Lehet-e élni hálózaton kívül? A Mesefalu naplója

Megtudtuk, hogy milyen megoldást kínál a királynő születésnapja ünneplésének idejére házigazdánk Jess. A telepen van egy, az alkalmazottak számára fenntartott lakrész a kiszolgáló épület (iroda, raktár) felső emeletén. Itt laktak korábban a most nem működő étterem és társalgó mexikói alkalmazottai (lásd az első képen). Ott fenn két szoba van kétszemélyes ágyakkal, fiókos szekrényekkel kis asztalkákkal, lenn pedig egy előtér asztallal és szekrénnyel. Minden olyan mint egy erdei menedékhézban, tiszta rendes, a butorok egy része, a lépcső rönkfából ácsolva. A lakrészben nincs fűtés, konyha, víz, fürdőszoba, semmi komfort. Közös mellékhelyiség a ház földszintjén (második képen jobb oldalt), az irodahelyiségben lévő hűtőképben az ételeink (jobbra szemben a nyitott ajtó), szemben az étterem (a bal oldali épület) jól felszerelt konyháját használhatjuk, ott étkezhetünk és az étterem túloldalán vannak a fürdők.

Tehát, alaposan át kell gondolni a reggeli szertartás logisztikáját, milyen sorrendben, hogyan öltözve, mit viszünk magunkkal fentről (fogmosáshoz, fürdéshez, reggelizéshez), mikor vesszük magunkhoz a hűtőszekrényből a kaját, stb. De jól bele lehet jönni, szervezés kérdése csupán, s szerencsére mindkettőnk ilyen szakmai képzésben részesültünk, tehát nem jövünk zavarba. Csak kicsit nehezebb a helyzet este a vaksötétben, esőben és szélviharban, ami itt télidőben nem ritkaság. Ez a két épület a központja (lásd a harmadik képet) egy nagy sokhektáros területen elhelyezkedő Gentle Annie üdülőkomplexumnak, innen néhány kilométerre lévő, különböző komfortfokozatú házakkal. Az egész telep valamikor szebb napokat láthatott, most is megvan benne minden, többnyire működik is, de lindulni látszik a leépülése.

A tulajdonos család valahogy nem tartja rajta a szemét. Jönnek-mennek a vendégek, kiszolgálják magukat, minden tárva-nyitva, gazda pedig sehol, telefonon is nehéz elérni, néha felbukkan, takarít, szerel. aztán napokra eltűnik ismét. Az első két éjszaka után, megszokva a sajátos életszervezés logisztikáját, s felfedezve, hogy itt ragyogó wifi lapcsolat ál rendelkezésünkre, úgy döntöttünk, hogy itt maradunk a még hátralévő teljes két hétre. Nem is olyan rossz ez a menedékház, jól befűthető Máté kis olajradiátorával. Közben, szorgalmasan látogattuk a gyerekeket, az unoka csodálatos és láthatóan nagyon kedvel bennünket, sikerült ezt-azt segíteni a ház körül is. Tehát minden rendben, a rendszeres családlátogatás mellett jöhet az ismerkedés Új-Zélanddal is.

Lakóhelyünkről Westportba utazva oda és vissza Hektor településen keresztül vezet az utunk, végig a tengerpart mellett. Most itt tél van, éjjel sincsenek mínuszok, de kellemetlenül hűvös, szeles, esős az idő, fürdésről persze szó sem lehet. Azért egy kis kitérőnél leballagunk a homokos, kavicsos partra (első képek). Meglepően sok itt a kagyló és csiga, a tenger által simára dörzsölt fa- és gyökérdarabok, kicsik és nagyok, a legérdekesebb formákban. Nem messze innen élő kagylókat is gyűjtenek az itteniek, étkezési célra. Ami még inkább meglepő számunkra az, hogy más tengerpartokhoz képest aránytalanul sok a szabályos, kerek, ovális lapos kavics. Nem tudom, vizsgálta-e már ezt a dolgot valaki, de tény, hogy egy percen belül három „szabályos” kavicsot is találtunk (lásd a második képen), smindjárt két majdnem egyformát. Másutt egy heti keresés után lehet rábukkanni egy-egy ilyen relikviára. Vajon mi lehet ennek az oka? Talán a hullámzás módja, szabályossága, a part alakja, simasága?

Valamit az itteniek is felfedeztek ebből a szabályosságból, mert sok helyen látni a kisebb-nagyobb lapos kövekkel burkolt kerti utakat, sétányokat. A szép formájú kövekre, kavicsokra művészeti és iparágak építhetők, talán épülnek is. Készítenek belőlük tűzhelyet, egyéb és ajándéktárgyakat (megfestett, feliratozott kavicsok). A folyók által behordott és a tenger által csiszolt, majd partravetett fákból, ágakból és gyökerekből is készítenek használati tárgyakat (pl. kilincsek, fogantyúk, akasztók, támasztékok, stb.), díszeket és művészeti alkotásokat, belelátva és kombinálva, kicsit továbbalakított izgalmas formákat, konstrukciókat. A téma a tengerparton hever, „csak” fantázia kell hozzá.

Christchurch-be érkezésünkkor fiúnk és családja várt bennünket egy előre megrendelt hátizsákos turista szálláshellyel, ahol kialudhattuk magunkat a délelőtt folyamán. A célnak, hogy lefürödjünk és nyugodtan aludjunk kicsit tökéletesen megfelelt. Néhány óra alvás után a városon keresztül haladva elénk tárult a szomorú látvány, a februári földrengés utáni állapot (lásd az első képeket). Romos házak, háztömbök, utcák lezárva, drótkerítéssel elkerítve, számos helyen mutatták a katasztrófa utáni közvetlen állapotot. A közlekedést akadályozó törmelékek eltávolítását, a közvetlen életveszély elhárítását követően sok helyen nem tudnak hozzákezdeni a helyreállításhoz, mert a biztosítók felmérését várják, s csak ezt követően lehet hozzányúlni az épületekhez, ill. ekkor kerülhet sor kártérítésekre, amiből indulhatnak a munkálatok. Az egész városon szomorúág ül, alig vannak emberek az utcákon, még a nem károsult üzletek sora is be van zárva, nincs idegenforgalom. A városlakok jelentős része időlegesen, véglegesen elköltözött.

Keresztül utaztunk Új-Zéland déli szigetén a keleti partról a nyugati partra. A 4-5 órás útról a nagy hegyeken és völgyeken, szerpentineken és hidakon kívül nem sok élményünk maradt, mert az első két-három óra után leragadt a szemünk. Az egész út az álom és ébrenlét sajátos keverékévé vált. Az egész úton egyszer álltunk meg, szálltunk ki (lásd a harmadik és negyedik képet), ezután be is esteledett, s koromsötétben érkeztünk az előre lefoglalt tengerparti szálláshelyünkre. A magányos ház (az ötödik kép, másnap készült) körül sehol senki, az üdülő telep tőle nem messze (csak 1-2 km) lévő központi irodájában sem találtunk senkit. Az utolsó üzenet az volt, hogy csak költözzünk be nyugodtan, ne törődjünk semmivel. Valóban, minden tárva-nyitva, egy minden szükséges komforttal felszerelt faház (háló, teljesen felszerelt konyha, fürdő hideg-meleg vízzel, társalgó, tévé, rádió, DVD lejátszó, stb.), s didergető hideg, ami teljesen felülírja ezt a komfortot. Új-Zélandon ugyanis, alapból nincs fűtés. Csak kiegészítő, helyi megoldásokat alkalmaznak (hősugárzó, olajradiátor, esetleg kandalló, kályha).  

