Lehet-e élni hálózaton kívül? A Mesefalu naplója

Andris bejegyzése szerkesztői megjegyzésekkel:

Mielőtt a mai napba belekezdenék elmesélem, hogy a Home Depot-ban (az építők áruháza) amikor az ablakokat akartam elhozni saját kocsival (Romerot már próbálom egyre kevesebb dologra használni, hogy minimalizáljam a költségeket) az ott dolgozók csak a fejüket fogták, hogy így ablakokat nem szabad szállítani, és hogy honnan jön ez az őrült. Ők még nem tudják, mivel jár az hogy valaki egy belevaló magyar srác. Az első képen az ablakok szállítása az itteniek szerint szokatlan módon.

Na mindegy, ma volt az első napom teljesen egyedül, illetve Kokóval (a kutyánkkal, aki jó társ, nagy lelki segítség, de teljesen el van egyedül egy pissz nélkül). Az előzetes megbeszélések alapján és a tervek szerint haladtam. Azt azért megemlíteném, hogy egyelőre egy létrán kívül csak saját, és sokkal kisebb teljesítményű gépekkel dolgozom tovább egyedül. Egy példa: Romero körfűrészére 15 Amp van írva, és az elvileg max. 20 amperes generátort egymagában  lefullasztja minden egyes alkalommal, amikor beindítod. Van trükkje persze hogy hogyan kell vele játszani, hogy ne fulladjon le. Ezzel szemben a saját gépeink közül egy körfűrész, egy akkumulátor töltő (6 Amp) és az elemes fúró töltő egyszerre mennek üzemanyag takarékos módban anélkül, hogy a gép (a generátor) megérezné. A nagy teljesítményű gépeken kívül a szakértelmet és a hatalmas gyakorlatot is magával vitte Romero, de egy Gáspár gyerek ettől csak felszabadulva érzi magát, és méltónak a kihívást. Újra be kellett rendezkednem a munkához, szerényebb felszereléssel es saját munkafolyamattal.

A kecskék (lásd a fenti képet) kiszöktek ma is, úgyhogy most megint meg vannak kötve. A kerítés alatt bújtak ki, amit kecskék nem nagyon szoktak, inkább felfelé másznak ha tudnak. Nagyon megszokták a társaságot, eddig mindig az építési terület közelében voltak. Most - úgy látszik - nem tetszik nekik az, hogy nincs körülöttük nyüzsgés, emberi szóra vágynak ... Most (a fenti képen - jól bekajálva - ott búslakodnak, hogy nem lehetnek velem.

Az utolsó előtti (fenti) képen csak betekintést nyerhetünk abba hogy mi szerszámot és cuccot hurcolok magammal a kocsiban. Ezt pakolom minden nap ki és be, amíg nem tudunk odaköltözni, egyelőre nem akarok azért minden értéket szabadon hagyni a nyitott házban. És az utolsó kép az arról szól, hogy ma feltettek egy új útburkolatot egészen a kocsi bejárónkig. Egészen kellemes rajta a vezetés.

Az első ház rendületlenül épül tovább. Minden ablak a helyén van. Az első képen látható rés a sarkon még az állványzatra való kijáráshoz kell. Itt még az eresz szerelése előtt vagyunk. Az ablakokkal - amint a második képen látható - már egészen jól érzékelhetők a belső terek fényviszonyai. A "ház az erdő közepén" érzést különösen felerősítik az ablakkeretek.

Az eresz már összegyűjti a vizet, amely egyelőre szépen és szabadon csorog lefelé a levegőben (lásd a harmadik képen). Remélhetően nem sokáig lesz így, mert az elkövetkező fontos feladatok között szerepel a vízgyűjtés megoldása. A víztartályok beszerzése már megtörtént. A külső állványzatra már nincs szükség, majd a külső festéshez kell újra, amit egyelőre más fontosabb munkák előznek meg.

Az utolsó két képen a belső lépcső látható. Használható alaprendeltetése szerint, de további lehetőségeket is rejt magában a lépcsőház beépítésével (pl. gardrób szekrénynek) és akár az egyes lépcsőfokok is (pl. fiókoknak, amint azt egy korábbi bejegyzésben érdekességként bemutattam). A lépcsőház falai még nincsenek kész, el kell dönteni, hogyan lesznek kihasználva ezek a rejtett terek.

Az utolsó képen a lépcső a bejárati teraszrész oldaláról látszik. természetesen innen nem lesz látható, mert fal fogja takarni. Kis ajtóval kívülről is megközelíthető raktárteret lehet a lépcsőház aljában kialakítani. A képen jól látható a nagy bejárati tolóajtó. A ház további építése, befejezése mostmár többnyire Andrisra hárul. Burkolási, festési, épületgépészeti (napelemes áram, elektromos hálózat, víz, szennyvíz bekötések) munkák vannak hátra.

Az építőmester - Romeró - most pihen egy-két hetet, Andris - ha kell kisegítő alkalmazásával - közben előkészíti a második ház helyét, alapját. A továbbiakban csak szakmai irányító, és egyes kritikus munkákra akarja Romerót igénybe venni. Minden mást megpróbál maga elvégezni, szükség szerinti segítségekkel. Az első ház építése egyben egy nagyon alapos tanulási időszak is volt. Tapasztalatait minden további épületnél hasznosítjuk.

A Csendes-óceánban úszó, összesen sok százezer, a legpesszimistább számítások szerint 15 millió négyzetkilométernyi szemétsziget-csoport Földünk, mindannyiunk életének, lelkiismeretének szégyenfoltja. A víznél könyebb fajsúlyú, javarészt műanyag és halászati (pl. halászhálók), ipari és háztartási szemét a szárazföldekről, hajókról - véletlenül, de inkább szándékosan, nem ritkán nagyüzemi keretek között - kerül a tengerbe és az áramlatok hordják össze, egybefüggő, úszó szeméttelepekké. 

Döbbenetes (az itt hivatkozott linkek a tengeri növény- és állatvilágot pusztulással fenyegető képei és videói csak jó idegzetűeknek!), hogy ez az ökológiai szörnyűség annak a szigetcsoportnak - Hawaii - a szomszédságában van (Hawaii és Kalifornia között félúton, lásd az első képet), amely a természeti környezet, sőt az egész Földgolyó védelméért a legtöbbet tevő államok, népek és kultúrák egyike. Ezért nem is véletlen, hogy a megoldást kereső programok egyike egy új, paradicsomi Hawaii-t vízionál, amelynek szilárd alapját a lebomlásra szinte képtelen irdatlan hulladéktömeg képezné és Földünk megóvásának, a fenntartható környezet, társadalom és gazdaság szimbólumává, legkorszerűbb kísérleti és gyakorlati műhelyévé válna.

Az új, úszó sziget - a fenti képen ennek elképzelsét látjuk - az egyike lehetne azoknak a menedékhelyeknek, amely a globális felmelegedés és a tenger vízszint emelkedése nem veszélyeztethet. A mostani átok áldássá válna, lakhelyet adna az éghajlatváltozás menekültjeinek. A tervezők számításai szerint 10 000 négyzetkilométer területű (azaz Hawaii méretével megegyező) Recycled Island önellátó, fenntartható létesítmény lenne, amely szinte egyáltalán nem függene más országoktól. A szigeten városok épülnének; a maximálisan környezettudatos életformának köszönhetően a lebegő sziget egyáltalán nem szennyezné a környezetét, és nem terhelné meg azt. Az újszülött szigetet Hawaiitól északkeletre képzelnék el, itt lebeg a legnagyobb csendes-óceáni szemétsziget, így a hulladékot még szállítani sem kellene.

