Lehet-e élni hálózaton kívül? A Mesefalu naplója

Éghajlat – A kérdés az, hogy a stabil 20-30 fok közötti hőmérséklet, az átlag 25, a folyamatos napsütés „nyári záporokkal” megszakítva, hogyan állítható szembe a klasszikus négy évszakkal. Azt hiszem, hogy az embernek nincs olyan szükséglete, hogy rendszeresen átélje mind a négy évszakot, azok extrémitásait (pl. szél-, és hóvihar, nagy hideg, jeges eső, forró nyár, stb.). E tekintetben azt, hiszem, ezzel a vidékkel kevés másik vetekedhet. S, természetesen mindennel, ami ezzel jár (pl. fűtés, öltözködés).

Természet – Ez már egy kicsit fogasabb kérdés, mert a természeti környezet (hegyek, völgyek, folyók és tavak, növények, állatok) sokkal erőteljesebb kulturális tényező, mint az éghajlat. A természeti környezethez jobban tudunk ragaszkodni, hiszen azt sokkal teljesebben használjuk, életünk, gondolkodásunk értékes részévé válik. A Hawaii-i természet teljesen más. Meghatározója az óceán és a trópusi, valamint a sziget jelleg. E tekintetben az embert eleinte eltölti az idegenség érzése („ez nem az én világom”), de nagyon kevés dolgot tudnék említeni az általam eddig megszokott természeti környezetből, ami itt ne lenne pótolható, vagy amihez nagyon ragaszkodnék. A mai emberek nagy része, köztük én is, elszakadva él a természettől, ezért ragaszkodása, kulturális kötődése hozzá gyengébb. Sokunkban van ugyanakkor egy vágy „visszatérni”, közelebb kerülni a természethez, de ez nem feltétlenül az, ahol az ember él. Hawaiin minden lehetséges természeti képződmény megtalálható, olyan is nagyon sok, ami eddig életemből hiányzott (pl. magas hegyek, hófödte hegycsúcs, óceán, vulkánok, esőerdő, dzsungel, sivatag).

 

Mozgástér – „Magyarország egy kis ország” – szokták mondani. Közvetlen „utazási” mozgásterünk azonban Európa, többnyire már ebben a perspektívában gondolkodunk. Hawaii területe valamennyi szigetével együtt kevesebb, mint Magyarország fele. A Nagy Sziget, pedig kb. az 1/9-e (valamivel több, mint 10.000 km2). A kerülete kevesebb, mint 400 km, a körbefutó autóúton. Mindössze két nagyobb városa van (Kona és Hilo), amelyek területben és lakosságban meg sem közelítik Budapestet, nagyobb megyei városainkhoz hasonló nagyságrendek. Szóval sokfelé utazni autóval nemigen lehet, Honolulu és a többi sziget hajóval, repülővel érhető el, ami már komolyabb programnak számit. Az amerikai, afrikai, új-zélandi szárazföld pedig több ezer km-re, többórás repülőútra van innen. Mindennek ellenére, az embernek nincs bezártság érzése. Különösen, ha már sokat utazott valaki, nincs benne egy feltétlen „mehetnék” még távolabbi tájakra, de ha mégis, akkor az már nagyobb utazás itt is és otthon is.

 

Kultúra – A kultúra rendkívül összetett dolog, nehéz általában megragadni a kulturális kötődés tartalmát. Mint minden, a kultúra is globalizálódik, ami óta „világ a világ” (gondoljunk a legáltalánosabb kulturális értékekre, vagy a világnyelvekre, ez utóbbira külön is kitérek alább). Ugyanakkor a helyi, nemzeti, etnikai kultúra egyre mobilabbá, „hordozhatóvá” is válik. Mindezzel együtt az otthonosság és idegenség érzése a kultúrából fakad („ahogy az emberek látják, intézik a dolgokat”, az emberekkel is külön foglalkozom majd). Ez egy nagy kérdés: érezheti-e az ember magát máshol is „otthon”, mint ahová született, ahol szocializálódott, s szüksége van-e egész életében az otthonlét érzésére? Nem tudom a választ. Azt azért még hozzáteszem, hogy legalább olyan érdekes és fontos lehet az ember számára a kulturális találkozások megélése, más kultúrák megismerése és megértése, a saját kultúra bemutatása másoknak. Lehet, hogy ez a szükséglet bennem erősebb?

