Vagy az én eszem ment el, vagy az egész világé. Ha jól értem, kollektív tekintetben, teljes buzgalommal azon fáradozunk már-már majdnem, hogy “tudatosan”, de mindenképpen szisztematikusan, hogy elpusztítsuk magunkat, és egy csomó más fajt a Földön. Eddig én is használtam azt a kifogást, hogy hiszen én így lettem nevelve, meg hogy mindenki így csinálja, meg hogy én egyedül mit számitok a világhoz képest és a többi. Tovább nem megy. Nem tudok még egy lépést tenni a szakadék felé, akkor sem, ha egy megállíthatatlan tömeg nyom és csak egy páran vagyunk, akik reménytelenül próbáljuk feltartoztatni a csordát. Úgy néz ki, hogy valami kvantum jelenségnek kell megtörténnie globális szinten, ahol az egész egyszerre mozdul, változtat, mert ha évtizedes folyamatokról beszelünk, valószínűleg nem lesz miről beszelni.
Az első lépés? ... Azon biztosan sokat lehet vitatkozni, de amit személyesen meg tudok tenni az, hogy elkezdem teljesen az alapoknál újra építeni azt a teljesen eltorzult életet, amit többnyire középkori mítoszok és felfogás szerint kollektívan élünk. Ez egy teljesen új szemléletet jelent, amit az alapok teljes revíziójával kell kezdeni. Ki vagyok én? Érdekes, de erre még eddig senki sem tudott választ adni a történelem során. Amíg erre nem tudok választ adni, addig nem cselekedhetem a környezetemben, mintha nemcsak hogy tudnám, hogy én ki vagyok, de hogy mi az a minden, ami körül vesz minket. Most hogy egy kicsit kitisztult a kép, veszem észre, hogy nyakig ülünk a szarban, ami emelkedik, es mindenki alszik jóllakottan.
Első lépés tehát OFFGRID. Ahhoz hogy az ember tisztán lássa, hogy hogyan kebelezi be a természetet, és köpi, ki a szemetet, olyan körülmények közé kell szorítani, hogy egyből, ráébredjen, hogy “miért nem szarunk oda ahol alszunk”. Érdekes módon ezt például a kutyák mindenfele iskoláztatás nélkül ösztönből tudjak. Ha egy családnak magának kell megteremtenie az általa igényelt kényelmet, nagyon hamar kiderül, hogy mennyi felesleges dologra költöttek pénzt, pazaroltak időt és energiát teljesen értelmetlenül. Felmerül a kérdés hogy mi az értelme az életnek egyéni szinten, csaladi szinten, nemzeti szinten, globalis szinten stb. Amig ezekre a kérdésekre valaki valaszt nem talál, hogyan vesz célba dolgokat? Milyen irányba indul el az, aki nem tudja, hogy hova akar menni? Nekem úgy tűnik, hogy miközben erre a kérdésre kutatom a választ, egy csomó minden másra jövök rá, ami arra kényszerít, amire jelenleg, hogy írjam ezt a levelet. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy a közösségben lesz a válasz, hiszen mindaz, amit emberi vívmánynak titulálunk, az semmiképpen nem valami személy érdeme, hanem a szorosabb-tágabb értelemben vett közösség érdeme (szülők, tanárok, befolyásoló tényezők, stb.).
Hol az a határ, amikor egy természettel harmóniában élő közösségből egy rákos daganathoz hasonló jelenség keletkezik, amely kontrollálatlan mértékben és minőségben támadja az őt éltető “egészet”? Hol kezd egy kis közösségben megjelenni a korrupció, a manipulálás, a visszaélés, a hazugság? Mielőtt bármilyen közösségbe szerveződik az ember, ezekre az etikai kérdésekre személyesen kell magának választ adnia, utána folytathatja a családjával, közvetlen környezetével, és egyre tágasabb szerveződésekkel, de nagyon ügyelve arra, hogy ne lepje át azt a bizonyos határt ahol ennek könnyű esélyt ad, főleg nem tudatosan. A világ nem egy kegyetlen hely, ahol egyre kényelmetlenebb élnünk és megférnünk egymással. Földünk egy édenkert, csak tömegesen még nem vették észre. Ha viszont az ember elhatározza, hogy amennyire lehet (NEM amennyire kényelmes) megpróbál ezekről a hálózatokról leválni, egy teljesen új élet tárulkozik elé, amely minden szinten és minden téren megváltoztatja azt, hogy hogyan látja a világot. Miért nem lehet bármit lehúzni a WC-n? Miért ne lehetne nekem olyan autóm amilyet csak meg tudok engedni magamnak anyagilag? Miért érdekeljen különösebben, hogy a Föld másik oldalán mi történik? Sokan tudjak a választ ezekre a kérdésekre, de kevesen értik igazából, hogy mi történik valójában. Elsősorban nem másokat kell meggyőzni minderről, hanem magunkat, és senkivel nem lehet erőszakosan megértetni, hogy miről is van szó. Ami biztos, hogy radikálisan le tudjuk csökkenteni azt a mennyiséget, amit, felhasználunk és ennek következtében boldogabban és egészségesebben élnénk. Nem lennénk kiszolgáltatva a bankoknak, kormányoknak, politikának, különböző monopolhelyzetben levő érdekcsoportoknak, stb. (Hová vezethet mindez? Álljon itt mementóként Chaplin diktátor alakja és vérfagyasztó labdázása a földgömbbel ...) Ugyanabba, az “ártatlan” bennszülött közösségbe, ami a mai napig jelen van, a Föld, legeldugottabb helyein, már nem tudunk “visszaszerveződni”, és nem is szükséges. Több technikai és egyéb vívmánya van eddigi tevékenységünknek, amelyet inkább szolgálatába kellene állítani a megoldásoknak, ahelyett hogy korai ítélkezésbe bonyolódnánk. Ilyen hozzáállással talán a felhalmozott temérdek mennyiségű nukleáris fegyvereknek is találhatunk annál “hasznosabb” megoldást, minthogy kiirtsuk egymást vele.
