Ez a telep „Rashaniról szól”, az ő önkifejeződésének módja, minden más – a park, a vendégek, a programok – eszközök ennek szolgálatában. Felmerül a kérdés, hogyan jutott ez a pihenőpark és annak menedzselése idáig. Hogyan alakult ki ez a helyzet? Rashani önmagát íróként, képzőművészként, pszichológusként, spiritualista tanítóként azonosítja. Rendkívüli munkával, erőfeszítéssel létrehozott egy kis világot, amelynek minden kis mozzanatában az ő személyisége tükröződik vissza. Megszállottja lett a kőkerítések, sétányok, virágszigetek kialakításának. Ezt otthonról örökölte, mert édesanyja - ahogyan azt önéletrajzi könyvében leírta - japán kertész volt. A humán "beütés" a filozófusi apai örökség. A legvalószínűbb az, hogy Rashani a telep létrehozását, az ottani tanítást, gyakorlatokat élete fő művének tartja, amelyben minden képessége - építés, művészet, irodalom, tanítás, életvezetési tanácsadás, stb. - kibontakozik, értelmet kap. Határozott szándéka, hogy erről könyvet fog írni "Stone by stone" címmel, ami szó szerint azt jelenti, "kőről köre". Felsejlik benne az a mindennapos kép, amikor Rashani ott guggol egy készülő újabb kökerítés előtt és rakja egymásra, illeszti egymáshoz a kisebb és egészen nagy kőtömböket férfiakat megszégyenítő erőfeszítéssel és kitartással. Fákat és bokrokat ültet, s locsolja a hatalmas kertet, szélmalom harcot vívva a természettel, a terület leküzdhetetlen szárazságával. Az ő célja és foglalatossága a egy Rashani világ megteremtése, amelyben az emberek ebben csak másodlagos, alárendelt szerepet játszanak, ezért - rövid együttlétek után - sorra leszakadnak róla. Nem alakul ki körülötte közösség, mely ezt a világot élvezhetné, s így mások számára értelmetlenné válik. Nagy kérdés, hogy meddig fogja bírni egyedül. A közösség hiányán túl számos más jelét is látjuk a telep fenntarthatatlanságának: anyagilag (nem jön elég bebvétel), biológiailag (a növények vízhiányát nem lehet pótolni mesterségesen), energetikailag (az áramszükséglet nehezen biztosítható folyamatos technikai fejlesztés, bővítés és megfelelő karbantartás nélkül), fizikailag (a sok épület amortizációja túl gyors, mert azok jelentős részét nem használják). Nagyon úgy tűnik, hogy ez a fajta offgrid megoldás nem életképes. Mivel sem Andris, sem más nem lesz partner ennek az álomnak a magvalósításához ilyen módon, nagyon úgy tűnik, hogy ez a telep is Rashani korábbi próbálkozásának sorsára jut, túl kell majd adnia rajta.
A Rashani retreat szerintünk várható sorsát megrázóan szimbolizálja az, hogy a szomszédos telket többnyire az életük végét járó, beteg állatok tartására használják. A vendégek nap, mint nap azt látják, hogyan vonszolják magukat a hatalmas marhák remegő lábbal, esnek össze és múlnak ki a szikrázó napsütésben. Az embernek az az érzése, hogy ez egy elátkozott hely, nem alkalmas arra, amit Rashani ide álmodott, s iszonyatos nagy energiával felépített. Bárcsak ne lenne igazam! Az első itt töltött hét után határozottan mondhatom Andrisékkal együtt, hogy ez nem az a hely, ahol jövőnket el tudnánk képzelni. Innen tovább kell menni, rendkívül sok tapasztalattal gazdagodva, hozzáedződve az offgrid élet fizikai megpróbáltatásaihoz.
Utolsó kommentek