Hosszabb kihagyás után újra jönnek a videók az első ház építéséről, a második előkészítéséről. Sok volt a nappali eső is az elmúlt héten, ami hátráltatta a dolgokat, a tető befejezését. Most már teljesen kész, csak az ereszcsatorna hiányzik, ami a vízgyűjtés miatt sürgős. Egyre több szó esik már a beköltözés időpontjáról. A belső kialakítás nem lesz még végleges, mert a legfontosabb a jelenlét, az utazgatások megszüntetése, hogy gyorsabban és olcsóbban lehessen folytatni a munkálatokat. A látványosabb haladást a lépcsők, különösen a belső lépcsőház megépítése jelenti (lásd a képen) és a tolóajtó beillesztése, mindez jól látható a videón.

További két új videó jelentés (videó1, videó2) arról szól, hogy az immár - nem minden nehézség nélkül - elkerített új helyre költöztek a kecskék, mert elő kell készíteniük a második ház helyét, lelegelni a páfrányt, letaposni és betrágyázni a földet egy jól belátható és bejárható kis parkerdő részletet kialakítva. Nehezen lehet elképzelni más, ennél hatékonyabb és természetesebb technológiát. Miki és Godekker nagyon jól érzik itt magukat. Még akkor is így van ez, ha szinte embrei hangon sírva kérik (a második videón hallhatjuk), hogy minél többen és minél gyakrabban látogassák meg őket az emberek. Pedig, a vitorlatető alatt esőtől védett helyük van, vízgyűjtőbe folyik számukra a tetőről a víz, kaja bőven van körös-körül. Egyelőre hosszú kötélen meg vannak kötve, mert amint és ahol lehet átugrálnának a kerítésen még nagyobb szabadságra és emberek közé vágyva. Az első videón Andris bemutatja a banánfák (ami valójában fűféle) mostani állapotát is.

Érdekes kérdés, hogy a hawaii és a magyar nyelvben találunk-e bármilyen közvetlen kapcsolatot. A választ nem tudom még. Annyit viszont igen, hogy van egy hivatalosan elismert, bejegyezhető (lásd az MTA Nyelvtudományi Intézete által anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített, 2011. március 1.-vel kiadott női nevek jegyzékét, és ugyanezt hawaii részről, a forrás a világ 20.000 nevét hasonlítja össze) női nevünk - a Lana - amely hawaii eredetű. A lana szó eredeti jelentése (online hawaii - angol szótárban lehet utánanézni): nyugodt, csendes vizeken (nyugodt csendes folyó). Érthetően, viszonylag ritkán előforduló név nálunk, az aranyos, József Attila versét szavaló-mesélő kislányt, akit a képen látunk Lana-nak hívják (a honlapot - kattints a képre - ajánlom kisgyerekeseknek, mert a kicsik szívesen hallgatják egymás meséit, verseit, énekeit).

Minden bizonnyal van összefüggés a hawaii lanai szóval is, amelynek eredeti jelentése tetővel fedett, nappalinak, társalgónak használt veranda, tornác, szintén a végtelen nyugalom helye, mondhatjuk bátran Hawaii egyik szimbóluma, amint az a két képen is látszik. Szinte nincs is ház errefelé, amelynek ne lenne ilyen fedett, nyitott, a ház mellett végigfutó, gyakran azt körbefogó terasz része, ahol a leginkább szeretnek lenni a ház lakói. A lanai szó e jelentésben széles körben terjed más nyelvekben. Hawaii nyolc szigetének egyike is viseli a Lanai-t, tehát földrajzi névként is ismeretes: Lanai Island.

Korábban már érintettem Jajczay József huszártiszt történetét, akit az 1872-ben ismerhettek meg Hawaii-on. Néhány évvel később, 1875-ben kötött szabad kereskedelmi egyezményt egymással a két ország. Magyar részről Ferenc József osztrák császár és magyar király, Hawaii részről Manley Hopkins Kalakaua Hawaii királya képviseletében írta alá a fentebbi linkben angol nyelven olvasható dokumentumot, amelyet Kalakaua 1976-ban ratifikált. A királyság megszűnésével (a nemzetközi és különösen az amerikai üzleti körök érdekeit képviselő amerikai katonaság döntötte meg a királyságot, kényszerítette lemondásra az utolsó királyt (Kalakaua nővérét) Liliʻuokalani-t, az USA gyakorlatilag annektálta Hawaii-t), majd egy ideiglenes kormányzási időszak leteltével jött létre a Hawaii Köztársaság 1894-ben, amelyet Ferenc József osztrák császár és magyar király 1895-ben ismert el ebben a Sanford B. Dole elnöknek címzett, kézzel írott, latin és angol nyelvű dokumentumban (lásd a képeket). Abban az időben a latin volt a diplomácia nyelve. Számunkra már meglepő a nyelvezet és a forma ilyen fokú egyszerűsége és közvetlensége (a hivatalos angol fordírás egy korabeli, ma mondhatnánk "leckefüzet" oldalon).

Az ideiglenes köztársaságot - a királyság sikertelen restaurációs kísérletei, felkelések leverése és hosszas annexiós, valamint kereskedelmi tárgyalások után - 1898-ban váltotta fel a Hawaii Parlament által elfogadott új köztársasági rendszer (Newlands Resolution). A külpolitikai helyzet – nem kis hezitálás után - meggyőzte a hawaii-i politikusokat és üzleti érdekköröket, a spanyol-amerikai háború során, azt kihasználva ugyanis Anglia, Franciaország és Japán is jogot formált volna Hawaii annektálására. A hawaii-ak elfogadták a számukra kisebbik rossz és már adott megoldást, az USA fennhatóságát, amely 1959-ben a mai állapothoz, az Egyesült Államok egyenjogú állami státuszához elvezetett.

A közösségi társadalom kibontakozását segítő szervezet, a Helyi Közösségek Világfa Szövetsége jelmondatában így határozza meg küldetését: "Önkéntes társadalomüzemelési környezet az élő bolygóért." Porgramismertetőjükben ezt írják:  "A társadalom története során és kivált a mai információs korban, részleteiben megfogalmazta a jövőt. A tudományok, hitrendszerek, jogszabályok, alkotmányok mind tartalmazzák már a társadalmi együttélés  fő szabályait az új gondolkodásmód elemeit. 

Az eddigi próbálkozások mindig egy lépésben  szerettek volna a jövőből, egy egy elemet bevezetni. Egy önmagában élettelen testrészt, egy teljesen más elveken működő társadalmi lényre ráoperálva, igen kétes eredményt kaphatunk. A legszebb eszméket is saját képére formálja és alkalmazza. Figyelmen kívül hagyták azt is, hogy minden közösség  egy lénytudatot alkot, mely küzd a túlélésért. Ezek között a lények között létre lehet hozni  új közösséget és gondolkodást, mely az együttélés örömével nő és veszi át a szerepeket az elöregedő közösségektől.

A sikerhez fontos, hogy az, új gondolkodásmódot az élet minden területén működőképesen létrehozzuk, eszközökkel segítsük, a különböző szerveket egy új szervezetbe illesszük.  Így megszülethessen az új társadalom, mely ugyan gyermek, de mindene a helyén van és életképes. Kezdeti bukdácsolásai örömteli tanulás lesz és nem kockázatos műtétek. Eredménye egy egészséges, erős fiatal világ és nem egy agyonplasztikázott zsémbes, halálfélelemtől terhelt világrend. A kettő boldog családként élhet párhuzamosan a maguk szerepét betöltve és háború helyett az öreg átadja tapasztalatát okulás képen."