 

Nyelv – A kultúra közvetítésének egyik, bizonyára legfontosabb eszköze a nyelv, a nyelvi kommunikáció. Természetesen, más módok is vannak (képzőművészet, ének, zene, tánc), azonban a nyelv a legközvetlenebb, leghétköznapibb. Azt hiszem, már nem fogok eljutni az angol nyelvtudásnak arra szintjére, amelynek alapján idegenségem, máshonnan való származásom, az itteniek számára ne lenne feltűnő. Vajon, ez akadálya-e az emberekkel való kellően mély, vagy szívélyes kapcsolatnak, a kölcsönös megértésnek? Erre sem tudom a választ. Azt sejtem, hogy az emberi kommunikációnak van egy nyelven túli szintje (meta-, vagy gesztuskommunikáció, cselekvés), amely képes helyettesíteni, korrigálni, kompenzálni, felülírni a beszéd hibáit, vagy éppen hamisságát. Ennek ékes bizonyítéka, ahogy Daront (a házigazdánkat) megtanítottuk kocka- és kártyajátékainkra, s szinte az első percektől olyan hangulatban játszottunk, mintha otthon lennénk. A közös étkezés (Mari csodálatos ételekkel kápráztat el bennünket) olyan hangulatot és emberi kapcsolatot teremt, amelyben a beszéd szinte mellékessé válik, s folyik gond nélkül, a közvetlenség megfelelő szintjén.

 

Emberek – Vajon az emberekhez, adott személyekhez – család, barátok, ismerősök – való kötődés van-e annyira meghatározó, fontos az ember életében, hogy nem tud tőlük elszakadni? Erre a kérdésre sem tudom még a választ. Az érintettek számára már a kérdés felvetése is gyanakvást keltő lehet a kapcsolatok valódi tartalmát, őszinteségét, az egymáshoz való ragaszkodást illetően. Azt hiszem azonban, hogy van a kapcsolatoknak egy olyan lelki szintje, amely nem távolságfüggő. Vannak például barátaim régről és igen nagy távolból, akikkel való kapcsolatunkon nem fog sem az idő, sem a messzeség. A kérdés inkább az, hogy a találkozások gyakorisága, közvetlensége lehet-e komoly visszatartó erő? A modern kommunikáció mennyire képes kompenzálni a személyes együttlét ritkaságát, vagy szinte teljes hiányát? Ez a kérdés egyik oldala. A másik pedig az új emberekkel való találkozás lehetősége. A másfél hónap arra utal, hogy itt nagyon sokféle ember van a világ minden tájáról (eddig például személyes – családi, baráti, ismeretségi – kapcsolatba kerültünk polinéz, magyar, amerikai, kanadai, portugál-spanyol, francia, görög, orosz, brazil emberekkel) és úgy tűnik, mélyebb emberi kapcsolatok kialakulásának nincsenek akadályai. Általában az emberek szívélyesebbek, közvetlenebbek, mint amit eddig megszoktunk. Sok a japán, kínai ember, akik barátságos mosolyuk ellenére kevésbé megközelíthetőek. A helyi (polinéz) és amerikai, vagy általában a fehérek közötti itteni feszültség, ellentét nem érintett meg bennünket (a polinézek lenézik a betolakodókat, féltik tőlük kultúrájukat, földjeiket, értékeiket). Szinte bizonyos vagyok abban, hogy ki tudnának alakulni új, bensőséges emberi kapcsolataink, ismeretségeink (Mari a Keau-i piacon percek alatt szívélyes kapcsolatot alakított ki a portugál-spanyol Jorge-val, aki meleg ételeket készít, köztűk kitűnő sült halat, visszatérő vendégeivé váltunk és segít további kapcsolatok kiépítésében, lásd az alábbi képen), s a meglévőket is lehetne ápolni távkapcsolatban, időnkénti ide-oda látogatásokkal. Sőt, új kapcsolatrendszerünk a meglévő számára is komoly értékké válhatna a ritkább együttléteket kompenzálandó.

