Lehet-e élni hálózaton kívül? A Mesefalu naplója

Még csak a vadonba vágott girbe-gurba, bejáratlan esőerdei út és a félig kész első ház látszik, az első "vendégként" a mexikói Cancun-ból odalátogató Tóth Editnek nagyon tetszett a felsejlő Mesefalu. Mágikus helynek találta ("magical place"). Ezt írta vissza hazaérkezése után: "Szerintem nagyon jó ötlet a közösség, és én úgy gondolom, hogy sok jelentkező lesz, aki szeretne majd oda menni. Én is tervezem, hogy visszamegyek családommal 3-4 hétre. Én élni nem tudnék ott hosszú távon, ahhoz túl városi lány vagyok." Érdekes - mintha előző bejegyzésünkre rímelne - a kérdés, amit a helyszínen Andrisnak feltett, hogy nem fél-e, vagy fél majd itt egyedül lakni, amíg a közösség kiteljesül, az erdő közepén. Minden bizonnyal nem csak az esetleges rossz szándékú emberekre, az erdő idegenségére, vadságára, állataira gondolt, hanem a városi nyüzsgés hiányára is. Ami ez első részt illeti, nem szabad alábecsülni a bűnözés problémáját. Vannak esetek, amikor - főleg szórakozó suhancok - lopkodnak a felügyelet nélkül maradó házakból, portákról. Ez ellen hatékonyan lehet védekezni egyéni és közösségi módon egyaránt. Ami a második részt, az erdő vadságát, az állatveszéélyt illeti, ettől semmiképpen sem kell félni, mert a kistestű vaddisznótól nem kell tartani (sőt, időnklnt egyet-egyet - ez nem vicc - meg is lehet enni), más pedig nincs. De még komolyabb veszélyt jelentő bogár sincs. S, végül, a "nyüzsgés" hiánya viszont már életfelfogás, temperamentum kérdése. Mi úgy látjuk, hogy egy jó közösség megfelelően érdekes, izgalmas, folyamatos élményforrás lehet. Várjuk vissza Editéket! A képen balról: Ági, Edit, Andris.