A szervezet nagyon sokrétű elméleti, módszertani és informatikai hátteret kínál az e szellemben fogant és működő kisközösségeknek a közösségi informatika lehető legszélesebb eszmei és technológiai eszköztárát felhasználva. A Világfa Szövetség saját és Facebook (Világfa/Közösség és Világfa/Szervezetek) kommunikációs oldalalakon tartja a kapcsolatot a tagokkal és az érdeklődőkkel. Érdemes elmélyedni a Világfa közösségi eszméinek, módszertanának, tudásanyagának és gyakorlati megoldásainak rendszerében, s az általuk ajánlott tudásmegosztásba saját tapasztalatainkkal. A Világfa szervezet egyik alapítója és kulcsembere Hamvas Gábor (a képen), akivel személyesen is megismerkedtünk és a Mesefalu ismerőseinek körében tudhatjuk, ott is megszólíthatjuk.

Hogyan lehet csatlakozni pionírként, majd tagként a Mesefalu közösséghez? Ez ma már nem csupán elvi, hanem gyakorlati kérdés is. Beszámoltunk róla, hogy jönnek az érdeklődők, folynak az ismerkedő beszélgetések. A jelentkezőkben – rokon, barát, régi és új ismerős – minden esetben a közösség lehetséges, új tagját látjuk, akit tágan értelmezett - tehát nem csak a rokoni kapcsolatokon alapuló - nagyobb családi közösség részének tekintünk. A Mesefaluban folyamatosan ott tartózkodók számát maximálisan 20-25 főre tervezzük, az elképzelés helyességét, a közösség és vendégség minden szempontból „kellemes” méretét majd a gyakorlat fogja megmutatni.

A Mesefalu családközösség legfontosabb célja, hogy kellemes, tartalmas, érdekes, alkotó, fenntartható és minél teljesebben önfenntartó, a természettel és a tágabb közösségekkel harmonikus társas együttlétet valósítson meg tagjai számára rövidebb, hosszabb időre, közvetlenül és virtuálisan. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, működjön egy befogadási, beilleszkedési, egyre mélyebb ismerkedési folyamatra van szükség. Nevezhetjük ezt egyfajta pályázati rendszernek is, amelyben mindenki maximális bizalmi pontszámmal, kapcsolati erővel indul, ami megmaradhat, vagy saját maguk által is jól érzékelhető módon – egy adott idő alatt, ami az ismerkedés intenzív szakaszában a Mesefaluban töltött néhány hónap lehet – elkophat.

A most folyó munkálatok által a ház már nem egy váz csupán, hanem mindinkább lakás jelleget kap. Legutóbb a bal oldalt látható kisterasz (ide vezet fel majd a lépcső) készült (még néhány palló hiányzik), később a ház egy nagyobb terasszal is bővül (lanai) majd. Fontosabb most a falak burkolása, a lépcsők elkészítése, ajtók és a maradék ablakok behelyezése, hogy költözni lehessen. Ehhez persze a víz-, áramellátást és a szennyvíz-elvezetést is meg kell oldani. Ebben a - helyi közmű - kérdésben úgy döntöttünk, hogy egyből megcélozzuk a közösségi rendszer első fázisát, amely szükség esetén bővíthető. Nem lesznek tehát egyedi rendszerek. Így nem csak az üzemeltetés, de már az első beruházás is gazdaságosabb. 

Andris bérelni fog egy légkalapácsot és maga vállalkozik aközösségi szennyvízgödör elkészítésére, egyúttal a barlangkutatásra. Alapelvünk az, hogy a barlangokat - amelyek már szemre is látszanak - megőrizzük a maguk természetes állapotában. Ha alkalmas helyeket találunk, akkor - átalakítás nélkül különböző funkciókra felhasználjuk azokat (barlangház, hütőház, játszóház, pihenőhely, stúdió, a képen egy arizónai luxus barlanglakás látható, mi nem ilyet képzelünk el, de látható, hogy sok minden lehetséges). S talán megtaláljuk az összeköttetést az alattunk lévő 65 km hosszó lávabarlang-rendszerrel is. Izgalmas kutatási feladat.

Bátai Réka pécsi sportoló a 2010. március 21-én, Hawaii-on, Hilo városánál rendezett 13. Nagy Sziget-i nemzetközi maratoni versenyen indult, s igazolva azt, hogy a hosszútávfutás az ő asztala, új rekorddal (2:53.16-os idővel) meg is nyerte a viadalt. Eredményével új női csúcsot állított fel. "Az apukám aneszteziológus, s éppen ott tartottak egy nemzetközi kongresszust, amelyen ő volt az egyik szekció referense. Az egész család kiment vele. Úgy gondoltam, ha már ott vagyok, előtte az interneten megnézem, van-e valami verseny, amin indulhatok, így akadtam rá erre a maratonra." – beszélt a véletlen egybeesésről az újságírónak. Az eseményről a külföldi sajtó is beszámolt, ahonnan megtudhattuk, hogy ez nem is akármilyen eredmény. A 25-29-es korosztályban világelső, s a versenyen mindössze 3 perccel marad el a férfi bajnoktól a Volcano településről (a Mesefalu közigazgatásilag ide tartozuk) érkező Billy Barnettől. Lehet, hogy az itteniekben Bátai Erika és Lenti Anita, s csapattársai példája alapján az a kép alakul ki a magyarokról, hogy mindenki futóbajnok?

Ma már a nyűg ette a fejemet, hogy milyen hosszúra nyúlik a vásárlás-nézelődés amikor már-már majdnem hazaértünk Ági megkérdezte hogy nem akarunk-e megállni még a parkban hogy Kokónak egy kicsit dobáljuk a labdát? Bűntudat fogott el, akármilyen jó élete van a kutyának is nálunk, Kokónak a labda dobálás a mindene. Nem sok minden más számít az életében, talán még az hogy a papa és a mama fizikailag együtt legyen. Na mindegy, ez egy másik bejegyzés legyen, szóval az a valami amit előző bejegyzésekben feszegetek, az a megmagyarázhatatlan dolog vagy valami azt súgta hogy meg kell hogy álljunk, és dobálni a kutyának a tenisz labdát. Emlékszem, még gondoltam is rá hogy milyen furcsa hogy akaratom ellenére mint egy robot probáltam csak végre hajtani azt amihez nem volt sok kedvem.

Tegnap egy szívélyes meghívásnak tettünk eleget (Marika és én) Pázmándon a Föld Napja alkalmából, hogy meséljünk a Mesefalu programról, annak különösen a "földvigyázó" oldaláról. Csak amikor megérkeztünk, szembesültünk vele, hogy a közönség többnyie gyerekekből - csecsemőtől iskolás korúig - áll. Megérkezéskor volt kis időnk, s kitaláltuk a Mesefalu sztori gyerekverzióját (egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl, az üveghegyen is túl ... nos, ez bizonyára Hawaii, mert annál messzebb már menni nem lehet, ha a talpunk alat átfúrnánk a földet, sok ezer km-re alattunk nekünk fejjel lefelé állna egy olyan kisgyerek, mint ti a Mesefaluban, és így tovább ...), közben kérdezgetés, hogy értik-e (hogyan képzelnének el egy Mesefalut, stb.).

Szóval, így indult. Az első mondatok után kiderült a gyerekeknek, hogy ez valójában nem mese (meg közben már későre is járt picit nekik, este fél nyolc volt már), kezdtek elszállingózni. Váltanunk kellett a Mesefalu felnőtt verziójára. A közönség egyre nagyobb figyelemmel és érdeklődéssel hallgatta a felnőtt mesét: Hawaii másik oldaláról, az éghajlatról, természetről, állatvilágról, a hálózaton kívüli élet lehetőségeiről, a világ számára még kihasználatlan napenergiáról, az ember nem lakta esőerdő meghódításáról, de leginkább az egyszerű élet és a kisközösség, a pionírok bátorsága ragadta meg a hallgatóságot. Csak néhány kérdés hangzott el, mert annyira állomszerűnek érezték a mesét, mint később kiderült. A mondóka végén, szinte kórusban mondták a pázmándiak: Jövünk hozzátok a Mesefaluba! Csodálkoznátok ugy-e, ha egyszer csak megjelennénk ott?

