének közös elfogyasztására. A hangulatot emelte, hogy reggel megkaptuk a hírt, hogy éjjel megszületett Marival első közös unokánk, Izuska, aminek alkalmával áldást ittunk a kicsi egészségére. Az öröm és jókedv odáig fokozódott, hogy Andris előkapta afrikai dobjait és Roberttel (aki profi zenész, Andris amatőr) rögtönzött koncertet adtak. Meg is született az ötlet, hogy a következő közös vacsoránk "főszereplője" az orosz borscs lesz. A tábortűz, közös főzés és étel, a zene, ének és a tánc közel hozza egymáshoz az embereket. Úgy éreztük, hogy ez nagyon kellemes, jól sikerült bemutatkozás volt a részünkről első - félig - offgrid napunkon a "Robert tanyán", amely mostantól - két hónapig mindenképp - a mi otthonunk is lesz. 

Ma eldöntöttük, hogyan haladjunk tovább, azaz hol lakjunk az előrelátható, átmeneti időben, amíg a Roberték vendégháza felszabadul. Két választási lehetőségen gondolkodtunk: 1) Andrisékkal az ideiglenes hangárlakásban (közös térben, gyereksírással), 2) béreljünk a környéken havi 500 USD körül egy házat, vagy szobát (megnéztünk néhány helyet, bepillantottunk különböző életmódokba, amelyekről alkalom adtán beszámolunk). Az új helyen - Roberték "tanyáján", Andriséknál - töltött első közös esténken eldőlt a kérdés, s egy harmadik változat alakult ki. Amikor megérkeztünk hozzájuk a Robert telepre kényelmes, egy hétre bérelt, minden igényt kielégítő (hazai fogalmak szerint luxusnak is mondható) lakásunkból, azt láttuk, hogy Robert, Irina, Andris és Ági a hangárlakás félig berendezett konyhájában, gyertyafények mellett, hangulatos társasági életet élnek. Megtudtuk, hogy Williamsék épp most mentek el, szintén kiadós beszélgetés után. A folyamatos, hangos madárcsivitelés háttérzenéje mellett, közösen megvacsoráztunk, s folytattuk a beszélgetést a további lépésekről.

A kellemes esti hangulat rávezetett bennünket arra, hogy a legjobb megoldás az lenne, hogy az átmeneti körülmények ellenére mi is odajönnénk (a képen Roberték telepének központi tere, tisztása, balra az ő házuk, mögötte a képen nem látható hangár, jobbra pedig a vendégház, amelybe majd beköltözhetünk, ha kiürül. a kettő között szemben a fára épített ház, ami most kilátóként szolgál), nem keresnénk máshol lakást, újra, közvetlenül megéreztük, hogy a legfontosabb mindannyiunk számára a közösség, az együttlét, ami ellensúlyozza a kibontakozás nehézségeit. A megoldás pedig az lesz, hogy felállítunk egy nagyobb, szobányi sátrat egy alkalmas, csendes zugban, kicsit távolabb a házaktól, abban kialakítunk egy kellemes hálóhelyet, a közös konyha és fürdőszaba pedig adott. Ezzel a megoldással lehetővé válik, hogy segítsünk a terület rendezésében, az életfeltételek kialakításában, a házimunkában, s megtakarítsunk legkevesebb 500, ha beválik 2 hónapra esetleg 1000 USD-t, vagy akár még többet is (lakásbérlésen, utazásokon a két helyszín között), s azt maradandóbb, fontosabb dolgokra fordítsuk.

Amikor semmi sem olyan, mint az ember addig megszokott, úgy érzi, hogy kaotikussá vált a világ. Semminek nincs helye, szinte mindent újra kell tanulni. Ha egy család kerül ilyen helyzetbe, a helyzet még nehezebb, mert az együttműködés is nehezebbé válik, nem működnek a rutinok, surlódások, feszültségek keletkeznek, mit hogyan csináljunk mostantól, mi a fontosabb, hisz ezer dolgot kell kialakítani, megszervezni, elrendezni az új életfeltételek megteremtése során. S itt a legfontosabb dolgoktól (víz, melegvíz, gáz, főzés, tisztálkodás, alvás, étkezés) a legkisebbekig (pl. mit hol tárolunk) szó szerint mindenre gondolni kell, mindent újra kell szervezni. A helyzetet rendkívül megbonyolítja, ha mindezt nem egyszerre, végleges megoldásként kell megvalósítani, hanem átmeneti állapotok sorozatán keresztül, két, esetleg három lépcsőben, azaz lakóhelyen. Ezt éljük most Andrisékkal. Ők a számukra végleges megoldást keresik, mert feladták eddigi hátterüket. Mi társak vagyunk benne, segítünk nekik, de ha nem tetszik az új világ, a kalandozásnak véget vetünk, visszatérhetünk a régi életünkbe. Ők csak előre "menekülhetnek", ha ez nem sikerül, akkor tovább kell lépniük. Úgy tűnik, itt sok más lehetőség is van, ezért nem esnek kétségbe. Az egyetlen szorító tényező számukra az, hogy mielőbb jövedelemre kell szert tenniük, mert fogy a tartalékuk, ami lehetővé teszi az "offgrid" útkeresést, s kényszerhelyzetek alakulhatnak ki.

A dzsungel meghódításában különösen nagy jelentősége van a pionírok összefogásának és szolidaritásának, amiről korábban már írtam, s ami itt nagyon jól működik. Robert és Irina személyisége meghatározó a szomszédsági közösség szervezésében és erősítésében. Tegnap egy "tűz ünnepe" szertartást (ilyeneket világszerte rendeznek a bennszülött törzsek a négy elem tiszteletére) szervezett az óceán parton.  Meghívta oda Hawaii egyik legismertebb hagyományőrző személyiségét (idősebb asszony, a sziget egyik legfefolyásosabb bennszülött lakója, a második képen jobbról a második) és csoportját. Az ünnepségre meghívta a szomszédokat. Az énekkel, imákkal, dobokkal, tánccal és tűzzel kísért szertartást Andrissal filmre vették és kiteszik a YouTube-ra, s megküldik az ilyen rendezvényeket világszerte koordináló szervezetnek. A rendezvény kitünő alkalom volt a helyi közösség tagjainak találkozására, ismerkedésére és a kölcsönös segítségnyújtásra. Az utóbbira azért volt szükség, mert a helyszín a lávakövekkel övezett, nehezen megközelíthető partszakasz volt ("ahol a madár se jár"). Robert az erős terepjáróján szállította a felszerelést és azokat, akik nehezebben járnak (Mari eltört kulccsonttal, az idősebbek és a gyerekek). 

A szertartásban a szomszédok is részt vettek (a fenti képen, középen, balról a negyedik Irina, Robert felesége). A tűzünnep jó alkalom volt a bennszülöttek és a beköltözők közötti jó kapcsolatok erősítésére. A közösségi szolidaritás igen szép példája volt a program vége, amikor a vaksötétben szedelőzködtünk, botorkáltunk visszafelé a szinte járhatatlan és pengeéles lávakövet és sziklák között, erős szélben, idősekkel, gyerekekkel, nehéz felszereléssel (generátor, kamerák, lámpák, dobok, stb.), mint egy nagy család, megosztozva a lámpákon, mindenki figyelt a másikra, segített, ahol csak kellett. Igazi, emlékezetes közösségi élmény volt. Ilyenek után szinte természetes, hogy a szomszédságban élők minden másban is segítik egymást.

Az óceántól légvonalban kb. 200 m-re van a telep, de a víz és a házak között közvetlenül áthatolhatatlan dzsungel van. A legközelebbi kijutás lehetősége a partra, számunkra felfedezésre vár. Az ismert sétautakon 10-15 perc a legközelebbi fürdőhely gyalogosan, süppedős erdei úton, amelyet teljesen beborítanak a vadul burjánzó trópusi fák, itt-ott egy-egy fenyves. A korábban már bemutatott termálvízű strand az óceán partján mindössze 10 perc autóval, erdedi úton. Körös-körül az érintetlen dzsungel. A környék tehát vadregényes. Este és éjjel olyan élénk madárzene szól, mint egy madárházban. 

Magát a lakóhelyül szolgáló telepet úgy kell elképzelni, hogy a dimbes-dombos dzsungelben utat vágnak munkagépekkel és tisztásokat alakítanak ki a házak, gazdasági és egyéb területek számára. Hatalmas lávaköveket tol el a gép és a terület rendeltetésétől függően termőfölddel vagy sóderszerű anyaggal tölti fel. Bár a sziget belső részein is többnyire elérhető a vezetékes víz, szinte mindenütt (a magas hegyeket kivéve) lehet kutat fúrni és vizet felhozni. Roberték is tervezik egy közös kút fúrását hamarosan. Egy-egy többholdas lakótelken több családnak is kialakítanak otthonokat. Itt például jelenleg négynek: Roberték, Williamsék, Andrisék (a legutolsó képen sorrendben: Andris, Robert és Williams a földmunkálatokban "gyönyörködnek") és várnak egy farmert még ebben a hónapban. Williamsék már építkeznek, egy korszerű, mongol rendszerű, de modernül berendezett jurtát építenek fel. Az alábbi képen az alapok építése látszik, ahogyan kezelik a talaj egyenetlenségét.