Valamiért – nem derült ki miből fakadt a tévedés – csak másnapra vártak bennünket, így ágynemű nem volt előkészítve. Ezért a gyerekektől kapott hálózsákokban és párnákon aludtunk. Az ágyban már kellemes meleg volt, s egyelőre más nem érdekelt bennünket. Még elalvás előtt érkezett az üzenet, hogy innen – elnézést kérve a tévedésért – el kell majd mennünk három éjszaka után, mert a királynő (angol) születésnapi ünnepsége miatti szabadságolás idejére figyelmetlenül a mi megrendelésünkre kiadták a házat. Hogy hová megyünk majd, az a jövő titka lett. Másnap reggel világosban, körbejártuk a Gentle Annie üdülőtelepet, amely teljesen kihaltnak látszott. Sehol senki, s minden az égvilágon nyitva-tárva: a legalább 100 fős étterem és társalgó (hatodik, hetedik képek), wifivel, professzionális konyhával, gyönyörű füves kemping, lakószobák sora, hatalmas terasszal, közös fürdőblokk, kicsit viharvert tűzrakó hely (a műanyag fóliatetőt a szél szétszaggatta), iroda, raktárak, körös-körül park, sétautak, kis sétaútra a háborgó tenger. Itt vagyunk, egyedül, gazda sehol.

A gyerekektől megkaptuk egyik autójukat, hogy egyedül tudjunk közlekedni. Félórás próbaúton kellett megtanulnom a baloldali közlekedést. Első utunk az elhelyezkedés után a legközelebb eső kisvárosba, Westportba vezetett (itt kaptam az új-zélandi vezetés-továbbképzést). Útközben megnéztünk egy-két lehetséges szálláshelyet arra az esetre, ha a Gentle Annie üdülőtelepről végleg menni kellene, teljesen sikertelenül. A királynő születésnapi ünnepségeire minden foglalt. Mint kiderült, valójában nem ekkor született a királynő, ez valamilyen hivatalosan, ezen esemény ünneplésére kijelölt dátum. A dolognak érdemes lenne utánanézni, de ez most nem érdekes. Nincs szálláshely még aranyárban sem, ez a lényeg. Majd meglátjuk. Csak lesz valami. A baloldali vezetésre visszatérve. Amire különösen figyelni kell: először jobbra kell nézni, onnan jön a közvetlen forgalom. Eltérés a megszokottól: a nagyívben kanyarodónak van előnye (e szabály megváltoztatásán gondolkodnak az itteniek). Nagyon kell figyelni az első időkben, s akkor nincs probléma, nem szabad rutinból csinálni semmit, le kell lassulni. Westport kisváros, egyetlen főutcája van, alig van forgalom. Itt lehet bevásárolni élelmiszert, a könyvárban ingyen lehet internetezni, vannak éttermek, nagyobb boltok, s ezen kívül az égvilágon semmi nevezetes, különleges, vagy érdekes az utazó számára (egyelőre így látszik, ha tévedek, korrigálom).

Az első napok célja, hogy a fiunk és családja körében minél többet legyünk, összebarátkozzunk a kis unokával, s közben segítsünk a gyerekeknek a ház körüli munkákban, részvétel a család életében, személyes emlékek gyűjtése és „betárolása” minden bizonnyal hosszú időkre. Lakhelyük egy nagy hegyek övezte kis, természet közeli falucska hatalmas réten, nagy telkekkel, rajtuk nagyon egyszerű házakkal, kis gazdaságokkal, a helyek lábához közel sűrűbb növényzettel. A hegyekből patakok folynak le, keresztül a kerteken. Mindenütt nyugalom honol. Az itt lakók nem gazdagok, esetenként láthatóan szegények, de – a gyerekek elmondása szerint – jó a közösség, segítik egymást az emberek, odafigyeléssel, eszközökkel, jó tanácsokkal, szolgáltatásokkal. Szükség is van rá, mert sok tíz kilométerre van innen minden szolgáltatás. Kitapintható a csend és a nyugalom, ember, állat növény harmóniában él. A gyerekek pajtásként két alpakkát – Szambo (a fekete), Herceg (a fehér) – tartanak (utolsó képek), amelyek szabadon kószálnak, legelésznek az egész kertben tucatnyi csirke társaságában. A faluban néhányan teljesen, s többen részben offgrid életet élnek. Itt-ott szélkereket, napelemet (rétkábban) látni, de van elektromos hálózat. Vizet viszont mindenki az esőből gyűjt.

Május 29-én kora reggel indultunk a repülőtérre kedves szomszédunk és állandó kártyapartnerünk segítségével. A reptéren még búcsút vettünk egyik, itthon maradó fiúnktól, aki vette a fáradságot és kijött ebből az alkalomból. A beszállással – akkor azt hittük – nincs semmi probléma. Örömmel nyugtáztuk, hogy csomagjaink végig mennek a new-zélandi Christchurch-be. Ez azt jelentette a számunkra, hogy gépeink háromszori leszállásakor, ill. átszálláskor egyszer sem kell cipelnünk a 2 db, egyenként 23 kg-os útibőröndöt. Erre a kérdésre azonban, sajnos majd még vissza fogok térni, ha az időben és térben odaérünk. Londonba kb. 2 órás út után érkeztünk és be kellett lépnünk az országba, hogy Enikővel és Jutkával, másodunokahúgaimmal találkozhassunk, a feladott poggyászt nem kellett magunkhoz vennünk.

Encsi az érkezésnél már várt bennünket, Jutkának sajnos közbejött valami, s nem tudott kijönni. Mindannyian elérzékenyültünk (lásd az első két képet), mert nem csak magunkat, de a nagyobb, magyarországi család melegségét is hoztuk. Encsiék szüleivel gyakran összejárunk, szívesen töltjük együtt az időt megosztva örömöt, bánatot. A meleg ölelések és szavak, beszámolók egyszerre voltak személyesek és közvetítették az itthon maradottak üzeneteit, érzéseit. Enikő 17 éve él Londonban, ott alapított családot, két remekbeszabott fiúgyermeket nevel. A bevándorlási hivatalban dolgozik, ahol – érintett lévén és személyiségéből fakadóan – mély beleérzéssel kezeli az ügyfelek gondjait. Minden közös ismerőst igyekeztünk szóbahozni, közben elfogyasztottunk egy minestrone levest, amely csak a nevében hordozta ezt a minőséget. Enikőék nagyon szeretnének kijutni a Mesefaluba legalább egyszer, de az sem idegen tőlük, hogy ennél több időt töltsenek ott, harmadik otthonukként. Jutka világjáró, többnyire a kereskedelemben, szálloda- és szórakoztató iparban (értsd pl. kaszinók) dolgozik hajókon és a szárazföldeken, a legkülönbözőbb tájakon, most éppen Londonban, családot alapított, első gyermekét várja.

A londoni beszállás előtt közvetlenül Marika megpróbált még aludni egyet a korai felkelést ellensúlyozásaképpen (harmadik kép). Utunk első interkontinentális szakasza – London – Los Angeles – már nem tartogatott számunkra újdonságot (mostani gépünk a negyedik képen látható, Air New-Zealand járat). Nem egyszer megtettük ezt a 11,5 órás utat. Az első meglepetés mégis itt ért bennünket. Bár a gépünk csak tankolás céljából szállt le két órára, ki kellett szállnunk, s be kellett lépnünk az országba (USA), útlevélvizsgálaton estünk át. Nemigen értettük a dolgot, hisz egy új-zélandi útnak miért lenne feltétele az amerikai vízum, bár rendelkeztünk vele. 

Marival nem volt semmi probléma, de engem félreállítottak, s levittek egy másodlagos vizsgálati helyiségbe kikérdezésre. Előző utunk alkalmával ugyanez történt. Akkor az tűnt fel a határőröknek, hogy sokfelé utaztam Ázsiában, Afrikában, s vajon mi lehet egy ilyen világjárás oka. Van a rólam szóló nyilvántartásukban egy bejegyzés, mely szerint a mozgásomat tüzetesebben kell figyelniük. E miatt újra elő kellett adnom, hogy milyen célból látogattam el különböző helyekre. Lelkesedéssel meséltem el újra a világ teleház mozgalmának fejlődését és ebben szerény szerepemet, amelyhez ezek az utazások kapcsolódtak. A mostani esetben a korábbi amerikai útjaim céljairól és munkámról faggattak inkább. A foglalkozásom – közigazgatás-szervezés és menedzsment – azonban varázsszóként oszlatta el végleg az egyébként minden alkalommal nagyon kedves határőrök gyanakvását. Azt hiszem, még jó néhányszor lesz alkalmam a munkámról mesélni nekik … Az utolsó percekben értem vissza a repülő továbbindulásáig. Mondanom sem kell, hogy Marika már tűkön ült, hogy már megint mi baj van velem.