Nemrégen halgattam újra egy baromi jó interjút (itt hallgatható, letölthető) amiben egy egyetemi professzor - Eric Chaisson (a képen) - kifejti a világnézetét és érezteti azt a megérett  paradigma váltást az emberi gondolkodásban és globális viselkedésben, amely szükségszerűnek tűnik ha túl akarjuk élni önmagunkat. A meglátását osztom a doktor úrral, a komplexitásunk exponenciális növekedésében van a megoldás. Lényünk valahogyan rá kell hogy ébredjen arra hogy egy vagyunk, mert amíg elképzelt ellenségekkel harcolunk, önmagunkat pusztítjuk. Sajnos az interjú angolul van, van rá vállalkozó hogy a lényeget lefordítja? Talán egy pár napon belül sikerül nekem is...  (Az előző részlet itt található.)

Egészen megváltozik a ház képe, jellege, ahogy bekerülnek az első ablakok, amint az a videón látható. Néhány nem szabvány méretű ajtóra, ablak leszállítására várni kell - amint kiderült - de ez nem zavarja a beköltözést. Andrisék olyan függöny, egyéb átmeneti megoldással lakhatóvá tudják tenni a házat addig is, ha úgy jönne ki a lépés.

Arra folyamatosan számítunk, hogy a Mesefalu mesés dolgok helye lesz. Mégis, nagy meglepetést okozott a kis jövevény, jelezve, hogy ő már előttünk megtelepült ezen a helyen. Azt hiszem, tiszteletből és a dolog érdekessége, az állatka meseszerűsége miatt megérdemli, hogy a Mesefalu címerállatává tegyük.

A képen egy Jackson kaméleon látható (Chamaeleo jacksonii) háromszarvú kaméleonnak is nevezik), amelyet Andris a Mesefalu főutcáján talált a tegnapi esős reggelen (a törtenetet három videón mutatja be: videó1,  videó2, videó3). Ez nem őshonos állat Hawaii-on, ahogy mi is betelepülők vagyunk. 1972-ben hozták be Afrikából engedélyezett kereskedelem keretében. Majdnem valamennyi szigeten (Oahu, Maui, Kauai, Nagy Sziget) elterjedt, ennek ellenére a szigetek között tilos átszállítani őket. Sokan terráriumokban tartják házi kedvencként, hobbiállatként, de nagyon jól érzi magát a szabadban, az emberekre teljesen ártalmatlan, szinte észrevehetetlen, ahogy neve is mutatja a környezethez nagyon jól alkalmazkodik, színe jelzi aktuális kedélyállapotát. Ő az, aki a testénél másfélszer hosszabb nyelvével, 0,06 másodperc alatt kapja el áldozatát: bogarat, szöcskét, pókot,csigát, kisebb gyíkot és hasonló parányokat. Három videón is megcsodálhatjuk: videó4, videó5, ez utóbbi azért nagyon érdekes, mert azt a százlábút pusztítja éppen - centipede - amelyik az egyetlen csípős rovar Hawaii-on, videó6, ez pedig azért különös, mert ritkán ugyan de a kaméleonok ugrani is szoktak kb. 0,5-2 m-es magasból, ahol jellegzetesen tartózkodnak. Körbeforgatható szemével 360 fokban képes látni. A háromszarvú kaméleon hím 25-30 cm hosszú, a nőstény alig 5 cm-rel rövidebb, élveszülő, a második képen a kicsinyét tanítgatja. A 800 m-es tengerszint feletti magasságot és a nappali 24-25 C fokot és az erdőt, annak talaját kedveli. A Mesefalu számára ideális hely. A Jackson kaméleonról részletesebb információ itt található.

Felkerült a fém hullámtető a falamezekre rögzített párnafákra (lásd a videón). A következő feladat az ajtók és ablakok, valamint a lépcsők elkészítése, s ekkor lehet azt mondani, hogy a ház szerkezetileg elkészült. Most látható igazán az első ház a maga teljes terjedelmében. Kis erdei házikónak éppen nem nevezhető, de az erdei mindenképpen igaz. Felépítése komoly tanulási folyamat volt, s tart is még. A tapasztalatok minden további épületnél hasznosulni fognak. Fontos, aktuális kérdés most a víztartály megoldása. Abban kell dönteni, hogy egyből a közös rendszert, vagy gyorsan és egyszerűbben egy kisebb tartályt építsünk be. A kérdés elég összetett, mert ha a közösségi megoldás felé haladunk, akkor több mindent kell előre kitalálni (pl. az optimális elhelyezést, potenciális távolságok a még nem ismert elhelyezésű épületektől, valószínűsíthető víznyomás igény). Hasonló a dilemma most a szennyvízelvezetés, emésztő egyedi vagy közösségi megoldását illetően is. Van tehát min gondolkodni, de az idő - a mielőbbi beköltözés, hogy a további munkát hatékonyabban lehessen szervezni - viszont sürget.

Ma találkoztunk Dénessel (24 éves) színpad- és jelmeztervezővel, aki szintén pionírként szeretne csatlakozni a Mesefalu közösséghez. Szakmája az építő-szerelő műszaki tevékenység, a szabás-varrás, a történelemtudomány, a művészettörténet, képzőművészet, látványtervezés sajátos egyvelege.  Gimnazista kora óta dolgozik, a lehető legkülönbözőbb munkaterületeken próbálta ki magát (a szokványos lehetőségek közül kitűnik pl. a vidámparki gépkezelés), foglalkozik reklámgrafikával, fest és rajzol, hobbiszakács, afrikai dobon (bongo) játszik. Hawaii-ban és a Mesefaluban egy sokszínű világ, az igazi közösség, a tanulás és alkotás, kreativitás lehetősége, szabadsága, az egyszerű, fenntartható életmód megismerése és megélése vonzza. Látványtervezői, festői ambícióját is szívesen élné ki a Mesefalu karakterének kialakításában, erősítésében.  Mielőbb - ahogy módja adódik - szeretne bekapcsolódni a Mesefalu programba. "Lélektől-lélekig" ható beszélgetésben ismerkedtünk egymással kölcsönösen, s elképzeléseinkkel a jó kisközösségről, a fenntartható, egyszerű életmódról, az élhető társadalmi, gazdasági és egyéb viszonyokról. Úgy láttuk, hogy Dénesnek érdemes továbblépnie és megismerkednie a lehetőségekkel a helyszínen, s közösen keresni a bekapcsolódás lehetőségeit.

Részletek egy most megjelent cikkből a hazai napenergia hasznosítással kapcsolatosan: "Van hova felzárkóznia Magyarországnak a napenergia hasznosítása területén. Az Európai Unió közös célja a 20/20, vagyis az, hogy átlagosan 20 százalékra nőjön a megújuló energiaforrások használata 2020-ra. Magyarország 14,65 százalékos szintet vállalt - 1,65 százalékponttal többet az EU által előirányzottnál. A megújulók közül itthon elsősorban a biomassza felhasználásának van vezető szerepe, elenyésző a napenergia aránya. Ehhez képest különböző adatok szerint országszerte mintegy háromszáz cég foglalkozik a napenergiával, ami nem feltétlenül jelent főtevékenységet (elsősorban kis- és középvállalkozásokról van szó). A lemaradás a napenergia-hasznosítás terén annak is betudható, hogy Magyarország - az EU tagállamaival összevetve - hátul kullog a napenergia átvételi árával is, ami jelenleg 30 forint kilowattóránként. Ilyen ár mellett viszont nem jelennek meg az ipari szinten termelők.

