Az ingatlanvásárlás folyamata túljutott a lehetőségek mérlegelésének szakaszán. Találtunk egy 6 acres (valamivel több, mint 24.000 m2, a területnagyságokról és keresési szempontokról, lásd Érlelődik a döntés c. bejegyzést), erdővel borított, dupla telket, amely megfelelne a Mesefalu céljainak. Az ingatlanügynökünkkel elindítottuk a vásárlási folyamatot, amely itt sokkal összetettebb és kifinomultabb, mint nálunk, elsősorban azért, hogy ha később bármilyen probléma, reklamáció előadódna, akkor nagyon egyértelmű, könnyű legyen a felelősség megállapítása. Ezért az eladónak és a vevőnek is van ingatlanközvetítője (csak kivételesen lehet ugyanaz a személy), akik közvetlenül tárgyalhatnak egymással. Van olyan megoldás is persze, ahol nincs ilyen közvetítés (úgy hirdetik, hogy „selling by the owner”, azaz „a tulajdonos által közvetlenül értékesítendő ingatlan”) de ez a ritkább és kevésbé biztonságos ügylet. A közvetítők felelősséget viselnek az adás-vétel számos pontjáért és valóban sokat dolgoznak az ügyleten a felek kényelme és biztonsága érdekében (a képen Denis-sel az első ajánlatunkat fogalmazzuk).
Többször ellátogattunk a telekhez, beszéltünk a már ott lévő szomszédokkal, a környék nagyobb része még lakatlan, de van négy „jó szomszéd” az utcában a kinézett telekhez közel, akik számára a „jó szomszédság” szintén fontos érték. Két fiútestvér, kb. 25-30 éves fiatalok, még csak buldózereznek, egy angol házaspár kamasz fiukkal, akik éppen kezdik az építkezést, egyelőre sátorban laknak, egy gyermekes család már régebb óta ott van, akiket még nem ismerünk, de igen jókat mondanak róluk és a legérdekesebb, s legmegkapóbb a 6 gyerekes Romero család, akik már 4 éve, a legrégebben vannak az utcában.
Mikor odaérkeztünk Andrissal a legnagyobb leány a tehenet vitte másik helyre legelni az út mentén. Érdeklődésükre a szomszédos, eladó telkek felől, az első néhány mondat után mosolygóssá vált, feloldódott és megeredt a nyelve. Hosszasan beszélgetni kezdtünk a helyről, az éghajlatról, a szomszédokról, mire kijött a mama, s az első néhány felmérő pillantás után bekapcsolódott a beszélgetésbe, mintha már rég ismernénk egymást. Andris anyanyelvi szintű angol beszéde, stílusa olyan kellemes, barátságos, közvetlen, hogy ez szinte mindig így zajlik, ha ismeretlenekkel kerül kapcsolatba. Sármja ez esetben is kitűnően működött. Perceken belül megkapta a telefonszámukat, hogy később elérjük őket. 
A telket a Google Earth-ön már alaposan „körbejártuk”, most élőben történő szemrevételezése után újra bementünk Romeróékhoz néhány kérdéssel. Ekkor már a vélhetően latin amerikai származású, kellemes és igen barátságos, indiánarcú, haját hátul kontyban viselő családfő, Michael is otthon volt. Meghallván a többiektől, hogy miben járunk, már messziről jött elénk, üdvözölt és behívott a kertjük belsejébe. Végigvezetett, megmutatta az egész gazdaságot, az állatokat (kecskék, csirkék), a készülő fóliakertet, egy kis kirándulásnak éreztük, mire a dimbes-dombos, tisztásokkal tarkított, erdős terepen a tercia végére értünk. Andris is nagyon sokat beszél, de még őt is meglepte, hogy van, aki nála is többet. Michael-ből folyt a szó. Mindent el akart mondani egyszerre az ottani életükről a kezdetektől, a gyerekekről, a földről, a szomszédokról, a házról, hogy miért tartanak állatot, a munkájáról (asztalos a szakmája!), a környékről az éghajlatról. Rendkívül élveztük, nem volt kétséges egyikünknek sem, hogy ez a találkozás egy baráti viszony kezdete lehet. Közben a bokrokban megjelentek az idegent kutató gyerekek. Először a legkisebb és legbátrabb, 3 éves, akin az éghajlatnak köszönhetően kisgatyánál és egy trikónál több ruha még sohasem volt, majd jött a nagyobb, akit Romeró határozottan utasított, hogy vigyázzon a kicsire, amíg ő velünk van elfoglalva, s menjenek vissza vacsorázni.
Távozóban ragaszkodott hozzá, hogy bemenjünk a hatalmas házba. Rövid szabódás után persze, hogy nem tudtunk ellenállni. Megragadó kép fogadott. Hét gyerek (egy nagyobb szomszéd leány is náluk van gyakran) és a mama ülték körül az asztalt (lásd a fenti képet), egyenként bemutatkoztak és köszöntöttek, mi szintúgy. Majd elmondták, bemutatták milyen ételeket (pl. sajt, savanyú káposzta) készítenek, mit szeretnek enni, ki mivel foglalkozik, s így tovább. Természetesen, mi is mondtunk magunkról néhány szót a témákhoz kapcsolódóan. A tábortűz és a gulyás említését általános ováció fogadta. Be voltunk fogadva a „csapatba”. Nagyon nehezen és nagyon jó érzésekkel távoztunk. Sok sikert kívántak búcsúzóul a szomszédos telkek megvásárlásához, szeretnék, ha már ott lennénk.
Utolsó kommentek