A Béke Földjének nevezik a Fern Forest szomszédságában, Kurtistown-ban, 22 acre területen (8,8 hektár) biogazdálkodást folytató, 4 állandó lakosú kis közösséget, amely folyamatosan fogad önkénteseket. A farm célja a Hawaii-i és a világ békemozgalmának elősegítése. Az alapító, Jim Albertini (a képen), 1980 óta békeönkénteseket toboroz, hív meg az organikus termelést folytató farmra dolgozni és a béke, az erőszakmentes élet, előséegítését célzó képzésekre, gyűlésekre, akciókra. Az önkéntesek munkával kompenzálják a szállás, étkezés, képzés és utazások költségeit. A telep azonos célú, klasszikus civil szervezet keretei között működik, amelynek tulajdonát képezi az adományként kapott terület. A döntéseket az irányító testület hozza. Nyitottak új tagok befogadására, az önkéntes munkánt túl nincs belépési és havi térítési díj. Az állandó lakók és az önkéntesek rendszeresen együtt étkeznek, az élelmiszer több, mint 50 %-át megtermelik.
A közösség elérése:
http://directory.ic.org/2799/Malu_Aina
A Fern Forest-beli (magyar fordításban: páfrányerdő) Mesefalu terület mostani állapotában még nem erdőkert. A Mesefalu közössége teszi majd azzá, tanulva és tanítva ezt a sajátos erdőgazdálkodást és az offgrid élet lehetőségeit, megoldásait. Alapítói, első hívei nem agrárszakemberek, nem szociálpszichológusok, sem antropológusok. Egyszerűen csak nyitottak a lehetőségekre, elhivatottságot éreznek a feladatra, hisznek benne, kiváncsiak, tanulni vágyók és életüket adják e küldetésnek. Életünket, amelyet visszakaptunk. Nem tudta elvenni az óceán hatalmas hulláma, s a krokodilfogú sziklatömb. Mondhatjuk, szerencsénk volt. Így, még könnyebb új irányt adni további életünknek, mert újabb esélyt kaptunk. Talán jelképes, hogy nem sokkal újjászületésünk után, egyik Fern Forest-beli kirándulásunk során a kráterhegyek és lávamezők között barangolva különleges élményben volt részünk. A szó legszorosabb értelmében, s a maga legtermészetesebb módján - egyáltalán nem szimbólikusan - Marikával átmentünk egy teljes szívárványhíd alatt (lásd a fenti képet), az autóút éppen e csodálatos jelenség közepén vezetett keresztül. A szívárvány mögötti hegyen van a Mesefalu, arra tartottunk éppen. Üzenet, bátrorítás, bíztatás volt ez?
Pahoában - Fern Foresttől kb. 30 km-re - van ez a 20 fős kis közösség, 1,2 hektár (3 acre) nagyságú trópusi farm, permakulturális*, organikus kertgazdaság. Lakói nyers ételeket fogyasztó vegtariánusok és életvitelszerűen jógáznak (lásd a képen). Egyszerű, természetes és egészséges életet élnek szinte a szabad ég alatt, nagy sátrakban, színekben, kabinokban. A legkisebb diszkrimináció nélkül, nyitottak bármely korosztály, nem, származás, bőrszín, nemzetiség, vallás, családi állapot, nemi orientáció, stb. szerinti látogatók és új tagok fogadására, akik elfogadják életelveiket, közösségi értékeiket és normáikat. A közössbe való belépés díjtalan, de havi 100-200 USD közötti térítést fizetni kell az elhelyezéstől, étkezéstől függően. Ezen felül heti 5 óra munkavégzés is szükséges. 10 állandó lakója van Cinderland-nek, a döntéseket az alapító, tulajdonos hozza.
A fenti képen bemutatok egy "duplex" ház alaprajz elképzelést. Lehetőséget teremt egy több gyerekes család, vagy két pár elhelyezésére. Látható az elképzelésből a maximális egyszerűségre való törekvés, a nyitottság, a természettel való bensőséges kapcsolatra való törekvés. A házat körülvevő terasz (lanai) lehetővé teszi, hogy a lakók szinte folyamatosan egyszerre legyenek a házban és a természetben, székeken üldögélve, vagy függőágyban heverészve. A nagy üvegablakok, vagy üvegfalak azt az érzést keltik például az íróasztal mellett, hogy az ember az erdőben van. Nagy helyiségekre nincs szükség, mert a lakók inkább kinn lesznek a teraszon, vagy a természetben, vagy a közösségi helyeken, mint a lakószobában. Az elképzelés szerint a ház lapostetős, kis korláttal körülvett tetőt vízgyűjtőnek (picit lejtene, hogy az esővizet össze lehessen rajta gyűjteni), ruhaszárítónak, felső terasznak (napozó) és napelemek elhelyezésére használnánk. Ez az első terv, kikalkuláljuk mibe kerül egy ilyen ház megvalósítása, például mit jelent ha üveg a fala, vagy csak nagy ablakai vannak, lehet-e a tetőt többcéluan használni, s meglátjuk kell-e tovább egyszerűsíteni. Terveink szerint az első háznak néhány hónapon belül kellene felépülnie, hogy minél előbb, ott lakva lehessen a programot folytatni.
A képen látható módon van kijelölve a Mesefalu területe. Az egyik sarokpontot látjuk és két irányban az oldalakat jelölő mintegy 80 és 300 m-es hosszban folytatódó zsinórokat. A háttérben Andris elmaradhatatlan függőágya (mindenhová magával viszi, ha kilátás van egy kis ejtőzésre), amelyben munka közben időnként megpihent, s már élvezhette az erdő csendjét, levegőjét, illatát. Készített egy iedeiglenes zuhanyozót is, egy speciálisan erre a célra szolgáló vizes tömlő felszerelésével, hogy meg tudjon mosakodni (lásd az alábbi képet) munka után. Ezek voltak a Mesefalu területen megjelenő első ember, a benyomakodó civilizáció első nyomai.