Ekkor derült ki számunkra, hogy a jegyünk nem a korábbi, hanem erre a járatra szól, ezt gyorsan megtelefonáltuk Máténak, hogy ekkorra jöjjenek ki, ne előbb. Ez a változtatás Budapesten történt az induláskor, s nem is szóltak róla nekünk. A tévedés most nagyon jól jött nekünk, mert még közel másfél óránk lett az indulásig, s ebbe beleférhet a vargabetű a csomagokkal. Végül, kb. 40 perccel az indulás előtt megjelent a mezőgazdasági inspekció két tisztje a csomagokkal. A 20 virág- és zöldségmag csomagból 1-et (az izgalomban meg sem figyeltük melyiket) és a liba kenőtollat kivették a csomagokból. Hogy mindezt hogyan találták meg? Nem tudjuk, később kiderült, hogy minden ugyanolyan rendben volt visszapakolva, ahogy mi összeraktuk a csomagjainkat. Akkor tehát a csomagokkal rendben volnánk. Most jött az újabb meglepetés. Repülőgépünk a másik terminálról indul, ami negyedórás gyaloglás bőröndökkel, vagy autóbuszjárat, amelyet megtalálni, csomaggal fel és leszállni nem kevesebb. A gyaloglást választottuk egy kék vonal mentén. Fel tudtunk pakolni egy csomagszállító kis tolókocsira, s irány a másik terminál. Csak reménykedni tudtunk benne, hogy a beszállás nem fejeződik be, amíg odaérünk. Ralliztunk egyet a kijelölt úton a megpakolt tolókocsival, szemerkélő esőben. Szerencsénk volt, hogy volt beszállókártyánk, mert a csomagfeladást és beszállókártyát itt az utas már maga intézi egy automata segítségével (az utolsó, hatodik képen ez látható Christchurch repülőterén, Aucklandben nem volt idő fényképezni …), s ha még nem lett volna, akkor percek alatt kellett volna megtanulnunk az automata kezelését. Futószalagra tettük a bőröndöket, s most jól jött, hogy már Budapesten rátették a végállomást jelző CHC feliratú szalagot (Christchurch). Csak így sikerülhetett időben odaérni a megfelelő beszálló kapuhoz. Pár percet még szusszanni is tudtunk az ijedtségre. Egy óra öt perces út előtt álltunk. Mi ez az eddig eltelt 30 óra után? Rendben leszálltunk Christchurchben és a csomagjaink is megérkeztek. Máté, Vera és a kis Izus vártak bennünket. Három év után láttuk újra a gyerekeket, a 8 hónapos unokát pedig élőben, először.

Mari blogján már leírta az útvonalat, amit itt a földgömbön bemutatok. 1. Budapest Liszt Ferenc Repülőtér, május 29., holnap reggel 8 óra 25 perckor indulás. 2. érkezés London Heathrow repülőtérre 10 óra 25 perckor. Itt 6 órát várakozunk, közben találkozunk a Londonban élő kedves rokon testvérpárral, Enikővel és Jutkával, akiket egyszer majd odavárunk a Mesefaluba népes családostul. Innen 16 óra 15 perckor indulunk tovább. 3. Los Angelesben 2 órára, tankolás (pihenés, takarítás) céljából leszállunk 11,5 óra utazást követően. 4. A következő útszakasz lesz a leghosszabb repülés, 13,5 óra Aucklandba (New-Zéland), ahová 31.-én 5 óra 30 perckor érkezünk meg. Innen, helyi idő szerint 7 órakor repülünk tovább. 5. Christchurch-be 8 óra 20-kor érkezünk meg, s innen már a gyerekekkel (Máté fiam és felesége Vera) megyünk tovább néhány órás utazásnyira lévő otthoukba. Három hetet töltünk velük és féléves unokánkkal, Izussal. Látogatásunk végén, június 18.-án visszavisznek Christchurch-be, s innen 6 óra 55-kor érkezünk vissza Aucklandba, ahonnan 11 órakor megyünk tovább. 6. Átlépve a vasárnap-hétfő vonalat visszafelé, az előző nap, azaz június 17-én érkezünk meg az Oahu szigeten lévő Honoluluba 21.45-kor. 7. Itt alszunk egyet egy 30 emeletes szálloda valamelyik legfelső emeletén lévő szállodai szobában. Éjjel már nem mennek tovább repülőgépek a Hawaii szigetek között. Másnap, újra június 18.-án 6.55-kor indul a gépünk a Nagy Szigetre. Hiloba 8.15-kor érkezünk, ahol Andrisék várnak. A reptér kb. 30 km-re van a Fen Forestbeli Mesefaluba.

Ki gondolta volna, mennyire számontartja a mi kis falunk (2000 lakos), Pázmánd, hogy "gyüttmentjei", akik mi vagyunk (mindössze 5 éve lakunk itt), milyen hosszú útra készülünk. Ahogy elkezdtünk búcsúzkodni, betérve ide és oda, barátokhoz és ismerősökhöz, kisboltokba, kiderült, hogy bizony számon vagyunk tartva, mesélik egymásnak az emberek, mindenki tud ezt-azt, s így összeáll rólunk a kép. Nagyon jó érzés volt hallgatni az intelmeket, jótanácsokat, aggodalmakat, kiből a szeretet, féltés, másból a majdani hiányérzet, s volt akiből a büszkeség, kicsinyke irígység beszélt. Összességében a megelgséget, a láthatatlan, de létező kötelékek elszakadását éreztük a búcsúzkodás során. Leginkább azok a búcsúölelések hatottak meg bennünket kölcsönösen, amelyekről kimondatlanul felsejlett bennünk: alighanem az utolsók. (Ez a Napló 300. bejegyzése.)

... mondhatnám Arany Jánossal, de a folytatás már nem áll rám ("Nyugodjék. Tőlem ne várjon senki dalt. Nem az vagyok, ki voltam egykor, Belőlem a jobb rész kihalt. A tűz nem melegít, nem él"). Számítógépes mérnök-közgazdászként a helyi közigazgatás-szervezés töltötte ki szakmai életem. Kutattam, fejlesztettem, szerveztem, tanítottam, publikáltam, önkénteskedtem annak érdekében, hogy az emberek helyi, kisközösségi körülmények között jobban, okosabban élhessenek. Munkás életem  derékba kapta a rendszerváltás. Csodálatos szakmai kihívás volt! Ezt a szakmai munkát most, egy holnapi záróesemény alkalmát megragadva fejezem be, búcsúzom el a szakmától. Budafok-Tétény kétéves helyi önkormányzati szervezetfejlesztési programjáról, melyben közreműködtem, lesz egy műhely-konferencia, ahol bemutatjuk az erről szóló, most megjelenő, átfogó kiadványt (címlapja a képen). De azért nem halt ki belőlem a tűz, csak egy másik módon folytatom életprogramomat, a testmeleg kisközösségi lét újjáteremtését a modern világban, beillesztését egy megújuló, demokratikus helyi közigazgatás rendszerébe. Szerettem a munkámat, sok jó emberrel, kollégával, tanítómesterekkel, tanítványokkal, csapatokkal dolgoztam együtt, kerültem kapcsolatba. Ha a távolból igénylik majd még részvételemet szakmai programokban, nem állok ellent. De figyelmem mostmár, amennyire csak  lehet, a Mesefalu, az én új - valós és virtuális - kisközösségem felé fordul. Nem is teszem le a lantot, csak más, bensőségesebb dallamokat fogok pengetni ezután.