A kis közösség szolidaritáson, egymás segítésén és az erőforrások, lehetőségek megosztásán, valamint az eszközök és szolgáltatások kölcsönös cseréjén, egymás közötti elszámolásán alapszik. A legkurrensebb "árucikk" az egymás számára végzett munka, amelyet egymás között időben számolnak el (pl. lakásért munka). Andris és Robert például közösen tervezi zenei videók készítését, amelynek bevételén osztoznak. Ági elképzelése közösségi gyermekfelügyelet megszervezését, amiből jövedelemhez juthat. Vannak más elképzelések is (pl. sütés és főzés a közösség számára). Mindez azonban a "jövő zenéje", meglátjuk hogyan alakulnak a lehetőségek.

Estére a kedélyek lecsillapodtak. Ágiék éjjel 2-ig rendezkedtek, szelektálták az aktuálisan szükséges holmikat a tartósan tárolandóktól, berendezték a konyhát, kaptak áramot (110 V) a közös generátorról, Andris megjavította a melegvizes boylert, beindult az életük. Mi pedig a kitünően felszerelt, bérelt szálláson, megnyugodva kezdtük értelmezni a kialakult helyzetet. Bízakodással aludtunk el, hogy reggel már másképp látjuk majd a dolgokat. Így is lett. A csodálatos természet, az autó biztosította mozgási lehetőség (reggel el tudtam menni bevásárolni), a néhány napos időnyerés (keddtől vasárnapig), a reggeli internetezés (Skype-oltunk mindenkivel akivel akartunk) megnyugvást hozott.

9 óra körül mentünk át Andrisékhoz, akik még javában rendezkedtek, de már teljesen visszataláltak az eredeti kerékvágásba, amely ide vezérelte őket, úgy látják, hogy minden az elképzelések szerint, működni fog. Roberték mindenben segítik az átmeneti időszakot (pl. mosás, wc, fürdőszoba), már kitalálták, hogyan rendezik be a helyet, s számunkra is biztosítják az ottlakás lehetőségét (ha akarjuk), amíg a külön, komfortos vendéhgház felszabadul, vagy találunk hosszabb távra egy ahhoz hasonlót még közelebb a mostani napi szállás helyett. Úgy látszik tehát, hogy az offgrid program - az átmeneti sokkok ellenére - folytatódhat. Hogy, mi hogyan kapcsolódunk bele, az továbbra is nyitott kérdés.

Az erőltetett ütemű költözködés mindenkit megviselt. Amikor kiderült, hogy még nincs bekötve a hangárlakásba a melegvíz, a gáz, a villany és a dobozok a gyors kipakolás miatt a szabad ég alatt vannak, bármelyik percben eleredhet a szokásos esti, éjszakai eső, nem tudni mi hol van, nincs egy hely, ahol le lehet ülni, nincsenek előkészítve fekhelyek, a dobozok, építőanyagok miatt a terepen alig lehet közlekedni, s két családnak megteremteni a minimális tartózkodási feltételeket beláthatatlan idő, mindennek tetejébe mire a teherautót visszavittük már be is sötétedett: Marinál elszakadt a cérna. Az ilyen töménységű "offgrid kása" számára emészthetetlen volt. Még úton voltunk a teherautóval vissza a szállító cég telepére, amikor jött a telefon, hogy azonnal intézkedjünk "normális szállás" ügyében. Ők is elkezdtek telefonálgatni. Pillanatok alatt megatláltuk az iPhone-on a környező szállásokat, s előzetesen meg is egyeztünk egyben. Robert is segített, s végül a helyi közösség egyik tagja tette a legjobb ajánlatot (ahol Robert a tojást vásárolja egyébként, néhány mérföldre tőlük, a ház az alábbi képen). Andris odaadta az autóját, s csomagjainkkal eljöttünk tőlük, hogy velünk ne kelljen foglalkozniuk, amíg kibontakozik valami elfogadható átmeneti megoldás a számukra. Mire a szállásra értünk eleredt a trópusi eső, aggódtunk Andrisék szabadon hagyott csomagjai miatt, másnap kiderült, hogy még időben sikerült mindent letakarniuk.

A költözködés Amerikában nem nagy dolog. Az emberek gyakran költöznek, hozzászoktak és hatékony szolgáltatások épülnek rá. Béreltünk egy nagy zárt teherautót (sofőr nélkül, 50 USD/nap + 1 USD/mérföld + benzin), amelynek használata benzinnel, kb. 2x80 km-re összesen 280 USD-be került. A személyautót otthagytuk a parkolóban és a teherautóval mentünk tovább. Az egységes jogosítvány lehetővé teszi, hogy bárki a vezetői engedélyével béreljen és vezessen teherautót. Már napokkal előbb gyűjtöttük a dobozokat a különféle boltokban, 2-3 db került majdnem mindenütt. 24 óra állt rendelkezésünkre, hogy Andrisék teljes működő háztartását dobozokba és zacskókba rakjuk, s gyerekkel, kutyával, macskával (a két utóbbi az ölemben az utasfülkében, Andris vezetett, a gyerek, Mari és Ági külön autóban egy darabig követtek, majd elmentek bevásárolni), két kecskével felpakolva nekivágjunk az útnak. Még vagy 10 szemeteszsákot is el kellett vinni az útba eső szeméttelepre, hogy ne hagyjunk magunk mögött kupit. Délután 2 órakor sikerült elindulni a rakománnyal. A zárt plató első 2/3 részében a holmik kikötve egy masszív polcrendszerrel, a hátsó 1/3-ban a két kecske "pórázon" kikötve, a záró redőnyön kis rést hagytunk nekik, hogy ne legyen vaksötét, s kapjanak levegőt. Mikor 2 óra múlva megérkeztünk, meglepődve láttuk, hogy a redőny teljesen felcsúszott, a kecskék szabadon utaztak, békásen feküdtek és semmi nem mozdult el a platón szerencsére. A kirakodás kb. fél órát vett igénybe és hajszálpontosan, percre a kiszabott idő végén érkeztünk vissza a szállítási cég telepére, teletankolva.

Eldőlt a Robertékhez való átköltözés kérdése, tehát elhagyjuk a Rashani telepet. Bejelentettük a változást Rashaninak, ami azzal jár, hogy tegnap óta már vakációzunk, nem kell dolgozni. Mivel Andris időarányosan többet dolgozott, az én munkaóráim is növelték a többletet, s a telepi beruházásaival (építések saját célra) jelentős követelést halmozott fel, azt lelakhatjuk a költözésig. Itt az idő és alkalom végiggondolni, miért kell innen tovább menni, mi az, ami nem tetszik nekünk, szerintünk nem jól működik. Számos problémával egy korábbi naplóbejegyzésben már foglalkoztam (Ez a telep Rashaniról szól). A legjelentősebbre azonban most eszméltem rá, amikor a telepen egyedül vagyunk pár napja. Minden vendég elment, Rashani is gyakran bemegy a közeli településekre, Andris és Ági a kicsivel pedig Robertékhez járnak át előkészíteni a költözést. Itt vagyunk ketten Magyarországhoz képest tényleg a „világ végén”.

Az offgrid élet kritikus pontja alighanem – bármily meglepő – nem az, hogyan lesz víz, energia, lakás, élelmiszer, hiszen ezek nélkül egyszerűen nem lesz semmilyen élet sem, tehát vagy lesz megoldás, vagy egyáltalán nem lesz semmilyen élet. A nagyobb kérdés az, ha megvannak az alapvető életfeltételek, akkor lehet-e minőségi életet élni offgrid módon, s ez utóbbinak mik a feltételei. Nos, arra jöttünk rá, hogy a minőségi élet kulcs a közösség, az embertársak, akik kiteljesítik egymás életét minden lehetséges tekintetben, értelmet adnak az egyes emberek önkifejezésének, önkiteljesítésének. Rashani telepének itt van a leggyengébb pontja. Nincs közösség. Mindenki, aki itt megfordul, de a szomszéd telek tulajdonosa is (Richard) annak ellenére, hogy eredeti célja szerint „visszavonul a világtól” szinte görcsösen keresi a társaságot, a beszélgetések lehetőségét, az „egymásban való szellemi megmerítkezést”. A beszélgetések varázsütésre olyan nyíltakká válnak egyik pillanatról a másikra, amilyen nyíltságot a „tömegtársadalomban” nemigen tapasztalhatunk lényegében idegenek között. Valahogy azt érzi az ember, hogy a hagyományos társadalmi kötelékekből kiszakadva értelmét vesztik az álarcok, a pózok, a felvett szerepek. Ez alól csak Rashani a kirívó kivétel (helyzettől függően), mert ő nagyon szeretné, ha az általa létrehozott „álomvilágban” a „nagy tanító” szerepét tölthetné be, de ez az „egészséges” lélekkel és intelligenciával rendelkező emberek számára nem működik, nem elfogadható. 

