A Mesefalu életszemlélet és életérzés, mint valami új, szokatlan kiválthat kíváncsiságot, szimpátiát, elfogadást, de értetlenséget, elutasítást, mosolygást és még gúnyt is, ahogyan megtapasztaljuk ezt is, azt is. A reakciók egy része, ha a tájékozatlanságon alapulnak, akkor a megítélő saját világát tükrözik, nincs közük a Mesefalu valóságához. A másik esetben, amikor ismert, hogy miről van szó, akkor életszemléletek között történő választás a megítélés alapja. Erről az utóbbiról érdemes elgondolkodni. A "mi a Mesefalu" témakörrel a Naplóban már sokat foglalkoztunk közvetve vagy közvetlenül, legutoljára ebben a bejegyzésben. Amiért érdemes erre újra kitérni, az az új gondolat, hogy a nagyobb faluközösségen belül megvalósuló Mesefalunak van-e értelme egyáltalán? Vajon nem így működik-e eleve egy faluközösség "jobbik énje"? Ha így van, akkor nem túlmagyarázásról, mondhatni "a meleg víz felfedezéséről" van-e szó? Miután nem jó, nem ésszerű, ha az ember fanatikusan, egy eszme rabjaként, elvakult, harcos követőjeként áll ki valami mellett, egyáltalán nem idegen a számomra e végletes felfogás végiggondolása sem.
A Mesefalu Közösség életfelfogását megalapozó alapértékekről - humanizmus, szolidaritás, igazságosság, közösségiség, politika mentesség, tolerancia, fenntartható fejlődés, ökologikus életmód, természetközeliség és harmonikus együttélés a természettel - már számos esetben szóltunk, s arról is, hogy tudatosan vállalunk fel, működtetünk közösségi szolgáltatásokat, megosztjuk egymással bizonyos erőforrásainkat. Már mindezen értékek és aktivitás tudatos, együttes felvállalása önmagában is kicsit több lehet, mint a hagyományos faluközösség "jobbik énje". De elfogadom, hogy ez - még ha némileg újszerűnek is hangzik - önmagában azért még nem világmegváltó törekvés, akkor sem, ha a hagyományos faluközösségek sajnos, jó ideje inkább távolodnak mindettől. Ma már átlagos, egészséges vidéki viszonyok között sem általános egy ilyen értékrenddel való egyértelmű közösségi azonosulás, valamint az egymásnak nyújtott szolgáltatások közösségi egyeztetése, tudatos szervezése, a környezethez, szolgáltató hálózatokhoz való alkalmazkodás közösségi újragondolása, a településen túli környezettől való függés egyéni és közösségi csökkentése, s a kisközösségi élet, társas kapcsolatok kiteljesítése.
Mindeddig keveset beszéltünk azonban arról, vagy nem eléggé hangsúlyosan, hogy van a Mesefalu közösségi életszemléletnek és életérzésnek egy spirituális, lelki vetülete, ami nélkül egy összetartó közösség elképzelhetetlen. A hagyományos települési közösségekben ma már ez, mint közösségi élmény, lelkület szinte teljesen eltűnik, de mi szeretnénk tagjaink számára visszahozni, újra elérhetővé tenni. Nevezetesen arról van szó, hogy szeretnénk mind teljesebben, hétköznapibb módon megélhetővé tenni a fentebb körvonalazott, önmagunk által kialakítandó közösségi életet, Ez azt jelenti, hogy nem csupán adottságként tekintünk itteni életviszonyainkra, hanem egyénileg és különösen közösségként, alkotó módon, életcélként kívánjuk azt mindannyiunknak otthonossá, önmagunk és egymás számára értelmessé, tartalmassá tenni. Akkor találjuk meg a magunk lelki egyensúlyát, lakóhelyünkhöz, legközvetlenebb fizikai és társadalmi életkörülményeinkhez kötődő vágyaink teljesülését ha ebben eredményesek vagyunk, ha álmainkat fokozatosan valósággá tudjuk változtatni. Idealisztikusnak tűnhet mindez itt és most. De elegendő-e ez az érv, látszat, hogy lemondjunk a mások számára is nyitott törekvéseinkről, amelyek tágabb környezetünk számára is csak előnyökkel járhatnak?
A képekről: Van Dél-Indiában egy 1930-ban elképzelt álomfalu - Auroville - ahol az egész világról (124 országból) odatelepült emberek élnek univerzális egységben, fenntartható életmódban a környezeti és emberi szükségletek legteljesebb és legharmonikusabb kielégítésére törekedve. Hasonlót mutattunk be korábban az olaszországi Damanhur példájával.
Utolsó kommentek