Az út kezdetén azt mondtuk, először haza kell jönnünk, hogy eldöntsük, hová helyezzük át végleges lakhelyünket. Gyerekeink és unokáink három helyen vannak szétszórva a világban (Magyarország, Új-Zéland, USA). Ha egymáshoz akarunk ragaszkodni, akkor szét kellene szakadnunk három felé. Ez tehát aligha lehet sajnos, meghatározó szempont. Ott van az egyre jobb internetes, multimédia kapcsolat (az alábbi képen Mátéval és Izuskával folytat Mari videós csevegést Magyarország és Új-Zéland között, s ez történik Andrisékkal is Hawaii-ról, ha itthon vagyunk). Hazaérkezvén magától értetődő, hogy többnyire látogatásokkal vagyunk elfoglalva, szinte minden nap jön vendég és kapunk meghívásokat, hogy meséljünk, meséljünk és meséljünk.
Örömmel tesszük ezt, van mondanivaló. Nagyon izgalmas újraélni az élményeket és összevetni a kultúrákat, feltárni és megbeszélni a különbségeket. Menetrend szerűen, minden alkalommal elhangzik a kérdés, hogyan tovább, hol állapodtok meg? A végletes vélemények között (de nem végletesen fogalmazva: "miért ne mennétek, ha ott jobb" és "Magyarország mégiscsak a hazátok") soroljuk magunknak és hallgatóságunknak is az érveket pro és kontra. Sok dolog van, ami marasztal (az egyik a jobbnál-jobb termálfürdők, amelyeket az utóbbi években, sőt évtizedekben sorra látogattunk és megszerettünk, Hajdúszoboszlót lásd a képen a Béke Szálló saját fürdőjének részlete a második emeleti folyosó ablakából 2010 Karácsony és Szilveszter között). Nagyon sok más, vonzó dolog van még itt, s nem kevés taszító is, s a kérdés inkább az, hogy az ember utolsó éveiben, szerencsés esetben egy-két évtizedében (ha van egészsége és némi mozgástere), akkor mi számít igazán? A család, unokák, rokonok, barátok és ismerősök, kisebb-nagyobb közösségek, társadalmi elismerés, a természeti környezet, klíma, a komfortos életkörülmények, a megszokott ízek, illatok, vagy eszmei dolgok, mint az otthonhoz, gyökerekhez való ragaszkodás, az emlékekhez való visszanyúlás lehetősége, vagy a hazaszeretet? Ki tudja?
Sokak számára ezek a kérdések nem léteznek, mert a kialakult helyzetet megmásíthatatlan adottságnak tekintik. Sokszor akkor is, ha egyáltalán nem megmásíthatatlanok. Mi el mer(t)ünk gondolkodni ezeken a kérdéseken, s nagyon nehezen találjuk a jó választ. Sokismeretlenes egyenlet ez. Így, amíg csak lehet nem döntjük el a kérdést. Egyes közvetlen lépésekre bontva próbáljuk meg alakítani, vagy véglegesen nem behatárolni, hanem inkább nyitottabbá tenni a jövőt. Tesszük azt, amit adott kérdésben a legjobbnak látunk. Ezt a matematikában "helyi optimumnak", a közgazdaságtanban "pareto optimumnak" nevezik, amikor - leegyszerűsítve - az adott konkrét körülmények között és aktuális kérdésekben olyan legjobb megoldásokat keresünk, amelyek legrosszabb esetben sem rontják a lehetőségeket tágabb keretek között, magunk és más érintettek (család, rokonok, barátok és ismerősök) számára. Egyelőre tehát nem kell végleges döntést hoznunk arról, hogy hol éljük tovább az életünket.
Utolsó kommentek