Az offgrid élet csak állandó, egészséges közösségben valósítható meg oly módon, hogy az alternatívája lehessen a hálózati létnek, vagy meghaladhassa azt. Az embereknek szükségük van egymásra, saját szükségleteik kielégítése érdekében készek és képesek szolgálni másokat és a közösséget. Szakosodni tudnak olyan dolgokra, amire a közösség tagjainak szüksége van, elő tudnak állítani termékeket, nyújtani tudnak szolgáltatásokat, szolidárisak egymással, szeretettel, szellemi társként fordulnak egymáshoz. Egy valós offgrid világban érti meg az ember igazán – ahogy most mi pár napja élünk – mekkora hatalmas érték a közösség. Mit jelentett számunkra például a szomszédság és a falu, a közvetlen szomszédok (Budapesti lakóhelyeink környéke, Csákberény, Pázmánd), a munkatársi, civil közösségek (teleházasok, civil szervezetek, helyi önkormányzati szakemberek), a családi és rokoni kapcsolatok. 

Ha vannak tartalmas emberi kapcsolatok, közösségi szolidaritás és közös élmények, csakis ez után, vagy ezzel együtt, ennek keretében lehet igazán élvezni a természet értékeit, javait, szépségeit, az emberekkel élő állatokat, amelyek egy tágabb, ökológiai közösség részeiként kapcsolódnak be egy teljes értékű, minőségi offgrid létbe. Erre Rashani telepén nincs lehetőség. Innen el kell mennünk. Hogy a következő helyen, Roberték szomszédságában megvalósítható-e ez a csoda, az kérdés, az esélyek minden esetre ott jobbak, mind az emberi, mind pedig a természeti értékek terén. Hamarosan meglátjuk.

Az előzőekben leírt baleset annak az útnak a kezdetén történt, amelynek során 3 nap alatt körbe akartuk utazni a Nagy Szigetet, s meg szerettünk volna látogatni már működő offgrid közösségeket. A baleset előtt egyikbe sikerült eljutni a Hilo várostól nem messze, Pahoa közelében lévő lakókörzetbe, ahol az őserdő lakói, nagy magánterületeken, teljes offgrid életet élnek hagyományos települési közösségben, ún. szomszédságban. Roberttel és Irinával, valamint 5 hónapos kislányukkal Andrisék a  Pahoához közeli egyik termál strandon ismerkedtek meg. Hawaii-on könnyű az ismerkedés, az emberek nagyon kedvesek és közvetlenek, kisgyerekkel pedig különösen az. Szó szót követve kiderült, hogy ők az onnan néhány km-re lévő mangrove dzsungelben laknak, néhány éve költöztek ide Kaliforniából. Robert eredeti szakmája szerint autószerelő, de minden létező műszaki munkához ért a földmunkától a házépítésig és háztartási gépekig, s mindenhez komoly gépei is vannak.

Lényegében megteremtette az offgrid élet alapfeltételeit, mert a dzsungelben semmilyen hálózat nincs az internetet kivéve. A 2,4 hektár területű telkeken (amelyeket nem választ el kerítés, csak az állatok miatt, ott ahol valamilyen terményt, más állatot védeni kell) hasonló lakók vannak, részben mezőgazdasági termelők, részben szállásadók, s élénk közösségi életet élnek, egymást segítik, összejárnak. Robert felesége Irina, orosz származású fiatal lányként jött Amerikába, a Google szoftverfejlesztőjeként dolgozott. Matematika tanár, s szeretne dolgozni, de a kisgyerektől nem tud. A két család - Andrisék és Roberték - néhány találkozás után közel kerültek egymáshoz. Kiderült, hogy közösek a céljaik és érdekeik. Roberték felajánlották a hozzájuk költözést, a szállásért heti 20 órát kérnek összesen, aminek fele a gyerekfelügyelet. Ez Áginak kapóra jön, hisz saját gyerekét is gondoznia kell. Így Andrisnak csak mindössze heti 10 órát kell dolgozni egy olyan szállásért, amit Roberttel közösen építenek fel, s amilyen nekik megfelel.

Az első két képen folynak a megbeszélések az új hely közös konyhájában, a háttérben karnyújtásra a szinte még érintetlen dzsungel. A harmadik kép a kilátást mutatja a telepről az óceánra. A negyedik képen pedig a már meglévő egyik ház, balra egy ún. treehouse (fára épült ház), amely jelenleg kilátóként is szolgál (innen készült a kilátást mutató kép). További két épület van még a telepen, egy vendégház és egy hangár. Az utóbbinak az egyik fele, teljesen leválasztva, egy lakás a fenti konyhával, másik fele pedig műhely, géptároló. Már két hét múlva költözni lehet, s mi is ott lehetünk a már meglévő vendégszobában a fennmaradó kb. két hónapig havi 500 dollárért, de azt munkával meg is válthatom. Remélem fájdalmaim hamarosan elmúlnak és tudok majd dolgozni napi 1-2 órát, amit nagyon szeretnék, mert felemelő az érzés, ha magunknak alakítjuk ki az új életkörülményeket. Másrészt, az új helyen több időm marad a könyvírásra. Andrisék beköltöznek a "hangárlakásba", addíg maradhatnak ott, amíg  az új lakásuk elkészül. Robert egy hónap alatt tud Andrissal építeni egy új házat.

Mindig tudtam, mindennek ára van. Ahogy így egyre beljebb merészkedünk a sziklanyelveken az óceánba, s gyönyörködünk a természet hihetetlen erejében, élvezzük a megszelidült hullámok pajkos fröcskölését, számunkra váratlan dolog történt. Az eddig 3-4 méteres hullámok után hirtelen és váratlanul egy 10-15 méteres veszedelem jött, amely szabályosan lemosott bennünket a sziklanyelvről az éles sziklák közé és ott görgetett bennünket, mint két labdát. Hirtelen fel sem fogtuk mink törött és szakadt. Én ordítottam, mint akit megnyúztak, Mari pedig engem szólitgatott, miután magunkhoz tértünk bepréselve a penge éles sziklák közé. Segítségért kiabáltunk, de az óceán morajától jó darabig senki sem hallott bennünket. Andris volt hozzánk legközelebb, vagy 100 méterre, mikor ráeszmélt, hogy nem mókázunk, hozzánk futott, közben mi igyekeztünk minél távolabb kerülni a hullámoktól, mindketten tucatnyi vérző sebbel.

Egymást támogatva úgy néztünk ki, mint aki sebektől vérezve egyenesen a csatamezőről érkezik. Gumipapucsaink szétszakadtak, testünk minden részén mély karcolások. Mari jobb kezét nem tudta felemelni, nekem pedig a derekam, bal oldalon és a hátam kapott hatalmas ütést, alig kaptam levegőt, a hátam feléről a bőr lehorzsolódott, a csípőm fájt nagyon, a fülemből ömlött a vér, a fejemen pedig volt egy öklömnyi púp. Így érkeztünk, bicegve Andris támogatásával a strantolók közé. Mindenki azt kérdezte: "Are you all right?" Azaz: "Jól vagytok?" Kaptuk a valóban hasznos tanácsokat, hová menjünk, ki tud segíteni. Andris és Ági gyorsan összeszedték a cuccokat és a függőágyban szunyókáló kisbabát, s elindultunk autóval egy szomszédos strandra, ahol volt elsősegély-nyújtó hely.

A sokat látott mentősfiú kuckójából odajött a parkolóba és ott látott el bennünket. Feltette az ominózus kérdéseket, kiszűrve néhány belső sérülést, kitisztította és felületileg lekezelte sebeinket, s elküldött Hilo városi kórházának Vészhelyzet-ből ismert elsősegély osztályára a sérülések alaposabb ellátására és a belső sérülések kivizsgálására. Amint múlt az első sokk, úgy jöttek elő a mélyebb fájdalmak. Mari a karjával már semmit sem tudott csinálni, az én testtartásom eltorzult a fájdalomtól való félelemtől. Az adatainkat azonnal felvették és úgy ahogy voltunk, "egy szál" vizes fürdőruhában várakozni kezdtünk a beszólításra. Látva mezítelenségünket (mindenki más rendesen fel vot öltözve a Hawaii-ban szokásos egyszerű ruhában (rövid nadrág, póló) finom meleg lepedőket terítettek ránk. Sebeimmel már nem is törődtem, mert csípőmben időről időre akkora szúrásokat éreztem bizonyos mozdulatokra, mintha kést döfnének belém. Medencecsont repedésre gyanakodtam. A várakozó betegek látszatra nem voltak súlyosak. Kb. másfél óra múlva kerültünk sorra, s akkor még nem tudtuk miért, rendkívül udvarisasan, sajnálkozva, többször is elnézést kértek, amiért csak ilyen későn tudtak fogadni. Kiderült, hogy velünk egyidőben érkeztek még négyen egy óceájáró hajó betegei, akiket el kellett látni (törésekkel, szívinfarktussal), mert a hajó ment tovább, s külföldiek lévén azt hitték, hogy mi is a hajó utasai vagyunk.

Kb. 2,5 órát tartottak a kivizsgálások (röntgen) és a kezelések. Marinál kulccsont törést állapítottak meg a sebeken túl, nálam pedig súlyos izomzúződást, amely az idegpályákat nyomja bizonyos mozgásokra. Egyik pillanatban semmit sem érzek, másikban pedig akkora nyilallást a derekamban, mintha villám sújtana belém. Így minden mozdulatot meg kell fontolnom. Kiderült, hogy fülem belül nem sérült, de kicsit beszakadt, össze kell varrni. Mari kezét felkötötték, más teendő nincs vele, gyógyulása 3 héttől három hónapig tarthat. Az én csípősérülésem magától fog meggyógyulni kb. 10 nap alatt. Mindketten kaptunk antibiotikumot és fájdalomcsillapítót. Kontroll 2 hét múlva.

