Lehet-e élni hálózaton kívül? A Mesefalu naplója

... de azért az élet zajlik a Hawaii Mesefaluban. A mostani bejegyzés időszerűségét a terasz adja Andrisék házánál. Már korábban adtunk róla hírt. Talán elmondtuk azt, hogy az első olyan része a háznak, amelynél az erdő adottságait van idő, mód kihasználni, s kényszerűségből kivágott fákat felhasználni, megmunkálni. Az első képen Ági éppen ezzel foglalatoskodik. 

A második képen látható, hogyan illeszkedik a terasz a házhoz. A nagy társalgó egyik ablaka helyére kerül a be-, ill. kijárat és ide érkezik majd a feljáró is. Ez volt az eredeti terv, de nem volt idő a megépítésre, mert mielőbb használatba akarták venni a házat a költözködési kényszer miatt. Így aztán az átmenet kicsit hosszúra nyúlt. A képen a terasz alapja látszik. Az alatta lévő fedett tér a műhellyel nyílik egybe, azt bővíti és kocsibeállónak is használható.

S végül a harmadik kép, ami a téma aktualitását adja, amikor a terasz már kész, használható és jó időben paradicsomi hely különösen a gyerekek számára. Védett, jó levegő, rálátás a társalgóból, amiben a van a konyha is. Nagyon kellemes a felnőttek számára is az "ejtőzéshez", amihez a már fel is szerelt függőágyak kínálják a kényelmet.

Hát, ilyen kisebb lépésekben fejlődik a Mesefalu mostanában. Újdonság még a csirketartás is, ami már jelenleg is biztosít tojást, de idővel akár a teljes szükségletet is kielégítheti. Ami a bővítést illeti (jelenleg két házunk van), csak akkor kerül rá sor, ha tovább nő a közösség és ténylegesen szükségessé válnak az új terek és épületek, amelyeket a csatlakozókkal közösen kívánunk létrehozni. A program tehát folytatódik.

Az utóbbi hetekben többen is jelentkeztek csatlakozási szándékkal, komoly elképzelésekkel esetenként már számottevő tapasztalatokkal is arról, hogyan szeretnének élni, továbblépni. A Mesefalu Közösséghez csatlakozás, a kialakult gyakorlat szerint egy fokozatos – levelezés, személyes találkozás, kinti együttlét – ismerkedési, kölcsönös elfogadási folyamattal kezdődik. A néhány évvel ezelőtti kezdetekhez képest mostanában egyre komolyabbak, megfontoltabbak a csatlakozási szándékok. Ez bizonyára annak köszönhető, hogy mind több a mi tapasztalatunk is, egyre több az információ, a híradás, amit mi nyújtunk, s a média is többször foglalkozott velünk. Tanulási folyamat részei vagyunk magunk is, lassan értjük meg, hogy mi az, amivel rendelkezünk, mi a legfontosabb, hogyan alakultak a célról alkotott elképzelések és miképpen lépegethetünk előre. Kikristályosodott, amit sejtettünk a kezdetektől, hogy az összetartó közösség a legfontosabb. Ezért fokozatosan erre tettük át a hangsúlyt. Ezt láthatóan megérezték és megértették az érdeklődők is.

Greguss Mariann (zenepedagógus) és Varga Béla (informatikus) fiatal pár (az első képen), néhány hónapos gyerekkel kis lakótelepi lakásukban fogadtak. Tervezik az életüket, s ha a dolgok úgy alakulnának, szívesen jönnének hozzánk Hawaii-ra. Fiatalok, nem sok mindennel foglalkoztak eddig (webfejlesztés, tanítás, ezen belül zenetanítás és zenélés, művészet, irodalom, angol nyelvben ok), de rendkívül kreatívak, egészséges szemléletűek, nyitottak, s nagyon vágynak mindarra, amire mi is. Nem utolsó sorban kedvesek, kellemesek, tisztelettudóak, kulturáltak, gyermekközpontúak, jó humoruk van, intelligensek, vállalkozó szelleműek. Számos jó elképzelésük is van arra, hogy mi mindennel kellene, lehetne foglalkozni, miből lehetne megélni, mint Mesefalu Közösség, ötleteik nagyon hasonlók ahhoz, amiken mi is sokat gondolkoztunk, s látunk lehetőségként. A beszélgetés eredménye az, hogy nagyon esélyes a bekapcsolódásuk a közösségünkbe, kialakult a kölcsönös szimpátia kapcsolat és a világszemléleti hasonlóság. Ezért is követnek bennünket, miközben valami hasonlót képzeltek el már korábban, tőlünk függetlenül.

Katona Betti (a második képen, rákattintva Ethno Mandala oldala az általa készített kézműves termékekről) és Hajtmanszki Zoltán (a harmadik képen, rákattintva olvashatunk róla), csillogó szemű gyermekeik (lásd a negyedik képen) Barnus (6 éves) és Bindike (4 éves) varázslatosan zegzugos, szemet gyönyörködtető, megsimogatásra késztető tárgyakkal és bútorokkal berendezett szentendrei, otthonukban fogadtak. Betti és Zoltán, mindketten ismert fotóművészek, Betti kézműves (különböző kultúrák eredeti anyagait ötvöző csodálatos mandalákat, ill. sokféleképpen összerakható mandala elemeket készít) és amit a legfontosabbnak tart végzett kultúrantropológus (aktuális kutatási területe a természetművészet). Igyekeznek a lehetőségek szerinti legteljesebb ökologikus, egészséges és önfenntartó életet élni. Velük kapcsolatban nem lehet nem szólni a sokféleségében is harmonikus, egyszerű, természetes, barátságosan régies környezetről, amelyben élnek. 

Kicsiny kertjükben a virágokon és gyümölcsfákon túl zöldséget termesztenek, tyúkokat tartanak, mindez harmonikus és esztétikus elrendezésben egy olyan ház körül, amelyben új értelmet nyer a „kint és a bent”, a „lent” és a „fent”, a művi és természeti környezet (kinti és benti teraszok, átjárók, nyitott és zárt feljárók és átjárók, 8-9 szintben eltolt belső terek a pincétől a beépített padlásig). A megosztott és összecsúsztatott külső és belső térnek ez a „kuckós” sokfélesége a térfunkciók kitöltésének, művészi megformálásának hívogató és felfedezendő egyediségével, sajátos „egyéniségével” párosul. Miután az ember a rácsodálkozás után „átáll”, megnyílt a lakásról alkotott képének újrafogalmazására, élvezni kezdi ezt a környezetet, s késztetést érez újra és újra körbejárni, megállni, leülni itt is ott is, gyönyörködni minden zugban az „ott lakó” művészi alkotásokban, bútorokban, képekben, textíliákban, használati és dísztárgyakban, a kutyus míves kerámia ivótáljában lévő színes üveggolyókig.    

Majd egy egész napot töltöttünk Hajtmanszkiék varázslatos hajlékában ezen első találkozáskor, s az egész alig néhány órának tűnt. Úgy szalad el az idő. A legkevesebbet tárgy szerint a Hawaii Mesefaluról beszéltünk, és mégis szinte mindig arról volt szó. Tíz perc, negyed óra kellett csupán az első kézfogástól a feloldódásig, amikor megéreztük, hogy kisvilágaink összeérnek. Ettől kezdve bármerre is kalandoztak a gondolataink (minden ami fontos lehet az emberek életében, itt és most, bárhol és bármikor), életútjaink eseményeinek kölcsönös felidézése, végig arról folyt a szó, milyen világot szeretnénk (és milyet semmiképp sem), s mit tehetünk érte saját életünkkel. Amikor Barnus is megérkezett az oviból megváltozott a helyzet. Nem tudtam ellenállni a két kis ember csábításának és átmentem nagypapába (kérdezgetős mese, játék, bohóckodás, tudásteszt, stb.). A kislány ezt később, amikor már eljöttünk ottlétünket, ezzel a kérdéssel jutalmazta: "Anyuka! Anyuka! Ez a Nagypapa, meg ez a Néni, aki most mesélt nekünk, az hol lakik?” Ennél nagyobb elismerésre nem is számíthattunk!

