(Az alábbi hosszú eszmefuttatást oldják fel egy kicsit Robi kutya pázmándi kalandozásainak képei Vértes János, Mesefelu alapító albumából, ahogyan ez már korábban is történt ilyen témáinknál.) Azt mindig is gondoltuk, hogy a „közösség a közösségben” alternatív öko-közösségi modell megvalósítása nem könnyű dolog a „befogadás” nehézségeinek feltételezett, klasszikus problémája miatt. Várható volt, hogy a kétfajta – nagyobb és kisebb közösség – csoportkultúra összeegyeztetése, összehangolása, vagy békés együttélése szociálpszichológiai problémákat fog felvetni. A Mesefalu Közösség megjelenése és beépülése szubkultúraként egy nagyobb közösségbe kölcsönös toleranciát feltételez. Feltételezésünk szerint a két közösség értékvilága elvben közel kell, hogy legyen egymáshoz. A "mesefalusiak" beköltöző része éppen azért választja ezt a közösséget, mert úgy érzékeli és értékeli, hogy az általa követendőnek tartott értékek, az a faluközösség nagyobb része számára élő, elfogadott adottság, amelyet meg kíván őrizni. Ebben lényegében nem is csalatkoztunk, de mégis akad egy kis kör, amelynek tagjai nem akarják meglátni, megérteni, elfogadni ezt a nagyon fontos összefüggést.
Néhányan – szerencsére igen kevesen a támogatókhoz képest - azt mondják Pázmándon, hogy a Mesefalu Közösségre azért nincs szükség, mert Pázmánd hagyományosan, eleve így működik: az emberek odafigyelnek egymásra, szolidárisak, segítik, szeretik, tisztelik egymást, a helyi gazdaság és piac jól működik, az ökologikus gondolkodás természetes, a környezet védelme magától értetődő. Mindezt csak az nem veszi észre – mint mondják - aki egyfolytában a számítógépe mellett ül, nem ismeri a falut és az embereket. Ezek az állítások, bár nyilvánvalóan túlzóak, bizonyos részben igazak lehetnek. De ha teljes mértékben így lenne - fogadjuk el - a következtetés éppen ezért, még inkább, egyáltalán nem logikus, pont az ellenkezője a helyes következtetésnek. A Mesefalu Közösség egyes tagjai éppen azért költöznek ide, mert az ilyen helyi közösséget keresik, maguk is ezt vallják, ebben hisznek, s ezt kívánják erősíteni. Más tagjai pedig – a tősgyökeres Pázmándiak, a Mesefalu Közösség kb. fele – valóban ezen értékek szerint él, s éppen ezért csatlakozott a csoportunkhoz. Saját magunkkal szemben támasztott életmódbeli és együttélési követelmény rendszerünket "otthonközösségként" is szoktuk emlegetni.
Kétségtelen, hogy a számítógép mellől egy falut nem lehet megismerni, ennek belátásához nem kell nagy tudomány. A Mesefalu Közösség alapító, beköltözött tagjai már egy évtizede itt élnek, sőt régebb óta jelen annak a faluban, helyi ismereteik tehát nem tekinthetők csekélynek. Volt módjuk ismeretségre, barátokra és a közösségbe bekapcsolódó ó-Pázmándi tagokra is szert tenni a faluban, egyszóval beilleszkedni a helyi viszonyokba. Korántsem a számítógép képernyőjén keresztül látják Pázmándot. Ez tehát nem valós probléma, nyugodtan kihagyható a az érvelésből és az elemzésből. Az igazi kérdés inkább az, hogy miért következne az érdekek egyezőségéből, hogy a Mesefalu Közösségre ne lenne szüksége Pázmándnak? Talán olyan beköltözők kellenének a falunak a lakosságszám csökkenését ellensúlyozandó, akik nem ilyen módon gondolkodnak, nem így akarnak élni, nem akarnak beilleszkedni? Nyilvánvalóan: nem. Ezért nem tekinthető logikusnak a következtetés, hogy Mesefalu Közösség haszontalan a falu számára. Elutasítása egyáltalán nem áll érdekében a faluközösségnek. Miért kellene megfosztani mindattól a helyi közösséget, amit a mesefalusok ide tudtak hozni eddig is és hozhatnak még a jövőben?