Az első két nappal, de különösen az éjszaka rosszul telt el. Minden mozgást mindkettőnknek újra kell tanulnunk, hogy a fájdalmakat elkerüljük. Az "újabb" mozdulatoknál, meglepetésszerűen olyan izomfájdalmak jönnek elő, hogy adott testhelyzetekben megmerevedünk. A már ismert mozgásoknál pedig úgy tűnik, mintha minden rendben lenne. Ha a mindent lassan csinálunk, "újratanuljuk" a mozdulatokat (a képen éppen azt próbálom kivitelezni újra, amelyet az unokám, Skyia, már ragyogóan csinál és élvez, kicsit látszik a hátamat beborító kötés), akkor fokozatosan visszatérnek a begyakorlott és normális esetben nem tudatos mozgásfunkciók. Ez a helyzet 2-3 hétig lesz nehéz, aztán egyre könyebben leszünk túl az egészen. A baleset egyáltalán nem szegte kedvünket, hanem arra int, hogy lassítsunk egy kicsit, legyünk megfontoltabbak. A program tehát folytatódik, s amint a következő bejegyzésben látható igen érdekes, jó fordulatot vesz a nagy ijedtség után.

A Nagy Szigetet - magától értetődően - a Csendes óceán veszi körül. Ha ránézünk a térképre (Google Earth) láthatjuk, hogy vagy másfél ezer km-re vannak tőlünk a kontinensek. De ez a szigeten nem érződik. Itt-ott azért látunk táblákat a parton, hogy "Tsunami övezet", ami azt jelenti, hogy amennyiben riasztás lenne, akkor ennél magasabb helyre kell menni. Persze van hová, mert az egész szigetcsoport az óceánból kiemelkedő magas hegyek vulkánkitöréseinek eredménye. Még most is növekszik, s a környező óceán felszíne alatt itt-ott folyamatos a kitörés, újabb szigetek kialakulása van folyamatban.

A Nagy Sziget szélén, az óceán partjához közel  teljes körben halad az autópálya minőségű 11-es út, szinte bárhol - néhány kilométerenként - le lehet térni és mindenütt jobbnál jobb strandokat találunk. A víz hőmérséklete kifejezetten kellemes 25 foktól a forrráspontig attól függően hol vagyunk. Az utóbbi azért lehetséges, mert itt-ott a forró láva lefolyik a hegyoldalon bele az óceánba, ott hül ki, felmelegíti a vizet, maga lehül és "építi tovább" a szigetet. Ezeken a helyeken nem lehet fürödni a forró víz és a kénes gázok miatt. De a közelben, a kellemes meleg vízben már lehet. Más helyeken a forró édesvíz érkezik patakokban a tengerbe, ahol termálvízű strandokat alakítottak ki az óceán partján. A meleg édesvízű fürdőt és a sós óceánt kőgát választja el csupán, amelyen átcsaphatnak a hullámok.

Nehéz leírni a csodálatos strandokat, ahogyan kegyetlen láva körengetegbe, kőfalak közé pálmaligetek és pázsitok ékelődnek és fordulnak át fekete vagy sárga homokszegélybe, vagy kisebb nagyobb lávakő medencéket formázó partszakaszokba. Az ijesztő és elborzasztó szépség egyetlen tájképen, amint az akár 10-20 méteres hullámok nekicsapódnak a fekete szikláknak, s megszelidülve, a hatalmas kövek között szelíd vízesésként érkeznek a homokos, füves fövenyre. Szinte hívogatnak a partszéli sziklák mind közelebb a tomboló hullámokhoz, hogy néhány méterre tőlünk behódolva maradék erejével lábunkat nyaldossa, finoman, hűsítően permetezzenen bennünket a kőtőrő hullám ...

A hálózaton kívüli élet egyik alapvető dilemmája az, mennyi munkát vállaljon az ember, hogy életfeltételeit megteremtse, s hogy ez az élet még élvezhető maradjon. S vajon megvan-e, megszerezhető-e minden szükséges ismeret, készség a szükséges munkákhoz. Mindenek előtt terepet kell rendezni, a természettől elhódítva az erdős, bozótos, köves (esetünkben lávaköves) területeket. Megfelelő sík területeket kell kialakítani, utakat, főként az állatok miatt kerítést kell építeni . Fel kell építeni az adott éghajlati viszonyoknak megfelelő lakást, közösségi épületeket és azokat állandóan karban kell tartani. A mi esetünkben ez faházak alapanyagainak előkészítését (fűrészelés, festés, bambusznád kitermelés) jelentette. Ki kell építeni, fel kell szerelni a napelemes és generátoros (12 V, 110 V) elektromos, valamint az internetes helyi - vezetékes és wifi - kommunikációs hálózatokat. Vízgyűjtöket és víztisztítókat kell felszerelni, üzembe állítani és vízvezeték, valamint öntöző hálózatot kell kialakítani. Új fákat, dísz- és haszonnövényeket - zöldséget, gyümölcsöt - kell ültetni, gondozni. Ha a természet maga kínálja ezeket, akkor rendszeresen be kell gyűjteni. Hawaii-n erre van több-kevesebb lehetőség a helytől függően. Vannak olyan részei a Nagy Szigetnek, ahol mesés trópusi gyümölcsök vadon teremnek, de könnyen termeszthetők is (citrom, banán, mangó, grapefruit, kókusz, pomelo, licsi, papaya, golgotavirág és még sok más). Az állatgondozás is szerves része az offgrid életnek: szárnyasok, kecskék, kutya, macska nélkül az élet szinte elképzelhetetlen. Magától értetődő a főzés, sütés bográcsban, gáztőzhelyen, ha van propángáz ellátás az adott környéken. Különösen hatékony ez a munka, ha egyszerre több ember számára készül az étel közösségi konyhán.

Ha a fenti és még további munkák az offgrid közösséget szolgálják (pl. varrás, oktatás, szórakoztatás, díszítés), akkor azok beszámíthatók, mint természetbeni hozzájárulás a telep fenntartásához, s ezzel csökkenthető a lakbér, s különféle közösségi szolgáltatások igénybe vételének költsége. Az átszámítás munkaórában, ill. óradíjon keresztül történik. A tarifa és a beszánítható minimális és maximális természetbeni hozzájárulás megállapodás, ill. az adott közösség szabályrendszerének függvénye. Megérkezésünk első napjától kezdve - számítva arra, hogy szállásunk költségének egy részét munkával megválthatjuk - dolgozom napi 2-4 órát Andrissal. Eddigi munkáim: kőhordás, útépítés, kerítés javítás, faültetés, nádvágás (lásd a képen) a bambszerdőben, elszáradt fák összegyűjtése és égetése, különféle javítások és szerelések. Szerencsémre teljesen jól bírom a megfeszített munkát akár a tűző napon is, amihez megfelelő felszerelés (derékszorító, kesztyű, szerszámok) áll rendelkezésre. A munkavégzés idejét, a pihenő időket többnyire magunk határozzuk meg, s pontosan regisztráljuk (iPhone alkalmazás segítségével) a munkaidőt.

Ez a telep „Rashaniról szól”, az ő önkifejeződésének módja, minden más – a park, a vendégek, a programok – eszközök ennek szolgálatában. Felmerül a kérdés, hogyan jutott ez a pihenőpark és annak menedzselése idáig. Hogyan alakult ki ez a helyzet? Rashani önmagát íróként, képzőművészként, pszichológusként, spiritualista tanítóként azonosítja. Rendkívüli munkával, erőfeszítéssel létrehozott egy kis világot, amelynek minden kis mozzanatában az ő személyisége tükröződik vissza. Megszállottja lett a kőkerítések, sétányok, virágszigetek kialakításának. Ezt otthonról örökölte, mert édesanyja - ahogyan azt önéletrajzi könyvében leírta - japán kertész volt. A humán "beütés" a filozófusi apai örökség. A legvalószínűbb az, hogy Rashani a telep létrehozását, az ottani tanítást, gyakorlatokat élete fő művének tartja, amelyben minden képessége - építés, művészet, irodalom, tanítás, életvezetési tanácsadás, stb. - kibontakozik, értelmet kap. Határozott szándéka, hogy erről könyvet fog írni "Stone by stone" címmel, ami szó szerint azt jelenti, "kőről köre". Felsejlik benne az a mindennapos kép, amikor Rashani ott guggol egy készülő újabb kökerítés előtt és rakja egymásra, illeszti egymáshoz a kisebb és egészen nagy kőtömböket férfiakat megszégyenítő erőfeszítéssel és kitartással. Fákat és bokrokat ültet, s locsolja a hatalmas kertet, szélmalom harcot vívva a természettel, a terület leküzdhetetlen szárazságával. Az  ő célja és foglalatossága a egy Rashani világ megteremtése, amelyben az emberek ebben csak másodlagos, alárendelt szerepet játszanak, ezért - rövid együttlétek után - sorra leszakadnak róla. Nem alakul ki körülötte közösség, mely ezt a világot élvezhetné, s így mások számára értelmetlenné válik. Nagy kérdés, hogy meddig fogja bírni egyedül. A közösség hiányán túl számos más jelét is látjuk a telep fenntarthatatlanságának: anyagilag (nem jön elég bebvétel), biológiailag (a növények vízhiányát nem lehet pótolni mesterségesen), energetikailag (az áramszükséglet nehezen biztosítható folyamatos technikai fejlesztés, bővítés és megfelelő karbantartás nélkül), fizikailag (a sok épület amortizációja túl gyors, mert azok jelentős részét nem használják). Nagyon úgy tűnik, hogy ez a fajta offgrid megoldás nem életképes. Mivel sem Andris, sem más nem lesz partner ennek az álomnak a magvalósításához ilyen módon, nagyon úgy tűnik, hogy ez a telep is Rashani korábbi próbálkozásának sorsára jut, túl kell majd adnia rajta.