Egy négyzetméternyi napelem ára jelenleg 6000-8500 euró körül mozog. Beépítésének megtérülési ideje sok tényezőtől függ: milyen más energiaforrásokat helyettesít az eszköz? Milyen fekvésű az ingatlan? Milyen EU-s vagy állami támogatások igényelhetőek rá? Varga Katalin, az Energiaklub munkatársa arról tájékoztatta az [origo]-t: jelenleg nincs állami támogatás a lakossági napenergia-felhasználásra (sem más megújuló energiára). A lakossági támogatásokkal kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, de egyelőre nem kaptunk választ. ... Ma itthon 800-1000 kW (1000 kW = 1 MW) a napelemek beépített kapacitása. Ennél hetvenszer több kapacitás elérhető Lengyelországban és ezerszer ennyi Németországban, pedig Magyarországon sem kevesebb a napsütéses órák száma. A Nemzeti Cselekvési Terv részeként a kormányzat 63 MW-ra növelné a napenergiával termelt villamos áram arányát 2020-ig." 

Hawaii-n kicsit más a helyzet. A napenergia felhasználása mindennapos, e nélkül szinte nem is épül sem lakás, sem üzleti, intézményi épület. Az ilyen beruházás jelentős állami támogatásban részesül, s az elektromos hálózat egy-az-egyben, az aktuális energiaáron (pontosabban természetben, 100 %-os értékben, a villanyóra egyszerű visszaforgatásával, kétirányú mozgásával), automatikusan veszi át az aktuális - nem kevés! - töbletenergiát. Igaz, pénzt nem fizetnek vissza, de mint "energiakövetelést" nyilvántartják és így rendre nullszaldós energiaszámlák jönnek ki a kellően felszerelt háztartások számára. Érdemes a hivatkozott forrást részleteiben is megismerni a hazai és európai helyzetről, tendenciákról.

Bemutatkozás a program honlapján, melyre Madarász Csaba hívta fel a figyelünket: "A Pillekő anyagának alapját újrahasznosított PET palackok képezik, bevonata ásványi kőzet. A Pillekő technológia víz-, fagy- és rongálás biztos és mivel újrahasznosított anyagból készül környezetbarát is. Utcabútorként, színes, organikus térelemként széles körű felhasználási lehetőséget kínál. A Pillekő Projekt az ismertetett technológiában rejlő társadalmi és környezeti potenciálokat megcélzó mozgalom, mely keretein belül 2006-tól országszerte 230 db pillekövet készítettünk el közel 6500 diák és felnőtt lelkes közreműködésével. A felhasznált pillepalackok mennyisége 20.000 darab. Mind nemzeti mind európai szinten kiemelt prioritást élvez környezetünk terhelésének csökkentése, háztartásaink, vállalataink, településeink által termelt hulladékok "tiszta" módon történő újrahasznosítása. Célunk minél szélesebb körhöz eljutni, az embereket aktivizálva, bevonva az alkotás folyamatába, hangsúlyozva a környezetvédelem, a tudatos életmód és az élő, alkotó közösségek fontosságát. Feladatunknak tekintjük embertársaink, elsősorban a felnövekvő generáció szemléletformálásának kreatív elősegítését. Meggyőződésünk, hogy az épített környezet lenyomata az adott kor tudatállapotának, mely élő kölcsönhatási láncokon keresztül visszahat környezetére." A Pillekő készítést videókon is megnézhetjük. A Mesefaluban is elképzelhető az alkalmazása, pl. padok az ösvények mentén, tisztásokon, tábortűz körül, de talán még szélesebb körben is elterjeszthető a Nagy Szigeten.

Azért a címet ne vegyük nagyon komolyan, nem félek én olyan nagyon ettől. Andris fiam előző és további bejegyzéseiben elmeséli néhány részletben azt a szellemi folyamatot, amely őt Hawaii-ra, a Mesefaluba vezérelte. Nagyon okos fickó, sokat olvas, gondolkodik és meditál, beszél és ír. Aki szereti az elvont dolgokat és elég kitartó, érdekesnek fogja találni fejtegetéseit. Aki nagyon földhözragadt - ez is tiszteletre méltó álláspont - az nyugodtan átugorhatja. Mert az első "nem is vagyok itt" kijelentésnél úgyis el fogja veszteni a fonalat. De, Andris - komolyan - egy bűbájos, kulturált, megértő srác, aki saját filozófiája szerint rendezi be szellemi világát, tiszteli az igazi bölcseket, sokat tanul tőlük. Nem várja el senkitől sem, hogy vele egyetértsen, elfogadja gondolkodását, nem egy térítő fajta, de azért kitartóan próbálkozik, ha engedik. Nekem eszmevilágában olyan dolgok tetszenek, mint a logika, a világ egysége, természetesség,  alázat, szerénység, egyszerűség, nyitottság, tolerancia, humanizmus, mindez humorral "ízesítve". Senkit se tévesszen meg a szélesen áradó beszédfolyam, lesznek benne ilyen és ezekhez hasonló elvi cövekek, amelyekben meg lehet időnként kapaszkodni és kicsit megpihenni. Andris - többek között - kitűnő szörfös is, ehhez híven, szeret a szellemi hullámokon is lovagolni, átsiklani pillanatról-pillanatra egyik gondolatról egy másikra. Már csak ezért is érdemes őt olvasni, hallgatni, mert egyes gondolatai, asszociációi nem ritkán izgalmas, rejtélyes, merész mutatványként bukkannak fel. Ezért is szeretjük!

 (Az első felvonás itt található, hogy teljesebb legyen a kép.)

Szóval, mint mondottam az előző felvonásban, valami mély, személyes dologról van itt szó, amelyet nehéz csak úgy kapásból kipöccinteni. Az hogy ki vagyok, és mi az ami történik minden téren vitatható, de az nem hogy valahol valami radikális dolognak kellett történnie ahhoz hogy az ember világnézete, értékrendje, mivoltsága a feje tetejére álljon és többek között egy ilyen szituba akarja magát, családját, szeretteit, honfitársait tenni. Mindamellett hogy ott vannak az egyértelmű okok (Hawaii, DJ, napsütés ... ahogyan még az én generációm és baráti köröm szokta vót mondani.) De télre a fréfával, persze hogy egzotikus, meg szép meg minden, de ezek a dolgok csak hab a tortán. Magát a tortát nem olyan könnyű észrevenni, mert annyira az orrunk előtt van. Arról beszélek, hogy ez a hely nagyon messze van mindentől. Nem csak fizikai dolgoktól. Itt aztán nem lehet abba a megszokott kis hálóba kapaszkodni mint ahonnan én jövök. Itt szükségszerűen újra kell értékelnem sok mindent azzal kapcsolatban, hogy ki vagyok és ezért mit csinálok. Egy fejes az ismeretlenbe... amihez itt eléggé el tud vonulni az ember ha akar, és részt venni bármilyen szinten egy laza de intim közösségi életben, egy kis faluban amely valamennyire organikusan épül, ahogyan a helyzet diktálja a különböző szituációkból adódóan. 