Van néhány egyéb körülmény is, amelyeket a Mesefalu Közösség ellenzői figyelmen kívül hagynak, s tovább erősítik, hogy végkövetkeztetésük hibás, sőt, a falunak ártalmas. Amikor a már jó ideje itt élő és beköltöző, valamint ó-Pázmándi családok egy közös célért összefognak, amely meggyőződésük szerint a falunak hasznos, s ezért egyesületet hoznak létre, az egy vitathatatlanul törvényes dolog. Támadni egy ilyen szervezetet, kétségbe vonni létét éppenséggel lehet, csak teljesen értelmetlen. Ha a jogszerűség oldaláról nézzük a dolgokat, akkor számolni kell a ténnyel, hogy minden itt élőnek teljesen azonos jogaik vannak, beleértve a civil szervezkedés jogát is. Akik azt állítják, hogy Pázmánd hagyományosan – „ősidők óta” – úgy működik, ahogyan azt a mesefalusiak „meseként megálmodják”, s ezért nincs rájuk szükség, nem vesznek figyelembe még egy vitathatatlan tényt. A lakosság mintegy fele – egy helyi kiadvány szerint – beköltözött. A falu még kétségtelenül élő kulturális, társadalmi, gazdasági hagyományai az utóbbi több évtizeden keresztül nem erősödtek, hanem inkább gyengültek. Ez nem helyi jelenség, többnyire általános, amit mindenki lát, érez, helyi szóbeszéd és tudományos vizsgálatoknak is gyakori tárgya. Más – ős-Pázmándiak, részben beköltözők és elszármazottak által létrehozott – helyi civil szervezetek is felismerték és céljukként meg is határozták a folyamat megfordítását. Sőt, örvendetes módon, éppen a napokban alakult meg egy újabb civil szervezet Pázmándon a Mesefalu Közösséghez részben hasonló célokkal. Akkor talán ezek is mind feleslegesek lennének? Szó sincs róla! Nagyon is szükség van rájuk, s még továbbiakra is szükség lehet, mert a feladat egyáltalán nem egyszerű és nem kicsi. Ebben nagyon komoly és széles összefogásra van szükség helyben és falu határain túl élőkkel is.
S van még egy fontos körülmény, amivel számolni kell. Ez pedig a világ, a tágabb környezet változása, amihez egy faluközösségnek alkalmazkodnia kell, ha fenn akar maradni. Vajon, elegendőek-e ehhez az igazodáshoz a közösség kizárólagosan belső forrásai, lehetőségei, képességei? A hagyományőrző helyi civil szervezetek működésének ténye azt bizonyítja, hogy nem elégségesek. Lehetőleg minél több emberi, anyagi értéket, tudást, tapasztalatot, társadalmi, gazdasági, kapcsolati tőkét ide kell vonzani, hogy a falu megőrizhesse és gyarapíthassa meglévő értékeit. Az szolgálja jól a helyi közösség érdekeit, aki – miközben igen helyesen, védi a hagyományos, természettel harmóniában lévő életmódot és a fentebb felsorolt, általunk is vallott egyéb pozitív értékeket - nem áll ellen ennek a folyamatnak, nem akarja megfosztani a falut a határain túlmutató lehetőségektől. De akkor vajon mi motiválhatja mégis ezt az ellenállást a Mesefalu Közösséggel szemben, a fentebb jelzett logikai „hátraarcot”? Nos, ezen érdemes elgondolkodni. A hiteles választ akkor kapjuk meg, ha feltesszük a következő kérdést: ki nyer, és ki veszít Pázmándon azzal, hogy létrejön, működik a Mesefalu Közösség?
Minden olyan változásnak – pl. választás, egy közintézmény, közszolgáltatás, gazdálkodó, vagy civil szervezet, munkahelyek, termelési, fogyasztási, egyéb szükséglet-kielégítési lehetőségek létrejövetele, megszűnése – amely a helyi érdekviszonyokat érinti, lehetnek nyertesei és vesztesei. A Mesefalu Közösség számára egy fontos dolog van, hogy a faluközösség hasznára legyen, elvenni semmit nem akar, nyújtani annál többet. Élni akar egy vidéki kisközösség nyújtotta lehetőségekkel és mindent meg akar tenni annak fenntarthatósága érdekében az itt élőkkel együtt. Alaptétele szerint ugyanis, mint fentebb láthattuk, tagjainak érdekei teljes mértékben megegyeznek a tágabb helyi közösség érdekeivel. És itt mi meg is állnánk, mert minden további érdek, amely még közvetlenül szóba jöhet, s amelyet esetleg bárki veszélyeztetve érezhet, a szándékainkon és mozgásterünkön kívül esik. Ami a legfontosabb: nem törekszünk politikai hatalomra, mint egyesület nem is politizálunk és a helyi gazdaságban is csak vásárlóerőként, saját erőforrásaink, lehetőségeink megosztójaként vagyunk jelen. A megosztott, közösségi használat híveiként a létező gazdasági, társadalmi, kulturális, természeti viszonyok fejlesztésében és nem kisajátításában vagyunk érdekeltek. Nyitva marad tehát a kérdés, akkor mégis, mi lehet a baj a Mesefalu Közösséggel?