Érdekes és látványos az új szabadon alkalmazható közösségi média rendszer (lásd az első képen). A Helyi Közösségek Világfa Szövetsége hozta létre az Ökofalvak alkalmazást a Pearltrees (gyöngyfák) rendszerben (bejelentkezési oldala és videós bemutatkozása a második képre kattintva). A megoldás lényege, hogy linkeket egy sajátos gráf rendszerben lehet elrendezni és bemutatni. A hálózat egyes pontjaira kattintva jönnek elő az oldalak, amelyek azonnal felélednek, böngészhetők. A rendszer segítségével olyan gondolattérképek készíthetők, amelyek elemei linkek, weboldalak. Az egyes gyöngyök, gyöngyfa részletek megoszthatók, cserélhetők a felhasználói közösség tagjai között akár ebben a rendszerben, vagy más közösségi media rendszerekben, pl. a Facebook-on.

"Május 28-án soha nem látott módon ünnepelünk: a nagyvárosok lakóközösségei és a falvakban élő szomszédságok együtt töltenek egy szép délutánt. De mit is ünnepelünk pontosan? A városunkat, az utcánkat és bennük egymást és önmagunkat. Egy kertben, udvaron vagy akár az utcán, de mindenképpen közös asztal mellett találkoznak egymással a szomszédok, és beszélgetéssel, zenéléssel, játékkal kezdik el vagy folytatják a kölcsönös ismerkedést.Szomszédünnep ötlete a kilencvenes évek elején született Párizsban, ahol az egyedüllét, az etnikai problémák és a szociális különbségek miatt elszigetelődött emberek és családok megsegítéseként a szomszédsági kapcsolatok megerősítését kezdeményezték. A magukra találó közösségek pedig egy spontán segítőháló létrejöttét jelentették, ami a legkisebb bosszúságok megoldásán túl a gyermekvédelem, a bűnmegelőzés és a katasztrófavédelem területén hozott eredményeket." (Tudatos lét)

A Szomszédünnep honlapja további információkkal és részletekkel szolgál erről az eredeti, nálunk kevéssé ismert jeles napról és eseménysorozatról. Közigazgatás-szervezői munkám során az utóbbi években örömmel tapasztalom, hogy kezdenek újjászerveződni ezek a szomszédsági civil szervezetek (pl. az utcaközösségek Pázmándon, egy létező gyakorlatra épülve), amelyek története még Magyarországon is a középkorba nyúlik vissza (tizedes rendszer, fertálymesterség). Vannak ezen a területen értékes saját hagyományaink is. A Mesefalu pedig önmagában és teljes egészében egy ilyen szomszédsági szerveződés, amely minden bizonnyal szerves kapcsolatba lép a szélesebb szomszédsággal is.

Ma Magyarországon nagyon sokan, egyre többen gondolkodnak azon, hogy elhagyják az országot. Most éppen a fiatal orvosok nevében Papp Magor jelentette be, ha nincs számukra pozitív változás, akkor ezrével mennek el, megbénulhat az egészségügy. Ez egy kiélezett helyzet. A "menni vagy maradni" kérdés teljesen mást jelent különböző életszakaszokban és élethelyzetekben. Minden bizonnyal azonban, minden esetben felmerül számos kérdés a haza, a helyi közösség, az otthon odahagyásával. S az ember mérlegel. Már ennek puszta ténye - a mérlegelés - is felveti, helyes-e ez? Otthagyni a közeli, távolabbi rokonokat, barátokat, ismerősöket a szükebb és tágabb környezetünk, közösségeink, az ország problémáival. Mi ez? Menekülés? Szabad választás? Árulás? Mihez kötödik az ember egyáltalán? Kell-e, hogy kötödjön a szülőhelyhez, az országhoz?  Hogyan szeretjük a hazánkat? (A képre vagy kattintva egy Facebook oldalhoz jutunk, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik.) Van-e felelősségünk? Tartozunk-e valamivel a hazánknak, ha igen mivel és hogyan? Mitől függ ez? Ha fiatal vagy, ha tehetséges, jó képességű, ha nyugdíjas? És a haza, tartozik-e valamivel nekünk? (Petőfi sora jut eszembe: Haza csak ott van, hol jog is van,") Nem volna érdekes a kérdés, ha csak néhány elvándorlóról lenne szó. De most, s a történelemben többször, tömeges ez a jelenség. Mi, mint érintettek végig kell gondoljuk ezt is. A búcsú napjaiban még élesebben vetődik fel mindez, amikor azt kérdezik: "No és felszámoltok itthon mindent?" (Egyébként, nem, egyelőre nem számolunk fel semmit.) Nem tudom, vannak-e egyáltalán jó válaszok ezekre a kérdésekre.

Most azon gondolkodunk, hogy vajon a vasárnap reggeli londoni leszállásunkba és felszállásunkba beleszól-e vajon az izlandról elindult vulkanikus hamufelhő. Ha nem tudunk megérkezni, vagy majs onnan továbbrepülni Los Angeles-en át Auckland felé, akkor akighanem egy más időpontra, alternatív útvonalra "terelnek" majd bennünket. Ezért kerestünk egy forrást, ahol folyamatosan követni lehet a helyzetet és legalább egy napra előre pontosan meg lehet látni, mi várható. Itt modellezik a felhő mozgását. S, a képekből úgy tűnik, hogy magát Londont a felhő nem érinti, csak azokat a járatokat, ill. légifolyosóikat, amelyek a felhő útjában vannak. A piros az intenzívebb felhő zóna, s ez a térkép a holnap 6 órát jelzi előre. Holnap 12-kor (ez a térkkép is látható a hivatkozott oldalon), egész Nagy-Britannia felől elmegy a felhő. Reméljük ez azt jelenti, hogy nem akadályozza utunkat ez a kérlelhetetlen természeti jelenség, erre utal a jelenséget érzékletesen bemutató videó is. 

"A Paradicsom másik arca"-ként szokták Hawaii-on emlegetni a hajléktalanságot. Különösen a világturizmus kedvelt helyein, a gyönyörű oceánparti parkokban ijesztő ez a látvány még akkor is, ha  mi szemünkkel nézve békés kempingezőknek tűnnek az itteni hajléktalanok (első kép). A második képen a lakott helyektől távolabb, az erdőben találjuk a szerencsétlen embereket. Nem fenyegeti őket a megfagyás veszélye, s mindig kapnak, találnak  maguknak annyi élelmet (pl. szabadon gyümölcsöt, szupermarketek megmaradt áruit), ami fenntartásukhoz éppen elég. Az itteni hajléktalanság egyik oka az, hogy némely kalandvágyó idelátogatók elszámítják magukat az árakat és munkalehetőségeket illetően, s "ittragadnak". A hajléktalansági állapotot magát nem, vagy csak igen nagy fenntartásokkal lehet összevetni a magyarországival sok ok miatt.  A megoldáskeresés szemléletét és az intézkedéseket viszont már párhuzamba lehet állítani. S elgondolkodtató eredményre jutunk. A hawaii-i kormányzat most radikális megoldásra szánta el magát. Természetesen vannak hajléktalanná váló, nincstelen őslakosok is. 90 napot adott arra, hogy a rövidtávon megoldható lépésekkel teljesen megszüntesse a jelenséget, s hosszabb távon pedig kiküszöbölje a probléma újratermelődését. Kilenc pontban foglalták össze a lépéseket (csak címszavakban): 1) számbavenni az embereket és elemezni a helyzetüket, 2) azonnali orvosi segítséget nyújtani a betegeknek, 3) meghatározni a kritikus szolgáltatási szükségleteket és hiányokat, 4) gondoskodni olyan helyről, ahol a hajléktalanok elhelyezhetők akár növekvő számban is, 5) koordinálni a közösségi összefogást az érintett közterületek megtisztításáért, 6) biztosítani, hogy a szálláshely és szolgáltatási kapacitások a maximumhoz igazodjanak, 7) biztosítani a megfelelő tájékoztatást az elhelyezésről, a pénzügyi feltételekről, a magas megélhetési költségekről, Hawaii-n belül és kívül minden érdeklődő számára, 8) létrehozni egy ágazatközi hajléktalanügyi tanácsot Hawaii állami szinten, 9) képezni a nagyközönséget a hajléktalanság hatékony megszüntetésének módjai témakörében. Az utolsó pont egyik fontos eleme annak megértetése a polgárokkal, hogy a hajléktalanok élelmiszerrel való közvetlen támogatása ("etetése" - ahogy itt mondják) miért nem jelent megoldást.

