Lehet-e élni hálózaton kívül? A Mesefalu naplója

Az esőerdő azt jelenti, hogy az átlagosnál gyakrabban esik az eső, sok a csapadék. Mondhatni mindennapos a hűs permet, kevesebb, de jelentős a kiadós eső és ritkább a viharos zuhatag. Számítani lehet arra is, hogy napokon keresztül nem süt ki a nap. Amikor azonban kitisztul, akkor nagyon gyorsan felszárad, kiszárad minden és nagyon kellemes, sosem forró a levegő és simogató a napsütés (20-25 C fok közötti hőmérséklet a jellemző), reggel és késő délután is. Van, aki szereti az ilyen időjárást, s van, akinek kibírhatatlan. nagyon jól meg lehet barátkozni vele. A hőmérséklet – ha esik az eső – nappal 18 fokra is lesüllyed, éjjel még hidegebb – akár 12-14 C fok - lehet itt fönn a hegyen (600 és 700 m magasság között). Ez utóbbi nem különösebben zavar, mert a száraz és meleg ágyban még jó is a friss levegő. 

Kisgyerekek és fázósak számára azonban, ebben a magasságban – amikor hűvösebb van – jól jön a kályha és a kandalló. A mellettünk, kicsit még magasabban lévő Volcanoes National Park-ban (Vulkánok Nemzeti Park) kandallóval ellátott hotelszobák vannak. Számunkra a hűvösebb idő azért nem okoz gondot, mert néhány perces utazással már a meleg trópusi zónában, napsütésben lehetünk szinte bármikor, s a tengerparton 30-35 fokos hőségben fürödhetünk. Ugyanakkor, a sok esőnek, víznek komoly előnyei vannak. Mivel a vizet az esőből nyerjük, ellátottságunk bőséges. Ha okosan gyűjtjük a csapadékot, akkor mindenre futja, még kisebb fürdőmedence feltöltésére, patakok és tavacskák kialakítására is. Szerepelnek is ilyen dolgok a parkosítási, közösségi létesítményi terveink között.

A hawaii kultúrában, a hétköznapokban lépten-nyomon beleütközünk a természetes és egyszerű élet igényébe és megoldásaiba. A természet szeretete és megóvása a családi és iskolai nevelés része, az energiatakarékosság, alternatív, megújuló energiaforrások alkalmazása, annak jelentős anyagi támogatása állami program. A szelektív hulladékgyűjtés rég óta mindennapos gyakorlat, hivatalos rendszer. Az organikus anyagok, biotermények kínálata rendkívül nagy, minden bevásárlóközpontban és speciális bolthálózatokban egyaránt.

Szinte folyamatos az egyszerű és természetes élet igenlése, elmélyítése, ünneplése művészeti, közéleti, szórakoztató programok, akciók, vásárok, fesztiválok keretében, amelyeken az emberek örömmel és felszabadultan, önmagukat adva vesznek részt. Mindez egy rendkívül sokszínű, multikulturális közegben történik, amelynek az "abundant life" (bőség az egyszerűségben és természetességben, ahol a bőség nem egyszerűen anyagi természetű, hanem a "gazdag életet" jelenti) és a hawaii-i szeretetkultúra a közös része, mondhatni közös nevezője. 

Európai szemmel hihetetlen a közvetlenség, természetesség, felszabadultság, ahogyan az emberek - párok, családok - közösen ünnepelnek, örülnek az "abundant life" programok sikereinek, őszinte kíváncsisággal vizsgálják a terület újdonságait. Mindez rendkívül könnyeden, egyszerűen jön létre, működik államilag és cégek által támogatott civil szervezetek munkája nyomán, sok-sok önkéntes segítségével. Az embereknek nem kell ismerkedniük, mert eleve úgy viselkednek egymással, mint régi ismerősök. Az "eleve" ismeretségből könnyen alakulnak ki barátságok.

Könnyű bevonódni, beilleszkedni egy ilyen társadalmi és kulturális világba, mert az emberek itt kíváncsiak, őszinték, tapintatosak, tehát nem kell tartani semmiféle, még a legenyhébb agressziótól sem. Hihetetlen, de szinte minden szemkontaktust mosoly kísér, ami "belépőjegyül" szolgál egymás megszólításához. Ez olyasmi, mint falvainkban az, hogy mindig mindenki köszön egymásnak. Itt mindenki mosolyog a másikra egy bizonyos fizikai közelségen belül. Az embernek komoly biztonságérzetet, a közösség élményét adja ez az itteni kulturális sajátosság.

Ilyen társadalmi viszonyrendszerben érthető, hogy az emberek közötti hétköznapi kapcsolat legmeghatározóbb tartalmi eleme az egymás segítése. Ez minden téren megfigyelhető, így például az eladó és vásárló, a szolgáltató és igénybe vevő, a hivatalnok és ügyfél, a szomszédok viszonylatában egyaránt, de a nyilvános helyen - pl. közlekedésben, vásárláskor, szórakozásban -  egymással véletlenszerűen kapcsolatba kerülő emberek között is. Magától értetődő, hogy  az ehhez nem szokott ember is hasonlóképpen reagál és viszonozza ezt ebben a környezetben. Egyáltalán nem nehéz.

Az "abundant life" programokon tapasztalt felszabadultság azonban már nem jön olyan könnyen. Az ilyesmihez nem szokott ember nehezen tud szabadulni a szemérmességtől, ami önmagunk elengedéséhez szükséges. Még ha kellő nyitottsággal, empátiával is szemléljük a vidám társaságot, beidegződésünk - "idegenek között viselkedni kell" - foglyaiként vagyunk jelen, s ettől nehezen tudunk szabadulni. Csak amikor már rájövünk arra, hogy itt a természetes az, hogy mi magunk is természetesek vagyunk, akkor kezd oldódni az ember, s teszi azt, amit az adott helyzetben a szíve diktál.

A második ház energiaellátásában tovább kellett lépni. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a napelemek és az akkumulátorok száma és az általuk nyerhető áramteljesítmény (110 V és megfelelő áramerősség) folyamatosan a határon mozog. Az energiatakarékos hűtőgép és a vízszivattyú (ami a víznyomást biztosítja) a nagyobb fogyasztók, amelyek időnként erősebb áramot (amper) kérnek, ezért a kontroller (ami vigyáz az akkumulátorok túltöltésének és leszívásának elkerülésére) túl gyakran jelzett, amikor nem volt elég erős és tartós napsütés. A megoldás további napelemek beállítása és felvitele a tetőre (ez már rég esedékes volt, lásd a képen) és az akkumulátorok számának megkettőzése. Az energiaellátás most kiegyensúlyozott, generátoros rásegítésre már nincs szükség. Andris az első házon is végzett energiafejlesztést, áttértek a 24 V-os rendszerre (a második ház 12 V-os rendszerben működik, ezt alakítja az inverter át 110 V-os árammá). 

A második házon a konyhát is továbbfejlesztettük az eredeti terv szerint, amire az előző látogatás alkalmával már nem maradt idő. Megcsináltuk a másik konyhafal kazettás-ablakos részét, így az sokkal világosabb lett, délután besüt a nap, sokkal otthonosabb. Az átalakításban Brigitta is segített, kicsit belekóstolva a Mesefalu munkás hétköznapjaiba. A háton vannak még fejleszteni valók, végleges lépcső és korlát, amely az emeletre vezet, a bejárat előtt egy nagyobb terasz kialakítása, s a legnagyobb feladat a belső s külső festés. Az utóbbi csak akkor végezhető, ha tartósan jó az idő, süt a nap. Ez inkább nyáron lehetséges. Most tél van itt, ami nem hőmérsékleti különbséget jelent (vagy csak minimálisat), hanem több csapadékot. Véglegezni kell még a világítást is a használat tapasztalatai alapján. Folyamatosan optimalizáljuk, hová milyen fényre, konnektorokra van szükség, miután az áramellátás teljesen megoldott.

S végül, folyamatos munkát jelent a parkosítás. Ez a kúszópáfrányok lehúzását jelenti a fákról, valamint aprítását benzines fűkaszával és a zúzalék szétterítését. Így a fák szebb koronát tudjanak növeszteni és a komposztálódó talajon jobban nő a fű, magától terjed mindenütt, ahol a komposztálódó elszáradt páfrány "szőnyeg" kialakul.Így alakulnak ki a füves tisztások és ösvények. Ezután jöhetnek a kecskék, amelyek boldogan szabadulnak rá a rendkívül gyorsan növő fűre és tisztességesen lenyírják azt. Mindig máshová kötjük ki őket hosszú zsinóron, s így egészen nagy területeket tudnak egy-egy nap alatt "karbantartani". Mára már egészen nagy füves területeink, tisztásaink és utaink vannak. a kecskéknek bőven akad munkájuk és ennivalójuk. Reggel már korán mekegni kezdenek, jelezve, hogy indulnának legelészni. Estefelé pedig azt, hogy indulnának haza, kis karámjukba megpihenni, éjszakára elvonulni.

Brigitta New Yorkból „ugrott át” a Nagy Szigetre, hogy találkozzon és ismerkedjen velünk. Egy ideje követi a hawaii-i és pázmándi mesefalus történetet és számos rokongondolatra talált, amelyeket ő is forgat a fejében. Hosszú évek óta dolgozik külföldön informatikusként, programmenedzserként számos területen, amelyek közül a fenntartható fejlődés, az élhetőbb és ökologikus világ, a hátrányos helyzetek, különösen a munkanélküliség leküzdése izgatja leginkább, s ezeken a területeken kíván továbbfejlődni, tevékenykedni. Hirtelen határozta el az óceánon túli kiruccanást, s úgy érkezett hozzánk, mint régi ismerős. Meglehetősen felkészült volt Mesefalu témákban az offgrid blog és a kapcsolódó Facebook oldalak alapján. 

Ezért meglepő volt, ahogyan rákérdezett egyes korábbi történetekre, eseményekre, mintha valóban régi ismerősünk lenne. Miután gyors elhatározás alapján érkezett, nem tudott nálunk lakni (Ruzsinszkiék is itt vannak éppen, minden helyünk foglalt), így helyben kellett szállást intéznie. Kiderült, hogy ez itt nem is olyan könnyű, ha az ember nem egy Krőzus. Az olcsóbb szállások mind foglaltak, vagy megbízhatatlanok. Több helyen is lakott a röpke 10 nap alatt. Újdonsült barátnőjével (itt nem nehéz ismerkedni, barátkozni) közösen bérelt autóval bejárták a szigetet, megismerték főbb nevezetességeit. A Mesefaluban töltött néhány alkalom során videó interjút készített velünk az OzoneNetwork felkérésére (velük is kapcsolatban áll, s időnként beszámol témába vágó látogatásairól a nagyvilágban) kapcsolódva a korábban, Magyarországon készült riporthoz.

Itt az esőerdőben nem szokás a szomszédolás. Bár a környék lakói ismerik, mindig köszöntik egymást ha találkoznak az erdei úton, de nem járnak egymáshoz, ha csak nincs ennek valamilyen különleges oka. Ilyen lehet egy elveszett állat, valami veszélyhelyzet, de ez igen ritka. Ennek több oka lehet, de semmiképpen sem az egymás iránti közömbösség, mert szükség esetén a segítőkészség megvan. Inkább a távolság (az erő erősen elválaszt, több hektáros telkekről van szó), a magántulajdon szentsége, egymás nyugalmának maximális tisztelete alakította ki ezt a viszonyt. Az állatok azonban mindezt nem tudják. Ha elkóborol egy macska, kutya, kecske, malac, azok szabadon kószálnak a telkek között, mert kerítések nincsenek. legfeljebb az erdei út felől, de ez is inkább a kivétel. Szabadon át lehetne járni a területek között, de ezt senki sem teszi. 