Megcsörren a telefon. Jaj, drágám - mondja Annus néni - gyönyörű paradicsomom van, most hoztam be a kertből, vegyszermentes, kicsattan az egészségtől, kell-e valakinek a Mesefaluban. A legjobbkor hívsz - szól a válasz - nekem most épp jól jönne, de nem csak úgy nyersen, hanem megfőzve lecsónak, paradicsomlének, eltevésre és azonnali fogyasztásra. Semmi gond, megcsinálom. - mondja Annuska. Tudom, hogy fantasztikusan finom lesz, nem csak azért, mert Annus néni nyugdíjazása előtt szakács volt, hanem azért is, mert a néhány hete eltett csípős csalamádé is isteni finom. Jó néhány üveg még a télre is kitart. 

Annuska először látogatott el Piroskáék erdei otthonába

Pár hónapig egyedül leszek, mert Marika, a párom külföldre ment unokázni. A közösségünk tagjai rendre hívogatnak, mi újság, megvan-e már a baba, s megkérdezik azt is, hogy érzem magam egyedül, hívnak ebédelni, vacsorázni, beszélgetni, s szívesen benéznek ők is hozzám. Gyertek csak, sok gyümölcsöm van - alma, szilva, körte, fekete szeder, szőlő - visztek belőle, s persze jót beszélgetünk is majd. Piroskáék "vadrezervátumába" össze is szedünk pár ládányi lehullott gyümölcsöt, a dámszarvasok kedvenc csemegéjét. Persze, senki nem jön üres kézzel, főtt étel, sütemény érkezik minden "járattal".

Útban a vadrezervátum felé a finomságokkal

Közben kiderül, Annuska nem volt még Piroskáék erdei házában, a kicsiny vadasparkban, nosza, elviszem őt kocsival, s egyúttal elszállítjuk az újabb paradicsom és paradicsomlé szállítmányt. A hozzám érkező barátok is velünk tartanak, így az egész csapat megy ki romantikázni. "Egymásnak adjuk" így a vendégeinket, hiszen biztosak lehetünk benne, a jó emberek megkedvelik egymást. Nincs is másképp. Az első perctől kezdve, mint régi barátok beszélgetnek, s találnak természetesen közös pontokat az életükben, újra megerősödve a tudatban, mennyire kicsiny ez a világ.

A dámszarvasok nagyon jól érzik magukat Pirosáék "szárnyai alatt"

Így telnek a Pázmándi Mesefalu hétköznapjai. Minden család tartogat, nyújt valami érdekeset, hasznosat a többiek számára. Biokertet, amely mindannyiunk éléskamrája, vendégházat, ahol ellakhatnak mindannyiunk vendégei, erdei pihenőt és vadrezervátumot, különleges élményt kínálva a közösség tagjainak és barátainknak, javítóműhelyt, ahol elromlott gépeink, eszközeink újabb lehetőséget kapnak a további szolgálatra. Folyamatosan keressük a lehetőségeket, mivel tudjuk segíteni, szolgálni egymást.

A félénk állatok hamar megszokják a látogatókat, a fínom falatok sokat számítanak

Ha valakinek helyben megoldható igénye, gondja van - például ha valami eszközre van szükség, javítás, beszerzés, közlekedés, kutyasétáltatás, ház körüli munkák, vagy csak éppen ránézni egymás házára, ha valaki elutazik - először egymást keressük meg, mit lehetne tenni, kihez lehetne fordulni. De a legfontosabb, számíthatnunk egymásra, összejárunk, sokat beszélgetünk, szórakozunk (pl. kártyázunk), s valóban úgy érezzük bármelyikünk házában mindannyian otthon vagyunk. Általában ajándékkal állítunk be egymáshoz (többnyire finomsággal), no nem azért, mintha ez valamiféle elvárás lenne, hanem olyan jól esik látni az örömöt, amellyel fogadják.

A városi vendégek le vannak nyűgözve a környezettől, s a sok érdekességtől az állatok szokásairól

Bár gyakran találkozunk, sosem fogyunk ki a témákból, érdekel bennünket mi történt a másikkal az elmúlt időszakban, mi a véleménye a közel és távolban, most és régebben történtekről, s persze a falu történetekben kifogyhatatlan múltjáról is. Leginkább azonban arról beszélünk, mi mindent tudunk csinálni még közösen, mi lenne jó mindannyiunknak, s mivel tudjuk segíteni a környezetünket. Közülünk mindenkinek van valamiféle közéleti, önkéntes tevékenysége is, amivel a tágabb környezetet szolgálja (pl. a helyi újság szerkesztése, internetes oldalak működtetése, foglalkozás a gyerekekkel, szakmai segítség a helyi közügyek intézésében, a környezetvédelemben és más területen). Ezek is kínálnak megbeszélnivalókat. Jó érzés ebben a társaságban, hogy mindenki önmagát adhatja, nem kell szerepet játszani, a kölcsönös tisztelet, megbecsülés és szeretet, s nem utolsó sorban a humor (sokat nevetünk, kifigurázzuk magunkat is ha kell ...) határozza meg az alaphangot, erre számíthatunk egymástól.

Piroska és a férje Gábor is a legkisebb fűszálig ismeri az erdőt, a dámfiú is figyelmesen hallgatja az előadást

Jó kérdés, hogy miért Mesefalu egy ilyen baráti kisközösség, hol vannak a kezdetben megfogalmazott természetközeliség, környezetvédelem, hálózaton kívüliség, önfenntartás elemei ebben a kisközösségi életben. Ezek az értékek, követelmények számunkra nagyon fontosak, életvitelünk - mondhatjuk - alapnormái. Amint lehetőségünk nyílik rá, válaszutak elé kerülünk, döntenünk kell, akkor ezek szellemében lépünk tovább lehetőségeink keretei között. Mi ezeket a követelményeket az adott lehetőségek keretein belül igyekszünk megvalósítani, követni, s hozzájuk igazodva a meglévő adottságokat az ésszerűség és elviselhetőség határain belül átalakítani.

A varázslat néhány óra volt csupán ... köszönjük!

Igen, ez egy kompromisszum az ökofalvak klasszikus, elszigetelődő megoldásához képest. Úgy látjuk azonban, hogy többségünk számára ez az út az, ami a gyakorlatban kivitelezhető. Számos elképzelésünk van, amellyel erősíteni tudjuk kisközösségünk "öko" jellegét (közösségi biokert, megújítható energiaforrások és környezetbarát építkezés, egyéb megoldások alkalmazása, a helyi piac létesítésének elősegítése, a Vadvédelmi Központ ismeretterjesztő munkája és a gyerekek bevonása a környezetvédelembe, az őstermelők jobb helyzetbe hozása), Mindezt nem látványos akciókkal, hanem megfontolt, kisebb lépésekkel, a személyes, baráti kapcsolatok kiszélesítésével, mindannyiunk adottságainak lehető legjobb kihasználásával, egymás kiszolgálásával, az új elemek szerves beépítésével meglévő életviszonyainkba.

Itt látható és olvasható a Puli Space bemutatkozó kampányanyaga fantasztikus - eddig több sikeres próbát kiállott - vállalkozásukról, következő tesztfordulójukról Hawaii-n, a Mauna Kea kietlen hegyoldalában. A tét igen nagy: 2015-ben járművet küldeni a holdra, s onnan azzal nagy felbontású videóanyagot küldeni vissza a földre, miközben legalább 500 m-t megtesz a jármű. Ezt fogják tesztelni 2014 novemberében Hawaii-n. A pályázat feltétele, hogy a költségek 90 %-a civil forrásokból legyen fedezve, amit a mostani kampány segíthet. További részletek, képek és videó: http://www.indiegogo.com/project/preview/14648b23 Várják a támogatásokat! A Hawaii Nagy Sziget magyar közössége és benne a Mesefalu szeretettel várja és fogadja, segíti a Puli Space csapatát.

