November negyedike sajátos ünnep Hilóban. Tavaly már láttuk és bemutattuk, így ismerős várakozással mentünk el ma újra. Az emberek fekete fehér ruhákban, maskarákban jönnek a város központjába, ahol minden üzlet nyitva van egész este és éjjel, s valami meglepetéssel szolgálnak a betérőknek: élő zenével, diszkóval, dedikálással, kóstolókkal, játékokkal, s ez a ráadás természetesen ingyen van. 
Az utcasarkokon, tereken, klubokban, színház- és mozitermekben, éttermekben, a piacokon zenekarok adak színvonalas műsorokat. A meglátogatott üzletekben alkalmi pecsételéseket gyűjtenek egy műsorfüzetben, s akinek minden bejegyzett bolt pecsétje összegyűlt, műsoros sorsoláson vehet részt éjfélkor értékes nyereményekkel, amelyeket a helyi üzletek ajánlanak fel. Ez a dolog üzleti része. A város lakóinak, vendégeinek pedig vidám szórakozás. Mindenki jókedvű, szívélyes, mindenhonnan szól a zene, az egész városközpontban a hangulat a farsang, a fesztivál, a kirakodóvásár sajátos keveréke.
Nem győztük kapkodni a fejünket, minden házban, sarkon, téren volt valami mulatság, főleg tánc és zene. Bennünk a legmélyebb nyomot az a zenekar hagyta, amely rnedkívül színvonalasan, hűen és nagy odaadással a 60-as, 70-es évek rockzenéjét játszotta egy kis téren felállított nagy sátor alatt. gyerek, fiatal, idős, mindenki táncolt, nem lehetett megállni mozgás nélkül. Szinte egyetlen nagy tánckarrá állt össze a közönség. Mindenki mindenkivel táncolt. 
Kétszer is megálltunk itt és elvegyültünk a vonagló tömegben, s természetesen járt a mi kezünk és lábunk is. Elüldögéltünk a Hilo-i Színház halljában is, ahol szelídeb zenék követték egymást (country, zongorajáték), s persze itt is táncraperdültek az emberek (alábbbi kép).
Ez alkalommal is volt részünk külön, sajátos, személyes meglepetésben. Régi, helyi barátunk a Keaau piacon kifőzdét működtető, Porto Rico-ból származó Jorgé-t (ejtsd: horhe) mióta itt vagyunk, nem láttuk. Üzletét egy fekete fickó vette át. Azt gondoltuk, hogy történt vele valami, egyébként is betegesnek gondoltuk (hibár szüléssel járó csípősérülése van, ezért gyerekkora óta biceg).
Jorge és Mari a találkozás örömére készült képen 
Ma azonban, egy étterem parkolójában tettük le a kocsit, bementünk érdeklődni, hogy a különös nap alkalmából ott maradhat-e késő éjjelig az autó. S ki fogad bennünket? Jorge, széles mosollyal, spanyolos gyors beszédével, mert hát övé volt a szép kis étterem. Nagyon megörültünk egymásnak, gyorsan elmeséltük mi történt velünk utolsó találkozásunk óta. Később este visszajöttünk vacsorázni, fejedelmi kiszolgálásban és adagban volt részünk.
Utolsó kommentek