Az „állati” vendég azonban nem ritka. tegnap egy gyönyörű bulldogszerű kutyus (sajnos a fajtákhoz nem értek, majd kijavít valaki a kép alapján) jelent meg a ház alatti műhelyben, s szinte kúszva közeledett hozzám. A szemmel is láthatóan emberbarát kutyus (bár testalkata vadállatra utalt) szinte kérlelte a szeretetet és a simogatást. Ahogy az első baráti lapogatást megkapta, mintegy varázsütésre felállt, s követte minden lépésemet, újra és újra simogatásért „folyamodott”. Mari is azonnal megbarátkozott vele, bár ő igencsak tart az ilyenfajta kutyáktól. A kutyus percek alatt már otthon érezte magát, be-benézett mindenhová, követett bennünket. Kokóval, Andrisék kutyájával is gyors körbeszaglászás után megbarátkozott, s hatalmas ugrabugrálós játékba és futkározásokba kezdtek. Ágit és a kis Skyiát is nagy barátsággal szaglászta és ugrálta körül meglehetősen testes kutyavendégünk. Túljutva a dolog érdekességén, felmerült a kérdés, hogyan tovább? Kié lehet ez a kedves, ápolt és szép kiskutyusnak már nemigen mondható állat? Nyilván elkóborolt otthonról, talán keresi a gazdája, s ő ijedtségből, kíváncsiságból – ki tudja? – keres új barátokat, gazdát, otthont. 

Legvalószínűbb, hogy ezt az ápolt, barátságos, felnőtthöz, gyerekhez és más állatokhoz szokott (a kecskéket sem nem ugatta, sem nem támadta meg, inkább azok kergették meg egy kicsit) kutyust minden bizonnyal keresi valaki. Ilyenkor az a szokás itt, hogy a talált állatot az erdei út szélén, pórázon kikötik, adnak mellé vizet és aki keresi (csak az úton járkálhat, a telkeken keresztül nem!), meg fogja találni és elviszi. Mi is ezt tettük. Elvittük a területünk bejáratához, ott megkötöttük, elláttuk vízzel és magára hagytuk. Ez kora délután volt. Pár óra múlva, amikor befejeztük a napi munkát (napelemek felvitele a háztetőre) megnéztük, hogy van a vendégkutyusunk. Már nem volt ott, érte jöttek. Elvezették a hevenyészett pórázon. Biztosak vagyunk benne, hogy a gazdája találta meg. Néhány kellemes perccel, egy tapasztalattal és egy „állati” jó baráttal lettünk gazdagabbak, meg egy ismeretlen ismerőssel, aki tudja, hogy ezen a területen – ahol a kutyust megtalálták – az állatokat szerető, megértő és segítőkész emberek laknak.

A híresztelésekből már Csákberényben is tudnak arról, hogy valakiknek Pázmándon fontos lenne rossz hírünket keltő információkat szerezni korábbi lakhelyünkről. Ennek hírére helybéliek levélben kerestek meg bennünket. Az egyik levél így kezdődik: "Keressek eladó házat Csákberényben? Ide mindig szívesen visszavárjuk:) Nem tudok olyanról, aki ennek az ellenkezőjét állítaná." A falu befogadó jellegére jó példa a levél szerint, hogy a mostani polgármester is bevándorló, a képviselő-testületben 6-ból 3-an nem Csákberényben születtek. Jó szívvel fogadtak és meg is becsültek bennünket. Azt írják, hogy a falu mostani sikereiben benne van a Teleház, amiből kinőtt egy kisvállalkozás, amely internetet szolgáltat helyben és a környéken. Ez - korántsem mellékesen - nemzetközileg is elismert eredmény a digitális megosztottság leküzdésében, ahogyan a Csákberényből kiindult és nemzetközivé vált teleház mozgalom is az. A levélírók hihetetlennek tartják azt, hogy aki Csákberény elmúlt 20 évét valóban jól ismeri, rólunk azt nyilatkozhatta volna, amit a "pázmándi nyomozók" terjesztenek. Azt is írják, hogy életünk - egyébiránt teljesen érthetetlen, jó szándékúnak aligha nevezhető - fürkészését nem Csákberényben kellett volna kezdeni, hanem sokkal korábban és az egész országban, több száz kistelepülésen, ahol jól ismernek bennünket munkánk nyomán, s szeretettel gondolnak ránk mind a mai napig. Ez van. No comment! (Az illusztrációról)

A Nagy Sziget működő és kihűlt krátereiről, lávafolyamairól és a tűzfolyó tengerbe érkezéséről, lávamezőiről, lávabarlangjairól nagyon sok kép és videó látható az interneten. Ezért, az éjszakai lávatúra élményéről nem ilyen képekben és filmekben számolok be (bár készítettünk képeket és filmeket is), hanem az érzésekről, amelyek kísérték utunkat. Öten - Ruzsinszkiék (Laci és Éva), Szekeres Csaba, Gáspár Mátyás - vágtunk útnak este 10 órakor Szuromi Jóska vezetésével a korom sötétben GPS segítéségvel a 130-as út végén ("end of the road"). Fej- és kézilámpákkal, meleg ruhában, túrára alkalmas cipőkben, esőkabátokkal, vízzel, kevés étellel felszerelkezve   indultunk az egy irányban 5-5,5 km-es útnak a lávamezőn abba az irányba, ahol az izzó láva a tengerbe ömlik. Ide jelenleg nem vezetnek hivatalosan túrákat mert nincsenek kellő biztonsággal kiépített utak. A láva ugyanis igen gyakran "átrendezi" a tájat. Csak a kellő helyismerettel rendelkező itteni lakosok, vagy olyan gyakorlott lávatúrázók, mint Jóska vezetésével, saját felelősségre mennek kisebb-nagyobb csoportok erre a rendkívül érdekes és veszélyes helyre.

Jóska halad elöl és rögzítette a megtett útvonalat "toronyiránt" a távoli vörös pont felé. A lávamezőn járni azt jelenti, hogy az ember minden lépése egyfajta kreatív aktus. A "lépkedési rutint" itt teljesen ki kell kapcsolni, mert semmilyen irányban, a 3 dimenzió egyikében sem lehet egy lépésnél tovább előrelátni a továbbiak helyét. Egyszerre  három problémát kell kezelni: 1) a következő lépés a rendkívüli módon változó talajon (gödrök, árkok, lejtők, emelkedők, lépcsők, sziklák, mindez két lépésen belül, 2) a közvetlen haladási irány, egy árok, mélyedés, domb kikerülése, az átjárók megtalálása, 3) a haladási irány tartása, az előttünk menő, ill. a vezető követése.Mindez, tehát korom sötétben, ahol a lámpa csak a közvetlen környezetet világítja meg. Ahová nem jut fény, ott semmit sem látni, a túra során a hold nem világított. Egy ilyen úton haladni éjjel talán könnyebb, mint nappal, mert az ember nem érzékeli az előtte lévő hosszú útszakasz roppant nehézségét, "csak" a következő egyetlen, néhány lépésre kell koncentrálnia. Többször felmerült bennem a kérdés: ha látnám mi van előttem, vajon folytatnám-e az utat? A bokatörő roham (gyors tempóban haladtunk, 2 órára becsültük a cél elérését) fizikai megterhelését elfedte a helyes következő lépés megtalálásának idegfeszültsége. 

A 20 perces első szakasz (a GPS mindent rögzített) egy órásnak tűnt a táj rendkívüli egyenetlenségbeli változatossága miatt. A látóhatáron lévő vörös lassan növekedett, de távolságát szemre nem tudtuk megbecsülni. Másfél óráig "kreáltuk a lépéseket", mire - egészen váratlanul - elértük a tengert egy kb. 10 méteres szakadék szélén megtorpanva, mert azt csak az utolsó néhány lépés során vettük észre. Ez volt az első figyelmeztetés, hogy a "kreatív lépegetés" nem teljesen veszélytelen. Időben megtorpantunk, s a némi ijedtséget azonnal elnyomta a semmihez sem hasonlítható látvány. Előttünk egy tengeröböl, amelynek tőlünk jobbra eső partján öt vörös zuhatagként ömlött le a láva tengerbe tőlünk mintegy 200-250 m-re hatalmas robajjal, sistergéssel. A 20-30 m-esre becsülhető "tűzesésekből" a koromsötét háttérben csak a vörös és sárga fény árnyalatait láttuk. Jól kivehető volt, ahogyan pillanatról-pillanatra szabdalták át a hegyoldal alakját az izzó kőfolyamok (az alábbi kép nem adja vissza teljesen a látványt, az 5. már egy közelebbi, amelyet nem én készítettem, forrása itt van). A helyről, ahonnan először megpillantottuk ezt a csodát tovább lehetett menni felfelé, ahonnan elindul lefelé a lávazuhatag. Részben a hegy belsejéből lávabarlangot vágva a kőzetbe, itt-ott a felszínre törve.

Továbbindulva turista csoport jött velünk szembe és kedvesen köszöntöttek és biztattak bennünket a továbbhaladásra. Szerettük volna közelebbről megcsodálni a különös látványt. Amint haladunk felfelé a "tűzforrásokhoz", egyre melegebb talajt éreztünk a lábunk alatt. Már jókora utat tettünk meg az egyre forróbb talajon, amikor felfigyeltünk arra, hogy itt a repedések nem olyan szürkék, mint amit eddigi utunkon láttunk, hanem vörösek és sárgák. És ami ennél is megrázóbb volt, egyre nagyobbak ... A kitűzött cél - fel a hegytetőre - letompította az eddig jól működő óvatosságunkat, s kicsit későn vettük észre, hogy egy izzó lávamező fölött, az éppen, hogy csak - néhány napja, hete? - megkövesedett kérgen haladunk fel, az izzó forrás felé. Megtorpantunk, túravezetőnk nyugodt volt, szerinte ez érdekes, de egyáltalán nem veszélyes, a kialakult - a látvány és érzésünk szerint max. 50 centi vastag - kéreg szilárd, s nem kell megijedni attól, hogy a résekbe lenézve magát a poklot látjuk alattunk. El kellett hinnünk, mert rajta álltunk!

De az ösztöneink mást súgtak, ordítottak, kinek milyen hangerővel. Nem, ez nem az a hely, ahol sokat kellene időzni, főként nem tovább menni, ahol még nagyobbak a repedések, vékonyabb a megkövült lávakéreg és nagyobb a hőség (az utolsó képen látható például egy nagyobb repedés, amely fölött álltunk). Amikor erre a következtetésre jutottak néhányan közülünk, addigra - sok forgolódás után a teljes sötétségben - már nem tudtuk szemre megállapítani, hogy merre van a visszaút. Az izgalom (pánik? kinek mi) fokozódott. Szuromi Jóska és Ruzsinszki Laci - a bátrabbak - már jó előre mentek, "melegebb éghajlatra". Hárman - az óvatosabbak vagy beijedtebbek - lemaradtunk és keresni kezdtük a visszautat, de teljesen tanácstalanok voltunk. Hívtuk a többieket, de nem kaptunk választ, s lámpáik fényeit sem láttuk. Mi már döntöttünk, nem megyünk tovább "a pokol kapujáig", mert már eleget láttunk belőle a körülöttünk lévő repedésekben. Hosszú percek múlva jelentek meg újra, s mint kiderült közelibb képeket készítettek a beömlésről, s ezért kikapcsolták a lámpáikat. A GPS-sel gyorsan megtaláltuk a visszautat. Megkönnyebbültünk. Így a visszaút eleje egészen könnyűnek tűnt.