Tóth Tímea küldte ezt a beszámolót Hawaii-i útjáról: Lehetőségem adódott, hogy eltöltsek kicsit több mint két hónapot egy Big Island-i farmon és három hetet egy Maui-i nyugdíjas házaspár birtokán. Mind a két helyen wwoofer-rendszerben laktam, ami elég népszerű az amerikaiak, főként a huszonévesek körében, és lényegében a szállást dolgozzák le valamennyi munkával, a többi időben pedig szabadok, fürdenek az óceánban, beutazzák a szigeteket, vagy amit kitalálnak maguknak.

Big Islandon a farm, ahol laktam, Kékedi Erzsi, egy magyar asszony tulajdona, aki nagyon szép orchideakertészetet alakított ki 20 év alatt. Több ezer palántája van sok-sok orchideafajtával, amik között van egypár különleges is. Emellett gyümölcsfák, longan, lychee, avokado és rambutan adják a munkát és a bevételt a farmon. 

Erzsi és Brian, Erzsi párja munkamegosztással „viszik” a farmot, Erzsi fogadja a megrendeléseket, válogatja ki a kiküldendő palántákat, amik tisztítás, alapos átnézés után, hogy nincs-e benne pók, csiga, rovar, béka, díszcsomagolásba kerülnek, majd elküldésre a megrendelőnek. Számomra meglepő volt, milyen gyorsan megy az egész folyamat, a megrendelés után egy-három nappal már el is van küldve a szállítócéggel a rendelés. Még ha nagyobb tétel is van, azt is pár napon belül elküldik, így az ügyfél bőven egy héten belül meg is kapja. Erzsi orchideái nagyon szépek, a növények rendesen át vannak ültetve és megkapnak minden szükségeset, megfelelő ültetőközeget, tápozást és vizet, permetezést,  csigairtást, ami ahhoz kell hogy szép, egészséges és bővirágzatú palánta nőjön belőlük. Sokat gyönyörködtünk benne, mikor Erzsi reggelente válogatta a kiküldendő növénykéket, hogy milyen szépek és erősek, egészségesek. Egyes orchideák virágzata a méterest is elérte, szétágazó, pirosas-sárga virágsátraik mint a fáklyák emelkedtek a levelek fölé.

Brian a zöldházakkal kapcsolatos munkák „férfias” részét végzi, vagy segít a dolgozóknak. Ilyen a zöldházak fóliájának újrahúzása, a permetezés, gyomirtás. A fákkal is sok munka van, éppen mikor mi érik, annak a szedését és feldolgozását megszervezni, a fák permetezése, a hangyairtás, egyéb rovarok és kórokozók figyelése és kordában tartása, a metszések. Egyes gyümölcsfák máskor és máskor érnek, például szeptembertől az avokado, júniusban a longan egy része és a lychee. Vannak fák, amiknek az érését „programozni lehet”, így ezeket szépen be lehet osztani az év nagy részére, hogy mindig legyen termés. Másoknak többféle változata van, amik mindig máskor érnek, így ezek is szétoszlanak az év folyamán.

A farmon sok egyéb munka is van, ellátni a sok malacot, kecskét, birkát, teheneket, lovakat, csirkéket és kacsákat, kutyákat és macskákat. Ez igen sok munkát ad a farmernek, reggel és este mindig kötött a program, ezt meg kell csinálni. Erzsiéknek voltak otthon a házimalacok mellett vadmalacok is, amit nagyon érdekes volt látni, hogy cseperednek, hogyan viselkednek, egészen megszelídültek. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy az ember körül minden nől és terem, kicsi állatok születnek, és cseperednek és  minden folyamatosan fejlődik. 

Nagyon vicces, néha kicsit bosszantó is a páva (Erzsiéknek volt egy), mert a párzási időszak alatt minden kis neszre trombitáló és visító hangot ad ki magából, még éjszaka is, így ha valamelyikünk kicsit kirúgott a hámból és később jött haza, mindig bejelentette a kürtösünk, akit ráadásul követett a kakas is. A páva minden nap alkonyatkor, ugyanabban az időben szépen felült a nagy fa lombjába, a házikó mellé és ott készülődött az alvásra.

Brian hajtásról is szaporított egyes fákat, és sok fa is lett ültetve, ez is állandó munka volt a farmon, öreg, vagy beteg fák kivágása és új fák ültetése. Sok munkát ad a füves területek állandó vágása, és a munkaeszközök karbantartása is. Szóval a farmélet nagyon szép, de jó sok munkával jár! Viszont nem stresszes, kivéve ha a wwooferek és a fűnyírók kiviszik a kerítést vagy elvágják az elektromos kábeleket J , vagy ha az állatok megbetegszenek, vagy a kocsik lerobbannak.

Erzsiéknél jó volt eltölteni a két hónapot, mert Erzsi nagyon rugalmas, elvárja a rendes munkát, de mindent meg lehet beszélni vele és belátó. Kialakítottak a wwoofereknek egy külső tusolót és konyhát, ami mind nagyon jól felszerelt és jól használható, így mindenki mindent meg tud főzni magának. Amire gyakran nem is volt szükség, mert Erzsi sokszor, ha főzött, minket is meginvitált egy jó kis magyaros ebédre vagy vacsorára, úgyhogy degeszre tömve mentünk utána a házikóinkba. Erzsi és Brian is nagyon jól főz, és nagyon egészségesen, így én is és az ottlevő amerikai fiatalok is szépen kikerekedtünk a jó ételektől. A magyar kaják mellett megkóstoltuk a mexikói chili-t és egyéb ételeket, igen meglepő volt a kaktuszsaláta. Az amerikaiak, Rob és Lindsay nagyon élvezték a magyar konyhát, tényleg nagyon megszerették a magyar ételeket, ami Erzsi érdeme. Helyi ételként a halakat,főként az ahi és mahi-mahi, a tőkehal,  említeném, amiket nyersen, pácolva is esznek zöldségkörettel, vagy sütve, lilikoi vagy kókusszósszal megbolondítva.

Mindegyikünknek volt külön kis házikója, amit lehetőség szerint jól kialakítottak (szúnyogháló mindenhol, szép padlókő, és szép bútorok), bár minden ház kicsit más elkészültségi és felszereltségi fokon áll jelenleg. Ez így kényelmes volt, mert  volt helyünk és magánszféránk. A házak Hawaii-n fából vannak, tégla vagy kőház nagyon ritka, még a templomok többsége is faanyagból épült. Az éghajlat miatt ez bőven elég. Vízellátás a farmokon, gondolom a magas közüzemi költségek miatt, általánosan az esővíz megfogásával és tartályokba gyűjtésével van, ivóvizet a nyilvános kutakból vagy a boltokból kell beszerezni. Az áramellátás szolárpanelekkel és aggregátorokkal megoldott, legalábbis a legtöbb farmon. Erzsiék birtokán a  felsorolt gyümölcsök mellett sok másféle is van, soursop, kókusz, papaja, és  egy bogyó, ami a bokor törzsén nől, nagyon finom, egyszer megettem egy fél kilót belőle, aztán másnap derült ki, hogy hashajtónak tartják a farmon, ha valakinek ilyen gondjai vannak. Hát igen. 