Hamarosan elkezdődhet tehát a Mesefalu főutcájának kialakítása. Látva a terep hepehupás jellegét úgy döntöttünk, hogy lesz egy girbe-gurba, dimbes-dombos egysávos, autóközlekedésre is alkalmas főutca és onnan nyílnak majd a kisebb utcácskák a közösségi épületekhez és a lakóházakhoz (lásd az alábbi képen). A főutcát úgy alakítjuk ki majd a buldózerrel, ahogy a terep a legkönnyebben engedi, adja magát, a legkisebb rombolással, a természet legkisebb ellenállása mentén. A következő lépés tehát egy buldózer bérlése és a Mesefalu főutcájának "kíméletes" kialakítása. A kivágott ohia fákból nagyon jó oszlopok és gerendák lesznek. Vigyázva kell majd "kitermelni" őket. 
Örömmel tesszük ezt, van mondanivaló. Nagyon izgalmas újraélni az élményeket és összevetni a kultúrákat, feltárni és megbeszélni a különbségeket. Menetrend szerűen, minden alkalommal elhangzik a kérdés, hogyan tovább, hol állapodtok meg? A végletes vélemények között (de nem végletesen fogalmazva: "miért ne mennétek, ha ott jobb" és "Magyarország mégiscsak a hazátok") soroljuk magunknak és hallgatóságunknak is az érveket pro és kontra. Sok dolog van, ami marasztal (az egyik a jobbnál-jobb termálfürdők, amelyeket az utóbbi években, sőt évtizedekben sorra látogattunk és megszerettünk, Hajdúszoboszlót lásd a képen a Béke Szálló saját fürdőjének részlete a második emeleti folyosó ablakából 2010 Karácsony és Szilveszter között). Nagyon sok más, vonzó dolog van még itt, s nem kevés taszító is, s a kérdés inkább az, hogy az ember utolsó éveiben, szerencsés esetben egy-két évtizedében (ha van egészsége és némi mozgástere), akkor mi számít igazán? A család, unokák, rokonok, barátok és ismerősök, kisebb-nagyobb közösségek, társadalmi elismerés, a természeti környezet, klíma, a komfortos életkörülmények, a megszokott ízek, illatok, vagy eszmei dolgok, mint az otthonhoz, gyökerekhez való ragaszkodás, az emlékekhez való visszanyúlás lehetősége, vagy a hazaszeretet? Ki tudja?
Sokak számára ezek a kérdések nem léteznek, mert a kialakult helyzetet megmásíthatatlan adottságnak tekintik. Sokszor akkor is, ha egyáltalán nem megmásíthatatlanok. Mi el mer(t)ünk gondolkodni ezeken a kérdéseken, s nagyon nehezen találjuk a jó választ. Sokismeretlenes egyenlet ez. Így, amíg csak lehet nem döntjük el a kérdést. Egyes közvetlen lépésekre bontva próbáljuk meg alakítani, vagy véglegesen nem behatárolni, hanem inkább nyitottabbá tenni a jövőt. Tesszük azt, amit adott kérdésben a legjobbnak látunk. Ezt a matematikában "helyi optimumnak", a közgazdaságtanban "pareto optimumnak" nevezik, amikor - leegyszerűsítve - az adott konkrét körülmények között és aktuális kérdésekben olyan legjobb megoldásokat keresünk, amelyek legrosszabb esetben sem rontják a lehetőségeket tágabb keretek között, magunk és más érintettek (család, rokonok, barátok és ismerősök) számára. Egyelőre tehát nem kell végleges döntést hoznunk arról, hogy hol éljük tovább az életünket.
Shawnnal megtalálták a terület egyik kitűzési pontját (pin, lásd a fenti képen a kék szalagot, a bot tövében a földbe-sziklába leütve van egy, szinte láthatatlan, elrozsdásodott fémrúd) a sűrű dzsungel talajában. A másik megkeresése egy következő alkalom feladata lesz (lásd alább, a másnapi információt). A szabályos nyomkeresésben a legnagyobb segítséget a GPS jelentette biztosítva az egyenes haladást a már ismert ponttól az ismeretlen felé. A második fontos "nyomot" a földmérők által kivágott fatörzsek adták, akik egy egyenes ösvényt vágtak sok évvel ezelőtt a telek széle mentén. Az alábbi képen a felderítő csapat Andris (előtérben) és Shawn.
Andris másnap egyedül ment fel és megtisztította, kijelölte végig az utat, pontosabban az ösvényt a terület hátsó széle mentén, összekötve a megtalált pontot a szomszéd telek ismert sarokppontjával (erről szól az utolsó videó). A kettő között kell majd keresni a hiányzó sarokpontunkat. Amire már nem kerülhetett sor, mer besötétedett. A feladat azonban már nem nagyon nehéz, mert két oldalról le kell mérni a megfelelő, ismert távolságokat és jó esetben ez pontosan kiadja a helyet, vagy egészen jó közelítéssel meghatározza, hol kell keresni a sarokjelző fémrudat a földben. Akár ettől függetlenül is kezdődhet a buldózerezés, a belső út kialakítása. Ez lesz a következő lépés.
Pahoában - a Fern Foresttől kb. 30 mérföldre - van ez a kis közösség egy meglehetősen nagy 23 acre (9,3 hektár) területen. Az egészséges életmódot, az egymás megbecsülését, baráti, feszültségmentes, örömteli együttlétet tekintik legfőbb értéküknek. Biogazdálkodást folytatnak, élelműk több, mint 50 %-át maguk termelik meg, s mindent megtesznek az egészséges táplálkozás, az örömszerzés és stresszmentesség érdekében. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a szexualitásnak, mint öröm- és energiaforrásnak, tolerálnak mindenféle lehetséges családmodellt, s másságot, elutasítanak mindenféle diszkriminációt. A közösségben biztosítják az egyenlőséget, a személyes autonómiát, konszenzusos döntéseket hoznak. Életük teljes mértékben offgrid (napenergia, tisztított esővíz), közösen étkeznek, többnyire vegetáriánusok, mindenki saját kis személyes házikójában lakik, s közösségi infrastruktúrát használ. A tagok számát 20-ra kívánják bővíteni, a képen a teljes közösség látható 2008-ban, jelenleg 9 állandó és folyamatosan 6-7 ideiglenes lakója van a közösségnek. Féléves próbaidő után lehet taggá válni, véglegesen beköltözni. A földet a tagok közösen birtokolják. A csatlakozási díj egyszeri 50.000 USD, amely részletekben is fizethető. Ezen felül van havi - változó összegű - befizetés is.