Egyszer vót hó nem vót. Vót egyszer egy gondolatom kb úgy 23-25 éves kor tájékán hogy jó lenne megtalálni-megtudni az élet értelmét. Tudom, ez most így sok egy falatra, de valami ilyesmi fogalmazódott meg bennem. Nem is tűnt ez akkor valami nagy kihívásnak, gondoltam bemegyek az akkori sulim (Los Angeles Valley College) könyvtárába, és elhozok egy párat az úgymond nagyoktól (itt filozófusokra gondoltam leginkább), felkészülve arra hogy az élet értelme valószínűleg nem valami kézzel fogható dolog, hiszen akkor mindenhol ezt árulnák a sarkon. Ekkor még nem volt internet, a válaszhoz nem volt olyan könnyű hozzáférni. A lényeg a lényeg, nem találtam egyértelmű választ arra hogy mi lenne az élet értelme, miért küzdjek egy életen keresztül, ki a jó és ki a rossz, merre van a helyes út, ha van ilyesmi.

Mondanom sem kell persze, azok akik ezt végigdarálták most mosolyognak, de ők is tudják, hogy ezt az utat nem lehet senkinek sem megtakarítani, átadni, elmondani, levágni,... ezt mindenkinek magának kell végigjárnia. Nem kell sietni, de nem lehet örökké elkerülni sem. Valaki rohan előre (ilyen vagyok én is, ez nem feltétlenül jó), valaki meg veszettül kapaszkodik minden körmével abba amit ért, abba ami biztonságos, abba ami megszokott, és nem akar hallani változásról vagy új dolgokról... esetleg csak a hiradóban hogy másokkal történt meg. És persze van a kettő között még egy rahedli más verzió is. Mondanom sem kell, csupán hat évembe telt hogy kiderítsem hogy rossz kérdéseket tettem fel magamnak... illetve, rosszul tettem fel a legfontosabb kérdést... illetve nem jól kérdeztem.... illetve.. hmmm megintcsak újabb eszközök után kell néznem amelyek jobban elmagyarázzák a következő gondolatmenetet. (A képen Albert Einstein sétálgat-beszélget Princeton-ban Kurt Godel-lel)

Ismerkedjünk meg Kurt Gödel-lel és azzal, hogy miért fontos számunkra az ürge. Nekem ez volt a repedés a falon. Az aminek nem szabadott volna ott lennie, mert ahogyan jobban és jobban megértettem a jelentőségét ennek a felfedezésnek, az a világ amit ismertem, elég rövid idő alatt szertefoszlott miközben rajta álltam. Azóta egy kicsit olyan mintha egyfolytában zuhanna az ember, hiszen semmi sincs amiben megkapaszkodhat... illetve talán a hit az ami talán enyhíti az űrt sokaknak, de az is csak egy télapó sztori a köbön. Így tehát mindenkinek marad az amit csak ki tud találni és ahogyan meg tudja magyarázni a saját és mások tetteit.

Na mire felocsúdtam abból a porfelhőbő amit ez a muki okozott nekem, már késő volt menteni bármit. El kellett eresztenem azt a matematikai és ezért komolyan tudományos modellt a világról amit eddig szorgosan szövögettem. Teret kellett hogy engedjek a létem megmagyarázhatatlanságának és annak, amit ez jelent még akkor is ha nem tudom felfogni. Vagyis ha az hogy "ki vagyok" megismerhetetlen, akkor most komolyan, mi a f*sz van? Hova, merre, hogyan, kivel, kivel nem, és mindenek előtt MIÉRT? Ha azt sem tudom megmondani hogy ki vagyok, hogyan lennék képes bármit is megfogalmazni aminek bármilyen tényleges alapja van?

Ilyenkor szoktak rámszólni, hogy hagyd levegőt venni az olvasót, mert már füstölnek az áramkörök. Ok.. akkor egy par nap mulva belemegyünk a Kétrés Kísérlet-be, amitől a következő hátast dobtam... és mindennek mi köze van a Mesefaluhoz vagy Hawaiihoz? Azt majd meglátjuk, most csak gyüjtögetjük azokat a fogalmakat és ismereteket amelyek a magyarázathoz szükségesek. Az angol nyelvű videót itt lehet megtekinteni.

 Folyt. Köv.

A kisközösségek működése - lényegében - azt jelenti, hogy azonos célokat és értékeket követő emberek csoportokba szerveződve együtt tevékenykednek, saját szabályaik szerint. A közösségi társadalom ehhez kedvező feltételeket, segítséget nyújt, megbecsüli, tiszteli az ilyen csoportokat és szervesen beépíti a társadalom tágabb kereteibe, összműködésébe. Hawaii-on sokfelé, sokféle jelét tapasztalhatjuk ennek, s ezért határozottan állíthatjuk, hogy ott ilyen, közösségi társadalmi rendszer működik. Az egyik, a közigazgatásba szervesen integrálódott kisközösség a szomszédság, amely civil szervezet, de állami támogatással és segédlettel helyi adót szed, amelyből kifejezetten helyi infrastrukturális, közlekedési, kulturális feladatokat oldanak meg közösségi döntéssel és kontroll mellett (lásd a Mesefaluhoz vezető új utat).

Az állam nagyvonalúan, hatékonyan támogatja, segíti a kisközösségek spontán szerveződését, működését is, amit a Nagy Sziget magyarjai közösségi életében érhettünk tetten a napokban (ennek képeivel illusztrálom a mondanivalónkat). Az ingyenes közstrandokon itt remek, nyitott közösségi épületek (első kép) vannak asztalokkal, padokkal, folyóvízzel, tűzhellyel, tisztán és jól karbantartva, mellettük mosdókkal. Az összejönni, ünnepelni vágyó csoportok használják ezeket, térítésmentesen, csak egymással kell megegyezniük, ami egy bejelentés csupán a megfelelő helyen. Ha a helyiségek éppen üresek, akkor spontán módon is be lehet települni. A Nagy Sziget magyar lakóinak szerveződő kisközössége a Hot Pond (Forró tó) nevű termálstrandon (második kép) ünnepelte múlt hétvégén Ági és Andris kislányának, Skyia első szülinapját (harmadik kép).

Az idő nem volt éppen kegyes (lásd a videón), mert esett az eső, de ez nem szegte kedvét a kis társaságnak. Sütöttek rostélyon, főztek bográcsban (negyedik kép), zenéltek, játszottak, jókat ettek, mókáztak, beszélgettek a strand egyik közösségi pavilonjában (több is van). Aztán mindent szépen rendbetettek, kiakarítottak maguk után. Ilyenkor a strand közönsége kellő távolságból együttérezve, rokonszenvvel figyeli a mulatozást, s az sem szentségtörés, ha esetenként idegenek is csatlakoznak, különösen a gyerekek révén.

Íme, a közösségi élet két távoli példája. Az egyik a közfeladatokat magára vállaló közösség, a másik egy szórakozó csoport. A kettő között számos civil szerveződési lépcsőfok van még a demokrácia létráján (pl. etnikai, műkedvelő, alkotó, szakmai, segítő, hobbi, lakó és sorsközösségek, kommunák, s mindenféle egyéb), amelyek szabadon "tenyésznek" Hawaii-on, törvényes keretek között, az állam, a helyi közigazgatás messzemenő szimpátiája, segítségnyújtása, vagy akár toleranciája mellett. Mindenki, aki akar, tartozhat valahová.

S alighanem, ez az emberek életében a legfontosabb, a társas lét szükséglete (ötödik kép), a társadalmi, közösségi szolidaritás és hasznosság. Amikor az állam, a helyi közigazgatás ebben segít, támogat, feltételeket biztosít, akkor minden bizonnyal az emberek számára legfontosabb közszolgáltatás működéséről gondoskodik. Mennyire más megközelítése ez a közigazgatásnak, mint amihez kis hazánkban "szokva vagyunk", ahol a civil közösségek - döntően - vagy a politika és az állam részei, vagy számkivetettek. Csak remélni lehet, hogy az állam- és közigazgatás Magyary Zoltán nevét viselő, most születő reformjában helyet kap egy ilyen közösségi gondolat. Magyary ezt írta közigazgatás-szervezési programjának zászlajára: "A közigazgatás az emberekért van!" Hawaii-on ez a hétköznapok valósága, van mit tanulnunk az itteniektől.