Egy farmon mindig történik valami, nem unalmas az élet. Erzsi gyerekeinek a barátai jöttek lovagolni, vagy a kicsi baba ahogy cseperedett, mindig új és új dolgokat tanult meg, kikeltek a kiscsibék, akiket óvni kellett a macskáktól, sok kiskutya is született, és egy borjú, aztán odakerült egy kétnapos kis vadmalac, azt Erzsinek külön kellett etetni „bébitáppal”, és az egész malac akkora volt hogy elfért az ember egy kezében. A kutyák közül az egyik csivaván szórakoztunk sokat, mert szinte minden nap kitalált valamit, amivel jól felbosszantott valakit, vagy éppen egy másik kutyát, volt hogy olyan fehér volt a környék mint a hó, mert kibelezte az egyik hálózsákot vagy szédszedett egy guriga wc-papírt. De ezeken a kis rosszaságain jókat mulattunk, mert egyébként meg nagyon kedves kis kutya. Kétszer szülinapi buliztunk Erzsiéknél és egyszer mexikóiaknál, és voltunk a gyerekek sulielőadásain is, amik nagyon kedvesek voltak, és mindig bele volt szőve valami hawaii, tánc, zene, vagy történelem. Brian gyakran ment vadászni a vadászkutyákkal, amik ott pitbullok és catahoula-k, és gyakran hoztak haza vaddisznót, mert rengeteg van a szigeteken, és sok kárt okoznak a termésben. Emiatt engedélyezett hogy bárki bármikor vadászhat, nincs vadászidény.

A szomszéd farmokon eltérő dolgokkal foglalkoznak, van ahol csak saját maguknak termelnek, vagy a helyi termelői piacokra visznek ki gyümölcsöt-zöldséget, vagy kézműveskednek és azt adják el a piacokon. Van ahol magániskola működik a helyi gyerekeknek. Vannak vallásosak is, főként keletiek, de általában itt is gazdálkodnak. Sok helyi piac van, van amelyik szerda esténként, van amelyik szombatonként vagy vasárnap tartja a vásárokat. Ezek közül a farmok közül sok „organikus”, vagyis olyan vegyszereket használnak, ami környezet- és egészségkímélő, vagy egyáltalán nem is használnak semmit. Egyes ilyen farmokon szoktak tartani bulikat, pl a kedd esti Takko-Tuesday, ahol a fiatalok és idősebbek is összejönnek beszélgetni vagy táncolni, dob-körök és ilyesmik dobják fel a hangulatot.

Az én tapasztalatom az, hogy a gazdálkodás egyáltalán nem unalmas, és ami a legjobb benne hogy nem stresszes (legalább is nekünk, látogatóknak, a farmereknek azért van gondjuk elég), lelassul kicsit az ember, jobban kipiheni magát, éri eleget a nap, nem bent kornyadozik a gép előtt, úgyhogy mindenki hamar szép egészséges barna színt kap. Mivel zöldségből, gyümölcsből és házi feldolgozású húsból van bőven, sokkal egészségesebb életvitelt folytatnak ott mint itthon. A hawaii emberek nem hinném hogy sokat költenek kajára, mert gyakran lemennek horgászni a vízhez, vagy vadásznak, vagy levágnak egy tyúkot, és így megoldják a hússzükséglet nagy részét könnyen. Vicces hogy a városban a nagy bevásárlóközpontok, mint a Safeway, Walmart környékén lehet látni időnként csirkéket kapirgálni, szabadon mászkálnak a kocsik között. Maui-n ez még szembetűnőbb, ott sokszor csak házikedvencnek és tojásadónak tartják a tarajosokat, így még több csirke bóklászik mindenfelé. A többi ételféle viszont, amit a bevásárlókban meg kell venni, elég drága.

A farmélet jó dolgos Hawaii-n is, de meg is van az eredménye. Mivel nincs olyanféle tél mint itt (a téli hónapok ott is november-január, de csak annyi hogy több az eső, és „télen” ott vannak a bálnák),  kiegyenlítettebb az éghajlat, jól meg lehet oldani a locsolást, mert mindig van eső és erre meg is van a bevált technika összegyűjteni, így messze nem olyan rizikós mint itthon. És pluszként, ott az óceán és a rengeteg fajta élőlény benne, ha ember ki akar kapcsolódni, tíz perc autókázással csodavilágot láthat.

Hogy jön ide a pilóta nélküli repülőgép? Megmondom. Egy ideje gondolkodunk azon a Hawaii Mesefaluban, hogy milyen jó lenne felülről nézegetni a tájat. Látni az erdőnket, házainkat madártávlatból, felszállni a tőlünk mindössze 8 km-re lévő működő vulkán fölé. A technika már lehetővé teszi, hogy a földről távirányítással röptessünk egy kicsiny, kamerával ellátott helikoptert (1. kép), s lentről nézzük "az ő szemével" a tájat, s indítsuk, leállítsuk a felvételt.

S akkor, egyszer csak a Pázmándi Mesefaluról szóló dokumentumfilm készítése közben megjelenik ez a nagyszerű technika, s Szekeres Csaba (a 2. képen) felrepíti kameráját a Vadvédelmi Központ fölé, hogy körbetekintsen a gyönyörű tájon.

Mindezt a legnagyobb természetességgel, mintha mi sem lenne ennél egyszerűbb dolog. A kis szerkezet ügyesen röpködött a fák között (3. kép), szinte meseszerű volt az Ufó-szerű kis masina megjelenése ebben a természeti környezetben.

Pedig, ha belegondolunk nem is olyan ördöngős az egész, hiszen a repülőmodellezés már messze túl van ezen a dolgon. S, mégis! Csodálattal néztük az okos kis szerkezetet, ahogyan teljesítette a lentről adott parancsokat. Beindult az agyunk, mi mindenre lehet jó egy ilyen távirányítható, repülő kamera.

Érdemes lesz elgondolkodni rajta. Nyilván sokan vagyunk, akik szeretnének megnézni ezt-azt a levegőből, ez akár egy sajátos közösségi szolgáltatás is lehetne, ami nem is olyan nagyon költséges mulatság, főként, ha többen használják a technikát. Íme, itt a lehetőség!

Hazatért a Puli Space által támogatott Moonbots 2012 diákcsapat (a képen) a Hawaii-i jutalomutazásról, tapasztalataikról a teljes cikk itt olvasható egy részlet pedig az alábbiakban. A támogató is készül Hawaii-ra novemberben, az előzetes egyeztetések szerint a Mesefalu vendégeként. A diákok képes beszámolója azt jelzi, hogy tovább erősödik a magyarok ismertsége és jó híre a világ e csodálatos táján.

"Lassan két hónapja tértünk vissza Hawaii szigetéről, de igazából csak mostanra került a helyére minden, amit ott láttunk. A világ egyik legnagyobb csillagvizsgáló-komplexuma a világ (talpától mérve) legmagasabb vulkánjának a csúcsán, egyértelműen a világ legbarátságosabb népe között. Néhány zseni a LEGO-tól és persze a NASA-hoz köthető PISCES, mint házigazdánk és feladatuk: valódi űrszondák tesztelése földi körülmények között. Hazudnék, ha azt írnám, hogy ez alatt az egy hét alatt csak a szűk értelemben vett űrszakmával foglalkoztunk. Hat 17 éves srác, egy szülő és jómagam a világ ezen egzotikus pontján jóval többet találtunk, mint „puszta” űrkutatást.

Az események sokaságát tekintve talán a legjobb az lesz, ha időrend szerint haladunk, pusztán az egyszerűség kedvéért. Azt már nem ígérhetjük meg, hogy pusztán leragadunk a szakmai, száraz tényanyagnál. Ha valamit megtanultunk, hogy Hawai’i szigete – avagy hivatalos nevén a „Big Island” – egyértelműen Földünk egyik legkülönlegesebb térsége. Az utazás és az ott töltött egy hét pedig olyan intenzív, élményekkel teli volt, hogy nagyon nehéz néhány oldalban összefoglalni. Azonban mégis próbáljuk meg, természetesen a teljesség bárminemű igénye nélkül!"