A Rashani retreat szerintünk várható sorsát megrázóan szimbolizálja az, hogy a szomszédos telket többnyire az életük végét járó, beteg állatok tartására használják. A vendégek nap, mint nap azt látják, hogyan vonszolják magukat a hatalmas marhák remegő lábbal, esnek össze és múlnak ki a szikrázó napsütésben. Az embernek az az érzése, hogy ez egy elátkozott hely, nem alkalmas arra, amit Rashani ide álmodott, s iszonyatos nagy energiával felépített. Bárcsak ne lenne igazam! Az első itt töltött hét után határozottan mondhatom Andrisékkal együtt, hogy ez nem az a hely, ahol jövőnket el tudnánk képzelni. Innen tovább kell menni, rendkívül sok tapasztalattal gazdagodva, hozzáedződve az offgrid élet fizikai megpróbáltatásaihoz.

A Rashani pihenőparkról az interneten lehet tájékozódni (http://www.rashani.com). Viszonylag ritka, hogy visszatérő vendégek látogatnának ide, vagy a korábbi vendégeken keresztül szereznének tudomást a helyről. A vendégek szinte kizárólag az interneten keresztül találnak rá. A „retreat” jelentése pihenés, félrevonulás, lelki gyakorlat, magányosság, menedék. Akiknek ilyesmire van szüksége, azok keresik Rashani telepét, érdekes módon nagyobb arányban nők és egyedülállók, lelki, párkapcsolati, egyéb problémákkal. Mivel a lakhatás egy részét munkával lehet megváltani, alkotó pihenésről (például vers-, könyvírásról, festegetésről) nemigen lehet szó, hiszen dolgozni kell. Kivéve, ha valaki hajlandó teljes árat fizetni a szállásért, ami viszont a Hawaii piaci árakhoz igazodik, sőt azoknál magasabb, mert a telep más szolgáltatásait is beszámítja a tulajdonos,

A méternyi széles, lávakövekből rakott kőfallal körülvett Rashani pihenőparkot a tulajdonos a dzsungeltől elhódított területen hozta létre nagyrészt saját munkájával, mintegy 10 évvel ezelőtt. A területen réges-régen, több száz éve laktak emberek, nyomaikat, építményeik maradványait (gyümölcsösök, kőből rakott falak, kutak, utak és kerítések) a szomszédos vad dzsungelben könnyen fellelhetjük (kicsiben hasonlóan a még feltáratlan mexikói, perui piramisokhoz). Az öreg – esetenként 100 évnél is idősebb – fákat meghagyta, az erdőt az aljnövényzettől megtisztította. Egymástól legalább 20-30 méterre faházak sorát építette fel a kisebb kabintól a 100 m2 alapterületűig. Ez utóbbi a saját kör alakú háza, amely lényegében egyetlen belső tér, amelyet terasz vesz körül. A kör belső kerülete mentén, térelválasztókkal alakította ki a különböző funkciókat (konyha, iroda, WC, fürdőhelyiség, háló, egyéb), középen pedig tágas nappali van. A többi lakóház egy-, két- és háromszintes. A házak mellett meglehetősen nyitott, közös használatú WC és fürdő pavilonok, ill. helyek vannak, amelyekben az ember úgy érzi magát, mintha a szabadban lenne, vagy valóban a szabad ég alatt, pl. lombsátorban van kialakítva a fürdőhely.

Az offgrid közösségi életnek számos megoldása lehet attól függően, hogy emberek miért szakadnak le a hálózatokról, miért vállalnak egy leegyszerűsített életet, miért adják fel a komfortot. A Rashani retreat (részletesebben a következő bejegyzésekben számolok be róla) az a változat, amikor a közösségnek van egyszemélyes vezetője (tulajdonos, szellemi vezető, döntéshozó menedzser, stb.) akitől függ minden. Ha mindenkinek a helyzete egyetlen személytől függ, az meglehetősen problematikus lehet, amennyiben a "főnöknek" sajátos, a többiektől jelentősen eltérő felfogása van az életről, az emberi viszonyokról. A Rashani retreat-en ez a helyzet. Van akinek megfelelő az ő világlátása, s van akinek nem. Andrisnak, Áginak, s mostmár nekünk is az a véleményünk, hogy Rashani nem az az ember, akivel szívesen élnénk egy közösségben tovább. Mielőtt erre rátérnék, lássuk miről is van szó, milyen az a kis offgrid világ, amelyet Rashani kialakított, elsősorban saját magának.

A fürdés, mosakodás, fogmosás nem fürdőszobában, hanem a szabadban, meglehetősen lazán takart zuhanyozó pavilonban történik. A házakhoz – esetenként néhányhoz – egy-egy WC és zuhanyozó pavilon, vagy lombsátor tartozik változatos kialakítással. Van például kialakítva zuhanyozó egy százéves fa dús lombkoronája alatt, hideg és meleg vízzel. A meleg vizet (lásd fentebb) részben a nap szolgáltatja (ez általában így van), de gázbojlerek is vannak, ha szükséges a napra „rásegíteni”. Ami furcsa az a viszonylag nyitott zuhanyozás a szabadban. Általában a zuhanyozók úgy vannak kialakítva, hogy nincsenek szem előtt, de mégis az ember érzése az, hogy bármikor „meglephetik”. Valójában úgy tűnik, ebből senki nem csinál itt kabinetkérdést, nagyon lazán viszonyul hozzá mindenki.

Mivel az áram és gáz ellátás nem folyamatos (nem hálózatról jön), ezért minden energia felhasználás során különösen takarékoskodni kell. Részben azért, mert hamar elfogyhat, s nem lesz, amikor szükséges, részben pedig azért, mert a pótlás (a napenergiát kivéve) pénzbe és utánjárásba kerül (gázpalackok feltöltése, benzin beszerzés). Ha süt a nap, akkor az akkumulátorok hamar feltöltődnek, s a vízcsapból meleg víz folyik, mert a hosszú fekete csövön érkező víz a nap által felmelegszik, Mit jelent mindez? A szobákban inkább helyi megvilágítást alkalmazunk. Ha éppen sötétebb helyeken kell fény, akkor elemes lámpákat használunk, s általában a megszokottnál kisebb teljesítményű izzók működnek, nem úsznak fényárban a szobák, a fények falusias hangulatot teremtenek.

A vízellátásban jelenleg a városi hálózatra szorul a telep, de szeretne leválni róla. A locsoláshoz próbaképpen a házunk tetejéről az ereszekben összegyűjtött vizet használjuk, de messze nem elég. Nagyobb vízgyűjtő nincs, de nincs is annyi csapadék, hogy megoldaná a vízellátást, bár a tisztítás megoldható lenne. Kutat is lehetne fúratni, de az nagyon drágának tűnik. Helyi szóbeszédek szerint 80.000 USD egy kutatás és fúrás (az adatot ellenőrizni kell), ami egy telek és ház árával verekszik. A vízellátás kérdésére még majd vissza kell térni.

A fekhelyeink a lehető legegyszerűbbek: a földre terített kényelmes szivacsmatrac. Ez nem az offgrid élet szükségszerűségéből, hanem a szállásmegoldás átmeneti jellegének következménye. Nem érdemes ágyakat beszerezni, vagy ácsolni, amíg nem végleges a döntés, hogy ezen a helyen maradunk, itt akarjuk kialakítani az általunk elképzelt életformát. Meg kell tehát egyelőre elégedni ezzel az egyébként egyáltalán nem kényelmetlen megoldással. Ágyneműnk tiszta, párnáink és takaróink kellemesek és egészségesek. Nagyokat és zavartalanul alszunk, kellően ki tudjuk pihenni magunkat.

A ház el- és berendezése, bútorozása olyan, hogy szinte minden holmi elöl van polcokon, fogasokon, táskákban, dobozokban. Nincsenek szekrények. Az embernek az a benyomása, hogy állandó rendezkedés, költözés, készülődés van, s szinte mindent fejben kell tartani, mi hol van éppen. Ha elő kell venni, vagy el kell rakni valamit, akkor jellemzően keresni és pakolni kell, hátra kell tenni, ami éppen nem szükséges és előre kell hozni, ami éppen most kell. Minden tevékenységhez először megfelelő helyet kell csinálni, Aki megszokta a célszerűen kialakított tárolás rendszerét, abban ez egy folyamatos átmeneti állapot érzetét kelti ez a helyzet.