Mindez persze nem propaganda, de az, amit jelenleg csinálunk, már nem működik, és már most késő elkezdeni a megoldásokat megvalósítani, nemhogy csak leülni, gondolkodni róluk. Azzal a lépéssel, hogy valaki leválik elsősorban az energia (áram, gáz, olaj, stb.) hálózatokról, másodsorban élelmiszer és további szükségletek hálózatairól, teljesen könnyen megérti, hogy az élet, amit élni szeretne, mibe kerül. Jelenleg nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy az áram fejlesztésnek, amit a fogyasztók elhasználnak, milyen tényleges konzekvenciai vannak (pl. légszennyezés, politika, korrupció, stb.) Azzal hogy egy pár család összeköltözik egy offgrid szituációban, kisegítve egymást, elkezdi úgy felépíteni a kis közösséget, hogy offgrid és teljesen önellátó marad, a probléma megoldódik helyi szinten. Viszont ha majdnem mindenhol megoldjuk ezt “helyi” szinten, az egész Föld problémája megoldódik. Persze vannak, helyek ahol nem lehet, vagy legálabb is nagyon nehéz megélni. Akkor talán azt nem kellene erőltetni (pl. Las Vegas, Dubai, stb.).
Az önellátó, offgrid kisközösségek vagy kényszerből fognak hamarosan létre jönni, minket felkészületlenül érve (erről szol a Mad Max c. film), vagy ez lehet egy tudatos döntés ahol amennyire lehet felkészülten és etikusan viselkedve vesszük az akadályokat. Most már talán átlátjuk, hogy bármilyen nagyobb társadalomba szerveződünk, ahol a közösség már nem ismerhető, nem transzparens, ott közösségi és egyéni perverziók alakulnak ki az egyénnel, a közösséggel, más közösségekkel és az egésszel szemben. Számtalan közösségi próbálkozás létezik, kisebb-nagyobb sikerrel, amelyek mutatják az utat az egyre nagyobb számban gyülekező elégedetlen tömegeknek, hogy merre van a kijárat ebből az egyre nyomasztóbb rémálomból.
A kép forrása: http://chaplin.bfi.org.uk
közösséget tesznek ki világszerte, amelyek együttesen hatalmas tudás és tapasztalat birtokosai arról, hogyan szeretnek és tudnak élni az emberek, ha nincsenek nemzeti és nemzetközi hálózatokba szervezve. A honlap, amelyet a 
Úgy tűnik, sikerült minden munkámat befejezni, nyugdíjazásom folyamatban van februártól visszamenőleg, intéződik. Marikával (a feleségem) készülünk meglátogatni a fiamat, Andrist, aki már 4 hónapja Hawaii-n van a Nagy Szigeten. Otthagyta Los Angelest, kiszállt a versenyből. Úgy döntött, hogy feleségével és most 4 hónapos kislányával (Skyia, a képen, akiért már önmagában is érdemes odautazni, s aki mit sem sejt még arról, hogy szülei, nagyszülei mire készülnek, milyen gyermekkort szánnak neki, egyelőre nincs beleszólása, pedig könnyen lehet, hogy éppen az ő életében következik be a legnagyobb változás ezzel az "utazással") belevágnak a nagy projektbe. Mi első lépésben 3 hónapra megyünk hozzá, közösen végiggondoljuk, kipróbáljuk, hogyan működik az elképzelésünk, mi a mozgástér, mik a lehetőségek és korlátok. Decemberben hazajövünk és akkor némi távlatból újragondoljuk, mi legyen. Ebben a blogban folyamatosan beszámolok, mi történik velünk, hol tartunk a gyakorlatban és a gondolkodásban a hálózaton kívüli élet lehetőségeiről. 
Utolsó kommentek