A Mesefaluban számos olyan dolgot tervezünk, amelyekről a gyerekek és az örök gyerek felnőttek álmodoznak. A felnőttek közösségi háza, a gyerekek jétszóháza mellett a szabadban is keressük a sportolás és játék lehetőségeit. A tervezett kilátóból - mostmár megbizonyosodhattunk róla az első ház tetejéről - biztosan látni lehet majd az óceánt, éjjel talán a vulkánokat is, de ezt még nem tudtuk megfigyelni. Ha már felkapaszkodtunk jó magasra, a kilátóból drótkötélpályán (zipline) megtaláljuk a Mesefalu legmélyebb pontját, a terület eleve lejt vagy átlag 20-25 métert, egyes hepe-hupáknál többet is. Hawaii-on nagyon népszerű ez a sport, komoly, hosszú, izgalmas pályák vannak, túrákkal egybekötve (lásd a Facebook-on). Már most látszik néhány barlang a területen és reménykedünk benne, hogy összeköttetést találunk az alattunk húzódó, a világ leghosszabb (65 km) lávabarlangjával is. Van tehát ilyen természetű tervünk is bőven, ha források lesznek, kacérkodunk a sárkányrepüléssel. Andrisnak repülőgép-pilóta jogsija is van, tehát művelhetjük ezt a sportot is. Az első vendégházak és a közösségi házak után, vagy azokkal akár párhuzamosan ezekre a dolgokra is gondolni lehet majd. Tervezgetni máris ...

Andris bízik benne, hogy ezen a héten kész lesz a ház - a lépcső és a terasz még hátra marad - és megkezdhetik a belsőépítési, épületgépészeti és egyéb, helyi közmű munkákat (lépcsők, napelemes áramellátás, esővízgyűjtős vízellátás, gázpalackos gázellátás, szennyvíz-elvezetés emésztővel), szereléseket. Ha így lesz, akkor akár még az eredeti terv is sikerülhet, azaz a március hónapvégi, április hóeleji költözés. A mostani állapotot a videón mutatja be, nem kihagyva természetesen a  sétát csúszós tetőn, hogy azért a nézőknek is legyen benne egy kis izgalom (nem esett le, hála Istennek ezuttal sem).

A tetőről, jó időben látszik az óceán. A tervezett kilátóból pedig majd még jobban és nem lesz veszélyes sem. Egyre jobban érezhető, hogy a ház egyáltalán nem kicsi - valóban ez lesz minden bizonnyal a  Mesefalu legnagyobb háza, most legalábbis úgy gondoljuk, bár ki tudja - és érezhetők a fényviszonyok is. Szóval, napok, egy-két hét és be lehet költözni. Fordulópont lesz ez a Mesefalu életében, mert az állandó ottlét gyökeres változás lesz. Ha már érezni lehet az erdőt nap mint nap, ha reggel ott lehet ébredni, ha nem kell utazni oda és vissza, akkor minden más lesz. A szükségletek törvényt szabnak, minden pillanat új ötletek szülője lehet, érkezhetnek a pionírok, s a közösség egy új dimenzióba helyezi a Mesefalu életét.

A napokban gyakran halljuk a rádióban, hogy Európát nem fenyegetik a japán Fukushima atomerőműből kiinduló - enyhén, Csernobilénak 1/10-e erősségű robbanást követő -radioaktív felhők, mert a jellemző széljárással a Csendes-óceán felé haladnak. A folyamatos megfigyelések valóban ezt mutatják, továbbá azt is, hogy a felhők mielőtt elérnék a Hawaii szigeteket és az amerikai kontinens nyugati partját, már elvesztik - egyébként sem veszélyes mértékű - sugártartalmukat, -sűrűségüket. Minden hivatalos híradás és előrejelzés megnyugtató tehát mind Hawaii-t, mind pedig az amerikai kontinenst illetően a jelen körülmények között, amennyiben újabb, súlyosabb eseménnyel és következményekkel nem kell számolnunk. A folyamatos, hivatalos amerikai megfigyelési, térképi adatok és értékelés elérése.

Andris az elmúlt napok egyikén kisebb szédüléssel és fejfájással, annál erőteljesebb orrdugulással, influenza gyanús megfázással ébredt. Már napok óta bújkált benne ez, a család többi tagjában is, de számára a betegség nem elfogadható állapot. Ezért - "csakazértis" és kötelességtudatból - a kiakalult gyakorlat szerint korán reggel vette a cókmókját és felkocsizott a Mesefaluba. Bár reggel borús volt az idő, itt ennek nincs jelentősége - gondolta - mert pillanatok alatt kiderülhet, s jön a meleg. Nem ez történt. Fern Forestben szakadt az eső. Romeró nem kezdett dolgozni, várt talán az eső alábbhagy. Andris, hogy az idő ne vesszen kárba addig sem, úgy döntött, végre kihúzza a kerítést a második ház helyén, a kecskéket áttelepíti, hogy lelegeljék és jól letapossák a terepet. Egy-két óra, pikk-pakk, meg is van.

Zúgott és hasogatott a feje, folyt az orra, még át is ázott. Először akkor bizonytalanodott el a vállalkozásában, amikor újra meglátta a takaró alatt, hetek óta várakozó, kb. 100 m hosszú fémkerítés-tekercset (a videó végén látható). Súlya 150-200 kg lehet, se lába, se kereke, Andris pedig egy szál magában a vadon közepén. Legalább 100-150 m-re kell elvinni a másik helyszínre, s kifeszíteni a fák között, a dimbes-dombos talajon. De hogyan? Tolja? Húzza? Görgesse? Keresztül a járhatatlan erdőn? Mindent megpróbált, a végén már tépte, cibálta a tehetetlen nagy "testet", de ha meg is indult valamely irányba, a következő másodpercben már be is akadt valahol. Már a beakadás helyének megkeresése is egy kész rejtvény, a kihámozás még nagyobb kihívás. Közben már a torka is fáj, feje sajog, folyik az orra, csurom vizes mindenütt, nem is számolja, hányszor csúszott meg, esett el, egy merő sár mindene.

Repin volgai hajóvontatói hozzá képest, kis költői túlzással, kellemes társaságban, vígan korzóznak a napsütötte folyóparton. És sehol senki, aki segíteni tudna. A sziszifuszi küzelem egy kritikus pontján Andris megadóan, tehetetlenül, borul a makacsul ellenálló, "vigyorgó" kerítéstekercsre, körötte csend, szíve hevesen ver, tüdeje zihál, feje zúg. S ekkor, csak ekkor fordul meg a fejében: "Mi a f****t csinálok én étt? Mi a búbánatos p****ért fetrengek itt betegen a sárban? Hol vagyok, ki vagyok? Egyáltalán, tényleg itt vagyok? Lehetnék kis családi fészkemben, gyógyulgathatnék, kislányommal játszhatnék. Ezt nem hiszem el!" Mondanunk sem kell, a kecskekarám nem készült el aznap. Majd más időben, más állapotban, más technológiával. Nagynéha ilyen helyzetek is adódhatnak itt, ha még nincs együtt a közösség.