Mari a gyógynövények ismerője és szerelmese. A hawaii-i fűszerek és gyógynövényekkel való ismerkedés során ütközött az akadályba, hogy attól függően honnan származik és hol honos egy növény, különböző helyeken és nyelveken különbözőképpen hívják azokat. A közös nevező a latin és a növényhatározó. Ez nagyon macerás, amikor egy magyar angol nyelvterületen vizsgálódik. A szótárak egyáltalán nem, vagy csak a legismertebb  gyógynövények neveit tartalmazzák. Mi tehát a megoldás? Addig-addig jegyzetelgette ki innen-onnan a megismert gyógynövényeket, amíg rá nem jött, hogy ilyen erővel egy angol - latin - magyar gyógynövény-szótárat is összeállíthatna, hogy másnak már ne kelljen keresgélnie. A felismerést tett követte, s most már jó ideje módszeresen rögzíti a neveket három nyelven gyógynövényes tanulmányai során.

A magyar szakkönyvekben szereplő gyógynövényeket az  interneten keresi meg, azonosítja a képeiket és a latint, s rögzíti az angol nevet (mindhárom nyelven több neve is lehet egy gyógynövénynek, latin kevésbé, de még ott is előfordul a többes megnevezés), a hatásokat, ill. felhasználási területet. Van, amikor ugyanezt visszafelé kell végigcsinálni. Több száz címszónál tart, 1000-ig bizonyosan meg sem áll, s ha elkészült nyilvánosan közzéteszi munkáját. A munka nyelvészeti szempontból is nagyon érdekes. A kevésbé ismert, vagy nálunk nem honos gyógynövények régi magyar nevei - szavak és szóösszetételek - nem élnek a köznyelvben, csodaszép hangzásúak. Néha talányosak, nagyon elgondolkodtatóak, vajon miért illették a növényeket egyik-másik megnevezéssel, kifejezéssel. Csak néhány példa: ligeti perje, magyar szapuka, tarka imola, orlai murok, üstökös gyöngyike, fekete zászpa, kardos peremizs, bibircses kecskerágó, ösztörűs veronika. Ugyanez angolul? Mari szótára majd megmondja ...

A napokban tudatosult bennem, hogy immár elsődleges hírforrásként nem a rádiót hallgatom, a televíziót nézem. A Facebook oldalon barátaim, ismerőseim, oldalaim kedvelőinek bejegyzései gyorsabban hozzák be a fontos történéseket, eseményeket, s visznek el az eredeti hírforrásokhoz. Felsejlett bennem, hogy ez egy merőben új helyzet, s minden bizonnyal egy új korszak jelensége. Elkezdtem gondolkodni, vajon hová vezethet a hírterjedésnek ez a közösségi rendszere, s ekkor Sófalvi Tamás - aki éppen nálunk járt, kérdésemre - meg is mutatta a következő, minden bizonnyal csak az egyik, igen karakteres fejleményt. Ez pedig a Flipboard. Utánanézve kicsit örömmel láttam, hogy barátaim, ismerőseim egy része (lásd a kép bal alsó sarkában) már használja is ezt a technológiát.

Miről van szó? A Flipboard alkalmazás tablet gépeken működik az alkalmazás, amellyel saját, általános vagy tematikus magazint (például a képen Cecily Mark Lombházban élni témában szerkeszti saját képes magazinját) szerkeszthetünk a bennünket érdeklő online magazinok cikkeiből, Facebook bejegyzésekből, saját képekből, filmekből és szövegekből és ezt hozzáférhetővé tehetjük olvasóink számára. A szerkesztés olyan egyszerű, szinte automatikus, hogy az lélegzetelállító. Ráadásul, a felhasznált online források figyelik a tematikánkat, megtanulják, hogy mi érdekel bennünket és ennek megfelelően ajánlanak fel cikkeket, amit a magazinunkba beemelhetünk. Ilyet működtethet bárki, magánszemély, intézmény, települési önkormányzat. A szerkesztésben közreműködhetnek többen is. A közösségi média újabb, fantasztikus leleménye és lehetősége.

Úgy néz ki, hogy összeálltak a Hawaii Mesefalu közösségi terének - vendégházak és közösségi épületek - létrehozását célzó program indításának feltételei a már jól működő két ház és infrastruktúra bázisán. A 4 fő elhelyezésére alkalmas további vendégház és a hozzá kapcsolódó, minimálisan szükséges közösségi terek létesítése pilot program keretében, saját kivitelezésben megkezdődik ez év őszén. Ebben állapodtunk meg a napokban (a képen Gáspár Mari, Ruzsinszki László és Sófalvi Tamás a program megbeszélésén Pázmándon), ami egyben a közösség bővülését is jelenti Vietorisz Tamás New Yorkban élő professzorral és Sófalvi Tamás közgazdásszal Magyarországról. A pilot program alkalmas lesz arra, hogy a közreműködőkkel közösen, részleteiben kidolgozzuk, véglegezzük a közösségi tér tervét, a bővítés további technikai, jogi, pénzügyi kereteit és programját.

Mari talált rá az igazságra, amely a temető helyett Hawaii-ra vezet: "A ma többnyire hosszú l-lel ejtett szó (amit a helyesírási szótárak szerint hulahoppnak kell írni) az angol „hula hoop”-ból származik. A hoop ’kariká’-t, ’gyűrű’-t jelent, a hula pedig nem más, mint egy erotikus hawaii tánc. A hula lényege évezredek óta - mondjuk ki - a fenékrázás, amelynek gyakorlásához a hawaii nők egykor hajlékony faágból, nádból vagy különféle indákból készült karikát használtak.

A "hulakariká"-t mint fogyást elősegítő tornát az 1950-es években fedezte fel magának Amerika, és a Wham-O nevű játékgyár jó nagyot kaszálhatott, amikor 1958-ban négy hónap alatt 25 millió darabot adott el az immár műanyagból készült „hula hoop”-ból…

Aztán - bizonyítva, hogy a fogyókúrás módszerek híre legyőz minden vasfüggönyt - a hatvanas években hozzánk is elért a has- és fenékizmosító karika, igaz, mintha ma már leginkább csak gyerekek próbálnának háromnál több kört megtenni vele születésnapi vagy egyéb ünnepi zsúrokon – amíg meg nem unják (a fogyókúrázni vágyó felnőtteknek ott vannak a mostani divatmódszerek)." - ha tovább is érdekel a téma, itt folytatódik. A hula táncból pedig egy kis ízelítő és egy kicsit vadabb változat.

Andrisék háza további komfortelemekkel bővül. Eddig az volt a fontos, hogy mielőbb beköltözhetővé váljon a ház. Mostanáig még nem jutott idő és pénz a természet kínálta lehetőségek kihasználására, hogy a házból is élvezhessék az erdő közvetlen közelségét. Azért sem siették el a ház és a közvetlen környezet közötti kapcsolat véglegesítését, mert egy jó ideig ott élve, ki akarták tapasztalni, meg akarták érezni, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Ezt csak egy jó ideig ott lakva, és számos lehetőséget megtapasztalva, meggondolva lehet eldönteni. Például, teljes mértékben parkosítani kellett a ház közvetlen környezetét ahhoz, hogy a kínálkozó terepi, terephasználati lehetőségek valóban feltáruljanak. Egy nagy terasz és a jelenleginél kényelmesebb lépcső már jó ideje foglalkoztatta Andrisék fantáziáját. Most, hogy jól kiismerték, mit kínál a közvetlen környezet, belevágtak. Az első szinten lévő nagy társalgóból nyitnak ajtót a teraszra - körvonalai az első képen már látszanak - a mostani ablak helyett, s ide fog érkezni a kellően kényelmes, széles lépcsőfeljáró.

