A terület megvásárlásának ebben a szakaszában a vevő már bemehet jogszerűen a telekre, megtekintheti, s van rá 5 nap, hogy megvizsgálja, nincs-e valami „rejtett hibája”, ami akár meg is hiúsíthatja az ügyletet. Igen, elképzelhető olyan probléma, ami miatt el lehet állni a vásárlástól. Ebben az esetben, a lávakifolyása után (korábban még inkább) soha, senki nem járt a területen belül! Mi voltunk – Andris és én – az első ember ezen a földön! A földmérők, csak a telek sarkain, szélein mozogtak, belül nem.

Így elképzelhető például, hogy lávabarlang van a területen, ami lehet nagyon veszélyes, de egyben értékes is. Ugyanezen a településen (Glenwood) van egy magántelken a világ leghosszabb, bejárható lávabarlangja, tehát a feltételezés egyáltalán nem légből kapott. A terület igencsak hepehupásnak látszik kívülről, bár teljesen benőtték az ohiafák és a páfrányok. Az utóbbi nem az a kicsi fajta, amit mi ismerünk a hazai erdőkből, hanem egy vastag törzsű, faszerű növény, amelyből bokorszerűen ágaznak el a nagy páfránylevelek.

Nekivágtunk. Az első képen az első machete vágást örökítettük meg. A célunk az volt, hogy középtájon keresztbe szeljük a telket egy ösvénnyel, s szerezzünk egy általános képet arról, milyen belül. Az idő kellemes volt, hol esett, hol sütött a nap. 130 lépésnyi jól járható utat vágtunk, amely helyenként 4-5 m-es szintkülönbségeket mutatott. Találtunk vaddisznó nyomokat, kis járatokat. Itt-ott olyan magas volt a növényzet, hogy az eső idején lombsátorba tudtunk húzódni. Kis zöldalagutakat is tudtunk itt-ott kialakítani, minél kevesebb rombolással akartunk előrehaladni a magas növényzetben.

Meglepődtünk, hogy nem ütköztünk közvetlenül sziklákba. Azaz, a kihűlt lávát itteni fogalmak szerint vastag – 30-50 cm – rendkívül jó talajréteg borítja. Ez nagyon kedvező, mert lehetővé teszi majd a virágok és fák ültetését, s a farmgazdaság kialakítását. Vágtunk egy kevés páfrányt „hazavitelre” is, hogy megkóstoltassuk a kecskékkel, amelyeket idehozunk majd. Ha eszik ezt a növényt, akkor nagyon sokáig lesz mit enniük, s természetes „bozótvágókra” teszünk szert. Este, hazatérve, nagy izgalommal adtuk oda nekik a páfrányágakat. Nagy örömünkre az egyik kecske jóízűen elfogyasztotta, a másiknak nem ízlett. A lényeg azonban: a kecske eszi a páfránylevelet! Sokáig lesz mit enniük.
Utolsó kommentek