A képen Shawn (ejtsd: Són) az ezermester, Andris társa Williemék építkezésén. Ő vállalta, hogy most vasárnap (holnap) megkeresi a Mesefalu terület "hiányzó" sarkait a dzsungelben. Ösvényt kell vágnia a terület szélein, és Andris geodéziai szakmai, GPS-es és térképi támogatásával meg kell találnia az évtizedekkel ezelőtt, a földmérők által földbe vagy sziklába beütött, teleksarok jelző ún. pin-t, fémrudakat (kettőt, mert az út mentén a telek sarkai ismertek, csak az erdő belsejében nem). A feladat a járhatatlan dzsungelben aligha könnyebb, mint egy tűt megtalálni a szénakazalban. A szívós és életvidám, vállalkozó kedvű Shawn azonban nem retten vissza a kihívástól, persze a kitűzött jutalom (100 dollár egy pin megtalálása) sem közömbös a számára. Ha a kutatás sikerrel jár, akkor elkezdődhet a buldózerezés, s minden bizonnyal felgyorsulnak az események. Andris azt tervezi, hogy egy professzionális GPS-sel viszi térképre a terület nevezetes pontjait és ilyen térkép alapján tervez tovább, s követi, mutatja be a terület változásait, utak kialakulását, épületek megjelenését napról napra. Andris, Shawn! Hajrá! Sok sikert! Várjuk a beszámolót a kutatás eredményéről és a pin-ek, valamint a kerületet kijelölő szalagok képeit.
Ez egy sajátos, multikulturális, elsősorban, de nem kizárólagosan nőkből álló, kifejezetten nőközpontú (feminista), kreatív műveszközösség a Fern Forest szomszédságában, Mountain View településen, amely tagjai - írók, költők, képzőművészek, kézművesek, előadóművészek, fotóművészek, filmesek, stb. - kiegyensúlyozott fejlődését, személyiségének kibontakozását tekinti céljának. Tiltott a dohányzás, az alkohol, drog és mindenféle konfliktus (dráma) keltése. Mindenki külön, saját házikóban, kabinban, sátorban lakik, de közös konyhát, fürdőt, könyvtárat, alkotó stúdiót, s egyéb helyeket használnak. Szívesen látnak vendégeket rövidebb és hosszabb időre is. A látogatók 15-40 dollár közötti napi, vagy 450 USD havi díjat fizetnek a lakás jellegétől függően személyenként. A közösségbe való végleges befogadás, letelepedés előtt hathetes látogatási időszakon kell keresztülmennie a jelentkezőknek. Mindenki résztvesz a telep fenntartásában, karbantartásában, szépségének megörzésében, a mezőgazdasági termelésben (elsősorban gyümölcs, de van lehetőség zöldségek termesztésére is). A közösség életét egy ún. útmutató írja le, amelyhez mindenkinek tartania kell magát (honlapjukon elérhető). A döntéshozatali mechanizmus lényege, hogy az alapító az általa kiválasztott tagokkal konszenzusra törekedve hoz döntéseket.
Az alábbi linkeken megtekinthető videók készültek egy újabb, 180 lépés hosszú ösvény kialakításáról és bejárásáról az alábbi linken. Ezt a néhány képet kiemeltem a bejárásból. Az ösvények kialakítása azt a célt szolgálja, hogy Andris megismerje a telket, elkészítse a belső utak tervét és meghatározza az első két ház helyét. Ezzel a tervvel kell majd navigálni a buldózert, amely megcsinálja a durván 80 x 300 m nagyságú terület egy sávban, autóval is bejárható útját (esetleges nehezebb szállítások, gépek számára). Ez inkább 
egy girbe-gurba, helyenként hullámos sétány lesz, de szükség esetén autóval is bejárható. Azt tervezzük, hogy a telek elején lesz egy fákkal eltakart parkoló, hogy autó nem jöjjön beljebb.
benőtte a növényzet, most ott lapul valahol a föld alatt. Ezért általában fémkeresőt is használnak a megtaláláshoz, s vannak kifejezetten erre a munkár a szakosodott emberek, szolgáltatók. Költséges dologról van szó (több száz dollár), ha az ember maga nem boldogul vele. A dolog azért nagyon fontos, mert a két telek együttes külső szélétől kb. 7 m-re nem lehet semmilyen építmény. Ha ezt megszegnénk, akkor az adott épületet le kell bontani, arrébb kell tenni. Ezt a belső vonalat tehát 
ismerni kell.
számára kijelölt úton. Egy nagyobb gép számára egy ilyen erdő és terep semmilyen akadályt nem jelent, ezért kell nagyon odafigyelni, hogy csak annyit "taroljon", amennyi feltétlenül szükséges, a terület vadregényessége megmaradjon. A kisebb utacskákat már kisebb gépekkel (bobcat, fűkasza) és kézzel alakítjuk ki, megfontolva minden egyes fa, bokor kivágását, vagy kikerülését. Andris tervezi a napokban egy nagyobb, erős vászontetővel védett hely kialakítását a területen, ahol tartósabban ott lehet lenni (az eső itt gakori), főzni, mosakodni a nagyobb munkák idejére, legalább, amíg az első sátorhely kialakítható.