A mostanában felvetődő itthoni "megoldások" (az Origo képén az aluljárók tipikus hajléktalan "problémája") - a számos itthon is ismert valódi megoldás mellett, amelyekről kevesebbet beszélünk sajnos - mögötti megfontolások a fentiektől eltérőek. A tüneti kezelés, kitiltás, elüldözés, kirekesztés, "kiszavazásos" megbélyegzés, pénzbírsággal, jogi szankciókkal való fenyegetés és kényszerítés nyomait sem látjuk a Hawaii programban. Csupán pénz kérdése lenne? Nem hiszem. Nem tudnánk mi a teendő? Dehogynem. Hawaii-on azt mondják, hogy a mostani program szinte egyetlen intézkedése sem új. Az újdonság a lépések, intézkedések, források és egyéb feltételek összehangoltságában és a program szellemében van.

A Mesefalu krónikáját öt hónapja Pázmándról írom, a három hónapos első hawaii-i látogarás után. Most újabb, ez alkalommal hosszabb utazásra készülünk, vissza a helyszínre, de egy kis kerülővel. Meglátogatjuk Máté fiunkat és feleségét Verát (lásd a képeken), s ottani első unokánkat, Izuskát Új-Zélandon. Három hetet töltünk ott el. Az indulás napja május 29, három hetet töltünk Mátééknál, s onnan repülünk át a Mesefaluba. Új-Zélandon Christchurch-be érkezünk, abba a városba, amelyet ez év februárjában a 6,3 erejű földrengés tragikus módon romba döntött, 65 ember halálát okozva. Mátéék mindhárman jönnek elénk és kis pihenő után többórás út után érkezünk meg lakóhelyükre. Június közepén érkezünk Hawaiira, a Nagy Szigetre, Honolulu-n keresztül.

Az elutazásig még egy szűk hét van hátra. Az utóbbi napok búcsúzkodással teltek. Május 27-én Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Városházán egy önkormányzati menedzsment témájú szakmai műhelykonferencián, előadásom keretében én is búcsút veszek a szakmától, amelyben dolgoztam, s kollégáimtól személyesen is, akik eljönnek a helyi önkormányzati, közigazgatás-szervezési program eredményeit összefoglaló könyv bemutatására. A továbbiakban távmunkában tudok majd részt venni szakmai programokban, ha ilyesmire felkérnek.

A dolgok úgy alakultak, hogy a Mesefalu további lakóiként június közepén érkezünk ki Marikával. A második házat kint lakva fogjuk megépíteni, ez idő alatt Andrisékkal együtt lakunk majd. Nem sürget tehát semmi. Felmerül egy lehetőség, hogy a számos házépítési lehetőség közül, eltérve az itt hagyományos faház megoldástól, ne próbáljunk-e esetleg valami mást csinálni. Sokféle lehetőséget mutattunk be a Naplóban különböző címszavak alatt (házépítés, házak, dombház, barlangház, jurta, stb.). Miután egy kitűnő bázisunk már megvan, vajon nem jött-e el az ideje elindulni a Mesefalu sajátos építkezési lehetőségeinek irányába, a kísérletezésbe?

Mi van például akkor, ha a területen taláunk egy nagyobbacska földmélyedést - s minden bizonnyal van ilyen - amely szinte kínálja a lehetőséget egy dombház, vagy más néven földház építésére? Miről van szó? Nézzétek meg ezt a ragyogó filmet egy ilyen lehetőségről és annak hátteréről (a program folytatásáról). Ahhoz, hogy ezt a dilemmát eldöntsük, végig kell gondolni a dolgokat: a terep és talaj adottságait, az elérhető anyagokat, a műszaki kivitelezés lehetőségeit. A gondolat mindenesetre igen vonzó és jó hogy egyáltalán van mit megfontolni. Talán egy ilyen építkezésben való részvétel csábító az első vendégeink számára is. Ki tudja? Beszéljünk erről a Facebookon!

A természetben élni  jelentheti, hogy valóban benne élünk a természetben, azaz úgy töltjük a hétköznapokat, hogy a természet adta lehetőségeket a legteljesebb mértékben közvetlenül használjuk. Hogy ez valóban mit jelent, arra két építkezés összevetésén láthatjuk kézzelfogható módon. Andris most William házán dolgozik a Robert tanyán, hogy keressen egy kis pénzt, mert hát arra is szükség van. Ági ugyanott vigyáz Roberték kislányára, Révenre, s ez is pénzes munka (lásd a közös sétáról készült első képen). Így kb. egy hónapig együtt mennek és jönnek. Ági készített két videót William épülő házáról (videó1, videó2).

William házát (a második képen) már korábban is bemutattuk (William címszó alatt több bejegyzés is van). Most, hogy már a festés van csak hátra, amelyen Andris is dolgozik, jól látszik az elképzelés. A ház magasodjon az erdő fölé, ahonnan - legfelülről - az óceán is látható. Sok mindent lehet erről a házról mondani, de azt semmiképpen, hogy benne van a természetben. Inkább érezzük azt, hogy ki van hasítva egy rész az erdőből, s egy mesterséges domb tetején, a ház uralkodik a környzeten. Az ilyen házakra és építkezésre, területhasznosításra itt azt mondják, hogy a tulajdonos - William egyébként egy nagyon szimpatikus fickó - az amerikai életformát hozza ide.

Egészen más, gyökeresen ellentétes elképzelése van a környezettel való együttélésről az Emerald Earth lakóinak a Kalifornia, Mendcino megye Emerald Earth telep lakóinak, s alapítójának Michael Smithnek. Csodálatós közösségükről és vályogból épült házaikról, térbútoraikról érdemes megnézni zenés slideshow-jukat, ahonnan kiemeltem az alábbi képet is. További érdekes forrásokat is találunk a természettel együtt, benne élés valódi lehetőségeiről, gyakorlati megoldásairól ezen a nagyszerű honlapon. Fő tartalma a házépítés és berendezés (például kemence) természetes anyagok felhasználásával. 

Többször mondtuk, hisszük és akarjuk, hogy életünket a természettel, esetünkben az esőerdővel, harmóniában rendezzük be a Mesefaluban. De, hol van ennek a határa? Amikor még csak az első lépéseket tettük ebben a "vadonban" vaddisznók által kijárt vadcsapásokat láttunk. Ezek, ahogyan elfoglaljuk a terepet, más irányokat fognak venni. Andris kaméleont talált a Mesefalu főutcáján, ők itt maradnak, elmennek? Ha kis halastavat létesítünk a sok lehulló csapadék felhasználásával, akkor a mi kis erdőkertünk vajon reagál erre az új, itt nem természetes jövevényre? Ugyanez a helyzet a kialakítandó veteményes és virágos kertjeinkkel, gyümölcsöseinkkel. No és a kecskéhez, tehénhez, kutyához és macskához "mit szólnak" az itteni állatkák, madarak, bogarak? Lehet, hogy semmit, de ki látja át ezeket a viszonyokat? Egy bizonyos pontig a változások lényegtelenek, de hol a határ, honnan vesz majd más irányt az erdő élete?

A napokban egy nagyon érdekes esetet hallottam a drasztikus emberi beavatkozásról a természet, az állatvilág életébe (több ehhez hasonlót is leírtak a kutatók). A Chicago melletti Argonne területén a II. világháború idején elkerítettek egy hatalmas, 6,9 km2 területet, ha jól tudom eleinte katonai, majd energetikai tudományos kutatási célra. A most Argonne National Laboratory teljesen lezárt erdős területén a magfúziós és egyéb kísérleti objektumok mellett, ill. környezetében kialakult egy mesterséges őzrezervátum. Mivel az őzek nem tudtak innen már elmenni, s csak egymás között párosodtak, fokozatosan, néhány generáció alatt az utódok átalakultak albínókká, fehér őzekké (lásd a képen, white deer). Most az a kérdés, mi legyen velük, meddig lehet folytatni az átalakításukat, mennyire veszélyes ez a sajátos átalakulás (degenerálódás?) rájuk nézve. Úgy döntöttek Argonne-ban, hogy engedik őket szabadon kimenni a kapukon, de visszafelé már nem. Hát, nem tudom, akkor sem kérdezték őket, most sem ...