Közösség – Az emberi kapcsolatok magasabb szintje a mindannyiunk számára fontos közösség, annak valamely formái. Az összetartozás, az egymás iránti szolidaritás, értékeink kölcsönös elismerése, valamilyen közös cél és alapértékek elfogadása teszi igazán otthonossá az ember társadalmi életét. Azt hiszem, ez a legfontosabb tényezője az ember valahová való kötődésének. Ami a magyarországi közösségi életet illeti, éppen változáson megyek keresztül a nyugdíjazással. Közösségi kapcsolataim (szakmai, teleházas) személyesekké alakulnak, a lakóhelyi közösségi élet is inkább személyes kapcsolatok összessége, semmint klasszikus csoportjellegű. Tehát azt mondhatom, közösségi szempontból jelenleg „független” és nyitott vagyok. Nem kétséges, hogy be tudok, tudnék illeszkedni új, „testmeleg” kisközösségekbe (pl. egy offgrid közösségbe), ennek jelei már a két telepen (Rashani, Robert) kezdtek is megmutatkozni. Hawaiira jellemző az erős közösségi szellem a szomszédságokban, öntevékeny csoportokban, s az itt élők összességében is. Az utóbbi célja a sziget természeti környezetének, kultúrájának, békéjének, hangulatának megőrzése, ápolása. Hogy ki tud-e alakulni számomra valamilyen közösségi kötődés, s ha igen milyen lehetne az, nem tudom. Személyesen kész és nyitott vagyok rá. (A képen Daron, a karmester házigazdánk énekkari közösségének vezetősége ülésezik.)

 

Ügyek – Az embernek mindig kell, hogy legyen valami dolga, küldetése, célja, még a nyugdíj korhatáron túl is. A különbség talán „csak” annyi kell, hogy legyen az utóbbi helyzetben, hogy az ne váljon nyomasztó kényszerűséggé, kötelességgé. Vajon mi lehetne itt számomra az ügy, a dolog, amely továbbra is értelmet tudna adni Marikával közös életünknek. Két-három egymással összefüggő dolgot látok jelen pillanatban. Az egyik az offgrid lét lehetősége, gyakorlata, helyzettől függő megélése. A másik pedig egy olyan környezet megteremtése, amely alkalmas a távoli családtagok, barátok, ismerősök fogadására. Egy harmadik ügy lehet az újfajta „otthoncserélő közösség” kialakítása. Nincs kétségem tehát afelől, hogy találok magamnak új, személyes küldetést, amellyel Mari is azonosulni tud.

 

Hétköznapi dolgok – Nem vagyok a hétköznapi dolgok rabja, nincsenek megrögzött szokásaim, rigolyáim. De érdemes végiggondolni néhány dolgot, ami fontos lehet az életünkben. Az étkezéssel kapcsolatban nem látszik semmilyen lényeges probléma. Inkább nagyobb a választék itt, mindent meg lehet csinálni (Mari kenyere, az én lecsóm nagy sikert aratott például). A tisztaság a közvetlen környezetben fenntartható, a közösségi, nyilvános helyeken pedig kifogástalan. Az öltözködési szokások – az éghajlatra tekintettel – közismerten egyszerűek, a Hawaii színes rövidnadrág, ing és strandpapucs az általános viselet. Otthon inkább „szakadtnak” tartanák az itteniek többségét, de itt ez teljesen másként hat, hiszen szinte mindenhol úgy érzi magát az ember, mintha strandon lenne. A közlekedés alapvető módja a gépkocsi (hagyományos és a terepjáró), szinte semmilyen tömegközlekedés nincs az ingyenes településközi buszjáraton kívül. Lehet azonban kerékpározni és hajózni. A közszolgáltatások közül kulturális szempontból érdemes kiemelni a könyvtári hálózatot (könyveket, DVD-ket, videókat is lehet kölcsönözni egyszerre nagy számban is, ingyenes az internet helyben, lásd a fenti képen, be is léptünk a könyvtárba), amelyben igen fejlett, hatékony a könyvtárközi kölcsönzés, s a távügyintézés (pl. meghosszabbítás, internet helyfoglalás az interneten).