Vegyük sorba mi okozta az első este és napok „offgrid sokk”-ját, miközben itt, a Rashani retreat-en, még korántsem beszélhetünk teljes offgrid életről? A megrázkódtatást okozó jelenségek döntő többsége nem is elsődlegesen az offgrid élet következménye, csupán az adott hely sajátossága. Más körülmények között egyáltalán nem szükségszerűek az itt lévő viszonyok. Az alábbi felsorolás nem jelent fontossági vagy „kellemetlenségi” sorrendet, lássuk, ahogyan néhány nap leforgása alatt ezek letisztultak bennünk:

Sokat olvastam az offgrid életről. Elméletben – azt hiszem – már mindent tudok róla, azonban saját bőrön megtapasztalni egészen más. Szerencsére, diákkoromban, a gimnáziumban és az egyetem időszakában, sokat kirándultam, kempingeztem, táboroztam igen vad körülmények között is (pl. a Kaukázus hegyeiben). Így, nem maguk a körülmények okoztak meglepetést, hanem az a kérdés, hogy vajon ezt kell-e hosszú távon megszoknom, s ha igen, akkor tényleg ezt akarom-e magunknak feladva mindazt a kényelmet, amit hosszú munkával eltöltött életút után élvezhetek, lehet-e ezeket a körülményeket kellemesebbé tenni? Mi okozta a komfortos hálózati kiszolgálásból érkező számára az első megrázó élményt, amelyet „offgrid sokk”-nak neveznék, s ami meggátolt abban, hogy azonnal megkezdjem első beszámolómat írni. Újra és újra végig kellett ugyanis gondolnom ezt a korántsem egyszerű kérdést, hozzá kellett szoktatnom magamat ahhoz, hogy mindezzel, mint számomra valós alternatívával számoljak. Ettől nagyban függ, hogyan írom le tapasztalataimat.

Megérkeztünk sikeresen, most aklimatizálódunk, hamarosan elkezdem a tudósitásokat. Minden kedves olvasómtól elnézést kérek, akkor megkezdem a tudósításokat két lépésben, először a szövegeket, majd teszek hozzájuk illusztrációkat.

A repülőgépből megpillantottuk a Nagy Sziget hegyeinek – Mauna Kea, a folyamatosan működő vulkánjaival – mindíg felhőkbe burkolózó csúcsait. Helyi idő szerint délután öt óra körül megérkeztünk Kona egyszerű, földszintes fogadóépületekben kialakított repülőterére. A gépből kiszállva megcsapott bennünket a páradús trópusi meleg és sajátos virágillat az óceán levegőjével keveredve, mintha állandóan egy füstölő illatozna mellettünk. Andris, Ági és Skyia vártak a kijáratnál, s jellegzetes Hawai szokás szerint a nyakunkba rakták a lei-t, a pluméria virág szirmaiból kötözött, áthatóan illatozó nyakfűzért. Indulás tovább a reptérről mintegy 60 km-re lévő telepre, útközben, hogy érezzük, hová érkeztünk, első benyomásként, megnéztük a sok ezer strand egyikét (a szigetet körbeölelő autóút a parthoz közel vezet), s beugrottunk egy bevásárló központba ágymatracot venni. Sötét lett, mire az alvás nélküli mintegy 20 órás utazás után (New York – Los Angeles – Kona) megérkeztünk a Rashani Retreat-re (ejtsd: ritrít), Az autóút utolsó, néhány km-es szakaszát földúton tettük meg, a környékből nem sokat láttunk, ezért erről majd később számolok be. A telepből, az érkezés estéjén, szintén, szinte semmit sem láttunk. Annál sokkolóbban hatott ránk a ház és közvetlen környezete, a Rashani retreat, amelyben Andrisék jelenleg élnek, s amelyben mi is lakni fogunk utazásunk első időszakában …

Minden rendkívüli esemény nélkül érkeztünk meg New Yorkba, hacsak azt nem számítjuk, hogy az útlevél ellenőrzésnél félreállítottak és részletes - nagyon udvarias - kikérdezésnek vetettek alá. Nem számítottam erre, mert 10 évre érvényes vízummal utaztam. Csak a záporozó kérdéssorozat végén jöttem rá, hogy miért. Az keltette fel a határőr figyelmét, hogy számos országban jártam Európán kívül Ázsiánban, Afrikában és Amerikában is, és a meglátogatott országok között India is szerepelt. Erre külön is rákérdezett. Mit csinált ott? Szakmai konferencián voltam. - mondtam. Mi a foglalkozása? Menedzsment tanácsadás. Milyen területen? Helyi közigazgatás. Milyen céllal járt a külonböző országokban? Előadások, projekt tárgyalások, mühelymunkák, állásinterjú, stb. Mikor járt utoljára az Amerikai Egyesült Államokban? - kérdezte, miközben a számítógépes rendszerben a beutazási adataimat böngészte. Nem emlékszem már pontosan, vagy 4-5 éve. Igen, látom már, 2005-ben. Minden bizonnyal. Miért jött most az USA-ba? Rokonlátogatásra a fiamhoz, aki itt él. Mennyi ideig akar itt tartózkodni? Három hónapig. Egyedül utazik? Nem, a feleségemmel. Akkor, további jó utat! Azt gyanítom, hogy a terrorista gyanú egyik mozzanata az lehet, ha valaki bizonyos országokba utazik, ami az útlevélben jól követhető. A kérdéseknek és válaszoknak inkább lélektani szerepük lehet, mert "meséje" mindenkinek lehet. Minden akadály elhárult tehát tervünk megvalósítása elől. Egy napos new yorki városi csvargás után, holnap  reggel (vasárnap) folytatjuk az utunkat Hawaii-ra.

A képen az Empire State Building felhőkarcoló, New York emblematikus épülete.

Holnap, szeptember 17-én, indulunk, Budapest - New York közvetlen járattal. New Yorkban egy napi pihenő, rokonlátogatással, majd átszállással Los Angelesben Kona-ba repülünk. A Nagy Szigetnek két repülőtere van, a másik Hilo-ban van. A Rashani retreat nagyjából mindkettőhöz azonos, kb. közel 100 km-re van a sziget két szélén, középmagasságban. Igyekszünk majd képekben, videókon (YouTube) és szöveges beszámolókban folyamatosan tudósítani az eseményekről, elsősorban az új életforma kialakulásának folyamatáról, lehetőségeiről és tapasztalatairól közvetlen élményeink alapján. Örömmel vesszük a hozzászólásokat, véleményeket és kérdéseket, ez utóbbiakra szívesen és őszintén fogunk válaszolni. Szeretnénk úgy eltölteni az elkövetkező három hónapot, hogy lehetőség szerint az utazás követőinek kíváncsiságát is ki tudjuk elégíteni.

A kép forrása: http://www.destination360.com/north-america/us/hawaii/inter-island-flight

Hawaii, Nagy Sziget (Big Island) déli csücskében, a füves puszta és a dzsungel határán fekszik Rashani pihenőparkja (Rashani retreat), amelyhez közvetlenül csak földes út vezet. Mintegy 6 km-re az óceán partjától és kb. 15 km-re a legközelebbi településtől Naalehu-tól.  

600 méter magasból így látjuk a helyet. A teljes terület ennek többszöröse, három épület jól látható, a kisebb bungalow-kat a környező erdő fái takarják. Az élet inkább a szabadban zajlik, ahol kertek, pihenőhelyek, sétautak, lugasok, az állatoknak karámok vannak kialakítva. A szomszéd telkek között nincsenek kerítések, de a területek olyan nagyok, hogy gyakorlatilag nem is látják egymást, szinte sohasem találkoznak (ha nem akarnak). A telepen belül a fákkal körülvett házikók elég messze vannak egymástól, hogy mindenki egy külön kis világban érezhesse magát. A közösségi helyek - pihenők, kiállítóterem, közös konyha, műhely - szolgálnak a találkozásokra, együttlétekre.

 Andris fiam  (Andrew Gaspar) már 2010 május eleje óta Hawaii-n van. Feladta hollywood-i állását az Andy Vajna birodalomban és lakását Los Angeles-ben, azzal a már régebb óta érlelődő, eltökélt szándékkal, hogy családjával (Ágival és újszülött gyermekükkel) kísérletet tesz az offgrid életre. Hónapokkal korábban - hirdetés alapján - kezdett levelezésbe Rashani Rea-val, aki Hawaii-n, a Nagy Szigeten, egy pihenőpark tulajdonosa és egyedüli fenntartója (már a második ilyet működteti, a szintén Hawaii-n létrehozott korábbit eladta/átadta másoknak).

Rashani - 57 éves, francia származású költő, képzőművész, zenész, tanítónő - a természettel harmonikus élet elkötelezettje, menedzsert keresett újabb, közel egy évtizede működő telepére. Már az első néhány elektronikus levél váltása után jól megértették egymást, kiderítették céljaik hasonlóságát, s rövid idő alatt megegyeztek abban, hogy Andris odaköltözik, "mindenesként" viszi tovább a telep fejlesztését, menedzselését, s majd kiderül, mire mennek ketten. 