A képen látható úr az alapítója a Big Island-on, a Fern Foresttől kb. 25 mérföldre lévő, 10 tagú AinaOla nevű közösségnek (részletesebb ismertetése és elérése az alábbi linken). Céljaik és működésük a Mesefaluéhoz hasonló, sajátosságuk azonban, hogy csak nyers ételeket (zöldség, gyümölcs, tojás, hús) fogyasztanak, amelyek több, mint 50 %-át maguk állítják elő. A szexualitás szabadságát hirdetik, s annak jegyében élnek. Új tagok belépésére nyitott a közösség, amely 3 acre területen (1,2 hektár, a Mesefalu területének fele) él. A föld tulajdonosa az alapító, de kész megosztani a tulajdont a jövőbeni tagok között, a döntéseket konszenzussal hozzák. Pénzügyileg mindenki független, de havi 50 USD díjat fizet és egyszeri 100 USD belépést, ezen felül napi 2 órát dolgozik a közösségnek a szállásért és heti 2-5 rendszeres közös étkezésért. Komoly gazdálkodást folytatnak (zöldség, gyümölcs, kisállat, kecske). Vallási gyakorlatot nem folytatnak, de spirituálisan kötődnek a buddhizmushoz és a paganizmushoz. A közösségről további részletes információ és kapcsolatfelvétel lehetősége:
Amikor ezt az első bejegyzést készítettük, még nem sejthettük, hogy egy "zászlócskával" minden bizonnyal mi is meg fogunk majd jelenni majd ezen a térképen ott, ahol a Fern Forest látható. A mesterséges közösségek katalógusában szereplőknek egységesen válaszolniuk kell egy sor kérdésre, hogy a honlap látogatói megértsék, milyen közösségről van szó, s el tudják dönteni, az érdekli-e őket vagy sem. A kérdésrendszer jó alapul szolgál a mi elképzeléseink - legalábbis egy részének - végiggondolására. Nézzük meg, "mit kérdez" ez a tiszteletre méltó katalógus. A kérdőív le is tölthető, van tehát mód, elegendő idő a válaszokon gondolkodni.
Az első ház terve, amelyben Andris és Ági lakik majd, beindította a fantáziánkat. Andrisék az interneten kezdtek el kutatni, ahol hasonló helyeken megvalósult házak sokaságát lehet megtalálni. Meg is tetszett nekik, egy szinte teljesen "átlátszó" üvegfalú és üveg tetejű ház, lásd a mellékelt képeken. Technikailag még nem látjuk, hogyan kivitelezhető, de nagyon jól illeszkedik az elképzeléseinkbe.
A lényege, hogy benn is vagyunk és kinn is vagyunk. Tökéletesen érvényesül benne az, ami számunkra a fontos, állandóan benne lenni a természetben, az erdőben. Amint a képeken látható, itt a tető is üvegből van. Elég fény jön be, ami az őserdőben nagyon szükséges. 
szabad tűzhelyet is a teraszon, amely szinte benn van a lakásban a mindennapi bográcsozás helyszíneként. A komfortos megoldás nem borítja fel a közösségi koncepciót, mert az eredeti terv, valamint az építési előírások szerint is egy-egy telken egy-egy komfortos háznak lennie kell.
emberek között kialakuló, minden valós és virtuális fal lebontására, amelyek nehezítik, esetenként meg is akadályozzák a "közösség"-et, az emberi, közösségi kapcsolatok kibontakozását és megerősödését.
A Fisherman's Warf végén található San Francisco másik nevezetes hídja a Bay Bridge, amely kissé "árnyékban van" ugyan a Golden Gate mellett, azonban sokak szerint még nagyobb, impozánsabb, s komolyabb műszaki teljesítmény. Valóban, négy + 1 "talpa" van, jóval hosszabbnak tűnik első pillantásra is (lásd alább).
A tömény giccsparádé a kevés kivétellel fantáziátlan ajándéktárgyak sokasága mellett a köztérre, kertekbe, lakásokba szánt szobrokban csúcsosodik ki, számos alkalmat kínálva a velük való fényképezkedésre is (lásd a napló fotóalbumaiban, amely a linkblogok között elérhető). A kikötő Bay Bridge oldali végéből jó kilátás nyílik a város modern részére (lásd a fotóalbumban), s itt ért bennünket egy igazi meglepetés, amely utazásunk csattanós, szimbólikus befejezése, lelki és szellemi lezárása lett. Mahatma Gandhi szobra - nem éppen stílusosan - egy nagy, óceánparti parkoló közepén, autók közepette, távolabb felhőkarcolók által övezve, mintha intene és azt üzenné nekünk: "Csak menjetek tovább! Fordítsatok hátat a nagyvárosnak, ahogy én is teszem! Nem itt van a ti igazi helyetek!"
Megfogadtuk a tanácsát, hogy meddig jutunk, meglátjuk!
Az mindjárt kiderült, hogy a talaj nagyon is hepe-hupás. Már-már apróbb domboknak lehetne nevezni a megkeményedett láva-fodrokat, amit persze benőtt az áthatolhatatlan páfrányszőnyeg és a lazán elhelyezkedő ohia fák, és további egzotikus növényfajok. Érdekes és egyedi táj ez. A Páfrányszőnyeg átlagosan 2m-4m között váltakozik, a talaj szintúgy. Ez igazából fantasztikus lehetőséget kínál arra hogy az élő aljnövényzetbe úgymond “belevágjuk” az elképzeléseinket. Nem azon kell gondolkodni, hogy hova mit ültessek, hanem hogy a meglévő gyönyörű és eléggé sajátos növényzetből mennyit muszáj kivágni és mit rakni a helyébe. Egyértelműek az épületek, gyümölcsösök, és egyéb park funkciók helyei, néhol más dísznövényzetre is ki lehet cserélni a meglévő őshonos fajokat, de az idő és a helyzet meg fogja szabni, hogy találunk rá értelmes okot.