A terasz fölött a jelenleginél alacsonyabban lévő külön tető lesz, alatta pedig egy nagyobb, rendkívül hasznos fedett térrel bővül az alsó, műhelyszint. Mindezt az egyébként nagyon egyenetlen, hepe-hupás terep nagyon jól támogatja. A továbbfejlesztés lehetővé teszi, hogy bármikor kinn lehessenek a jó levegőn, akár esőben is,mert az egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyben hideg is lenne. Itt szinte minden ház - éppen ezért - nagy teraszokkal rendelkezik, s az élet nagy része így a szabadban zajlik. Új elem az is, hogy elkezdték az erdőben rendelkezésre álló, korábban kényszerből kivágott fák hasznosítását is az építkezéshez. Eddig ezt sem nagyon lehetett megvalósítani, mert a fák megtisztítása, az épületbe illesztése több munkát követelt, amire nemigen volt eddig idő. A tartóoszlopok, kitámasztások, korlátok egy része tehát az erdő fáiból - ohia, guava - készülhet. Ági a második képen épp egy faoszlop kérgének letisztításával foglalatoskodik.

Lelkes, okos, kellemes fiatalok érkeztek a falunkba barátsággal és nagy kíváncsisággal, hogy ismerkedjenek életünkkel. Tanulmányaik kiegészítését, a gyakorlattal való szembesítését szolgálja a Gödöllői Szent István Egyetem Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézete keretében szervezett falukutató tábor. A magyar falukutatás hagyományait folytató program szükséges és hasznos, amennyiben a célja az egyetemi dolgozatokon túl a falu fejlődésének segítése is. Az ehhez szükséges ismeretek és tapasztalatok döntő része minden bizonnyal felszínre fog kerülni. Az igazi kérdés az, hogy tud-e és akar-e kezdeni majd ezzel a külső, remélhetően objektív tudással valamit a felelősen gondolkodók helyi köre, szándékozik-e értékelni, továbbgondolni a megállapításokat, elmélyíteni a vizsgálódást, ahol arra szükség mutatkozik. A ténymegállapító kérdéseken túl a kutatók elemzik azt is, hogy mennyire elégedettek, boldogok itt az emberek, kell-e, ha igen miben és hogyan kellene változtatni a helyi életkörülményeken. Ritka lehetőség van a kezünkben azzal, hogy tudományos támogatást kapunk az önvizsgálathoz, vajon tudunk-e majd élni vele? Pázmánd értékekben gazdag település, nagy a felelősség, különösen az elkövetkező generációkkal szemben.

Már korábban is felmerült meghatározó helyi személyiségek körében, hogy szükség lenne egy általánosan elfogadott, távlatos fejlesztési programra. Helyi társadalmi szervezetek körében, több területen is - így például gazdasági, kulturális, szociális, sport, védelmi és közbiztonsági, környezetvédelmi - vannak ezzel kapcsolatos elképzelések, folyamatosan zajlanak programok is. A falukutatás jó lehetőséget kínál arra, hogy mindezek összeálljanak szerves egységgé, ami valamennyit elfogadottabbá, jelentősebbé, eredményesebbé és hatékonyabbá teheti. Mindannyian tudjuk, hogy a falu jelenleg erősen megosztott. Mindkét oldal - részben megegyező, részben eltérő, de kevéssé kifejezett és egyeztetett múlttal, háttérrel, értékrenddel, módszerekkel - a falu fejlődését, a helyi életkörülmények javítását, értékeinek megőrzését és gyarapítását írja a zászlajára. Hogy ki mit akar valójában az abból derül ki, hogy a kinyilvánított, közösnek látszó célok érdekében ki képes az együttműködésre a falu érdekében, adott esetben a személyes nézetkülönbségek, ellentétek ellenére is. A közösség érdekét szolgáló együttműködési minimumnak vannak alapvető feltételei, amelyeket a feleknek el kell fogadniuk. Ezek: egymás tisztelete, kulturált párbeszéd, az egyéni és közösségi érdekek megfogalmazásának és érvényesítésének nyilvánossága, néhány tabukérdés közmegegyezésre jutó kitárgyalása, a részvétel minél teljesebb kiterjesztése. Egyébiránt, ez az egészséges helyi politizálás lényege, feltétele is egyben. 

"Ha nem Hawaii-on lenne, akkor minden bizonnyal egy óriási raktárban masírozna raklapnyi áruval az égig érő fémvázas sorok közt. Ez ugrik be ugyanis az alábbi képen látható holdtargonca láttán, amire a NASA jóvoltából még csinos kis utánfutó is került. A fotó kétségtelen bizonyítéka annak, hogy azok, akik a kontinentális éghajlatú vidékekről Hawaii-ra áhítoznak, nem feltétlen csak pálmafák és bikinis csajok közé kerülhetnek. Hanem például a Holdra. Hawaii „Nagy Szigetén” található a Mauna Kea vulkán, ennek egyik oldalán konkrétan holdtájat alakított ki a NASA. A tetején több mint 4 ezer méteren, két csillagvizsgáló (Keck 1 és Keck 2) figyelmezteti az óvatlan turistákat az űr iránti felfokozott érdeklődés jelenlétére. Meg sok más is, a hegyet ugyanis alaposan ellátták obszervatóriumokkal. A totális turisztikai vágyromboló azonban ez alatt, a hegy alacsonyabb lankáin, egy holdi kráterre kísértetiesen emlékeztető helyen van. Ez a kedves kis kütyü fúrógépével vizet keres Hawaii-on, illetve gyakorolja, hogy a művelet élesben lehetőleg olyan simán menjen majd a Holdon, mint a kúp a gyerek popsijába. A regolitvakond (Regolith Excavator) 2010-ben már ki is fúrt mindenféle oxigénben gazdag talajt - hasonlót ahhoz, ami egyébként égi kísérőnkön is van." - Így kezdődik a cikk, a Puli Space Blog bejegyzése a magyar holdjáróról és a fejlesztési programról. Érdemes továbbolvasni!

Novemberben tervezi a magyar csapat a tesztelést a Hawaii Nagy Szigeten, s felmerült a kérdés, hogyan tudná segíteni az ottani magyarok, ezen belül a Mesefalu közössége a programot. A helyzet ugyanis az, hogy szemben a külföldi csapatokkal, amelyek szintén versenyeznek a NASA pályázatán a  holdutazás és az ott végzendő kutatások lehetőségére, a magyar fejlesztők teljesen civil és magánadakozásból, minimalizált költségvetéssel igyekeznek megvalósítani ezt a rendkívüli vállalkozást. Minden lehetséges technikai, szolgáltatási és anyagi támogatást várnak azoktól, akik fontosnak tartják a programot és lehetőségük van a segítésre. Az önkéntesekből álló kutató-fejlesztő csoport eddig több tízezer munkaórát fektetett a programba. Mindent a lehető legalacsonyabb költségvetéssel kell megoldaniuk, természetesen a Hawaii-on tervezett tesztelést is. A Mesefalu a feltételezett helyszínhez viszonylag közel (kb. 40-50 km-re) van, a kinn élő magyarok minden bizonnyal lehetőségeikhez mérten szívesen segítik e rendkívüli magyar teljesítmény sikerességét.

Közel öt hónapot voltunk kinn a a Nagy-Szigeten Mesefaluban. A második ház, sürgős befejezési munkálataival indult a program: áramellátás stabilizálása (akkumulátorok bővítése, napelemek rögzítése), villanyvezetékek véglegesítése, új lépcső, a "fészek" és korlátok megépítése. Ezt követően a ház komfortosabbá tétele, „csinosítása” folyamatos volt és gyakorlatilag befejezhetetlen feladat (vendégszoba kialakítása, ágykészítés, festés, további teraszok építése). Többnyire erről szólnak a mostani képek. Külön program volt a környék parkosítása, betelepítése virágokkal. 