S, akkor jött az eső. Bár nem volt hideg, s az eső sem volt nagyon erős, bőrig áztunk (esőkabátok ellenére). Az erőltetett menet, a "kreatív lépegetés" elvonta a figyelmünket erről a körülményről. Aztán az eső elállt, kezdtünk száradni, s egyre jobban kívántuk, hogy vége legyen a most már - egy órai vissza gyaloglás után - kimerítő útnak. Éjjel két óra volt ekkor és még egy óra út állt előttünk. Szótlanul haladtunk, már nemigen volt kedvünk beszélgetni. Minden kis simább részre azt hittük, hogy itt már az út kezdődik, de nem, jöttek a mélyedések, emelkedők, repedések, kisebb szakadékok. A lábaink már gépiesen hajtották végre a lépésenként kiadott parancsokat. Hol egy lábujj, egy térd, egy boka kezdett el feleselni, hogy "már bocsánat, de erről eddig nem volt szó, talán ezt meg kellene beszélnünk". De erre nem volt lehetőség, menni kellett. Tudtuk persze, hogy egyszer minden véget ér. Így is lett. Lámpáink visszfényeként megjelentek a "Veszélyzóna" tábla és korált fluoreszkáló sávjai, nekünk a megváltást jelentették. Furcsa volt újra egyenes talajra lépni, az autóban szinte azonnal megszépültek a kirándulás friss benyomásai, emlékei, és egyre csak szépülnek ...

Mit adott nekem ez a túra? Találkozást a geológiai idővel. Millió évek óta tart ez a lávaömlés, ahogyan a mai napig is látható, emberi léptékkel - pillanatok alatt! - megtapasztalható a kőzet kialakulása. A tűz és a víz, a két alapelem iszonyatos erejű találkozása. Az ember kicsinysége és esendősége a természet nagyságához, erőihez hasonlítva. Egy komoly emberi erőpróba. A kis csapat tagjainak egymásra utaltsága, amelyen bármelyikünk élete múlhatott, s amit a hegymászó túrákon egyetemi éveim alatt sokszor megtapasztaltam. 

Andris megvárta érkezésünket a Mesefalu első banántermésének leszüretelésével. Mostantól kezdve folyamatosan érik a banán nálunk. A mintegy másfél évvel ezelőtt elültetett első két banáncserje érik be most, kb. 5-6 kg ún. almabanán termést hozva egyenként. A banán szüretelése lényegében azt jelenti, hogy kivágják a termést adó banánfát (valójában fűféle), mert minden egyes szál csak egyszer hoz termést. A levágott banánfürtön nem minden egyes banán érett, azaz sárga színű. A képen a banán termése és a virága látható. Az utóbbi fokozatosan elszárad és átadja helyét a termésnek. Amikor az első darab banán besárgul rajta, akkor szüretelik le az egész fürtöt, azaz levágják a szárról.

A többi banán folyamatosan beérik levágott állapotban. Így hetekig van fogyasztható gyümölcs. A banán leveleit és szárát csemegeként fogyasztják a kecskék, csak a töve marad meg. A kivágott banánfa maradék törzséből – amely át is ültethető – újabb hajtások nőnek ki, egész kicsik és ezekből egy-két év múlva nagy termő banánfa lesz. Az új hajtások jóval előbb megjelennek egy banánfa gyökeréből kibújva, mielőtt még az teremne. Tehát folyamatosan lehet szaporítani. Egy banánfa kb. 30 hajtást hoz, amíg beérik. A földből kijövő kis palántákat, amikor már kibontják első két levelüket elültetik az anyabanánfa mellől, hogy az anyafa ne nyomja el a kicsit. Így aztán folyamatosan növekszik a banántelep (lásd az alábbi képen).

Andris már vagy több tucat banánfát ültetett így a Mesefaluban az erdei utak mentén, kis telepekben. A banánligetek egyszerre szép látványt nyújtanak és nagyon finom gyümölcsöt adnak. Az almabanán kicsi és kifejezetten édes, ízben szinte össze sem hasonlítható azzal a banánfajtával, amit Európában ismerünk. A banánültetvény – furcsa ezt mondani – de kifejezetten szereti az állati, emberi vizeletet. Így aztán nem bűn, sőt kifejezetten hasznos, ha alkalomadtán „kisdolgainkat” a banánligetben intézzük. Mindez mit sem von le annak az értékéből, hogy a levágott banánfürtből hetekig csemegézhetünk, amint az alábbi képen látható.

Közel húszan jöttünk össze Kékedi Jóska orchidea farmján magyarok. Összesen 25-30-ra becsülhető a számuk a Nagy Szigeten. Ezek a kb. havi rendszerességű baráti találkozók kora délelőtt kezdődnek közös főzéssel, sütéssel, bográcsozással, mindenki hoz valamit nagyvonalú előzetes egyeztetéssel.  Az első képen már mindenki megtalálta a magának való feladatot (nyersanyag előkészítés, tűzgyújtás és bogrács felállítás, foglalkozás a gyerekekkel).

A főétel két részből állt: magyaros lecsó ottani alapanyagokból a vegiknek, hazai pirospaprikával és szintén magyaros marhagulyás. Fel vagyunk szerelve otthoni fűszerekkel. Mindenki dolgozik, azt a feladatot látja el, ami neki leginkább kézre áll. Kékediék háztartásában úgy "garázdálkodunk", mintha otthon lennénk. A házigazda csak később érkezett meg, mert halaszthatatlan dolga volt reggel, de ez bennünket egy cseppet sem zavart.

A harmadik képen Arany János és felesége Zsuzsa készítették a marhagulyást. Ők a Felvidékről mentek ki Kanadába és kétlakiak, fél évet vannak a Nagy Szigeten és fél évet Torontóban. Igyekszünk úgy időzíteni az ottléteinket, hogy találkozni tudjunk, ahogyan most is. 

Kékediék az orchidea farmon laknak egyszerű körülmények között. Fő szempontjuk a kertészet magas színvonalú működtetése. A következő képeken látható nagy hangárszerű melegházakban termesztik a növényeket, fantasztikusan jó érzés a virágok között sétálni és nézegetni a szebbnél szebb példányokat. Külön hangár szolgál a növények csomagolására a kiszállításhoz, de egyes átvevők idejönnek az áruért a helyszínre, ahol átveszik a már összekészített szállítmányokat.

Érdekes látvány a trópusi környezetben a veteményeskert, ahogyan azt otthon is megszoktuk. Kékediék - ahogyan nagyon sokan a Nagy Szigeten törekszenek az önellátásra. Tartanak kecskét, tyúkokat, termesztenek gyümölcsöt (magától értetődően az itt honos délieket) és a következő képeken láthatóan zöldséget is: zöld és csilipaprikát, paradicsomot, karalábét és egyebeket. Érdekes társítás volt az alábbi második képen a szép termést hozó és feltartóztathatatlanul terjedő "tökföld" a trópusi pálmák tövében.

Mindkét fő fogás bográcsban készült, amelyeket a Mesefalu biztosította a társaságnak, mert - érdekes - ilyen edényt itt nem lehet kapni. A tűzre ennél laposabb hús sütésére alkalmas edényt használnak, mert nem készítenek olyan "leveses" ételeket, amelyeket mi szoktunk. Ennek ellenére az itteniek nagyon szeretik a mi főztjeinket találkoznak a konyhánkkal.

Közben befutottak Kékediék (az alábbi első képen középen Kékedi Jóska), s jöttek további magyarok, Tibi bácsi (Jóska mellett balra), aki Brazíliából érkezett a Nagy Szigetre és Szerémi Gyöngyi (a képen jobbra), aki Kalapanán él, masszőr és pávatoll díszeket készít. A második képen Kékedi Jóska és élettársa, a fülöp-szigeti Larura egy lávatúra képeit mutatják a filmes csapat tagjainak (Szekeres Csaba és Gáspár Judit). A harmadik képen pedig Holdházi Kati (10 éve él a Nagy Szigeten, és párja Ravasz József, két éve jött át az amerikai kontinensről) és közöttük kivételesen jómagam, a krónikás, aki nagyon ritkán kerülök az általam készített képekre.

Közben elkészült az ebéd. Talán nem is kell mondani, hogy mindkét étel nagyon finom volt és nagy sikert aratott. A helyben termett csili és egyéb csípős paprika is fogyott rendesen. Néhány amerikai vendég - a farm munkásai - is csatlakozott a társasághoz és egyáltalán nem érezték feszélyezve magukat. Itt mindig ilyen vendégjárás van, már megszokták. Természetesen volt még édesség, többféle ital, minden, ami kell a hangulathoz. Mari a magyaroknak "nosztalgia" Sport szelettel kedveskedett, emlékezések sorát indítva el ezzel a figyelmességgel.

A

Gyakori programja a magyarok összejöveteleinek a közös fürdés egyik közeli strandon. Míg a társaság egyik része beszélget, ejtőzik a finom ebéd után, addig a másik rész meglátogatja az autóval néhány percre lévő strandot. Minden évszakban és napszakban lehet fürdeni. Hawaii-n nem lehet magán célra lefoglalni, lezárni a partszakaszokat, így ahol strandolási lehetőség van - tengerparti lakóparkokban, szállodák által kiépített helyeken - ott bárki fürödhet. A képen látható gyönyörű szép üdülőparton úsztunk egy jót, a filmesek vízalatti felvételeket is készítettek.    

Visszatérve a társoság otthon maradt részéhez, a buli az esti sötétedésig tartott, sokáig folytak a beszélgetések, az ismerkedés, mert voltak, akik először találkoztak az itt élők közül, s mint most is, mindig akadnak vendégek, akik valamelyikünkhöz jöttek és mindannyiunk vendégeivé válnak. Az esti programrész érdekessége volt az eddig készült filmrészletek, s különösen a vízalatti képek megtekintése. Azért volt ez különösen izgalmas, mert a stáb korszerű eszközökkel dolgozik és igen jó minőségű anyagot készít.

Január 28.-án megérkeztünk a Nagy.Szigetre, a Mesefalutól mintegy 35 km-re lévő Hilo város repülőterére, Népes kis csoport fogadott bennünket. Andris, Szekeres Csaba filmes stábja és Arany János és felesége Zsuzsa, az itteni magyar közösség tagjai (róluk már írtunk korábban és még lesz szó későbbi bejegyzésekben) vártak nagy szeretettel, Aranyék gyönyörű virágcsokorral. Nagyon jó érzés volt megérkezni, az utóbbi napok és az utazás mázsás súlyainak nyomasztó érzésétől szabadultunk meg egycsapásra. Bár pontosan tudtuk mi vár bennünket második otthonunkban, mégis hihetetlennek éreztük, hogy valóban van egy teljesen másik világ, ahol úgy és olyannak fogadnak és fogadnak el bennünket, ahogy és amilyenek vagyunk, kicsinyes gyanakvások és előítéletek nélkül. Ez az érzésünk csak fokozódott megérkezvén a mi kis erdei faluotthonunkba, ahol Andrison, Ágin és a gyerekeken (Skyia és Noa) kívül, a Ruzsinszki család (Laci és Éva, a Mesefalu időszakos lakói, már másodszor vannak itt, az első képen Laci, Andris és Skyia, A fiúk egy közös projekten dolgoznak, amelynek első eredményei bevételkén kézzel foghatóak, de erről majd később) fogadtak bennünket otthonosan. Előkészítették számunkra a házat a legnagyobb gondossággal. 