Elkeseredésünket látva még a múzeumot őrző oroszlán is megsajnált bennünket, s mindenki csodálatára mindkettőnknek hatalmas puszit nyomott az arcára. Ezzel meg is vigasztalódtunk, s felidéztük a Weinstein Galériában tegnap látott remekműveket (lásd az előző bejegyzést). A Golden Gate Park ezúttal cserben hagyott minket, így mi is ott hagytuk, de az idő sem volt igazán akalmas az egyébként nagyon szép, erdőkkel, tisztásokkal, sétautakkal, s számos érdekességgel (botanikus kertek, egyéb múzeumok, állatkertek, amelyek nagy része szintén zárva volt) teli, óriási terület bejárására.
Felszálltunk az első buszra és irány az ismeretlen. Megismerük San Francisco erdős-dombos déli területének egy részét. Mielőtt a busszal túl messze mentünk volna átszálltunk a metróra, amely visszavitt a belvárosba. Olyan mint más nagyvárosok metrója. Azonban az meglepett, hogy az állomáson, ahol kiszálltunk (Powell tér) az Apple 4G-s iPad-jénak a reklámjai elfoglaltak minden lehetséges hirdetési felületet. Iszonyatos sok pénz és rendkívül erős üzenet: "Ez a jövő!" S, valóban, nagyon sokak kezében látni, szinte mindenütt. Ami még nagyon meglepő, minden korosztály használja.
Ami a jövőt illeti, szinte már közhely, hogy abban az információnak központi szerepe lesz. Az igény, hogy adott helyzetben - bárhol és bármikor - minden szükséges információ (ismeret, tudás, hír, eligazítás, magyarázat, stb.) a rendelkezésünkre álljon, nem alakul ki magától. San Francisco város és közszolgáltatásainak működése, ezen belül a közlekedés különösen érdekes ebből a szempontból. A megállókban fényújságon információt kapunk a elgközelebb érkező és a következő trolibuszokról, buszokról, tudjuk pontosan melyik járat jön, hány perc múlva, s mikor lesz a következő (a tájékoztatás nem egyszerű menetrend, hanem valós idejű), ezen felül mindenütt van várostérkép is a járatok feltüntetésével. A kocsiban hasonló módon, pontosan tudhatjuk hol vagyunk, milyen állomás következik, most mennyi az idő, számos egyéb fontos tudnivalót. Ez csak egy példa a helyzetfüggő információk fontosságáról a közszolgáltatásokban. De továbbgondolhatjuk az élet minden területére, s megsejthetjük, miért lesznek hamarosan kulcsszereplők az iPad és újabb társai.
Ismét járjuk a várost, nem tudunk betelni vele. A szemünk nem képes megállapodni semmin, izgalmas utcaképek, épületek (a blog képes albumában a Picasán - lásd a linkblogot - nagyon sok látható, közöttük a San Francisco-i városháza, a megyei kormányzat épülete). Az emberek azonban egyáltalán nem közvetlenek, nem olyan kedvesek, mint Hawaii-n. Az eladók mosolya kifejezetten kényszeredett. Nagyon kirívó, ha ebben a közegben valaki szívélyes, előzékeny, mint az a hatalmas fekete biztonsági őr egy gyorsétkezdében, aki Marinak - látva kis tanácstalanságát - odasúgta, hogyan tud bemenni a fizetős mosdóba fizetés nélkül.
A hangulatot itt jól érezhetően arra hivatott emberek módszeresen alakítják. A Macy's áruház hatalmas, feldíszített karácsonyfa ajándéka a Union téren, az óriási áruház minden ablakában díszek sokasága, az önkormányzati közszolgáltatók mikulásruhában, sipkában (rendőrők, tűzoltók, közlekedési dolgozók, útfenntartók) és eszközeik, beleértve a lovasrendőr lovát is. A fenti képen - mint később kiderült - egy jegyellenőr volt ebben az uniformisban. Az egész karácsonyi hangulat (november eleje óta "nyomják ezerrel" rádióban, tévében, újságban és élőben) a számunkra mesterségesnek, mesterkéltnek tűnik. A tömegek számára ez a hatalmas árleszállítások "ünnepe", a kereskedelem óriási forgalmat bonyolít le két hónapon keresztül (Thanksgiving + Hanuka + Karácsony + Szilveszter). San Francisco is ünnepel, minden csillog, villog, szikrázik, csilingel.
Persze mi sem maradtunk ki a vásárlási lázból (lásd a fenti képet), nekünk is jól jött az árleszállítás. De, jó okunk volt a vásárlásra, mert az otthoniakat meg akarjuk lepni ezzel-azzal, magunknak pedig a nyárból-télbe némi melegebb holmit is kellett vennünk. De volt még egy régi vágyunk is, amelyet - szinte véletlenül - teljesíteni tudtunk és össze függ a várható jövőnkkel is. Magam, kb. 10-15 éve várok a széles körben elterjedő, gyakorlatban beváló e-könyvre. Biztos vagyok benne, hogy a papírkönyvet nagy részben, nem teljesen, fel fogja váltani. A Union téri Borders könyvesboltban "megláttam a jövőt", ahol a papír könyvek mellett, elektronikus könyveket (értsd könyvtári hozzáféréseket) és már sokak számára is elérhető áron (értsd 115 USD-től felfelé) elektronikus könyv olvasókat is árulnak nagy választékban.
Megvettük tehát az első e-könyv olvasónkat (Bálintnak ajándékként is Karácsonyra), amely a különböző formátumú könyvek olvasása mellett wifi internet eléréssel is rendelkezik, s mindazzal a lehetőséggel, amit mobil interneten keresztül csinálni lehet: könyvek letöltése, levelezés, böngészés, egyebek. Jövő életünkben az e-könyv olvasónak fontos szerepe lesz. Hawaii-n nehezen, vagy egyáltalán nem jutunk hozzá sem a magyar, sem más nyelvű hagyományos könyvekhez, amelyek fontosak a számunkra. Offgrid felfogásunkkal nagyon is megegyezik az, hogy terjedjen az elektronikus könyv az erdők további pusztítása helyett. Ezért is nagy lépésnek tartjuk az első e-könyv olvasó beszerzését. Mire odajutunk, már ismerni fogjuk az elektronikus könyvkínálatot, de lesz hagyományos könyvtárunk is a legbecsesebb darabokból. Skyia számára ezek már inkább kuriozumokká válnak majd, s talán az e-könyv olvasó lesz a természetesebb (az alábbi képen Mari egy rendkívül keskeny, a könyvek többségénél jóval vékonyabb számítógépet tart a kezében az Apple boltjában). Ki tudja?