Az elmúlt 4,5 hónap alatt Andris beletanult a "szakmába", amelyhez volt érzéke, mert hosszú amerikai tartózkodása, filmes és fotós tanulmányai és munkája mellett foglalkozott informatikával, kommunikációval, biztonságtechnikával, háztartási elektronikával és műszaki berendezésekkel, s még számos dologgal, aminek a pihenő parkban (retreat) nagy hasznát veszi a mai napig.

A gyakorlati, fizikai munkával egyidejűleg folyamatosan gondolkodik és tervez, hogyan lehet fenntartani, felfejleszteni egy ilyen offgrid telepet, közösséget minden lehetséges tekintetben: fizikailag, technikailag, gazdaságilag, társadalmilag és spirituálisan. Őt nem csak egy adott telep és közösség problémája izgatja, hanem - és főképpen - az, hogy mennyiben  jelenthez ez az életmód és életszemlélet megoldást a világ válságaira. Eltökélte azt, hogy sok hasonlóan gondolkodó és cselekvő emberrel együtt, saját életén keresztül szerez erről tapasztalatokat, s adja tovább mindenkinek, akiket ez érdekel. 

Ehhez a törekvéshez kapcsolódunk mi, Marikával. Andris első ilyen irányú gondolatainak már tanúja és részese, hálás közönsége voltam. Több évvel ezelőtt még egy lakatlan szigetre akart menekülni hasonlóan gondolkodókkal, a számára ellenszenves, kíméletlen versenyszellem, esztelenségek, becstelenségek, következetlenségek, pazarlás, stb. elől. Elképzelése fokozatosan "szelídült" és illeszkedett be a korántsem "tuti", de reálisabbnak tűnő "egyszerűbb, fenntartható élet" mozgalmakba, s így vált az offrid világ és a kapcsolódó világlátás (nondualizmus) hívévé. 

A telep, ahol most van - Nagy Sziget, Naalehu térsége - nem teljesen offgrid és nem kifejezetten közösségi jellegű. A legközelebbi településtől negyedórás autóútra lévő pihenőpark mintegy tucat bungalow-val és közösségi épületekkel (társalgó, pihenő, műhely, meditációs tér, stb.) rendelkezik, van vezetékes víz, áram. Van némi zöldség és gyümölcstermesztés, kecske és csirketartás. A "fejlesztés" egyik feladata éppen az, hogy leváljanak a hálózatról, s a telep minél teljesebben önellátóvá váljon. 

A telep önfenntartó-képessége jelenleg kétséges. Rashani nem üzleti szemlélettel tekint rá, nem ebből él, inkább ráfordításai semmint nyeresége van a működésből. Célja leginkább csak annyi, hogy műve fennmaradjon és a világ bármely tájáról jöjjenek hozzá pihenni, kikapcsolódni emberek, rövidebb-hosszabb időre, akiket szívesen lát. A vendégek, ha akarják a lakás díjának egy részét megválthatják maximum heti 20 óra munkával. A tarifa a bungalow minőségétől függ, amelyek között vannak egyszerűbbek és igényesebbek.

Ez a telep tehát elvben alkalmas arra, amit Andris elképzelt. Egyelőre azonban még kevés idő telt el, hogy kimondjuk, itt fogjuk, tudjuk megvalósítani tervünket. Nyitottak vagyunk számos más lehetőségre is, miközben mindent megteszünk annak érdekében, hogy - befogadásunkért cserébe - elősegítsük Rashani pihenőparkjának működtetését és továbbfejlesztését, de közben tanuljuk, megtapasztaljuk az offgrid élet lehetőségeit, problémáit, korlátait. Andris most utakat, kerítést, bungalow-t, melléképületeket épít, beszerzi és szereli a szerszámokat, eszközöket a stílfűrésztől, az autókon át a vízgyűjtő és komposzt, valamint a napelemes rendszerekig.

De, mindeközben tájékozódik, tervez, utazgat, kapcsolatokat épít személyesen és az interneten, vizsgálja a lehetőségeket, megoldásokat és tapasztalatokat. Én egyelőre távolról, az offgrid világ feltérképezésével, a megszerezhető ismeretek rendszerezésével, elemzésével (lásd az http://offgrid.itmentor.hu oldalt) segítem a projekt előrehaladását. Nyitottak vagyunk a tovább feltárulkozó lehetőségekre, amelyek egyelőre beláthatatlanok még a Hawaii Nagy Szigeten belül is.

Három hónapot adtunk magunknak, hogy körbejárjuk a Hawaii-n működő és fejlesztés alatt lévő telepeket, közösségeket, további, új lehetőségek után nézzünk. Végiggondoljuk mi a helyzet és mire vagyunk képesek. Ma még senki nem tudja megmondani, mi lesz az első szakasz vége. Ezért is nagyon izgalmas ez a terv. Csupán sejtjük, hogy a megoldás itt lesz valahol, de nem tudhatjuk mi lesz az, hová vezet bennünket el a sors, a jó szerencse. Ez a helyzet maga is természetesnek tekinthető része annak a világszemléletnek, amellyel a természettel harmonikus és fenntartható, offgrid élet megvalósítható.

A képeket Andris készítette Rashani pihenőparkjáról.

Az offgrid életnek létezik egyéni/családi és közösségi formája. Az előbbivel a (túlélési) technika oldaláról érdemes foglalkozni, mert véleményem szerint nem természetes létformája az embernek. Kétségtelen, sokan választják ezt. Akit érdekel számos személyes példáját ismerheti meg az offgrid.itmentor.hu oldalon (ingyenes regisztráció szükséges). Ami az offgrid közösségeket illeti, itt két alapformát kell megkülönböztetni, az egyik a hagyományos, történelmileg kialakult és a még ma is élő, az ún. civilizált világba nem betagozódott ősi kultúrákat, a hálózatokon kívül élő bennszülött közösségeket. Ezekkel azért nem foglalkozom, mert ilyenekbe bekapcsolódni a kulturális távolság és egyéb okok miatt nem lehet megoldás sem nekik, sem a csatlakozóknak.

A másik forma, a már korábban említett, mesterséges közösség, amely az offgrid, fenntartható élet megvalósítását tűzi célul maga elé. A mi törekvésünk is ez, ilyet létrehozni, vagy ilyenhez kapcsolódni. Hawaii-n - mint már erről is írtam - mintegy 40 ilyen - már működő és létrehozás alatt álló - közösség van, a világban pedig több ezer. Milyen jellemzőkkel írhatók le a mesterségesen létrehozott, offgrid közösségek? Az Intentional Communities Directory a következő karakterisztikákkal mutatja be és veti össze ezeket a közösségeket (saját kiegészítéseimmel):

- Földrajzi hely: a Föld mely pontján, milyen politikai, állami, gazdasági, természeti és kulturális körülmények között működik, jön létre a közösség? 

- A közösség mérete: mennyi felnőtt és gyerek, vagy család alkotja a közösséget (lásd a képen a Dancing Rabbit, USA, Tennessee-beli ökoközösséget)?

- A közösség nyitottsága: zárt vagy nyitott, lehet-e csatlakozni új tagoknak?

- Csatlakozási feltételek: kell-e fizetni belépési díjat, s milyen módon, rendszerben történik a közösségi taggá válás (pl. ismerkedés, próbaidő)?

- A telep, település jellege: lehet vidéki (falusias), vagy városi, vagy egyéb (sivatagi, őserdei, hegyvidéki, egyéb)?

- A terület nagysága: mekkora a telep, település mérete, amelyen a közösség él, amelyet közvetlenül birtokol?

- A terület birtokviszonyai: ki a föld tulajdonosa (egy adott személy, a közösség egésze, szervezete, egyes tagjai, a befogadó állami, önkormányzati bérlemény, egyéb)?

- A lakóhelyek, lakóházak jellege: milyen épületekben élnek a közösség tagjai, önálló lakóházakban, közös épületekben, milyenek ezek az épületek?

- A lakóhelyek, lakások, épületek száma: meghatározza, hány személy, család helyezhető el, meglévő vagy új épületekbe költöznek az új tagok?

- Az együttlakás kényszere, lehetősége: mindenki önálló lakásban, épületben lakik, vagy együttlakás rendszere(is) működik-e?

- Lakásfeltételek biztosítása: ki gondoskodik az új lakás építéséről, milyen feltételekkel építhetők (tulajdonviszonyok, az épület költségeinek lelakása, stb.)?

- Infrastrukturális szolgáltatások: milyen kommunális szolgáltatásokat nyújt, old meg együtt a közösség (áram, víz, villany, hulladék-kezelés, infokommunikáció, közlekedés, egyéb)?

- Közösségi szolgáltatások: milyen közösségi humán, szociális szolgáltatásokat nyújt, old meg együtt a közösség (gyermekgondozási, oktatási, kulturális, szociális, stb.)?

- Üzleti és egyéb szolgáltatások, termékek: a közösségnek vannak-e szolgáltatásai a nagyközönség számára (pl. oktatás, turizmus, tanácsadás, termelés)?

- Döntési rendszer: hogyan születnek a közösség döntései, a tagság vagy egy szűkebb csoport, esetleg egyetlen személy hozza a döntéseket?

- Egyszemélyi vezető: van-e vezető személyiség, milyen jogokkal és kötelességekkel rendelkezik és hogyan, milyen feltételekkel kerül a közösség élére?