Az első éjszaka és másnap nem győztünk újra és újra rácsodálkozni, hogy tényleg itt vagyunk, otthon az erdő közepén, ahol élni lehet egy egészen más, természetközeli életet. A másik élményünk az első napokban az igazi Mesefalu érzés, mivel a családdal és a vendégekkel együtt összesen 11-en vagyunk együtt és baráti közösségként élvezzük egymás társaságát, megosztva az offgrid erdei élet közös élményét. Az elmúlt másfél év alatt   továbbfejlődött a Mesefalu, főbb változások a következők: a parkosítás révén nagyobb füves területek jelentek meg (lásd a második képen), kialakultak banánligetes részek (amiről külön is készül bejegyzés), ösvények hálózzák már be szinte az egész területet, fejlődtek a házak (hinta a ház melletti parkban, házfestés, a házak alatti részek sártalanítása, megtisztítása a láváig, a napelemes áramellátás fejlesztése, nagyobb víztartály, kecskék megjelenése, a zöldség palántázás megkezdése). Persze akad néhány dolog, ami időközben elromlott, s javításra vár (a második ház befejezetlen tetőszerkezetét kikezdte a szél és az eső, az esőerdőben természetes nedvesség miatt jobban kell védekezni a penészedés ellen, amire nem fordítottunk kellő figyelmet), de ezek nem végzetes problémák, könnyen javíthatók. 

Andrisék háza most a központ, itt a legnagyobb a komfort, a legerősebb az infrastruktúra (energia és vízellátás). Andris sokat dolgozott ezen az utóbbi hónapokban (áttérés a 12 V-os rendszerről a 24 V-osra, a nepelem és akkumulátor teljesítmény jelentős megnövelése, a víztároló kapacitás megsokszorozása, a víznyomás erősítése). Igazán jó érzés együtt lenni itt egy nagy családként, különösen a finom ebédek alkalmával (lásd a harmadik képen), amelyeket hol a házigazdák, hol pedig a vendégek készítenek el. Beszédtémában kifogyhatatlanok vagyunk (Mesefalu, filmezés, üzleti lehetőségek, filozofálgatás a nagyvilág dolgairól, életmódok összevetése, kulturális különbségek, stb.), Noah kevésbé, de Skyia szinte mindig és mindenkinek tud feladatot adni, a figyelmet magára vonni.Igaz, nem ritka, hogy saját magát szórakoztatja, hangosan mesél, szerepeket játszik, többnyire  igényli, hogy legyen hozzá közönsége is. Mindenkinek van hozzá egy-egy kedves szava, s vagyunk néhányan, akik szívesen mennek át "kisgyerekbe" és együtt játszanak vele. Így a végeredmény az, hogy Skyia társasági életünk egyik meghatározó személyiségeként van jelen.

Az első fejlesztési célú akciónk Andrissal a terep bejárása volt olyan helyeken, a terület hátsó, az úttól távolabbi részein, amelyeket eddig csak Andris járt be valamennyire, de ő sem alaposabban. Ösvényeket vágott, hogy egyáltalán megközelíthető legyen. Feltérképezése azért vált fontossá, mert arra a következtetésre jutottunk hogy ezen a részen fejlesztjük tovább a Mesefalut a közösségi részekkel. Az elgondolás lényege pedig az, hogy minél távolabb vagyunk az úttól (Ohialani), annál messzebb kerüljön a Mesafalu lakója, vendége a hagyományos civilizációtól, ami az infrastruktúrát illeti, azaz közelebb az offgrid élethez. A fejlesztés soron következő, ezen elképzelés szerinti lépéseiről további bejegyzésekben szólunk majd. A bejárás során Andris megmutatta azt az újabban felfedezett, tovább vizsgálandó, ismeretlen mélységű lyukat (lásd a következő képen), amely talán valami barlang, vagy lejárat lehet az alattunk lévő Kazumura barlangrendszerbe. Feltételezzük ugyanis, hogy összeköttetést tudunk találni, vagy teremteni (ebben a térségben ez nem ritka) a világ leghosszabb lávabarlangrendszerének valamelyik folyosójával.

Megkezdtük a fóliakertészet kialakítását is, egyelőre a palántázásra alkalmas, a képen látható alapterületű fóliasátor felállításával. Az első palánákat már Ági elültette, beszereztünk további zöldség magokat. A Mesefalu lakóinak egyik állandó feladata lesz a kertészkedés, s ennek révén - reméljük - mindenki hozzájuthat majd friss, saját termelésű zöldségekhez. Ha valamiben igen jó terméseredményeket érink el, amint nagyon remélünk, akkor a csere és az eladás is szóbajöhet majd. A csere lehetősége azért merül fel, mert a hasonló közösségekben szinte mindenütt folyik valamilyen kertészkedés. Első saját szerelési munkánk a második házon az elektromos hálózat felújítása volt, mert bővült a napelemek száma, kicserélésre került az inverter (12 V egyenáramból 110 V váltóáramot csinál), továbbá a festések miatt a korábbi vezetékezés szétszerelésre került. Most újra van mindenütt világítás, ahol szükséges ott konnektor.  

Ezekben a napokban Hawaii-on folyik a Mesefalu dokumentumfilm készítése. Szekeres Csaba stábja feldolgozza azt a témát, hogy miért jutnak arra a következtetésre a Mesefalu lakói, hogy új típusú, választott közösségi keretek között kell, lehet felkészülni egy ökologikus életmódra és milyen sikerrel, problémákkal, buktatókkal valósul meg ez az elképzelés, vagy éppenséggel kiderülhet róla, hogy az esetleg nem működik. Nagy kérdés, hogy egy ilyen közösség mennyire és miben válhat önellátóvá, s milyen körülmények kedveznek leginkább az elképzelés megvalósításának. Andris, aki egyik szakmája szerint filmes, különös módon, vesz részt ebben a programban. Részben a dokumentumfilm alanya, részben pedig filmes szemmel is figyeli érti, időnként kommentálja a dolgot. Érdekes véletlen, hogy egyik üzleti programjuk Ruzsinszki Lacival egy magyar termék, egy kamera stabilizátor (lásd a képen Csabára felszerelve, amint Andrissal beszélgetnek erről a technikáról) USA-beli forgalmazásának beindítása, amelyet a stáb élesben tesztel a hepe-hupás terepeken, a Mesefaluban és azon kívül is, nagy élvezettel és szakmai elismeréssel.

Az elmúlt napok a búcsú jegyében teltek el Pázmándon. Barátaink, ismerőseink tiszta szívvel, szeretettel jöttek elköszönni személyesen és kerestek meg levelekben. Átérezhettük újra azt, amit megérkezésünkkor, amikor meleg étellel vártak, s heteken keresztül egymásnak adták a kilincset üdvözlésünkre. Ez az igazi, szeretetteljes, befogadó Pázmánd.Jó érzés volt akkor és az most is. Többen azért irigyelnek bennünket, hogy nem leszünk itt az előjelek szerint megalázó választási küzdelemben. Reméljük nem így lesz! Megéltük a "búcsú" egy másik változatát is. Egy maroknyi társaság szószólója, aki nyilvánosan is hangoztatja, hogy számára - bár nem ismer bennünket személyesen - nem kedveltek vagyunk (ezt ugyan nem is várjuk el, de vajon mi táplálhat egy ilyen "gyűlöletet látatlanban"?), ezért jobb ha vissza sem jövünk. Az azonban megnyugtat bennünket, hogy ez nem a falu hangja, hosszú évek tapasztalatai az ellenkezőjét mutatják. Ami ennél érdekesebb és még érthetetlenebb az a kijelentés, hogy sok évvel ezelőtt "a falu nagy örömére távoznunk kellett" Csákberényből (lásd a képet és rákattintva a videót erről a csodálatos kis településről), a "postára adott" pletyka szerint onnan kitiltottak bennünket, s menekülünk kellett. Természetesen, semmilyen konkrét ok, vétség, bűn, amit elkövettünk volna Csákberény közössége ellen, ilyesmi nincs megnevezve. Így, "a levegőbe eldurrogtatott petárda" nem más, mint egy alaptalan vád, sima hazugság marad, ami keményen rászárad majd e kis csoport tagjainak becsületére. A "magabiztos" kijelentés mögött még az is lehet (nem kétséges!), hogy nyomozásba fogtak, ahogyan személyes blogjainkat, oldalainkat - múltunkat! - bogarásszák "árulkodó" szavakért, kijelentésekért.

De vajon miért? Mitől lettünk mi ennyire fontosak ebben a kicsiny faluban, hogy üldözni kelljen bennünket? Miért lettünk fontosabbak egy választás idején, mint a falu "valós problémái"? Miért azt kérdezi a saját személyét vállalni nem elég bátor, magát Arctalannak (!) nevező fórumozó  "Kik ezek a Gáspárék?", ahelyett, hogy a falu tényleges ügyeivel foglalkoznának, azokat kérdeznék, akik most településvezetőnek indultak, arról, hogy miért vállalják ezt a szerepet, mit szeretnének tenni a közösség, a falu fejlődése érdekében? Nincs itt komoly céltévesztés? Miért kívánnak lejáratni egy nyugdíjas házaspárt, amely életének jelentős részét tette fel arra, hogy a kistelepüléseken élő, hátrányos helyzetű embereket a modern infokommunikáció lehetőségeivel segítsék (közöttük annak idején - két évtizeddel ezelőtt - Pázmándon is!), és a helyi közösségek saját kezükbe tudják venni a sorsukat? Életünk nyitott könyv a világhálón, szaglászni, nyomozni nem kell utánunk, nevünk és néhány szó beírásával mindent meg lehet tudni rólunk (sok ezer oldalt lehetne, kellene végigolvasni), munkásságunk ezernyi bizonyítékát meg lehet találni a neten. A probléma ezzel csak az, hogy ez mind pozitív információ, ez bizonyos nézőpontból valóban felháborító, nem lehet valaki ennyire tiszta és rendes, valami "foltot" keresni kell! Újra kérdezem, vajon miért? Mi lehet akkor itt a baj velünk? A válasz pofonegyszerű: eszközei, játékszerei lettünk egy helyi politikai versengésnek, amelyben néhány embernek nem számít, ha eközben valakik ártatlanul megszégyenülnének, a vélt politikai előny reményében. Mit számít ez, legyen a mi bajunk? Az őspázmándiak csendes többségének képviselői azt mondják, hogy ne törődjünk ezekkel a támadásokkal, ez nem a pázmándiak igazi hangja, ők értik azt, hogy miért vagyunk itt, kik vagyunk, hogyan élünk, s ez nekik nagyon is tetszik. Az igazi Pázmánd így búcsúzik.Köszönjük! 