A második és harmadik képet Takáts Ferenc (Marika testvérbátyja, nemzetközileg elismert atommérnök) készítette a helyszínen, ahol több alkalommal is járt, s ő hívta fel a figyelmemet erre a különös, ember és természet közötti konfliktusos jelenségre.

A komposztálás errefelé a világ legtermészetesebb dolga. Mindenki ismeri, alkalmazza, ahogyan a szelektív hulladékgyűjtés is hétköznapi dolog, az általános kultúra szerves része. A Tudatos lét weboldalon megismerhetjük a komposztálás egy új, érdekes alkalmazását, ahol a szerves hulladékot közvetlenül hasznosítják a termőtalaj erősítésére, tápanyagokban való gazdagítására. A komposztáló kas megoldásának lényege a képeken látható. Az átalakulás során a komposzt szerves anyagaiból fokozatosan szivárognak át a talajba a tápanyag részecskék. További érdekes részletek a hivatkozott, a képekre kattintással is elérhető weboldalon.

A Mesefalu meghódítandó területe eredetileg - mostani állapotában is még többnyire - egy járhatatlan esőerdő dzsungel. Az első parkosítási lépés a főút megépítése volt, amiről sokat írtunk és mutattunk már (útépítés címszó alatt). A falu főutcája kanyargósan halad a több száz méter hosszú területen, autóval járható. Az erdőben eldugott házak között kisebb ösvények, sétányok vezetnek majd. A házak közvetlen környezetében, s majd az arra kijelölt területeken pedig parkot alakítunk ki, azaz megtisztítjuk a fákat az indás növényektől (loui vagy staghorn páfrány, ez látható az első videón és a képen) és az altalajt. Az utóbbit füvesítjük, s telepítünk új fákat - főleg gyűnölcsöt - is. Az első banánfák (ami valójában fűféle) már szépen növekszenek. Andris a közeli Volcano faluban - közigazgatásilag a Mesefelu (Fern Forest) is ide tartozik - egy játszótér melletti kiserdőt (hapu páfrányok, második kép és videó) mutat be nekünk. Ehhez hasonló lesz a megtisztított Mesefalu nagy része is, másutt nagyobb, füves tisztásokat alakítunk majd ki. A fű rendkívül gyorsan nő errefelé. Néhány nap alatt kibújik, s csupán hetek kérdése, hogy kialakuljon a föveny.

Érdekes, az építkezés során eszünkbe sem jutott a fűtés kérdése. Romeróék a szomszédban például egyáltalán nem fűtenek, s inkább ez itt az általános. Attól függően ki honnan jön, mennyire érzékeny a hűvösre, itt-ott találunk kályhát, kandallót a lakásokban Hawaii-n. A műfaj tehát létezik, márcsak nosztalgiából, a jobb komfortérzet miatt is. Korábbi szálláshelyünkön mi magunk is szívesen üldögéltünk egy-egy hűvösebb napon a kandalló előtt Daronéknál (lásd az első képen).

Ha néha jó odabújni egy kályhához, kemencéhez, elrévedezni a kandalló előtt, akkor jogossá válik a kérdés: vajon offgrid módon hogyan érdemes ezt megoldani, hogyan lehet kihasználni ezt az energiát. Köztudott, hogy milyen nagy hőveszteséggel működik egy hagyományos kályha, fűtési rendszer, amikor nem teljes az égés, a kályhacsövet melegítjük, s a forró füsttel együtt száll ki az energia jelentős része. Ilyen a hagyományos kályha, amelyet Andrisék most be fognak szerezni (második kép), amíg a jobb, offgrid megoldásra fel tudnak készülni. Az átmeneti helyzetben is lesz újítás, mert a kályhacsövet úgy fogják vezetni padba rejtetten, hogy az még az épületen belül leadjon annyi hőt, amennyit csak lehet.

Az igazi offgrid megoldás az ún. rocket stove, amelyről rengeteg technikai, kivitelezési információ, tájékoztató és oktató anyag található az interneten. Elegendő egy kedvcsináló kép is (lásd alább) a sok százból, ezerből, ami elérhető. Ennél a többnyire fatüzelésű megoldásnál először is  sokkal hatékonyabb az égés maga. A faanyagot vékonyabb "pálcikák" mondhatni "gyújtós" formában töltik az égéstérbe (lásd a kép jobb alsó sarkában).

A megfelelő légáramlás kellően intenzív huzatot és megfelelő égést erdedményez, a füst pedig leadja a hasznos hőt a falak, ülőhelyek vagy az ágy melegítésére, főzésre, sütésre, de ha kell vízmelegítésre is (lásd az alábbi sémát). Az ilyen kályhának sokféle, egyedi formája lehet, hogy ezek a funkciók kényelmesen működjenek. A lényeg a megfelelő helyen történő hőleadásban van, amit a hőfelvevő és -tároló kitöltő anyagok segítenek elő. A kályhacső, mielőtt elhagyná az épületet, tovább kanyaroghat beépítve, a melegítendő felületek mögött. Ezzel a megoldással tervezzük a közösségi fürdő és a pékség közös kiszolgálását is. Back to the búbos kemence ...

Az esőerdei környezet alkalmassá tétele a normális életre hosszabb időre ad feladatot. Az erdő maximális tisztelete mellett szükséges némely fák kivágása, például amelyek veszélyeztetik a tető, az oda kerülő napelemek épségét. A videón (és az első képen) egy ilyen műveletet látunk. Andris autóval húzza ki a hosszú fát az erdőn keresztül, amelyet azért nem lehet "felszeletelni" és könnyebben mozgatni, mert tartóoszlopként van szükségünk rájuk. Az itt növekvő ohiafák ugyanis a világ legerősebbjei közé tartoznak, kitűnő építőanyagul szolgálnak.

 A második kép egy családi idill rövidke videójából származik, ahol Skyia fürdik a kádban anyukájával, s az operatőr - Andris - diszkréten csak az esemény, ill. látvány publikus felét mutatja. A dolog tehát nem ezért, hanem azért érdemel figyelmet, mert a "kádban fürdés" olyan helyen, ahol az esőgyűjtésből származik a víz, luxusnak számít. Az esőerdőben azonban a helyzet más. Itt van víz bőven, s ez némileg kárpótlást jelent a borús, hűvösebb napszakokért.

Így telnek a hétköznapok a Mesefaluban mostanában kinn és benn, kevésbé látványosan, de kitartóan "araszolgatva" a nagyobb célok felé, s közben élvezve a hely és a ház már meglévő, vagy eleve adott lehetőségeit. Egyelőre csak így, hármasban. Hamarosan azonban - június közepétől - újabb lakók érkeznek, jómagam a Napló krónikása és Marika, a feleségem. Akkor a kis család helyzete kicsit könnyebb lesz, több idő marad a Mesefalu álom megvalósítására. De, ne szaladjunk előre, mindent a maga idejében.

Az első napok arról győztek meg bennünket, hogy - bár Hawaii-on a hőmérséklet átlaga (az éjszakát is beleszámítva) 20 és 25 C között mozog, lásd a grafikont, a részletekért kattints a képre - az esti komfortérzet miatt bizonyos időszakokban szükség lehet a családi tűzhely melegére. A grafikonon látszik, hogy éppen április-májusban emelkedik a hőmérséklet az igazán kellemes, folyamatosan meleg szintre. A Mesefalu a grafikon 9 m-en mért adataihoz képest jóval magasabban van (kb. 750 m), ami néhány fokkal alacsonyabb hőmérsékletet jelent a tengerparthoz képest. Tehát, kályhára (Andrisék beszereznek egy öreg kályhát addig is, amíg a végleges egyedi és közösségi megoldásokat keressük), kemencére, kandallóra, melegítő takaróra, forró fürdőre szükségünk lesz, hogy a hűvösebb napokon, éjszakákon is kellemesen érezzük magunkat. Fa van elég, tehát a fatüzelés lesz ilyen esetekben a megoldás, ami időnként emlékeztetni fog bennünket a négy évszakra. Nem is bánjuk, márcsak nosztalgiából sem. Odabújni hűvös estéken a kemence oldalához ...