Az utolsó nap estéje a fenti teraszról, a "fészekből"

A második ház külső és belő festése még csak az alapozásnál tart. Részben a korábbi vendégek segítségével szépen kitisztítottuk a ház alatti részt egészen a szikláig. Berendeztük ott az építési anyag tárolót és a műhelyt. A szerszámok, anyagok, minden szépen el van rendezve, élvezet dolgozni – fúrni, faragni, szerelni – ilyen körülmények között. Az „alagsorban” még vannak további lehetőségek, ahogyan az egész házban vannak terveink a komfort fokozására, Különösen azt tartjuk fontosnak, hogy a – a sok eső miatt – a teraszok további bővítésével fedett részen élvezhessük a természet közelségét.

Az erdei ház a Móricka-sétány és a Kuka-köz kereszteződése felől

Megkezdtük egy „hapukert” létrehozását, egy kis tisztás kialakításával, amely fogadni tudja a kicsi, máshol nem jól fejlődő, védettebben nevelendő hapu páfrányokat. Ezek a nagy és szép levelű (kicsit a pálmákhoz hasonló) páfrányok, nagyon jellegzetes itteni növények, amelyeknek ez a klíma a legkedvezőbb, érdemes fele foglalkozni, mert a növénypiacon is értékesíthetőek. A Mesefaluban nagyon sok van belőle, gyorsan nő, szép kis hapu erdőrészeket is ki lehet alakítani, amelyekben nagyon kellemes sétálni.

A ház a Mariska-sétány felől (az útépítésben és szépítésben Mari igencsak kivette a részét)

A helyi magyarok közösségével folyamatos volt a kapcsolatunk, többször összejöttünk nagyobb társaságban és látogattuk is egymást. Olyan ez, mint egy nagy család. Ismerjük egymás helyzetét, az információk gyorsan körbejárnak, működik a kölcsönös segítségnyújtás, az örömök és bánatok megosztása, megbeszélése. Jönnek és mennek a vendégek a tagokhoz, akiket többnyire a magyar közösség egésze megismer. Felvettük a személyes kapcsolatot Grünfeld Irénnel, aki már régi nagy-szigeti magyarnak számít a körünkben.

 A ház a Füles-közből nézve

Jelentőset léptünk a fóliasátor elkészítésével, ami lökést adott a zöldségtermesztésnek. Egyelőre csak próbálkozások, kísérletek folynak, Mari palántákat nevelt, s leginkább Ági gondozza a kertet (paradicsom, paprika, retek, saláta, petrezselyem, tök, spenót, kukorica) részben a fólia, részben pedig a szabad ég alatt. Minden egyes növénnyel kísérletezni kell, mert a nálunk adott páratartalom, vízmennyiség, napsütés és hőmérséklet egyedivé teszi a helyet. Ami már bizonyosan „jól működik”, az a banán (Andris gondozza a banánterületeket), saláta, retek, paradicsom, hagyma, chili paprika.

Bejárat egy szikladomb felől, amelynek lépcsői részben "kőbe vannak vésve", még dolgozunk rajta

A Mesefalu programról folyamatosan beszélünk Andrissal, de addig nem tervezünk újabb lépést a terület és az épületek fejlesztéséről, amíg a jelenlegi közösség (6 felnőtt, két gyerek, ebből folyamatosan csak Andrisék laknak ott) nem bővül újabb személyekkel és elképzelésekkel. Szeretnénk, ha minden további lépés az új tagok igényeit is kielégítendő, s lehetőségeire tekintettel történne meg. Sietségre semmi ok nincs, mert már a jelenlegi állapotban is nekünk megfelelőek a körülmények a már eldöntött bővítésekkel együtt.

A teraszok egy része a felvezetőlépcső felől nézve, további bővítési tervek vannak még

Mintegy 50 érdeklődővel kezdtünk levelezni. Kiderült, hogy az egységes csatlakozási modell helyett minden már meglévő vagy jövendőbeli barátunkkal egyénileg kell beszélgetni, ismerkedni és együttműködési, bekapcsolódási módot kialakítani. Nincs két egyforma élethelyzet (kor, családi helyzet, foglalkozás, jövedelem, mozgékonyság, célok, igények és lehetőségek, stb.), ezért az a megoldás alakult ki, hogy az általános csatlakozási modellt elvetettük, s megpróbáljuk az egyéni elképzeléseket, lehetőségeket beilleszteni a közösen formált Mesefalu programba.

A felső terasz, a "fészek" és a lépcső korlátjai immár befestve, a ház kívül és belül lealapozva

Ittlétünk első hónapjában nagy vendégforgalmunk volt. Két filmes stáb is dolgozott a Mesefaluban (Al Ghaui Hesna Bábel c. műsorának és Szekeres Csaba dokumentumfilmes csapata). Mindkét társasággal nagyon jól éreztük magunkat. Voltak további vendégek is (Ballai Brigitta, Bernát Éva, Tóth Tímea), akik ismerkedtek a körülményekkel. Néhány komoly, hosszabb távon tervező érdeklődővel folyamatos a kapcsolatunk (Skype, email), beszélgetünk velük a fejlesztési elképzelésekről. Magyarországra hazatérve több személyes találkozót is tervezünk a barátkozás jegyében.

Bár csak egyetlen – de meglehetősen intenzív – fogyasztója van, az első saját terményünk a chili paprika volt, amelyből folyamatos az ellátásunk. Az itt elérhető legcsípősebb fajtát termesztjük. A környékbeli, gyakran látogatott – hawaii, kínai, thai, indiai, mexikói, koreai – éttermekben, büfékben, piaci kifőzdékben (a második képen nekem készül a csípős zöld papaya saláta négy darab egész chili paprikával) már lassan megismerik a legcsípősebb ételeket kérő, külföldi vendéget. Amikor a csípősségben legmagasabb fokozatú ételt kértem a kiszolgálótól, akkor eleinte kérdő pillantással felkapták a fejüket. Később már rutinszerűen egészítették ki a rendelést a megfelelő erősségi megjelöléssel. Az első a „milde”, azaz egyáltalán nem csípős, vagy alig érezhetően az. A „medium” vagy „spicy” közepes erősséget jelent, amit nálunk az enyhén csípőset kedvelők fogyasztanak. A „hot” az igazán erős (mondjuk egy adag levesbe egy egész nagyobb, vagy két kisebb csili paprika felaprítva!), amit már csak a gyakorlott és rendszeresen fogyasztók viselnek el, de még élvezettel, néha könnyezve és szipogva. 

Van még egy további fokozat a „thai hot”, amit igen ritkán kérnek a vendégek, s figyelmeztetik az ismeretlent, hogy ez már alig elviselhető erősség. Valóban, folyamatos „tűzoltást” (azaz vízivást) igényel és már teljesen elfed minden további ízt. Sőt, itt mutatkozik meg a „hot” kifejezés igazi tartalmi gazdagsága saját értelmezésem szerint A szó egyik jelentése ugyanis forró, másik pedig a nagyon csípős. A „thai hot” annyira erős, hogy az ember már nem tudja megkülönböztetni, hogy az étel nagyon csípős vagy nagyon forró. De meg lehet enni, igaz csak folyamatos „vízhűtéssel”. Evés után még jó darabig emlékezteti, „foglalkoztatja” az embert és kicsit a gyomra is „felesel”. Jó a kérdés, hogy ennek ellenére miért szeretjük az ennyire erős ételeket. Nem könnyű megmondani. Biológiai magyarázat persze bizonyosan van. A kellemesen csípőst az ember szereti, az erősen csípős már kihívás. Kicsit olyan, mint a hegymászás (a Kaukázusban volt módom megtapasztalni), bizonyos mértékig egészséges, túlzásba vitelének sok értelme nincs, veszélyes is lehet, de szeretjük feszegetni a határokat. 