Az elmúlt hónapban érkeztek meg mintegy 2 éves utazás után Hawai északi szigeteihez (2011 március óta úsznak az áramlatokkal és a legdélebbi Nagy-Szigettől távol érkeznek Hawaii-ra) a japán Fukushima-i cunami és atomkatasztrófa során a tengerbe került legkülönbözőbb ipari és háztartási törmelékek, amelyek megmaradnak a felszínen. Elvileg kétféle veszélyt jelenthetnek. Az egyik az anyagokban felhalmozódott, még meglévő maradvány sugárzás, amely a tárgyak tömegétől függő érték. A másik pedig a darabokra rakódott élő organizmusok (pl. kagylók), amelyek nem honosak Hawaiin, s veszélyeztethetik az ökológiai egyensúlyt. A hatóságok felszólítják a lakosokat és turistákat, hogy azonnal jelentsék, ha találnak valamit, s ne nyúljanak hozzájuk, ne fogyasszák az így érkezett kagylókat. Az utóbbi azért fontos, mert például érkezett egy komplett csónak is sűrűn borítva kagylókkal. Mindezen veszélyek - különösen a sugárzás - valószínűsége igen csekély, de ennek ellenére rendkívül komoly figyelem, óvintézkedések, természetesen elemzések is kísérik a folyamatot. További információk (angolul) az érkező törmelékekről a képre kattintva. Hawaii-n a katasztrófa óta folyamatosan mérik a sugárveszélyt, amely eddig sohasem haladta meg a természetes, normális értékeket semmilyen formában. Ez várható a jövőben is.

Ezt nem gondoltam volna, persze, lehet, hogy csak nekem újdonság! A YouTube automatikusan pásztázza a blogokat és ahol - gondolom - rendszeresen publikálnak videókat, abból egy tematikus saját gyűjteményt készít automatikusan, s a kapcsolódó szövegekből ki is emel egy-egy részt a videó leírásaként, magyarázataként. Az Offgrid Naplónak ez az automatikus videó gyűjteménye, ezen a címen található meg. Ha tehát valaki kifejezetten az itt megjelent, eredeti vagy átvett filmeket akarja csak böngészni, akkor ebben segít neki, a kigyűjtést elvégzi helyette a YouTube. Erre a szolgáltatásra fel is lehet iratkozni, s akkor - feltételezem - automatikusan értesítés megy az újabb videókról.

Egy régebbi bejegyzésben  szóltam egy mókás esetről, amikor három bárány látogatott meg bennünket, önként besétált a kertünkbe, körbenéztek, s aztán ahogyan jöttek, úgy el is mentek. Eddig a történet. Jó volt nézni, ahogyan érdeklődve ballagnak, szaglásznak, kulturáltan, semmi kárt nem okozva, sajátos színt hozva életünkbe erre a napra. Azt hittük, hogy a közeli Verebről kószáltak el, ezért sétálnak a falu szélső utcáján. Mivel aznap más érdekes esemény nálunk nem történt, megszületett egy bejegyzés, ami csakis erről a kedves eseményről szól, középpontban a kíváncsi bárányokkal. De a történet - mint hónapok múltán kiderült - itt nem ért véget. Bár az esemény idejében fogalmunk nem volt arról, honnan jöttek a báránykák, s a bejegyzésben erről, vagy a tulajdonosról egy szó sem hangzik el, a számunkra különös eset jó szándékú leírása sajnálatos módon súlyos megbántódás, harag tárgyává vált. Miután a faluban semmi nem marad titok, hozzánk is elérkezett a hír, hogy - amire álmunkban sem gondoltunk volna, s nagyon távol állt szándékainktól - a "kis színes" hírnek gondolt bejegyzést a bárányok egyik hozzánk közeli házban lakó gazdája magára nézve igen sértőnek, megalázónak találta. 

Ha csak halványan is felsejlett volna bennem az esemény napján, hogy a bejegyzést bántásként, sértésként is lehet értelmezni, azt biztosan nem teszem közzé. Magunk is tartunk kecskét - nem Pázmándon, hanem a másik Mesefaluban (lásd a képen, amint éppen készítik elő a terepet számunkra az esőerdőben) - így van fogalmam arról, hogyan szökhetnek ki az állatok annak ellenére, hogy a gazda mindent megtesz ezt elkerülendő. Azért sem merülhetett fel bennem ilyesmi, mert az nem a bárányok gazdájáról szól, akinek kiléte sem előttem, sem az olvasók előtt nem volt ismeretes, s nem az mind a mai napig, ezért sem irányulhatott a közlés ellene. De ha ez mégis megesett, akkor nyilvánosan bocsánatot kérek! Nem láttam sem akkor, nem látok ma sem olyan összefüggést, amely szerint a gazda számára bármilyen kellemetlenség következne abból, hogy békés állatok megszökése egy óvatlan pillanatban, ami vétlenül is bekövetkezhet bármikor, s senkinek semmilyen kárt, kényelmetlenséget nem okoz. Ezért nem feltételezhettem, hogy az esemény puszta tényének anonim közlése a gazdát kellemetlenül érintheti. Ha ennek ellenére mégis így érez, akkor ismételten: bocsánatot kérek! 

P.s.: Az érintett a bocsánatkérést elfogadta, most szent a béke.

(Az alábbi hosszú eszmefuttatást oldják fel egy kicsit Robi kutya pázmándi kalandozásainak képei Vértes János, Mesefelu alapító albumából, ahogyan ez már korábban is történt ilyen témáinknál.) Azt mindig is gondoltuk, hogy a „közösség a közösségben” alternatív öko-közösségi modell megvalósítása nem könnyű dolog a „befogadás” nehézségeinek feltételezett, klasszikus problémája miatt. Várható volt, hogy a kétfajta – nagyobb és kisebb közösség – csoportkultúra összeegyeztetése, összehangolása, vagy békés együttélése szociálpszichológiai problémákat fog felvetni. A Mesefalu Közösség megjelenése és beépülése szubkultúraként egy nagyobb közösségbe kölcsönös toleranciát feltételez. Feltételezésünk szerint a két közösség értékvilága elvben közel kell, hogy legyen egymáshoz. A "mesefalusiak" beköltöző része éppen azért választja ezt a közösséget, mert úgy érzékeli és értékeli, hogy az általa követendőnek tartott értékek, az a faluközösség nagyobb része számára élő, elfogadott adottság, amelyet meg kíván őrizni. Ebben lényegében nem is csalatkoztunk, de mégis akad egy kis kör, amelynek tagjai nem akarják meglátni, megérteni, elfogadni ezt a nagyon fontos összefüggést.

Néhányan – szerencsére igen kevesen a támogatókhoz képest - azt mondják Pázmándon, hogy a Mesefalu Közösségre azért nincs szükség, mert Pázmánd hagyományosan, eleve így működik: az emberek odafigyelnek egymásra, szolidárisak, segítik, szeretik, tisztelik egymást, a helyi gazdaság és piac jól működik, az ökologikus gondolkodás természetes, a környezet védelme magától értetődő. Mindezt csak az nem veszi észre – mint mondják - aki egyfolytában a számítógépe mellett ül, nem ismeri a falut és az embereket. Ezek az állítások, bár nyilvánvalóan túlzóak, bizonyos részben igazak lehetnek. De ha teljes mértékben így lenne - fogadjuk el - a következtetés éppen ezért, még inkább, egyáltalán nem logikus, pont az ellenkezője a helyes következtetésnek. A Mesefalu Közösség egyes tagjai éppen azért költöznek ide, mert az ilyen helyi közösséget keresik, maguk is ezt vallják, ebben hisznek, s ezt kívánják erősíteni.   Más tagjai pedig – a tősgyökeres Pázmándiak, a Mesefalu Közösség kb. fele – valóban ezen értékek szerint él, s éppen ezért csatlakozott a csoportunkhoz. Saját magunkkal szemben támasztott életmódbeli és együttélési követelmény rendszerünket "otthonközösségként" is szoktuk emlegetni.

Kétségtelen, hogy a számítógép mellől egy falut nem lehet megismerni, ennek belátásához nem kell nagy tudomány. A Mesefalu Közösség alapító, beköltözött tagjai már egy évtizede itt élnek, sőt régebb óta jelen annak a faluban, helyi ismereteik tehát nem tekinthetők csekélynek. Volt módjuk ismeretségre, barátokra és a közösségbe bekapcsolódó ó-Pázmándi tagokra is szert tenni a faluban, egyszóval beilleszkedni a helyi viszonyokba. Korántsem a számítógép képernyőjén keresztül látják Pázmándot. Ez tehát nem valós probléma, nyugodtan kihagyható a az érvelésből és az elemzésből. Az igazi kérdés inkább az, hogy miért következne az érdekek egyezőségéből, hogy a Mesefalu Közösségre ne lenne szüksége Pázmándnak? Talán olyan beköltözők kellenének a falunak a lakosságszám csökkenését ellensúlyozandó, akik nem ilyen módon gondolkodnak, nem így akarnak élni, nem akarnak beilleszkedni? Nyilvánvalóan: nem. Ezért nem tekinthető logikusnak a következtetés, hogy Mesefalu Közösség haszontalan a falu számára. Elutasítása egyáltalán nem áll érdekében a faluközösségnek. Miért kellene megfosztani mindattól a helyi közösséget, amit a mesefalusok ide tudtak hozni eddig is és hozhatnak még a jövőben? 

Van néhány egyéb körülmény is, amelyeket a Mesefalu Közösség ellenzői figyelmen kívül hagynak, s tovább erősítik, hogy végkövetkeztetésük hibás, sőt, a falunak ártalmas. Amikor a már jó ideje itt élő és beköltöző, valamint ó-Pázmándi családok egy közös célért összefognak, amely meggyőződésük szerint a falunak hasznos, s ezért egyesületet hoznak létre, az egy vitathatatlanul törvényes dolog. Támadni egy ilyen szervezetet, kétségbe vonni létét éppenséggel lehet, csak teljesen értelmetlen. Ha a jogszerűség oldaláról nézzük a dolgokat, akkor számolni kell a ténnyel, hogy minden itt élőnek teljesen azonos jogaik vannak, beleértve a civil szervezkedés jogát is. Akik azt állítják, hogy Pázmánd hagyományosan – „ősidők óta” – úgy működik, ahogyan azt a mesefalusiak „meseként megálmodják”, s ezért nincs rájuk szükség, nem vesznek figyelembe még egy vitathatatlan tényt. A lakosság mintegy fele – egy helyi kiadvány szerint – beköltözött. A falu még kétségtelenül élő kulturális, társadalmi, gazdasági hagyományai az utóbbi több évtizeden keresztül nem erősödtek, hanem inkább gyengültek. Ez nem helyi jelenség, többnyire általános, amit mindenki lát, érez, helyi szóbeszéd és tudományos vizsgálatoknak is gyakori tárgya. Más – ős-Pázmándiak, részben beköltözők és elszármazottak által létrehozott – helyi civil szervezetek is felismerték és céljukként meg is határozták a folyamat megfordítását. Sőt, örvendetes módon, éppen a napokban alakult meg egy újabb civil szervezet Pázmándon a Mesefalu Közösséghez részben hasonló célokkal. Akkor talán ezek is mind feleslegesek lennének? Szó sincs róla! Nagyon is szükség van rájuk, s még továbbiakra is szükség lehet, mert a feladat egyáltalán nem egyszerű és nem kicsi. Ebben nagyon komoly és széles összefogásra van szükség helyben és falu határain túl élőkkel is.

S van még egy fontos körülmény, amivel számolni kell. Ez pedig a világ, a tágabb környezet változása, amihez egy faluközösségnek alkalmazkodnia kell, ha fenn akar maradni. Vajon, elegendőek-e ehhez az igazodáshoz a közösség kizárólagosan belső forrásai, lehetőségei, képességei?  A hagyományőrző helyi civil szervezetek működésének ténye azt bizonyítja, hogy nem elégségesek. Lehetőleg minél több emberi, anyagi értéket, tudást, tapasztalatot, társadalmi, gazdasági, kapcsolati tőkét ide kell vonzani, hogy a falu megőrizhesse és gyarapíthassa meglévő értékeit. Az szolgálja jól a helyi közösség érdekeit, aki – miközben igen helyesen, védi a hagyományos, természettel harmóniában lévő életmódot és a fentebb felsorolt, általunk is vallott egyéb pozitív értékeket - nem áll ellen ennek a folyamatnak, nem akarja megfosztani a falut a határain túlmutató lehetőségektől. De akkor vajon mi motiválhatja mégis ezt az ellenállást a Mesefalu Közösséggel szemben, a fentebb jelzett logikai „hátraarcot”? Nos, ezen érdemes elgondolkodni. A hiteles választ akkor kapjuk meg, ha feltesszük a következő kérdést: ki nyer, és ki veszít Pázmándon azzal, hogy létrejön, működik a Mesefalu Közösség? 