Egy hét általában nem sok idő, ha nem történnek az ember életében nagy változások. Ha azonban, szinte minden átalakul körülöttünk, akkor elég hosszú lehet egy első számvetésre. Folytatva a gondolkodást az "Esőerdőben élni - áldás vagy átok" kérdésre, jelenleg 7:2-re áll a meccs a Mesefalu javára Andrisék előző lakhelyéhez képest, a szempontok súlyozása nélkül. A kisebb jelentőségű, hétköznapi dolgoktól (fürdés kádban, meleg víz a csapból, nagy hűtőgép, folyamatos és zavartalan internet) az általánosabb, magasztosabb szempontokig (pl. teljes önállóság, határtalan csend és nyugalom, szinte korlátlan továbblépési lehetőségek) messze, már rövid távon is ellensúlyozzák azt, hogy itt valamivel kevesebb a napsütés, nem alakult még ki a park (nincs füves rész, az ösvények még sárosak, ha esik az eső), egyelőre nincs társaság. A napsütést leszámítva a többi "hátrány" leküzdése csak idő kérdése. A legfontosabb dolog most az elektromos hálózatok (24 V egyenáram és 110 V váltóáram) véglegesítése, teljes kiépítése, stabilizálása, ennek részeként a napelemek fixálása a tetőn.

Szintén a prioritási lista elején van a ház még szabad nyílásainak elzárása (biztosítani kell bent a szárazabb levegőt, gekko- és bogármentességet). Ebben váratlanul a Los Angelesből Andrisékkal együtt (valamint Kokó kutyával) ideköltözött Dió cica nyújtotta a legnagyobb segítséget. Az történt, hogy őnagyságát bezárták a házba, s nem telt bele két perc, s az ablakon át már újra kint látták csavarogni. Behozták megint, s az eset pontosan megismétlődött. Ekkor Andris beterelte ismét, de most óvatosan követte az útját a házban, s meg is találta a rést a lépcső mögött. Lezárta a nyílást, behozta a cicust, amelyik két perc múlva megintcsak ott sétálgatott a szabadban. Mint kiderült, most egy másik általa ismert helyen szökött ki. Így sikerült a fennmaradt három helyet lezárni, s ezzel - úgy tűnik - nincs több titkos kijárat, s bejárat az állatok számára. Sürgős még többek között a kád beépítése, a fürdőszoba fala, ajtaja, csempézése, valamint a korlátok megépítése. De mindez normál tempóban, semmi sürgetés, nincs időfrász, így a munka élvezetté válik.

Nehéz kitalálni jobb helyet annál, ahová a Mesefalu leánykecskéi kerültek házasodás céljából. Akár több hónapon keresztül is itt maradhatnak Kékedi József tanyáján, néhány más állat (lovak, vaddisznók, tyúkok, kutya, macska) társaságában, amint azt Andris az odaérkezést dokumentáló videón bemutatja. A hatalmas területet teljesen fű borítja, kész "Terülj, terülj asztalkám!" az állatok számára. Tucatnyi kecske közé (lásd a képen) hamar beilleszkedett Miki és Godekker, a Mesefalu két kecskeleány reménysége, akiktől a kecsketej, -sajt, -vaj ellátást reméljük majd a jövőben. Az itteni, e tekintetben szokásos, megegyezés szerint a két gazda (Kékedi Jóska és Andris) fele-fele arányban osztozik majd a gidákon. A bal felső sarokban látható, nagyszarvú, impozáns bak lesz a papa, ha minden jól alakul.

Az elmúlt napokban sok volt az eső a Mesefaluban, talán túl sok is. Elgondolkodásra késztetett, vajon ez jó vagy rossz? De, hogy ne legyen a téma azért túl komoly, érdemes megnézni és meghallgatni a Beatles Rain (Eső, 1966) című számát (kattints ide vagy a képre, s csak érdekességként, Rain néven játszik egy új-Beatles együttes hatalmas sikerrel), s elsősorban ez jusson eszünkbe, ha túl borúsnak találjuk az esős napokat. Szóval esik az eső. Sok vízünk van, ez nagyon jó! Lehet sokat fürdeni, talán még kis tavat is tudunk csinálni, halakat nevelni, patakocskát, vízi játszóteret. Ha esik az eső, általában nem süt a nap, kicsit hűvös van, nyirkos a levegő, nem szárad meg a ruha. Ez nem jó. De ilyenkor tető alá lehet menni, össze lehet bújni, sok fa van, tüzet is lehet rakni, be lehet fűteni a kemencét, kandallót is, ha nagyon kell. Nedves a föld, az erdőben sár van, ez nem jó. Az embernek ugyan nem a legjobb, de nagyon jó a növénynek, a veteménynek és a gyümölcsösnek, fűnek és fának. Az esőerdőben a növények sokkal gyorsabban fejlődnek, mint másutt. A nyirkos levegő kellemetlen lehet, bár megszokás kérdése, s vannak megoldások a ruha, ágynemű szárazon tartására. De a nedvesség milyen jó például a gombának, megfontolandó, hogy termesszünk magunknak finom gombát. Tehát, semmi sem fehér, vagy fekete, sőt, minden színes. Az esőhöz nagyonis hozzá lehet szokni (az angolok tudják ezt, bár sokan menekülnének), s ami a Mesefaluban különösen izgalmas, az esős és napos időszakok gyorsan, egyik napról a másikra váltogatják egymást, egyikbe sem lehet beleúnni ... Hallgassátok meg a fiúkat! Áginak és Skyianak ezt a számot ajánlom!

Az első Skype-os bejelentkezés úgy kezdődött, hogy Andris egyenesen az ablakon át besugárzó napba irányította a kamerát. Elvakított bennünket este Pázmándon az ottani fényözön. Az első élő videós jelentkezésből kiderült, hogy minden egyes nappal, a sok kis lépéssel oldódik a feszültség, kialakul az új rend a teljesen új környezetben. A mobil internettel tehát már működik a Skype kamerával is (lásd a képen, a jobb felső sarokban a magyar időt látjuk, ami ott reggel 7.55, pont 12 órával van korábban a Mesefaluban, mint Magyarországon), így a távoli kapcsolatok újra élőbbé váltak. Az esőerdő így már nem egy eldugott hely a világ végén. A napsütéssel megjavult az idő és egyben a hangulat is. Az internet még jobb megoldásait tovább keressük, ahogyan folyik minden kigondolt offgrid megoldás tesztelése, s fokozatosan kialakul az alapkomfort. Türelem, állhatatosság, hit, fantázia és sok egyéb kell hozzá, hogy bírják energiával. A legfontosabb azonban az, hogy most már folyamatosan ott vannak, lakják a területet, s minden kis lépéssel közelebb hozzák a Mesefalu valóságát.

Amikor elmúlt már a költözködés izgalma, az első néhány nap és éjszaka különösségéből felocsúdva csapta meg a Mesefalu első lakóit az offgrid élet szele. A kezdeti rumli és a "mi, hol van?" és a " "mi, hogy van?" bizonytalanságai felerősítik az érzést és tudatot: itt csak magadra számíthatsz! A hangulatot jól illusztrálja a "Reggel a konyhából" c. alábbi kép (Ági készítette) a beköltözés végig borús, esős napjainak egyik reggelén. Ha elindulsz valamilyen irányban - hideg és meleg víz-, energia-ellátásban, kommunikációban, szennyvízelvezetésben, szerszámokban, épületekben, szállítási eszközökben, stb. - akkor annak minden következményét egyedül kell vállalnod. Persze, vannak, lehetnek segítők, de a probléma, a felelősség és a teher a tiéd. Ez a hatalmas "batyu" nehezedett rá most teljes súlyával Andris és Ági hátára hirtelen. Egy remélhetően átmeneti, néhány napos borús idővel párosulva bizony nem is kicsit tompította az új otthon birtokba vételének örömét az érintettek tűrőképességének, lelki és lelkesültségi állapotának, jövőlátásának függvényében.   