Megnyugtató módon, fantasztikusan sok információ áll a rendelkezésünkre a megérkezés pillanatától. A repülőtértől (San Jose) a városba (San Francisco) jutás egyszerűbb volt, mint gondoltuk. Kedves, indiai sofőrünkkel eldiskuráltunk itteni - mindössze 5 éves - életéről. Az előre, interneten lefoglalt motelben elláttak várostérképekkel, így könnyen megtervezhettük a másnapi programunkat. Mindenek előtt el kellett döntenünk, hogyan, mivel közlekedjünk általában a városban 3 napig. A kínálat nagy: kerékpár, kisautó (lásd a fenti képen), taxi, kishajó (pl. az Alcatrazhoz, ahol Al Capone is raboskodott), vagy a városi tömegközlekedés. Az utóbbi sokszínű: kötélvasút, villamos, troli, busz. 
Az első nap nem kezdődhetett másképpen, mint a híres kötélvasút (Cable Car) kipróbálása, amely nem csak valamiféle muzeális közlekedő eszköz, hanem nagyonis hétköznapi, rendkívül népszerű a helyi lakosok körében is. Egy menet 5 dollár, de egy háromnapos, bármire. akárhányszor felhasználható jegy mindőssze 20 USD. Ilyet vettünk, mert az amerikai városokra egyáltalán nem jellemzően, San Francisco városi tömegközlekedése rendkívül jó, sokszínű, sűrű mind a járatok gyakorisága és kiterjedtsége tekintetében. A Cable Car egyes kocsijait a végállomáson fordítókorongon kézzel forgatják el és tolják vissza a pályára.
San Francisco utcái leginkább arról nevezetesek, hogy igen meredeken lejtenek és emelkednek (a legutolsó képen ez jól látható a kötélvasútból a Hyde utcában, melynek végén, az öbölben az Alcatraz szigetet látni). Hawaii után, ahol ez még magától értetődőbb, már nem nagyon meglepő. Inkább az, hogyan lehet ilyen dimbes-dombos területen építkezni, közművesíteni, s természetesen közlekedni. Igaz, San Franciscoban nincsen valódi tél, hó és fagy. A síkosság tehát nem okoz gondot. A kötélvasutat azonban igen erősen fékezni kell a lejtőn lefelé, ketten is bírkóznak vele (egy kocsis elöl és egy hátul).
A belvárosban, a Union téren, már a kötélvasútról kinézve megakadt a szemünk a Weinstein Galéria impozáns kirakatain. Az első gyalogos utunk ide vezetett. Beléptünk, szemünk és szánk tátva maradt. Nem akartuk elhinni, hogy Picasso, Chagall és Miro képek sokaságához (nem tévedés, több tucat képről van szó!) "testközelbe" lehet menni, s ha van elég pénzed meg is vásárolhatod az albumokból, s ritka kiállításokból (Amsterdam, Bécs, Budapest) ismert csodákat. A műkereskedő látva megilletődöttségünket, kérdéseinkre készségesen és igen szívélyesen válaszolt. Kiderült, hogy egy-egy ilyen kép ára 100 millió forint nagyságrendű. Hát igen, az offgrid életnek árnyas oldala, hogy ilyen élményekről, a "közvetlen műélvezetről" le kell mondani.
Következő uticélunk mi lehetett volna más, mint a híres Golden Gate híd. Busszal igyekeztünk oda, amikor jött egy telefon Palitól (15 éve él kinn, egy elektronikai fejlesztő eszközkészítő üzem munkatársa), Andrisék ismerőse, San Jose-ban lakik (ahova leszállt a gépünk) felajánlotta, hogy a nap további részében autóval visz bennünket városnézésre, s már úton is van felénk. Leszálltunk a megbeszélt helyen, s vele folytattuk utunkat.
A fokozatosan feloszló köd sajátos fénybe burkolta a hidat, amelyet eddig csak filmekben láthattunk. Megható volt "személyesen találkozni" a világ egyik nevezetességével. Végigmentünk a hídon oda és vissza. Fényképeztük mindkét oldalról. A túloldalon továbbmentünk és behajtottunk a Sausalito településre, ahol leginkább művészek és igen gazdag emberek laknak. Életemben annyi vitorlást és yachtot nem láttam a kikötőjükben, amelyek ára egy-egy jobb lakással is felért, a vízen tartásuk pedig bőven elegendő lenne a havi lakbér fedezésére.
Visszatérve San Franciscoba, az idegen itt szinte a filmekben érzi magát. Különösen, amikor megszólal egy mentő, tűzoltó vagy rendőrautó szirénája, vagy filmforgatást lát a bukkanók valamelyikén, egyik sem ritka, mindezekkel mi is találkoztunk a rövid idő alatt. Az utcák, terek, parkok önmagukban is sokféle látnivalót kínálnak, különösen így karácsony táján: különös alakok, szobrok és szoboremberek, lovasrendőr, a lován télapó sipkában (a lovon a mikulás sipka, nem a rendőrön), korcsolyapálya, mutatványosok, zenészek, különös - többek között régi - járművek (pl. kétéltű városnéző busz, amelyből nem kell kiszállni az Alcatraz szigeti túrán, lásd az alábbi képen), közöttük a hajók, vagy a meghökkentő épületek és utcák (pl. a világ leggirbegurbább utcája, a Lombard utca egyik szakasza, további képek a Picasa albumban, lásd a linkblogokat).