Több mint egy évtizede fogalmazódott meg bennem egy kérdés, amely akkor még nem tűnt sem életem legfontosabb kérdésnek, pláne nem az emberiség legfontosabb kérdésének. Az is érdekes, hogy a választ keresve a világ végén lyukadtam ki, ahol misztikusan kifejezve a tűz a vízzel találkozik. Az előbbi vitatható olyan szempontból, hogy mit nevezünk világ végének, de kétségtelenül a Hawaii Szigetek a legelszigeteltebb szárazföld bármely más kontinenshez képest a Földön. A tűz meg folyékony láva formában találkozik a vulkánt körülvevő óceánnal, melyet számtalan más misztikus jelenség is kísér, és szépen szimbolizálja azt ami itt történik. 

Érdekes, hogy a legtöbb ember akit a Hawaii szigetek vonzanak, határozottan értik, érzik és valamennyire ki is tudják fejezni ezt a különleges érzést amellyel itt lépten nyomon találkozunk az élet minden területén. Legyen ez a strand, a hivatal, a közért vagy egy hatalmas veszekedés közepe. Valahogyan itt más az atmoszféra. Nem úgy más mint általában külföldön, hogy nem ismerős a pénznem, mások a szagok, más nyelven beszélnek, furcsa íze van a kenyérnek és a többi. Hawaii ilyen téren nem idegen, sőt sokan mondják (közöttük én is), hogy nem érezték magukat annyira otthon sehol a világon mint itt. Egy olyan hívogató, már-már szinte bűvölő varázsa van ennek a helynek amit a görög mitológiában olvastam a szirének ellenálhatatlan énekéről. 

Ezért természetesen (főleg Maui szigetén) nagyon sok embert érdekelnek olyan dolgok amelyek a tárgyilagos, szekuláris, tudományos világon túl mutatnak. Itt nem az általános hitre gondolok valamely istenségben mint a keresztény vagy a mohamedán, hanem egy mélyebb, öntudatosabb spiritualitásra amely belülről fakad. Ezek nagy kijelentések, tudom, és ahelyett hogy magyarázkodnék, inkább meginvitálnám az olvasót egy előadásra amely sokkal jobban szellemesebben és türelmesebben rátapint egy pár olyan kérdésre vagy témára amelyek jól illusztrálják hogy egyáltalán hogyan gondolkodjunk és milyen nyelvezetet használjunk ha meg próbáljuk megérteni miről is van szó. Jó szórakozást az előadáshoz, pár nap múlva folytatom a gondolatmenetet. 

Biegelbauer Pál (a képen) – Ki Vagyok Én? Kattints Ide az előadáshoz Ezeket le is tudod tölteni (a linkekre jobb egérgomb, mentés).

A Mesefalu programban többféle háztervet dédelgetünk. Idővel a hagyományos faházak mellett építeni szeretnénk például föld-, ill. domházat, üveg-, ill. nyitott házat, lombházat, nádházat, szikla- és barlangházat a közösség mindenkori tagjainak kreatív alkotásaiként, amelyek a lehető legharmonikusabban illeszkednek az erdei és lávaköves környezetbe. Nem e megoldások különlegessége vonz bennünket elsősorban, bár ez sem közömbös nekünk, hanem az ahogyan ezek az edőkert szerves részeivé tudnak válni. Szeretnénk olyan élményt nyújtani vendégeinknek, magunknak, melyben szinte érezhetővé válik, hogy az erdő, a természet szereti azt, ahogyan élünk. Egy cikk a Femina weboldalán a levegőbe épült városról, Costa Rica büszkeségéről nagyon bátorít bennünket ebben a törekvésünkben. Finca Bellavista - a fák lombjai közé épült esőerdei, lombházakból álló település a Csendes-óceán partvidékén. A település és közösségének fejlesztése érdekes párhuzamot mutat a Mesefaluval, érdemes elolvasni a cikket, további érdekes képeket és részletesebb ismertetőt tartalmaz erről az egyedülállóan csodálatos településről. (Ez a Napló 200. bejegyzése.)

Még csak a vadonba vágott girbe-gurba, bejáratlan esőerdei út és a félig kész első ház látszik, az első "vendégként" a mexikói Cancun-ból odalátogató Tóth Editnek nagyon tetszett a felsejlő Mesefalu. Mágikus helynek találta ("magical place"). Ezt írta vissza hazaérkezése után: "Szerintem nagyon jó ötlet a közösség, és én úgy gondolom, hogy sok jelentkező lesz, aki szeretne majd oda menni. Én is tervezem, hogy visszamegyek családommal 3-4 hétre. Én élni nem tudnék ott hosszú távon, ahhoz túl városi lány vagyok." Érdekes - mintha előző bejegyzésünkre rímelne - a kérdés, amit a helyszínen Andrisnak feltett, hogy nem fél-e, vagy fél majd itt egyedül lakni, amíg a közösség kiteljesül, az erdő közepén. Minden bizonnyal nem csak az esetleges rossz szándékú emberekre, az erdő idegenségére, vadságára, állataira gondolt, hanem a városi nyüzsgés hiányára is. Ami ez első részt illeti, nem szabad alábecsülni a bűnözés problémáját. Vannak esetek, amikor - főleg szórakozó suhancok - lopkodnak a felügyelet nélkül maradó házakból, portákról. Ez ellen hatékonyan lehet védekezni egyéni és közösségi módon egyaránt. Ami a második részt, az erdő vadságát, az állatveszéélyt illeti, ettől semmiképpen sem kell félni, mert a kistestű vaddisznótól nem kell tartani (sőt, időnklnt egyet-egyet - ez nem vicc - meg is lehet enni), más pedig nincs. De még komolyabb veszélyt jelentő bogár sincs. S, végül, a "nyüzsgés" hiánya viszont már életfelfogás, temperamentum kérdése. Mi úgy látjuk, hogy egy jó közösség megfelelően érdekes, izgalmas, folyamatos élményforrás lehet. Várjuk vissza Editéket! A képen balról: Ági, Edit, Andris.

Andris forráskutatásai - Time Magazin, 2011. január - alapján készült az alábbi összeállítás:

Közismert, hogy Amerikában a fegyertartás minden bizonnyal a biztonságérzet forrása, egyben a fegyveres bűnözés, támadás, s mint halálok a nemzetközi átlagnál magasabb számának, arányának okozója is. Véget nem érő vita forrása, sajátos "tyúk-tojás" probléma, hogy a fegyvertartás okozója, vagy következménye ennek a helyzetnek. Ami, Hawaii-t illeti, talán egyfajta választ ad a kérdésre. Mind a fegyvertartásban, mind pedig a fegyveres bűnözésben a legalacsonyabb szintet mutatja az Egyesült Államokban, amint az itt bemutatott statisztikákból látható. A fegyverviselést az amerikai államok önállóan szabályozzák.

Az első képen azt látjuk, hogy Hawaii-on (50. állam) a fegyvertartás közepesen erős szabályozása érvényesül, ami arra vonatkozik, hogy mennyire szigorú feltételekhez kötik (indokoltság, vizsga, életkor, életkörülmények) fegyverek otthoni tartását. A második képen azt látjuk, hogy a háztartások hány %-ában van jogosan fegyver, az állam szabályozása szerint.  A harmadik kép pedig azt mutatja, milyen arányú a fegyver okozta halálozás 100.000 lakosra vetítve. Mindkét utóbbi kép azt mutatja, hogy az amerikai államok között ebben a tekintetben (is) Hawaii a legbékésebb, legnyugalmasabb, ami kétségtelenül fontos része az itteni magas életminőségnek. Nem lenne meglepő, ha Hawaii-ra hasonlóan kedvező képet mutatna a statisztika bűnözési arány tekintetében. megnézzük majd ezt is. Annyit azért tudunk, hogy az erőszakos bűnügyek tekintetében Hawaii jelentősen jobb helyzetben van, 2008-ban 40 %-kal maradt az USA átlaga alatt.