A természet az első éjszakán megmutatta nekünk szépségét és hatalmát. A dzsungel mélyén éjszakázni azt jelenti, hogy egész éjjel hallgathatod a madarak és más apró állatok (pl. békák, gekkók) kifejezetten hangos, ezer szólamú kórusát. Az rendben van, hogy egymással beszélgetnek, de hogy nem őrülnek meg ebben a hatalmas hangzavarban. Nekik nyilván ez egyáltalán nem az a zenebona, aminek mi emberek halljuk. Érdekes módon, egyáltalán nem akadályozza meg a jó alvást, sőt kifejezetten álomba ringató. Félálomban érdekes jelenség alakul ki, az ember úgy érzi egy idő múlva, mintha rádió szólna valahol valamiféle különleges nyelven. Az agy - egy idő múlva, a tudat kontrolljának gyengülésével - "önhatalmúlag" bizonyára valami értelmet keres erre a zsivajra, Andriséknak félve említettem ezt, s meglepetésemre velük is ugyanez történik. Ennyit a madárkórusról, tücsökzenéről, békakuruttyolásról és gekkókattogásról.
A természet másik, kevésbé kellemes kihívása egy hatalmas és tartós éjszakai esőzés, ami itt egy magától értetődő dolog, fontos és hasznos az erdő és lakói számára. Az embernek pedig meg kell védenie magát és értékeit a víztől. Az első éjjel ez nekünk csak félig sikerült. Érdekes módon nem felülről, hanem alulról ázott be a sátrunk, mert a nagy mennyiségű víz útját nem mértük fel, nem vettük figyelembe. Szerencsére a víz nem ért fel a matracunkig, ágyneműnkig, de alatta minden vizes lett. Mintha egy tócsára vertünk volna sátrat. Újra kellett tervezni a sátorhelyet, az alapozást, a lejtést, a víz elterelését. A második éjszaka már minden rendben volt. A kitűnő alváshoz hozzájárult az a tudat is, hogy a balesetünk utáni orvosi felülvizsgálat megnyugtatóan megállapította a gyors és problémamentes felépülést.
Utolsó kommentek