Az első napot tehát többnyire az utakon, az utcán, a szabadban, parkokban és járműveken töltöttük. Megéreztük a város külső karakterét. Kutattuk és kicsit megsejtettük az itt élő embereket is házaikon, kertjeiken, járműveiken, ruhájukon és kicsit hétköznapi viselkedésükön, környezetükön keresztül is, pl az üzletekben, piacokon, szolgáltatások, során, a kereskedelemben. Óhatatlanul a bennünk még frissen élő Hawaii-val hasonlítgatva össze mindent. Ha valamire lehet mondani, hogy "ég s föld", akkor ez erre az összehasonlításra minden bizonnyal igaz. Két teljesen különböző világ. San Francisco érdekes, izgalmas, bizonyos szempontból csodálatos, a nyugati világ gyöngyszeme, értékei vitathatatlanok, azonban az emberek sokasága számára elérhetetlen, megvalósíthatatlan, s összességében, mindent egybevetve pedig fenntarthatatlan.
Az utolsó napon bejártuk a környéket. A Mesefalu területe Volcano településhez tartozik közigazgatásilag (korábban azt írtam, hogy Glenwoodhoz, de ez tévedés volt, csak határos vele, mint később kiderült a papírokból), amelyet a világ egyik legzöldebb, legváltozatosabb vegetációjú talapülésének tartanak. Úgy lehet elképzelni, hogy egy buja növényzetű erdőben, pontosabban dzsungelben a terep adottságainak megfelelően utakat vágnak (fele részben aszfaltozott, fele részben köves) és közöttük telkeket jelölnek ki. Az erdőtelkeken a lakók a legváltozatosabb, dimbes-dombos kerteket alakítanak ki az erdőjelleget megőrizve. A településen több képzőművészeti stúdió, pihenőpark (retreat), szálloda, étterem, iskola, játszótér is van.
Bennünket azonban, most – első hawaii-i utazásunk utolsó napján – nem a vulkáni csodák érdekeltek, hanem búcsúzni jöttünk a Mesefalutól. Egyelőre. Ki tudja, mikor látjuk személyesen legközelebb? Andrisék elkezdik a terület kialakítását és az építkezést. Továbbra is dokumentálni fogják a történéseket, ahogy eddig vezettem ezt a naplót. Feléled a Mesefalu honlapja is. Mi úgy tervezzük, hogy mintegy fél év múlva, lehetőleg azon belül jövünk vissza, hogy mi is közvetlenül bekapcsolódjunk a munkába.
A búcsút könnyebb eső kísérte. Nem zavart bennünket abban, hogy ezúttal motoros fűkaszával vágjuk magunk előtt az ösvényt. Ezúttal még többet sikerült felfedeznünk a területből. Egy újabb utat alakítottunk ki a terület belsejébe. Megnyugtatóan sokféle növényt találtunk, közöttük ehető gyümölcsöt is (guava) az ohiafák, páfrány, orchidea és más virágok mellett. A dimbes-dombos területen itt-ott kisebb házak számára alkalmas módon kialakítható, megtisztítható tisztásokat is felfedeztünk. Megnyugtató volt a búcsúlátogatás, „beleláttuk” a vadonba a mi kis Mesefalunkat. Az utolsó képen már a konai reptéren vagyunk. Egyelőre elbúcsúztunk Hawaii-tól. A történet ettől kezdve két szálon folytatódik: Hawaii-n és Magyarországon. Legközelebb San Francisco-ból jelentkezünk, ahol 3 napra megszakítjuk az utunkat hazafelé.
Az első lehetőség az, hogy valakinek olyan kevés pénze van, hogy nem tud megvenni más területet, s mindenképpen a saját „földjén” akar építkezni, lakni. Ez megérthető. A helyhez közelítve, a már 15 éve (akkor volt itt utoljára lávafolyam, s ekkor szilárdult meg ez a lávamező) kialakult erdős részen meghúzódnak emberek sátrakban, összetákolt viskókban, az itteni homeless-ek, mert ilyenek is vannak Hawaii-n.
Lehet azonban más ok is. Az itt élők egy része abból él, hogy lávatúrákat szervez és vezet olyan helyekre, ahová a hivatalos turista utak nem visznek el, mert túl veszélyes. Az itt élők jól kiismerve a még izzó lávafolyam természetét, a tüdőre ártalmas gázok kiáramlásának veszélyét, a már megszilárdult láva utakat, vállalnak kiscsoportos – 4-5 fő – magántúrákat, amelyek sokkal érdekesebbek és olcsóbbak (fejenként 25 USD), mint a cégek által szervezettek. Az élmény az, hogy szinte az ember lába alatt folyik kanyarogva az izzó láva, bottal bele lehet piszkálni, s meg lehet látni, figyelni a kő „megfagyásának” minden állapotát.
S, végül van olyan lakója is a lávamezőnek, aki arra spekulál, hogy egy esetleges újabb vulkánkitörést követő lávafolyam – amely elől el lehet menekülni, mert lassan halad – majd elviszi a házát. Ilyen esetben a biztosító szép összeget fizet a károsultaknak. Az így „befektetett” összeg akár ötszörösét is, amivel már jobb helyen, jobb házat vehet a „szerencsétlenül járt” lávakő-lakó. A lehetőség korántsem légből kapott, konkrét esetet meséltek nekünk, amikor a 20-25 ezres elsodort házért 100.000-et fizetett a biztosító. Persze, a lávafolyam esélye nem nagy, illetve meghatározott valószínűséggel prognosztizálható, ami a kalkuláció része.