Minden olyan változásnak – pl. választás, egy közintézmény, közszolgáltatás, gazdálkodó, vagy civil szervezet, munkahelyek, termelési, fogyasztási, egyéb szükséglet-kielégítési lehetőségek létrejövetele, megszűnése – amely a helyi érdekviszonyokat érinti, lehetnek nyertesei és vesztesei. A Mesefalu Közösség számára egy fontos dolog van, hogy a faluközösség hasznára legyen, elvenni semmit nem akar, nyújtani annál többet. Élni akar egy vidéki kisközösség nyújtotta lehetőségekkel és mindent meg akar tenni annak fenntarthatósága érdekében az itt élőkkel együtt. Alaptétele szerint ugyanis, mint fentebb láthattuk, tagjainak érdekei teljes mértékben megegyeznek a tágabb helyi közösség érdekeivel. És itt mi meg is állnánk, mert minden további érdek, amely még közvetlenül szóba jöhet, s amelyet esetleg bárki veszélyeztetve érezhet, a szándékainkon és mozgásterünkön kívül esik. Ami a legfontosabb: nem törekszünk politikai hatalomra, mint egyesület nem is politizálunk és a helyi gazdaságban is csak vásárlóerőként, saját erőforrásaink, lehetőségeink megosztójaként vagyunk jelen. A megosztott, közösségi használat híveiként a létező gazdasági, társadalmi, kulturális, természeti viszonyok fejlesztésében és nem kisajátításában vagyunk érdekeltek. Nyitva marad tehát a kérdés, akkor mégis, mi lehet a baj a Mesefalu Közösséggel? 

Lehet, hogy valójában semmi. A kialakult helyzetet magyarázhatja önmagában az, ha a felek nem jól, vagy egyáltalán nem ismerik egymást. A falusi szóbeszéd hozza, viszi az értesüléseket, amelyekhez ki-ki tényként adja hozzá saját magyarázatait, elképzeléseit. Így persze kialakulhat mindenféle, a valósággal köszönő viszonyban nem lévő vélekedés. (Esetenként az ember haja néha égnek áll, szerencsére gyakrabban csak megmosolyogja azt, amit magáról a pletykahíradóból visszahall. Az nyilatkozók pontosan tudják, hogy mely történetekről lehet itt szó. Szerencse, hogy tudjuk az ilyesmit hova tenni.) Torzító szemüvegen át nézve, bárkit "megmintázva" az előítéletekkel teljesen összhangban lévő, tökéletes ördögöket lehet így a falra festeni. Ha erre még rá is játszik valaki, ügyeskedve irányítani próbálja a manipulált hírek áramlását, akkor egészen logikusnak tűnő kis történetek is kikerekedhetnek. Amit aztán jólértesültséget sejtetve lehet tovább terjeszteni. Meg lehet hinteni egy kis „messziről jött ember azt mond, amit akar” „hitelesítő porral” és már ott is áll a falu népe előtt teljes vértezetben az ellenség, vérmérséklettől és kulturáltságtól függően lehet utálni, gyalázni, támadni. „Ők a rosszak, tehát mi vagyunk a jók, kövessetek bennünket, megvédjük tőlük a falut.” Egy ilyen háttér, forgatókönyv is lehetséges alapja, oka a Mesefalu ellenzésének. Hosszabb távon azonban – szerencsére – ez nem működik, mert a józan, sokat tapasztalt és a szereplőket többnyire jól ismerő többség nem vevő az ilyesmire. Tudja, hogy az embereket nem hallomásból kell megítélni, hanem az élet, a gyakorlat próbája elé kell őket állítani, személyesen mutassák meg magukat, teljesítsenek! Ez a helyzet tehát idővel és türelemmel, egymás jobb megismerésével, az előítéletek elhomályosulásával rendeződik, a probléma megoldódik.

  Egy ilyen kis közösség e csendes többsége – nem a hangosabban szólók, akik a dolgokat jól kivehetően „sajátos szemüvegeken” keresztül nézik – minden fontos helyi kérdésre tudja a választ, itt semmi sem marad titokban, ez köztudott. Az ő kérdésfeltevésük nem az, hogy kell-e ide Mesefalu vagy sem, hanem egészen más természetű, irányú, sokkal konkrétabb és gyakorlatiasabb. A fő kérdés az ő józan gondolkodásukban az, hogy mi a haszna egy ilyen szerveződésnek a számunkra? Tárgyilagosan és nyíltan rákérdeznek: A Mesefalu Közösség tagjai barátságos, kulturált emberek, köszönnek nekünk, tisztelnek bennünket, barátkoznak, ismerkednek, nem hordják magasan az orrukat? Jóban vannak, segítőkészek a szomszédjaikkal? Az itteni terményeket, árukat vásárolják, még el is elviszik az árufelesleget a városba? Helyi szakemberekkel dolgoztatnak? Érdekes dolgokat mesélnek a nagyvilágról? Szépen helyrehoznak lepusztult épületeket? Példás rendben tartják portáikat, gondozzák a kertjeiket? Időben és körültekintően eltakarítják a havat a házuk előtt? A falun belül nyugodtan, óvatosan közlekednek autójukkal? Lehetőségeikhez mérten segítenek az itteni ügyekben, az itt élő embereknek, ha szükséges? Lehet tőlük tanulni, őszintén érdekli őket a mi életünk, itt vannak közöttünk a helybeli eseményeken? Tisztelik a hagyományainkat, meg akarják azokat ismerni, akarják ápolni, készek tanulni is tőlünk? Szeretik és védik is a környezetet? Hoznak ide új, hasznos dolgokat? Vannak gyermekeik, akikről példásan gondoskodnak? Messze viszik, megőrzik Pázmánd jó hírét, ide vonzanak turistákat, látogatókat, eseményeket, vásárlókat, üzleteket? Ha ezekre a kérdésekre megadjuk az elfogulatlan válaszokat, akkor tudjuk meg valójában, van-e baj a Mesefalu Közösséggel, melynek tagjai – ezt fontos hangsúlyozni – számottevő részben ó-Pázmándiak. Ez utóbbi tény, már sejteni engedi a választ is ... 

Jelenleg mintegy 20 tagja van a Hawaii, Nagy-Sziget magyar közösségének. A Mesefalu megjelenése óta módszeresen keressük egymást, gyakrabban találkozunk, s kialakult egy egymást segítő kapcsolatrendszer. Valamennyien kedves, barátságos, segítőkész emberek, mindegyikünknek megvan a maga sajátos története arról, hogyan kötött ki itt, a Nagy-Szigeten. Gyakran merülnek fel közös magyarországi pontok: települések, közösségek, emberek, események. Amikor ilyenek bukkannak fel, nem ritkán elérzékenyülnek, mert a mélyebben őrzött, már-már elhomályosult, elfeledett emlékek újra - ha csak egy rövid időre is - a valóság reflektorfényébe kerülnek, megelevenednek, megerősödnek. Ilyenkor hangzik el időnként az ismert szólás: "milyen kicsi a világ!".  A kinn élő, rendszeresen odalátogató magyarok toleráns és szolidáris közösséget alkotnak, a Mesefalu "hátországát" jelentik. Ha valamelyikünkhöz vendégek érkeznek, akkor szívesen mutatjuk be őket a többieknek, s ezek jó alkalmak arra, hogy újra és újra összejöjjünk, friss történeteket hallgassunk meg. A találkozók tipikus részei: közös főzés és sütés, fürdőzés, sportolás, zene, játék és természetesen sok-sok beszélgetés. Vendégeink ezért nem csak Hawaii-ra, a Nagy-Szigetre, a Mesefaluba, hanem egy tágabb, magyar közösségbe is érkeznek, ahol jó barátok között, komfortosan érezhetik magukat. A Nagy-Sziget magyar lakói címmel korábban személyesen is bemutattuk a közösség több tagját.

Talán a világ mesterséges közösségek által a legsűrűbben benépesített területén jött létre a Mesefalu. Ez egy elég valószínű sejtés a rendelkezésre álló adatbázis alapján, de erre vonatkozóan nem ismerünk tudományos elemzéseket. Ha valóban így van, akkor vajon miért? Ilyen tényezőket lehet valószínűsíteni a jelenség mögött: éghajlat, a szabadság, társadalmi béke, befogadó kultúra, biztonság, közösségi minták. Az alábbi nyilvántartás 21 működő és 24 szervezés alatt álló közösséget tartalmaz. Feltűnő, hogy a mesterséges közösségek a Nagy-Szigeten belül túlnyomóan a Puna kerületben sűrűsödnek (Pahoa, Volcano, Kurtistown, Mountain View, Keaau, Kapoho, Hilo, Honomu), ahol a Mesefalu is található. A "mesterséges közösség" címszó alatt számos bejegyzést találunk még a Naplóban. Csillaggal (*) jelöltük azokat, amelyeket külön is bemutattunk már bejegyzésekben. A "szervezés alatt" nem azt jelenti, hogy még nem működik, hanem azt, hogy a kialakulást nem tekintik befejezettnek, néhány esetben pedig valóban nincs még konkrét helyszíne sem. A "már működők" esetében nincs arról szó, hogy azok zártak lennének, de döntően jól kialakult infrastruktúrájuk, gazdálkodási, szervezeti rendszerük van, s jellemzően csatlakozni is lehet hozzájuk.

