Elvi síkon elkezdtünk tervezni. Ez azt jelenti, hogy tudatában a felmerülhető gyakorlati kérdéseknek (letelepedés, tulajdonszerzés, egészségbiztosítás, egyéb) esetleges akadályoknak, amelyeket sorra fogunk venni, kutatni kezdtük a lehetőségeket. Elmentünk egy helyi ingatlanközvetítőhöz, Denis-hez (Franciaországból jött ide) aki történetesen a házigazdánk, Daron barátja, hogy megtudakoljuk, mik a lehetőségek. Előzetesen megnéztük interneten a hirdetéseket (craigslist.org). Nagyon sok eladó ingatlan van, elérhető áron is. Amit mi keresünk egy teljesen beépítetlen, a Mesefalu megvalósítására alkalmas földrész olyan helyen, ahol az offgrid élet megvalósítható. Ez elsősorban a megfelelő mennyiségű csapadékot jelenti, mert a Big Island egyes területei még néhány km-es, kis távolságokban is e tekintetben nagyon különbözhetnek a magassági szintkülönbségek és a két nagy hegységhez viszonyított távolságuk, fekvésük függvényében.

A déli és nyugati oldal szárazabb, az északi és keleti rész esősebb. Fontos szempont a lávafolyásokhoz és az óceánhoz való közelség. Az előbbi azért, mert vannak lávakitöréssel és mérges gáz kiáramlásokkal fenyegetett részek (6 fokozat, az 1-es az állandó fenyegetettség, a 6-os a teljes mentesség). Az óceán partján cunami övezetek vannak, bár ott a telekárak sokkal magasabbak. Lényeges kérdés, hogy milyen a talaj. A lávaköves részeken is lehet nagyon olcsón telket venni (lásd az első képen), ahol semmi növényzet nincs, s követ kell törni, utat, építési területet kell kialakítani. De itt többnyire az éghajlat sem megfelelő az offgrid élethez. Fontos szempont a megközelíthetőség is. Vannak olyan lakott helyek, ahol sokat kell utazni szinte járhatatlan utakon, ami csak négy kerék meghajtású terepjáróval lehetséges. Úgy gondoljuk, hogy ha a betonút 5 percen belül elérhető személyautóval is, az nagyon megfelelő elérhetőség. Meg kell gondolni ezt (áru beszerzés, építési szállítások), különösen a napi közlekedés időigénye miatt. Érdekes még ebben az összefüggésben a lakott területektől való távolság is, részben a vásárlás, de a szolgáltatások, a kereskedelem (pl. áruk piacra vitele) és a munkalehetőségek miatt is.

Végiggondoltuk, hogy az igényeinknek egy kb. 5-6 acre nagyságú terület felelne meg (egy acre 4047 m2). Az itteni telkek általában 3 acre (azaz 12.141 m2) nagyságúak és hosszúkásak, nagyon keskenyek (a 3 acre-s területek általában 50 m szélesek és 243 m hosszúak). Mivel a telek szélétől 9 m-en belül nem lehet építkezni, az ilyen telek hosszúkás nehezen építhető be több épülettel 50-18=32 m beépíthető szélességgel. Ezért, és a sok épület miatt van szükség duplatelekre (6 acre). A telek jellegét illetően, érintetlen, erdős, növényzettel sűrűn benőtt területre számítunk, ahol a talaj – lehetőleg – alkalmas mezőgazdasági termelésre is, legalább egy részben. Nem hátrány, ha már megkezdődtek rajta tereprendezési munkák, s ki van alakítva megfelelő terep épületek (házikók) elhelyezésére. Ilyeneket kell tehát keresnünk a fenti szempontokra figyelemmel, s akkor hosszútávon biztosítható a Mesefalunak megfelelő terület, helyszín.
Úgy döntöttünk, hogy egy ún. 3+3-as (6 acre) dupla telket keresünk, amely terület megfelel a Mesefalu távlati igényeinek is. Az egyes privát és közösségi épületek megfelelő távolságban kell, legyenek egymástól funkcióiknak megfelelően, amihez a szokásos telekméreteknél nagyobbra van szükség. A privát házakat úgy kell elhelyezni, hogy azok halló és látótávolságon kívül (figyelemmel az erdős és bokros környezetre) legyenek egymáshoz képest. A 6 acre (24.282 m2) elegendőnek látszik még jó néhány vendégházikó elhelyezésére is. Megkezdtük a kutatást és örömmel tapasztaltuk, hogy 50.000 USD alatt, esetenként jóval alatta is, elérhető egy ekkora terület. A legalacsonyabb ár, amivel találkoztunk 16-16.000 USD egy dupla telekre, tehát összesen 32.000. Jelenleg 7 elvileg alkalmas területtel foglalkozunk 32 és 50 ezer dollár ár között. Sokat segít a Google Earth abban, hogy felülről megnézzük, „bejárjuk” a területet, felfedezzük a környéket.

Amikor „telekről” beszélünk, akkor egy ohia fákkal (a lávakövek között is kinövő, nagyon erős, hosszú vékony fa) és nagyon sűrű, páfrányszerű (fern) aljnövényzettel borított, járhatatlan, alapvetően sziklás, esetenként barlangos területet kell elképzelni, amelyre puszta kézzel és lábbal be sem lehet menni. Ezeken még semmilyen tisztítási és földmunkákat nem végeztek, ezért olcsóbbak, de bennünket éppen ez érdekel, mert azt csinálhatunk rajta, ami nekünk a legjobban megfelel, a lehető legteljesebben meghagyva a természetet, az erdőt. Ezért viszont, olcsóbb is a telek. Minden elvégzett földmunka ugyanis megjelenik az árban. Sokan szinte letarolják az erdőt és a „puszta” közepére tesznek egy házat, ami számunka rémisztő példa. Azt szeretnénk, hogy az aljnövényzettől a szükséges mértékben megtisztított erdőben lenne a Mesefalu, kialakítva a fák között kis tisztásokat a közösségi és privát házaknak, helyeknek és ösvényeket, sétautakat.
Utolsó kommentek