- Vezető csoport: van-e vezető csoport, milyen jogokkal és kötelességekkel rendelkezik, tagjai hogyan, milyen feltételekkel kerülnek megválasztásra?

- A közösség jogi keretei: milyen külső és belső jogi keretek között (szervezeti, szerződéses), garamciák mellett működik a közösség?

 - Gazdálkodási rendszer: milyen, mennyire kötetlen a tagok önálló pénzgazdálkodásának lehetősége a közösségi gazdálkodás mellett?

- Közösségi munka végzése: milyen jellegű és mennyi munkát (pl. heti óraszám) kell végezni a közösség javára?

- Pénzbeni hozzájárulás: mekkora (pl. havi) hozzájárulást kell fizetni a közösségnek a közös költségek, fejlesztések fedezésére?

- Élelmiszer ellátás, gazdálkodás: a fogyasztott élelmiszereket milyen arányban és választékban állítja elő a közösség maga, ill. szerzik be kívülről (%)?

- A közösségi termelés megosztása: a közösség által előállított terményeket milyen arányban használják fel, ill. adják el közösségen kívül (%)?

- Étkezési szokások, előírások, preferenciák: vannak-e ilyenek (pl. vegetáriánus közösség), vagy ez a tagok teljesen szabad választásának kérdése?

- Alkohol, drog fogyasztása, dohányzás: vannak-e megszorítások, preferenciák az alkohol, vagy a drogok fogyasztása, ill. a dohányzás terén, korlátozza-e ezt bármennyire a közösség?

- Közösségi vallási, spirituális gyakorlat: léteznek-e vallási, spirituális előírások, szokások, amelyekhez a közösség tagjainak alkalmazkodniuk kell?

- A vallási, spirituális gyakorlat jellege: ha létezik ilyen, akkor mely tradicióhoz, kultúrkörhöz tartozik a közösség (pl. az USA-beli Amish közösség, lásd a fenti képet)?

- Egyéb elvárások a tagokkal szemben: milyen egyéb lehetséges felfogásbeli, világnézeti, nemi, faji, nemzetiségi, korcsoportos, tudásbeli, stb. hovatartozási elvárásokat, korlátokat támasztanak a tagokkal szemben, amelyek meghatározóak a közösségi kohézió fenntartása szempontjából?

Ha mindezek mentén végiggondoljuk egy mesterséges közösség létrehozását, működését, láthatjuk, hogy ebben a fenntartható, offgrid életmód csak egy kis részt jelent. Azonban, a közösség számos jellemzője teszi lehetővé, vagy éppenséggel akadályozza meg annak lehetőségét.

 A képek forrása: 1. Dancing Rabbit (Táncoló nyúl) offgrid ökoközösség, USA, Tennessee, http://www.dancingrabbit.org/people/ 2. Amish életkép http://www.religionfacts.com/christianity/denominations/amish.htm

Rendre ezt kérdezik tőlünk: Szép ez az offgrid dolog, de mi hajt el benneteket, mi késztet az elmenetelre, változásra, mikor minden rendben van veletek és körülöttetek? Igen, így van, nem kell menekülnünk semmi elől sem. A kérdés nem megkerülhető, magunknak is szembe kell nézni vele, mert akárhogyan is nézzük, a döntés mérlegelés, ahol mindkét serpenyőben vannak súlyok. Akkor, lássuk, az itteni helyzetünk egyes elemei kifejezetten marasztalóak, mások pedig változásra késztetnek:

- Nyugodt, kellemes körülmények között élünk Budapesthez közeli, kis vidéki kertes házunkban, jó szomszédokkal, ahonnan napi kapcsolatot tudunk tartani távol élő gyerekeinkkel, rokonainkkal barátainkkal, s eseményszámba megy, ünnepi alkalom ha meglátogatnak.

- Valamivel az átlag feletti nyugdíj, s az időszakos szaktanácsadási tevékenység elegendő forrást biztosít egy normális életvitelhez, amelyet - egészségesek lévén - ki is tudunk használni, tartalmasan tudunk eltölteni.

- Életem szakmai céljának - a helyi társadalmi, gazdasági viszonyok fejlesztése a közigazgatáson, közösségfejlesztésen, az információs társadalom kiszélesítésén keresztül - vannak személyes eredményei, társadalmi méretűek azonban kevéssé.

- Nem sikerült (a teleház mozgalom kivétel) iskolát teremtenem, olyan alkotó közösséget, amely továbbviszi, tökéletesíti mindazt, amit elértem, létrehoztam, mind a mai napig - néhány elkötelezett "útitársam" ellenére - magányosnak érzem magamat szakmai életprogramom megvalósításában.

-  További munkám, az adott körülmények között, ahogyan eddig is, csak újabb és újabb szakmai és politikai harcok árán haladhatna tovább, amihez az energiám, kedvem és időm csökken, egyre kevésbé gondolom, hogy továbbra is személyes ügyemként kellene szakmai céljaimat képviselnem.

- Ma már jól látom, hogy a kezdetektől fogva, folyamatosan "előreszaladtam" törekvéseimben, javasolt megoldásaimban, s csak a legelszántabbak mertek hozzám csatlakozni, komoly szakmai kockázatokat vállalva. Azt hiszem, hogy most pár évre - hátrahagyva munkásságom eredményeit - háttérbe kell vonulnom.

- "Ki kell szállni a játékból" egy időre, el kell gondolkodni magamról, utamról, vélt és valós eredményeimről, s arról, van-e még dolgom mások számára, ha igen mi az pontosan. Eddig alig volt időm arra, hogy megértsem és megfogalmazzam önmagamat.

Nos, ebben a helyzetben, a fenntartható offgrid élet megvalósításának kísérlete, olyan - a mostaniaktól teljes mértékben eltérő - körülményeket teremt, amelyek között teljesen tiszta lappal és világos fejjel, minden eddigi befolyástól mentesen lehet gondolkodni. Úgy, hogy van visszaút. Van tehát tétje a változásnak, izgalmas időknek, nem tipikus nyugdíjas éveknek, nézünk elébe.

A kép forrása: Dr. Elkán Károly o. alezredes, Dilemma, merre van előre? Afganisztán, 2006. http://www.hm.gov.hu/miniszterium/fotopalyazat_2007_mj

Nem kétséges, hogy az offgrid élet, harmóniában a természettel és az emberekkel nagyon eltérő követelményeket és nehézségeket támaszt ott, ahol mindig 25 fok körüli a meleg, van elég csapadék és a dzsungel körül jólét van, vagy Alaszkában, az afrikai sivatagban, Tibet hegyeiben, stb. Kétségtelen, a fenntartható, hálózaton kívüli élet különböző erőfeszítéseket követel az emberektől, közösségektől a nagyon eltérő életkörülmények, természeti, gazdasági, kulturális viszonyok között. A nehézségek természetesen abszolút mértékben összevethetők például az emberi, anyagi ráfordítások által. Vajon, van-e erkölcsi alapja a kedvezőbb körülmények között élőknek saját példájukkal előállni azokkal szemben, akik sokkal nagyobb akadályok leküzdése árán tudják, tudnák csak elérni ugyanazt az offgrid életszínvonalat, ha egyáltalán képesek lehetnek rá (a képen "offgrid" tibeti gyerekeket látunk)? Ezt a kérdést azonban jellemzően a globalizáció logikája veti fel, mintha a különböző kultúrák - amelyek természetes módon az adott életkörülményekhez igazodóan alakulnak ki - versenyben állnának egymással. Bár kétségtelenül van ilyen oldala is ennek folyamatnak, a világ offgrid közösségei sokat tanulhatnak egymástól. A kérdés és probléma lényege és megoldása azonban az egyes kultúrákon belül keresendő egyéni, közösségi és társadalmi szinteken egyaránt. A nehézségek mindenütt nagyok, eltérő okokból. A fejlett országoknak "vissza kell magukat fogniuk", s ez a probléma nem kevésbé nehéz, mint a fejletlenebbek "felemelkedése" a fenntarthatóság viszonyai között, s mindez az adott kulturális, természeti és gazdasági, politikai sajátosságokhoz igazodóan, egyszerre a globalizáció bizonyos törekvései ellenében, de ugyanakkor lehetőségeit is kihasználva. Az offgrid, fenntarthatóság mozgalmában nem a versenynek, hanem az együttműködésnek kell meghatározóvá válnia. Minden eredmény, tapasztalat, megoldás fontos a többiek számára. Hawaii arra lehet a példa - többek között az offgrid módszerek, technológiák és technikák fejlesztésén és kikísérletezésén túl - hogyan lehet új alternatívát kínálni a fogyasztói társadalom helyett, s újraéleszteni a szolidáris kisközösségeket, visszaszorítva az egészségtelen egyéni versengést. Ez is hatalmas energiákat köt le, míg más kultúrákban, a szegényebb világban, adottságként lehet építeni rá. Jó példa erre a Nobel-díjas Yunus által kezdeményezett szegények bankjának hatalmas sikere Ázsiában, s kezdeti - egyelőre ismeretlen kimenetelű - próbálkozásainak nehézségei Európában (pl. jelenleg Magyarországon), amelyben az egyes emberekért felelősséget vállaló kisközösségeknek kulcsszerepük van.

A kép forrása: http://www.albatros-travel.co.za/ourtours/treklittletibet/Pages/Default.aspx