Mesterséges közösségek Hawaii Nagy-szigeten

Elétésük: http://directory.ic.org/ vagy klikkelj a közösség nevére

*Az Offgrid Naplóban is bemutatott közösségek

Már működők

1. *Cinderland Ecovillage (Pahoa)
2. Kalani Oceanside Retreat (Pahoa)
3. Asanté Gardens (Pahoa)
4. *Hedonisia Hawaii Sustainable Community Rainforest Retreat (Pahoa)
5. *La'akea Community (Pahoa)
6. The Shire (Pahoa)
7. *Bellyacres (Pahoa)
8. *Polestar Gardens Community (Pahoa)
9. *GaiaYoga Gardens (Pahoa)
10. Popai Hawaii Eco Beachfront Homestead/Organic Sustainable Farm (Pahoa)
11. Aorista (Pahoa)
12. *Kulana Artist Sanctuary (Volcano)
13. *Mesefalu Közösség (Volcano, Fern Forest)
14. *Malu 'Aina (Ola`a Kurtistown)
15. *AinaOla (Big Island, jelenleg nem áll rendelkezésre információ róla az adatbázisban)
16. *James Howard Ginger Ridge Farms (Mountain View)
17. Peleaina peaceful arts (Keaau)
18. One Island Sustainable Living Center (Honaunau)
19. Akaka Pitstop (Honomu)
20. Gentle World Inc. (Kapaau)
21. Big Island Cohousing and Ecovillage (Hawaii, United States)

Szervezés alatt állók

1. Opihikao Ecovillage/Cohousing (Pahoa)
2. Kingdom Of Heaven (Pahoa)  
3. Astro Eco Love (Pahoa)  
4. Mana Gardens (Pahoa)  
5. Opihikao Ecovillage and Kipuka Temple (Pahoa)  
6. Eden Roc Village (Mountain View)  
7. Puna Green Angel Farm (Kurtistown)
8. Rainbow Way Station (Kurtistown)  
9. Pelelani (Kurtistown)  
10. Ke Aku' a Moe'uha'ne Kauha'le (Keaau)  
11. Co-Housing Connection of East Hawaii (CCEHa) (Keaau)
12. Evening Rain Farm (Kapoho)  
13. Moana 'ula - Low Fat, Raw Vegan Ecovillage (Kapoho)  
14. All Disabilities Motivational Institute - Open (Puna District)  
15. Hilo Cohousing (Hilo)
16. Church of the Earth (Haiku)
17. New World at Anela's Hawaiian Farm (Naalehu)  
18. Anima Journey (Near Naahlehu)  
19. Earth Re-Leaf (Naalehu)  
20. HamakuaHarvest (Papaaloa)
21. Indigo (South Point)
22. Agape Community of Hawaii (még nincs saját területe,Big Island)  
23. Harmonic Living Camp Out (még nincs saját területe, Hawaii)
24. Paradise Gardens (még nincs saját területe, Hawaii)  

Hawaii, Nagy-Sziget partjainál a nyílt tengeren és delfináriumokban is lehet találkozni a delfinek csodálatos világával, látni fantasztikus képességeiket, együtt úszkálni, játszani velük. A képen éppen Andris - a Mesefalu egyik alapítója - barátkozik velük. A tengeri delfintúrák és delfinárium látogatások mutatványos programjai különleges élményt kínálnak. Korábban írtunk olyan kuriózumokról, hogy még a vízben szülést is képesek segíteni rendkívüli érzékenységükkel. Az alábbi videón azt a ritka pillanatot örökítették meg itt a Nagy-Szigeten, amikor a 12 éves delfin mama - Keo - megszüli a kicsinyét, amely először felúszik a felszínre az első levegővételre, majd azonnal visszatér a mamához és vele úszik tovább játszi könnyedséggel. Érdekesség, hogy Keo érezvén a pillanatot odaúszott gondozójához, inkább csak a társaság kedvéért, hisz segítségre aligha volt szüksége. A vadon született delfinek a mama első szülése alkalmával csak 50 %-ban maradnak meg. Az akváriumokban, emberi odafigyelés és gondozás mellett a túlélés ebben az esetben sokkal magasabb arányú.

Az itt látható videón egy delfin a búvároktól kér segítséget, hogy az uszonyába beakadt hálódaraboktól megszabadítsák. Más hírek szerint a delfineket felhasználják a búvárok közötti kommunikációban (mint a postagalambokat), üzenetet kötöznek az uszonyukra, s azt elviszik egy távolabbi helyre, búvárokhoz.

Valamikor egyszerűbb volt a világ, adott közösség, adott kultúrával, kiszámítható módon viselkedett mindenki számára. Ütközések más csoportokkal voltak, de annál ádázabbak. Eseményekben, érdekességekben, meglepő összefüggésekben, váratlan fordulatokban gazdag beszélgetés zajlott Pázmándon Algaui Hesna (a képen balról az első) és a "Bábel" stábja, valamint a Mesefalu Közösség két alapítója - Gáspár Mária és Mátyás - között. Abban a témakörben kalandoztunk, hogy emberek - ezen belül a mi kis közösségeink tagjai - miért keresik a kilépés lehetőségét megszokott, adott módon berendezett viszonyaik, körülményeik közül, hogyan, milyen sikerrel teszik ezt. Ők, akik valóban ismerik a nagyvilágot, láttak már egyet, s mást, nagy beleéléssel hallgatták a hawaii-i és pázmándi történeteinket minderről. Számunkra pedig az volt az érdekes, hogy kívülállók számára mennyire könnyen vagy nehezen befogadható mindaz, amit teszünk, tervezünk, gondolunk egy másik, sokak szemében álom- vagy éppen meseszerű világról, amelyet - lehet, hogy naiv módon - elképzelhetőnek, sőt megvalósíthatónak tartunk. Érdekes volt magunkra tekinteni reakcióik révén a televíziót néző közönség szemével. Visszaigazolódni láttuk azt, amit saját tapasztalatainkból is le kellett szűrnünk: egymással átszőtt világok "zizegésében" élünk, ahol számolnunk kell azzal, hogy egyes reakciók más, általunk kevéssé ismert világokból érkeznek, üzeneteink szándékainktól eltérő reakciókat válthatnak ki. Nem rossz ez az összetett világ, csak más, mint amit várnánk, s ehhez magunkat is igazítani kell. Köszönjük a beszélgetést!

A Mesefalu egyik nagyon közeli, különös és bizonyos szempontból titokzatos látványossága a világ leghosszabb lávabarlangja. Sokat írtunk róla, a bejegyzések megtalálhatók a Kazumura címszó alatt. Kialakulásának magyarázata az, hogy az izzó láva a földfelszín alatt is folyik, megkeresi a puhább kőzeteket, azokat átégetve folyik le a tenger felé. Ha a vulkán aktivitása megszűnik, a láva lefolyik és az kivájt folyosó megmarad, kihűl. A barlangrendszer közvetlenül a Mesefalu alatt húzódik, amit a barlangtérkép és a földfelszíni térkép összevetésével, egymásra helyezésével vizsgáltunk (erről is szólnak a bejegyzések). A dolog titokzatossága abban áll, hogy a Mesefalu területen lévő, szabad szemmel is látható rések, üregek, mélyedések melyike vezet le a barlangba. Ezt a kutatást még nem kezdtük meg, mert sem időnk, sem szakértelmünk, eszközeink, bizonyos mértékben bátorságunk sem volt hozzá elég.  A feladat ugyanis veszélyes, több tíz méteres beomlással is lehet számolni adott esetben egy ilyen kutatás során. A "saját" lejárat lehetősége igen nagy, mert a közvetlen környezetünkben több is van (nyilvános és magán), összesen több, mint 100 helyen lehet lejutni van a barlangrendszerbe. Nézzünk le a következő videóval (kattints a képre).

A  találkozást, szórakozást és a heti bevásárlást köti össze egy jó evéssel a gazdapiac. Szinte minden megtalálható itt, mert a hús, hal, zöldség, gyümölcs, virág, háztartási cikkek, ruha, ajándék kínálat bolhapiaccal is kiegészül. Bárki árusíthat, aki a helypénzt kifizeti. Hatalmas parkoló biztosítja, hogy mindenki beférjen, a közlekedés jól szervezett. Szinte mindenki csak a saját maga által termelt, készített árut kínálja (néhány műszaki és ruházati cikk kivétel). Nagyon sokan látogatják ezeket a piacokat. Minden alkalommal jönnek zenészek, akiket "kalapozással" fizetnek ki a látogatók bőségesen. Bőséges a hideg, meleg étel és ital kínálat, a legkülönbözőbb nemzeti konyhák is megtalálhatók. A Makuu piac (Pahoa mellett) az egyik legnagyobb (lásd a videón), de szinte minden településnek van gazdapiaca. A hét bármelyik napján tartanak gazdapiacot valahol, de a hétvégiek a legnagyobbak és leglátogatottabbak. A Mesefaluhoz legközelebb Mountain View és Keauu gazdapiacai vannak. Az utóbbi folyamatosa nyitva van, de szívesen és gyakran járunk a Makuu piacra is, amelyet fél óra utazással érünk el. Lásd e témáról korábbi bejegyzésünket is (további videóval a Makuu piacról).

Aki november első vasárnapján a Nagy-Szigeten van, semmiképpen se hagyja ki Hilo különleges eseményét, a Black and White Night (Fekete és Fehér Éjszaka) ünnepet, aminek eredetét nem sikerült még kiderítenünk. A lényeg egy nagy éjszakai utcabál, fesztivál a város központjában, az Óceán partján, amikor az emberek igyekeznek fekete-fehérbe öltözni, sokan jelmezekben. A boltok, éttermek, mozi és színház, kiállítótermek nyitva vannak és befogadják a zenészeket, mutatványosokat, különféle rendezvényeket (éneklés, akrobata mutatványok, egyéb). A város szervezi és vállalkozók támogatják. Kiadnak egy katalógust és térképet, s aki végigjár megfelelő számú rendezvényhelyet (boltot, kiállítást, ahol lepecsételik a katalóguslapot), az egy nagy tombolán vehet részt éjfélkor. A szórakozás hajnalig tart, az emberek vidámak, kedvesek, kreatívak, mindenhonnan zene hallatszik, táncolnak, mókáznak az emberek. Két alkalommal vettünk részt eddig ezen a programon (első, második) és egyetlen egyszer sem hallottunk szirénázást. Bár nagyon sokan vannak, vigyáznak egymásra az emberek. Sétáljunk egyet az ünneplők között ezzel a videóval: 

Egy nagyobb gazdapiacon - majd ezekről is lesz videóbeszámoló - járva döbbenetesen sokféle gyümölcsöt találunk: Európai szemnek teljesen újak, esetenként egészen titokzatosak, szinte érthetetlenek, ami a tisztítás, fogyasztás módját illeti. Az alábbi videón ízelítőt kaphatunk ebből a világból, a számunkra új gyümölcsök egy töredékének bemutatásával (a második képsor, a barátnő kókusztej ivása után kezdődik a tényleges bemutató) a már ismert déli gyümölcsök mellett (a csinos demonstrátor a paradicsomot is a gyümölcsök közé sorolja, talán nem is minden alap nélkül). Az angol nyelvű ismertetésen a nyelvet nem értők ne keseredjenek el, mert az ismeretlen gyümölcsök nevei úgysem mondanának sokat. (Vegyék ezt kis nyelvgyakorlásnak, az idegen nyelvi környezettel való barátkozásnak.) A lényeg az, hogy nagyon sok új gyümölcsízt lehet megismerni, az ismert déli gyümölcsök egészen új, friss ízeivel lehet találkozni. Ha valaki nem sokat eszik, netán vegetáriánus, vagy éppen itt akar fogyózni, akkor egészen jól el lehet lenni a gyümölcsökkel. A gyümölcskínálattal nem csak a piacokon, hanem a nagyobb faiskolákban is találkozni lehet, ahol a gyümölcsfa-csemetéken kínálják. Hadd ne is mondjam, hogy organikus (bio) zöldséget és gyümölcsöt minden piacon lehet kapni, ez Hawaii-n szinte magától értetődő követelmény.

A Mesefaluval szomszédos településen - Mountain View - egy alkalommal körülvezettek bennünket egy ilyen helyen és nemcsak a szemünk fáradt bele a különleges gyümölcsök sokaságába, de a gyomrunk is megtelt a változatos finomságokkal. A hawaii-i gyümölcskínálat érdekessége nem csak a fajtakínálat sokféleségében, hanem az egyes fajtákon belüli változatok gazdasága is különös. Itthon többnyire a banánt, a narancsot, a citromot, az ilyen-olyan egyéb déli gyümölcsöt ismerjük. Itt ez nem már elég, mert mindegyikből többféle van, ezért egy piacon teljesen esetlennek érezhetjük magunkat. De nem kell aggódni, mert az ott élők is sokan vannak így és az eladók ismerik, szeretik ezt a tájékozatlanságot. Ilyenkor jutnak ők szerephez és kínálnak, magyaráznak rendületlenül, széles mosollyal, kedvesen, akár érted, akár nem. Végül pedig az ízek mindent megmagyaráznak és eldöntenek. 