Érdekes, hogy ki "mit lát bele" ebbe a képbe, milyen gondolatokkal társítja, milyen körülményekre figyelemmel nézi. A "Mi a frászt keresek én itt az esőerdő közepén?", "Mi a fenét lehet itt csinálni?", "Miért is kellett nekem odahagyni a komfortot?" kérdésektől elindulva a  nyugalmas, háborítatlan, rejtelmes, meseszerű, vadregényes és izgalmas természetben való feloldódásig, s a "Mi mindent lehet itt csinálni magunkban és jó emberekkel együtt a magunk uraiként!" felismerésig. A lényeg: a sok-sok fizikai munka, törődés, gondolkodás és gondoskodás mellett mindezt lelkileg is fel kell mostmár dolgozni, nem csak elméletben, de a gyakorlatban is át kell alakítani magunkat. Ez a folyamat most sokkal intenzívebbé vált, ma már nem pusztán lehetőség, de kényszerűség is Andrisék számára, és ha mi is ott leszünk már nemsokára, akkor a mi számunkra is. A lelki vívódások, egymás lelkesítése is természetes része, az  emberi oldala ennek a sajátos vállalkozásnak.

Most, hogy már laknak a Mesefaluban, napirendre került a gazdálkodás. Néhány banánfa már szépen növekszik odafönn. A költözködés menetében mód nyílt arra is, hogy a kecskék - Miki és Godekker - elkerüljenek egy olyan farmra - Kékedi Józsefhez - ahol párra találnak, teherbe es(het)nek, kiskecskéik lesznek és megindul a tejük is. Ebben a reményben utaztak el, ami a fenti képen és videón is látható. Ezzel megtörtént egy fontos lépés a gazdálkodás kiterjesztéséhez, mert a kisgidák tartása (eladása?), a kecsketej és annak feldolgozása feltételezi az állatfarm kialakítását, a fejés és tejfeldolgozás megszervezését. Lélekben már fel vagyunk készülve ...

Megtörtént! A kis család már a második éjszakát tölti fenn az esőerdőben. A költözés alatt végig esett az eső. Stresszes volt a hadművelet, de sikeres.  Alapjáraton minden jól műküdik, konyha, fürdő, stb. Víz van bőven, lehet a kádban fürödni, amire Robertéknál nem volt lehetőség. A legfontosabb most a korlát és a falak, hogy a gyerek biztonságosan tudjon közlekedni a házban. Internet a napokban lesz, a hírek egyelőre mobil telefonon, Skype-on jönnek. Hamarosan videós beszámolókat is kapunk, készültek a költözésről, a feltöltéshez kell a szélesebb sávú internet. Folynak közben a beszerzések is, hogy minden meglegyen, például a gipszkarton a falakhoz. A berendezés, lakás felszerelés fontossági listáját a jelen helyzetben a hétköznapi élet diktálja. Pár hétig el fog tartani, amíg kialakul az alapvető komfort, s lehet majd gondolkodni más dolgokon is. Közben a szomszédban, Romeróéknál megszületett a kisborjú. Bővül a tehénállomány, lesz tej, jut majd nekünk is. Az első éjszakai tapasztalatok alapján a hely igen csendes, békés, nem békás. Az itteni coqui frog nevű békákat (mintha egy Andersen meséből bújt volna elő, lásd a képen, rákattintva tájékoztató a hangoskodóról, amely a világ más tájain veszélyeztetett állat, Hawaii-n pedig sokakat idegesít), amelyek hangosan rikoltoznak az óceán partjához közel, itt csak távolról hallani, mint halk kutyaugatást a magyar Alföld tanyás tájain. Ági, Andris, Skyia! Sok boldogságot kívánunk Nektek új otthonotokban! Mostantól Ti őrzitek, ápoljátok a Mesefalu lelkét. Vigyázzatok rá!

Holnap, vasárnap a Mesefalu lakottá válik. Minden kész a beköltözésre. Az egész ház szépen kitakarítva (lásd az első képen), megérkezett az új hűtőgép. A ház legalsó szintjén a szépen gyarapodó raklapokból Andris anyag- és szerszámtárolót készített (második kép), s így tudták a lakóterületeket felszabadítani. Valószínű, hogy ide szorul ki majd a műhely is, amíg a külön erre a célra szolgáló épület elkészül. Ági a Craigslist-en használt konyhabútort vásárolt, amelyet szintén holnap szállítanak oda.

A költözés újra felélesztette a helyi Mesefalu barátok segítőkészségét. Kékedi József a kisbuszát adta kölcsön a hurcolkodáshoz, Jeff pedig (Hilóban élő amerikai barát) jön segíteni a saját furgonjával. Mindez nagyon nagy segítség, s így biztos lebonyolítható a "hadművelet" egyetlen nap alatt. A sajátos "kaláka" előrevetíti a Mesefalu tallér, szívességbank rendszer működésének lehetőségét, mert látszik, hogy az itt élő magyarok és a Mesefalu barátok szívesen segítik ki egymást. Andris közben új raklap lelőhelyeket fedezett fel, folyamatosan szállít, amikor erre lehetőség nyílik (harmadik kép), s már biztos abban, hogy a "raklap biznisz", azaz a másodlagos felhasználás menni fog.

A Mesefalu történetében a beköltözés új időszámítás kezdetét jelentheti. Ettől kezdve az első lakók otthonává válik, a szomszédság új tartalmat kap, teljesen megváltozik a beköltözők földrajzi koordináta rendszerének origója. A Mesefaluból indulnak útjukra és ide térnek vissza, itt hajtják álomra a fejüket esténként és itt ébrednek fel majd kora reggel. Az offgrid élet gondja, felelőssége mostmár kizárólagosan rájuk hárul (eddig a Rashani vagy a Robert telepeken még beleszólásuk sem volt, mit hogy lehetne, kellene megoldani). A Mesefalu lehetőségek ott fognak "toporogni az ajtajuk előtt, a teraszon türelmetlenül". Az erdőben kószálva, a teraszon üldögélve, függőágyban szunyókálva, az ablakon át merengve jönni fognak  a gondolatok egymás után, ötletek megvalósításra várva, s remélhetően kéznél lesz hozzá minden. 

Napelemek (lásd az első képen, egyelőre tesztüzemre elhelyezve), akkumulátor, akkutöltő, inverter, generátor, gyenge-és erősáramú hálózat, wattok, színuszgörbe, stb. A lényeg, hogy stabilan töltődik és folyamatosan rendelkezésre áll a 12 V áram. Ez biztosítja a világítást, s az inverteren keresztül a 110 V-os váltóáramot. Ha szükséges, akkor a benzines generátor segít rá nagyobb fogyasztói terhelés (pl. mosógép) esetén. Andris elektromos mészárszéknek nevezi a helyet, ahol mindez rendszerré állt össze szinte átláthatatlan kavarodásban (lásd a videón). Amint stabilizálódik az egész (pl. a napelemek és az akkumulátorok szükséges száma, minden a végleges helyére kerül, polcokon elhelyezhető, beépíthető és eltakarható lesz.

Képet kaphatunk a videón a vízellátás technikai hátteréről is. Úgy tűnik a vízmennyiséggel nem lesz probléma, a vízpumpa már kapja az áramot, így a víznyomás is megfelelő. A melegvízes rendszer is kiépült, s csak a vízmelegítő hiányzik, ami a költözéssel együtt érkezik, hiszen folyamatosan használják. Mindez - ahogy Andris mondja - még nem szükségképpen véglegesen van elrendezve, csak annyira hogy be lehessen költözni. Az alsó szint  berendezése során kapják meg a csövek és vezetékek a végleges helyüket.