Társakat, tagokat tudatosan, célirányosan választunk a közösségbe. Olyanokat, akik számára ez az életmód fontos cél, nagyra becsülik a társas életet és annak legjobb értékeit (humanitás, szolidaritás, tolerancia, tisztesség, stb.), elfogadják a közösség normáit, akiket – próbaidő keretében – kellően megismerünk, befogadunk, s akikért a már bent lévők kezességet vállalnak. Közösségünkben lehetnek állandó lakók (nem sok, 15-20 fő talán, ezt ma még nem tudjuk, s nem akarjuk meghatározni pontosan), vagy az idejüket többé-kevésbé rendszeresen, részben velünk töltő tagok, akiknek a Mesefalu az egyik otthonuk. És lehetnek vendégeink, akik egyszeri, rövidebb-hosszabb időt töltenek velünk, beilleszkedve a közösség életébe.
Az utóbbi „vendégeskedés” fontos eleme kell, legyen a Mesefalu fenntartásának. Egyfajta állandó kapcsolat a külvilággal, amivel a közösségünk hozzá tud járulni a világ folyásához. Jöhetnek Hawaii-ra, hozzánk pihenni, és közösségünket, Mesefalunkat építeni, munkával fenntartani, fejleszteni, offgrid életmódot, nyelvet és sokféle szakmát és készséget (házépítés, főzés-sütés, gazdálkodás, gyermeknevelés, közösségi élet, stb.) tanulni, gyakorolni, akár a pihenés mellett. De el is lehet kicsit elmenekülni a város, a világ zajától, közelebb kerülni a természethez (erdő, hegyek, trópus, vulkán, óceán), „megállni” egy kis időre, elgondolkodni az életről, önmagunkról.
Minden korosztálynak helye van a közösségünkben. A kisgyerekeket játékház, játszótér és a természet fogadja, a fiatalok számára izgalmas lehet a dzsungel meghódítása, a természet számos kihívása, a fiatal felnőttek életmódjuk megtervezéséhez kaphatnak útravalót, a középkorúak számára az örömteljes munka és a pihenés összekapcsolása lehet csábító, az idősebbek pedig a természetben való pihentető „feloldódás” mellett az elszigetelődés helyett a közösség hasznos tagjaként a társas együttélés örömét is élvezhetik a lehető legegészségesebb körülmények között.
Vajon, megvalósíthatatlan álom egy minderre alkalmas hely és közösség? Egyáltalán nem az, amit számos sikeres példa bizonyít. A világon több ezer, közöttük Hawaii-n, s csak a Big Island-en közel 40 részben, vagy akár teljesen hasonló célú közösség működik. Sokaknak sikerült, nekünk is sikerülhet. A terület adott, s elég nagy, víz van elegendő, a nap süt, a saját áram csak a napelemek számának kérdése, de tűzifának is bővében vagyunk. A további pedig az embereken, rajtunk múlik. Ha bármilyen értéket elő tudunk állítani a környezet számára, akkor a közösségnek bevétele is lesz. Akkor pedig, meg kell próbálni! Ezúttal nemcsak megálmodjuk, elmondjuk, de életre keltjük és meg is éljük a mesét.
Hawaii-n sejtésem szerint azért, mert pénzbe kerül a szállítás, roncstelepen való elhelyezés, s ugyanakkor a véglegesen elromlott, öreg autók gyakorlatilag semmit sem érnek, nem lehet belőlük pénzt kinyerni még alkatrészként sem. Néhány szerelő számára ez maga a Paradicsom, mert saját szállítással elvisznek, olcsón rendbehoznak ilyen - pl. az interneten meghirdetett - autókat és ehhez képest igen jó áron el tudják adni az újra működő járművet. Ez a rendszer azonban nem alakult ki annyira, hogy eltűnjenek a roncsautók, s sok tulajdonos nem is foglalkozik ezzel a lehetőséggel. Jó ideig marad tehát ez a kis "Albánia feeling" a "Paradicsomban".
Így elképzelhető például, hogy lávabarlang van a területen, ami lehet nagyon veszélyes, de egyben értékes is. Ugyanezen a településen (Glenwood) van egy magántelken a világ leghosszabb, bejárható lávabarlangja, tehát a feltételezés egyáltalán nem légből kapott. A terület igencsak hepehupásnak látszik kívülről, bár teljesen benőtték az ohiafák és a páfrányok. Az utóbbi nem az a kicsi fajta, amit mi ismerünk a hazai erdőkből, hanem egy vastag törzsű, faszerű növény, amelyből bokorszerűen ágaznak el a nagy páfránylevelek.
Nekivágtunk. Az első képen az első machete vágást örökítettük meg. A célunk az volt, hogy középtájon keresztbe szeljük a telket egy ösvénnyel, s szerezzünk egy általános képet arról, milyen belül. Az idő kellemes volt, hol esett, hol sütött a nap. 130 lépésnyi jól járható utat vágtunk, amely helyenként 4-5 m-es szintkülönbségeket mutatott. Találtunk vaddisznó nyomokat, kis járatokat. Itt-ott olyan magas volt a növényzet, hogy az eső idején lombsátorba tudtunk húzódni. Kis zöldalagutakat is tudtunk itt-ott kialakítani, minél kevesebb rombolással akartunk előrehaladni a magas növényzetben.
Meglepődtünk, hogy nem ütköztünk közvetlenül sziklákba. Azaz, a kihűlt lávát itteni fogalmak szerint vastag – 30-50 cm – rendkívül jó talajréteg borítja. Ez nagyon kedvező, mert lehetővé teszi majd a virágok és fák ültetését, s a farmgazdaság kialakítását. Vágtunk egy kevés páfrányt „hazavitelre” is, hogy megkóstoltassuk a kecskékkel, amelyeket idehozunk majd. Ha eszik ezt a növényt, akkor nagyon sokáig lesz mit enniük, s természetes „bozótvágókra” teszünk szert. Este, hazatérve, nagy izgalommal adtuk oda nekik a páfrányágakat. Nagy örömünkre az egyik kecske jóízűen elfogyasztotta, a másiknak nem ízlett. A lényeg azonban: a kecske eszi a páfránylevelet! Sokáig lesz mit enniük.
Utolsó kommentek