... azért kínál rendkívüli élményt, mert a természet bepillantást enged évezredekkel korábban, emberi léptékkel is felfogható jellegű és gyorsaságban lefolyt természeti változásokba, eseményekbe. Történt ugyanis, hogy az adott hatalmas fákkal benépesült esőerdő területet elöntötte a láva. Az óriási, nedves fák koronái leégtek, de tüzes törzsüket a víz sajátos módon megóvta, pillanatok alatt megkövesítette. Az alábbi képen (részlet a videóból) egy  lávafa belsejét látjuk. Ezért hívják ezeket a ma is látható fatörzseket lávafáknak (lava tree), s az egészet Lava Tree Park-nak. A belépődíj mentesen látogatható nagy kiránduló területnek van még egy érdekessége. Működik benne egy magyar asszony - Grünfeld Inci, a Facebook-on megtalálható - által fenntartott minihotel, ahol a turistákon kívül rendszeresen megfordulnak és adnak házi koncerteket helyi és vendég művészek. Az alábbi képre kattintva tehetünk egy sétát a lávafa parkban (írtunk már róla korábban is)..

... Hawaii jelentős része, de az, amit a Nagy-Sziget egyik mesterséges kertje ebben a műfajban kínál, az minden várakozást felülmúl. A Mesefalutól 40-50 percnyi utazásra, Hilo várostól nem messze északra, található ez a hely a maga 2000 fajta tropikus növényével: Hawaii Tropical Botanical Garden. 1977-től kezdődött a kialakítása a San Francisco-ban élő Lutkenhouse házaspár (a képen) által és 1984-ben nyílt meg a nagyközönség számára. Egy fél napos program is lehet a 6,8 hold trópusi erdő, vízesésekkel teli patak és tengerparti terület bejárása, a változatos trópusi növényvilág egyedeinek megcsodálása (lásd az alábbi videót). Az ember teljesen kikapcsol ebben a környezetben. Úgy lehet bejárni a területet a néhány föld, a patak és a vízesések felett haladó, fából ácsolt folyosókon, hogy sem a talajt, sem a növényzetet, fákat nem bolygatjuk meg. Ugyanakkor a növényekhez olyan közel kerülhetünk, mintha nagyítóval néznénk őket. Olyan csodálatos színek, titokzatos formák tárulnak így a szemünk elé, amelyeket szinte elképzelni sem tudunk.  S ami teljesen megdöbbentő, mindez az év bármely időszakában így pompázik. Számos pihenőhelyen, kis tavacska mellett és a tengerparton is megpihenhetünk. A trópusi botanikus kertet alapítása óta mintegy 700 ezren látogatták meg. A tulajdonos alapítók 1995-ben adományként adták át az intézményt a jelenleg is fenntartó civil szervezetnek. Az alapítóknak mindebből semmilyen anyagi előnyük nem származott, ellenkezőleg, mintegy 2 milló dollárt költöttek gyönyörű, közhasznú passziójukra.

... pontosabban: nem politizál. Rögtön hozzá kell tenni, tagjai viszont politizálnak és szavaznak. Akkor hogy is van ez? Erről érdemes beszélni mostanában, amikor Pázmándon időközi választás lesz hamarosan. A helyzet az, hogy a Mesefalu Közösségnek, mint csoportnak nincs politikai irányultsága, nincs pártállása, nincs polgármester-jelöltje, nincsenek támogatott képviselő-jelöltjei. Röviden: nem szereplője a politikai versengésnek. Az, hogy mit gondolnak a helyi politikáról a közösség egyes tagjai, teljes mértékben magánügy, ezt fejezi ki értékrendünkben a politika mentesség és a tolerancia. Nem politizálni azt jelenti, hogy a Mesefalu Közösség szervezetként nem vesz részt a helyi hatalmi rendszer kialakításában,  megváltoztatásában, működtetésében, nem agitál, nem szervez kampányrendezvényeket, nem befolyásolja politikai  tekintetben tagjait, intézményes, szervezeti kapcsolataiban semmilyen módon nem játszik szerepet az országos, területi és helyi politika. Mint egyesületnek nem szándéka, de jogilag sem tehet ilyesmit, ahogyan egyetlen más, helyi, területi, országos civil szervezet sem vehet részt a politikai versenyben, mert ezt a törvény kifejezetten tiltja. Nem politizálni azt is jelenti, hogy a Mesefalu Közösség együttműködik a mindenkori aktuális, legitim módon megválasztott és működő helyi és magasabb hatalommal, közigazgatással mindazokban a közösségi témákban, amelyeket értékrendje szerint képvisel. Ezt tette eddig is és így cselekszik a jövőben is, teljesen függetlenül az időközi választások kimenetelétől. (Lásd még a Mesefalu és politika kapcsolatáról a politika címszó alatt található további bejegyzéseket).

A Nagy-Sziget partjainál, a strandok területén, vagy közvetlenül mellettük, nincs szükség nagy felszerelésre ahhoz, hogy a csodálatos tengeri élővilágban gyönyörködhessünk, nagyon kellemes hőmérsékletű vízben. Még különös helyekre sem nagyon kell utazni, hogy ennek a kedvtelésünknek hódolni tudjunk. Persze, vannak búvárkodásra kitűnő lehetőségeket kínáló vízitúrák, lehet bérelni mélyebb merüléshez is alkalmas felszerelést. Nagyon sokan választják a pihenésnek, szórakozásnak, kikapcsolódásnak és nem kevésbé sportnak ezt a módját. Az alábbi képre vagy ide kattintva alámerülhetünk, s megcsodálhatjuk a színes halak sokaságát, találkozhatnunk óriásteknőssel és felbukkan egy rejtőzködő polip is.

A hawaii kultúra - vallás, hiedelmek, nyelv, irodalom, szokások, zene, tánc, képzőművészet, étkezés, gyógyítás  - középpontjában a természet, benne a közösségben élő ember, a környezet és egymás tisztelete, szeretete áll. Az itteni életfelfogást, amelyet a bennszülött polinéz őslakosokhoz beköltözött ázsiaiak, amerikaiak és európaiak is átvettek, csak úgy lehet megérteni, ha megismerjük és elmerülünk a hawaii őslakosok máig élő és minden ideérkező előtt megnyíló kultúrájában. A legközvetlenebbül a zene révén kerülünk vele kapcsolatba, de jelen lehetünk a szabadtéri , tengerparti szertartásokon, látogathatjuk az ünnepségeket. Egy mindenkit magához ölelő, befogadó kultúráról van szó, amely szelíden tanít, meg akarja nyerni a látogatót saját, erre a zárt világra jellemző hit- és érzésvilágnak. Nincs nehéz dolga a hawaii kultúra mestereinek, tanítóinak, mert az ember könnyen válik a hívévé, rabjává egy olyan életérzésnek, amelyet a szeretet hat át. Ezek nagy szavaknak tűnhetnek, de csak addig, amíg valaki szemtanújává, részesévé nem válik egy eredeti hawaii bennszülött közösségi eseménynek. Israel Kamakawiwo'ole zenéje és éneke átad valamit mindebből.

A Mesefalu életszemlélet és életérzés, mint valami új, szokatlan kiválthat kíváncsiságot, szimpátiát, elfogadást, de értetlenséget, elutasítást, mosolygást és még gúnyt is, ahogyan megtapasztaljuk ezt is, azt is. A reakciók egy része, ha a tájékozatlanságon alapulnak, akkor a megítélő saját világát tükrözik, nincs közük a Mesefalu valóságához. A másik esetben, amikor ismert, hogy miről van szó, akkor életszemléletek között történő választás a megítélés alapja. Erről az utóbbiról érdemes elgondolkodni. A "mi a Mesefalu" témakörrel a Naplóban már sokat foglalkoztunk közvetve vagy közvetlenül, legutoljára ebben a bejegyzésben. Amiért érdemes erre újra kitérni, az az új gondolat, hogy a nagyobb faluközösségen belül megvalósuló Mesefalunak van-e értelme egyáltalán? Vajon nem így működik-e eleve egy faluközösség "jobbik énje"? Ha így van, akkor nem túlmagyarázásról, mondhatni "a meleg víz felfedezéséről" van-e szó? Miután nem jó, nem ésszerű, ha az ember fanatikusan, egy eszme rabjaként, elvakult, harcos követőjeként áll ki valami mellett, egyáltalán nem idegen a számomra e végletes felfogás végiggondolása sem.

A Mesefalu Közösség életfelfogását megalapozó alapértékekről - humanizmus, szolidaritás, igazságosság, közösségiség, politika mentesség, tolerancia, fenntartható fejlődés, ökologikus életmód, természetközeliség és harmonikus együttélés a természettel - már számos esetben szóltunk, s arról is, hogy tudatosan vállalunk fel, működtetünk közösségi szolgáltatásokat, megosztjuk egymással bizonyos erőforrásainkat. Már mindezen értékek és aktivitás tudatos, együttes felvállalása önmagában is kicsit több lehet, mint a hagyományos faluközösség "jobbik énje". De elfogadom, hogy ez  - még ha némileg újszerűnek is hangzik - önmagában azért még nem világmegváltó törekvés, akkor sem, ha a hagyományos faluközösségek sajnos, jó ideje inkább távolodnak mindettől. Ma már átlagos, egészséges vidéki viszonyok között sem általános egy ilyen értékrenddel való egyértelmű közösségi azonosulás, valamint az egymásnak nyújtott szolgáltatások közösségi egyeztetése, tudatos szervezése, a környezethez, szolgáltató hálózatokhoz való alkalmazkodás közösségi újragondolása, a településen túli környezettől való függés egyéni és közösségi csökkentése, s a kisközösségi élet, társas kapcsolatok kiteljesítése. 

Mindeddig keveset beszéltünk azonban arról, vagy nem eléggé hangsúlyosan, hogy van a Mesefalu közösségi életszemléletnek és életérzésnek egy spirituális, lelki vetülete, ami nélkül egy összetartó közösség elképzelhetetlen. A hagyományos települési közösségekben ma már ez, mint közösségi élmény, lelkület szinte teljesen eltűnik, de mi szeretnénk tagjaink számára visszahozni, újra elérhetővé tenni. Nevezetesen arról van szó, hogy szeretnénk mind teljesebben, hétköznapibb módon megélhetővé tenni a fentebb körvonalazott, önmagunk által kialakítandó közösségi életet, Ez azt jelenti, hogy nem csupán adottságként tekintünk itteni életviszonyainkra, hanem egyénileg és különösen közösségként, alkotó módon, életcélként kívánjuk azt mindannyiunknak otthonossá, önmagunk és egymás számára értelmessé, tartalmassá tenni. Akkor találjuk meg a magunk lelki egyensúlyát, lakóhelyünkhöz, legközvetlenebb fizikai és társadalmi életkörülményeinkhez kötődő vágyaink teljesülését ha ebben eredményesek vagyunk, ha álmainkat fokozatosan valósággá tudjuk változtatni. Idealisztikusnak tűnhet mindez itt és most. De elegendő-e ez az érv, látszat, hogy lemondjunk a mások számára is nyitott törekvéseinkről, amelyek tágabb környezetünk számára is csak előnyökkel járhatnak?  

A képekről: Van Dél-Indiában egy 1930-ban elképzelt álomfalu - Auroville - ahol az egész világról (124 országból) odatelepült emberek élnek univerzális egységben, fenntartható életmódban a környezeti és emberi szükségletek legteljesebb és legharmonikusabb kielégítésére törekedve. Hasonlót mutattunk be korábban az olaszországi Damanhur példájával.