Lehet, hogy valójában semmi. A kialakult helyzetet magyarázhatja önmagában az, ha a felek nem jól, vagy egyáltalán nem ismerik egymást. A falusi szóbeszéd hozza, viszi az értesüléseket, amelyekhez ki-ki tényként adja hozzá saját magyarázatait, elképzeléseit. Így persze kialakulhat mindenféle, a valósággal köszönő viszonyban nem lévő vélekedés. (Esetenként az ember haja néha égnek áll, szerencsére gyakrabban csak megmosolyogja azt, amit magáról a pletykahíradóból visszahall. Az nyilatkozók pontosan tudják, hogy mely történetekről lehet itt szó. Szerencse, hogy tudjuk az ilyesmit hova tenni.) Torzító szemüvegen át nézve, bárkit "megmintázva" az előítéletekkel teljesen összhangban lévő, tökéletes ördögöket lehet így a falra festeni. Ha erre még rá is játszik valaki, ügyeskedve irányítani próbálja a manipulált hírek áramlását, akkor egészen logikusnak tűnő kis történetek is kikerekedhetnek. Amit aztán jólértesültséget sejtetve lehet tovább terjeszteni. Meg lehet hinteni egy kis „messziről jött ember azt mond, amit akar” „hitelesítő porral” és már ott is áll a falu népe előtt teljes vértezetben az ellenség, vérmérséklettől és kulturáltságtól függően lehet utálni, gyalázni, támadni. „Ők a rosszak, tehát mi vagyunk a jók, kövessetek bennünket, megvédjük tőlük a falut.” Egy ilyen háttér, forgatókönyv is lehetséges alapja, oka a Mesefalu ellenzésének. Hosszabb távon azonban – szerencsére – ez nem működik, mert a józan, sokat tapasztalt és a szereplőket többnyire jól ismerő többség nem vevő az ilyesmire. Tudja, hogy az embereket nem hallomásból kell megítélni, hanem az élet, a gyakorlat próbája elé kell őket állítani, személyesen mutassák meg magukat, teljesítsenek! Ez a helyzet tehát idővel és türelemmel, egymás jobb megismerésével, az előítéletek elhomályosulásával rendeződik, a probléma megoldódik.
Egy ilyen kis közösség e csendes többsége – nem a hangosabban szólók, akik a dolgokat jól kivehetően „sajátos szemüvegeken” keresztül nézik – minden fontos helyi kérdésre tudja a választ, itt semmi sem marad titokban, ez köztudott. Az ő kérdésfeltevésük nem az, hogy kell-e ide Mesefalu vagy sem, hanem egészen más természetű, irányú, sokkal konkrétabb és gyakorlatiasabb. A fő kérdés az ő józan gondolkodásukban az, hogy mi a haszna egy ilyen szerveződésnek a számunkra? Tárgyilagosan és nyíltan rákérdeznek: A Mesefalu Közösség tagjai barátságos, kulturált emberek, köszönnek nekünk, tisztelnek bennünket, barátkoznak, ismerkednek, nem hordják magasan az orrukat? Jóban vannak, segítőkészek a szomszédjaikkal? Az itteni terményeket, árukat vásárolják, még el is elviszik az árufelesleget a városba? Helyi szakemberekkel dolgoztatnak? Érdekes dolgokat mesélnek a nagyvilágról? Szépen helyrehoznak lepusztult épületeket? Példás rendben tartják portáikat, gondozzák a kertjeiket? Időben és körültekintően eltakarítják a havat a házuk előtt? A falun belül nyugodtan, óvatosan közlekednek autójukkal? Lehetőségeikhez mérten segítenek az itteni ügyekben, az itt élő embereknek, ha szükséges? Lehet tőlük tanulni, őszintén érdekli őket a mi életünk, itt vannak közöttünk a helybeli eseményeken? Tisztelik a hagyományainkat, meg akarják azokat ismerni, akarják ápolni, készek tanulni is tőlünk? Szeretik és védik is a környezetet? Hoznak ide új, hasznos dolgokat? Vannak gyermekeik, akikről példásan gondoskodnak? Messze viszik, megőrzik Pázmánd jó hírét, ide vonzanak turistákat, látogatókat, eseményeket, vásárlókat, üzleteket? Ha ezekre a kérdésekre megadjuk az elfogulatlan válaszokat, akkor tudjuk meg valójában, van-e baj a Mesefalu Közösséggel, melynek tagjai – ezt fontos hangsúlyozni – számottevő részben ó-Pázmándiak. Ez utóbbi tény, már sejteni engedi a választ is ...
Utolsó kommentek