Hawaii-ra visszatérve, a csípős ételeknek itt komoly kultúrája van. Szinte minden ételt lehet kérni a fenti négy fokozatban. Életem legcsípősebb étele – amit nem bírtam megenni – Budapesten a Nyugatinál a Westend bevásárlóközpont egyik büféjében egy humusz volt, amire az volt írva: „embertelenül csípős”. Gondoltam, na ez az én esetem! A kiszolgáló fiú kérdő-kétkedő mosollyal szolgált ki megismételve az étel minősítését: „EMBERTELENÜL CSÍPŐS!”. „Értettem” – mondtam és úgy ültem le, hogy odalásson. Vesztemre, mert az első kanálnál csuklani kezdtem, levegőért kapkodtam, kikerekedett a szemem, izzadni és könnyezni kezdtem, az orrom is eleredt. Az ételt reflexszerű mozdulattal, asztallal együtt toltam el magamtól. Percekig tartott, amíg rendbe jöttem. A kiszolgáló fiú együttérzéssel nyugtázta, amikor az alig érintett adagot – a vitatott tárgyat – letettem elé a pultra, rekedten nyugtázva: „Igaz, ez az embertelenül csípős.” Nem voltam abban a helyzetben, hogy megtudakoljam, mitől az.

(A szöveg komolyságát, itt-ott nehézségét kicsit ellensúlyozandó, utazgatásunk további képeit mellékelem.)

Három évvel ezelőtt azt a kérdést tettem fel, hogy lehet-e offgrid módon élni? A válasz egyértelműen igen. A kérdés finomítása már nem vezet ennyire sarkos válaszhoz. Mert élni sokféleképpen lehet, az élet minősége a szenvedéstől a boldogságig terjedhet. Pontosabban tehát: lehet-e minőségi életet élni offgrid módon? Erre is igen a válasz az én életminőség fogalmam szerint, amit a mesefalu gondolatkör fejez ki. Ez utóbbinak– az Offgrid blogban sok helyen kifejtettem már – a hálózaton kívüliség mellett további meghatározó elemei a kisközösségi lét, a kultúra és a természet közeliség. A természet közeliség a hely megválasztásával eldől, a kultúrát az emberek hordozzák, akikből a közösség összeáll és folyamatosan megújul. 

A kritikus elem tehát a közösség. Ez sem új felfedezés, a három év alatt erről is sok szó esett itt. Ezzel kapcsolatosan a hároméves tapasztalat és a válasz már nem olyan határozott igen. Az első kérdés a csatlakozás. Nagyon sok érdeklődővel beszéltünk és tartunk fenn kapcsolatot. Itt az a folyamat a kritikus, amelynek során eldől, hogy az új tag és a közösség kölcsönösen el tudják-e fogadni egymást. Mikor és hogyan dől ez el? Erre vannak kezdeti, működőképes tapasztalataink. Egy kis emberi közösséget fenn kell tartani, folyamatosan meg kell újítani, „éltetni” kell több vonatkozásban is. Magától értetődően környezeti, fizikai, anyagi tekintetben megfelelő minőséget kell biztosítani, ez magától értetődő. Itt racionális döntéseket lehet hozni, s a fenntarthatóság biztosítható.

Az izgalmasabb és bizonytalanabb a közösség fenntarthatóságában és élvezhetőségében az emberi kapcsolatok, a kultúra, spiritualitás, a szellemi és lelki élet témaköre. És itt már megjelenik a bizonytalanság. Az egyértelmű igen itt kétségessé válik. Elsősorban, a közös célok léte a meghatározó. Valóban ugyanazt akarják-e a tagok, aminek érdekében egyeztetett elvek, szabályok szerint közösen cselekszenek?  Itt akkor merülhet fel probléma, ha valaki például nem érti a célt, csak névleg fogadja el, időközben meggondolja magát, megváltoznak a körülményei, prioritásai. Ezeket a helyzeteket a közösségnek észre kell vennie és a kölcsönös egyetértés, tisztelet, megelégedés követelményei szerint kezelnie kell. Ha ez nem történik meg, akkor konfliktusokra kell számítani.

A felszínen (látható életmód, viselkedés) nem megnyilvánuló (értékek, gondolkodás) kulturális különbségek is problémák forrásai lehetnek. A közösség életének nagyon fontos része a társas együttlét, az együttműködés, a folyamatosan fennálló emberi kapcsolatrendszer, kommunikáció. Mindezek kulturális beágyazottsága döntő mozzanat. A kultúrák sokfélesége önmagában nem probléma, sőt nagyon is jó és érdekes lehet. A gond a kulturális ütközésekből – ellentmondó értékek – fakadhat. Olyan elvi és igencsak gyakorlatias kérdések merülhetnek fel, mint pl. mit jelentenek valakinek a természet, a szépség, a tisztaság, a csend, a biztonság, az idő, a tudás, a tapasztalat, az adott szó, a vidámság, tulajdon, a társas kapcsolatok, másik ember gondja, az intimszféra, a megosztandó erőforrások, a kulturális javak, magasabb emberi szükségletek, stb., stb.

Hogy egy új (mesterséges) kisközösség egyben a minimálisan szükséges értékek közösségévé is váljon, ahhoz eléggé intelligens emberek szükségesek. Nagyon pontosan kell értenünk és alkalmaznunk itt az intelligencia fogalmát! A lényeget megragadva: az alkalmazkodás sokoldalú és magas színvonalú képessége, ami számos további képességet és készséget feltételez (pl. nyitottság, tolerancia, tanulás, empátia, odafigyelés, kreativitás, kompromisszum-készség). Alighanem, ez a mesefalu közösségépítés legbizonytalanabb pontja. Nehéz ugyanis mindezt előre felmérni, a maga teljességében csak hosszú idő alatt lehet ténylegesen megbizonyosodni róla. Nem is élesek a határvonalak, hogy mindebből mennyi, elegendő mértékben és minőségben van-e meg egy emberben.

A mesefalu közösségi eszme kulcskérdése bizonyos erőforrások közös fenntartása, használata. Minden közösségben jelen van ez bizonyos mértékig (természeti erőforrások, közjavak), a mesefaluban azonban ez jelentős és meghatározó elem. Nagy kérdés és egyben bizonytalanság forrása, hogy ki mennyire alkalmas erre ténylegesen? Nem elvben – a közösködés egy szép eszme – hanem a napi gyakorlatban. A kérdés kicsit visszavezet az előző témakörhöz. Ha nem egyformán használjuk a dolgokat, lehetőségeket, eltérően viszonyulunk a tárgyakhoz, akkor az a közös, megosztott használatot jelentősen akadályozhatja. A közös használat egyben kölcsönös és egyenlő hozzájárulást is feltételez a fenntartáshoz. Ezek apróságoknak, kicsinyességeknek tűnhetnek, pedig alkalmasak az emberi kapcsolatok megrontására. 

A közgazdaságtan „potyautas” problémaként azt a jelenséget, amikor valaki a közös javakat úgy használja, hogy nem, vagy nem a többiekkel azonos módon járul hozzá azok közvetlen vagy általános fenntartásához. Már ennek a gyanúja is elegendő a közösségi érzés gyengüléséhez. A nem kellően és egyetértésben megfogalmazott közösségi szabályok, ill. azok betartása és a közbizalom magas foka szükséges a jelenség elkerüléséhez. Ez is egy bizonytalansági forrás, mert a közösségi szabályozást a tagok – helytelenül – érzékelhetik a bizalmatlanság jelenlétének („ha már szabályokra, megállapodásokra van szükség, akkor régen rossz”). Pedig nem így van, az önkéntesen vállalt korlátozások a stabil közösségi élet fontos kellékei. Nálunk ezek még kialakulatlanok.

A természetes közösségek sok-sok év alatt alakultak ki. Az intézmények és szervezetek jól átgondolt, részletekre kiterjedő külső és belső szabályozásokra épülnek. Más – diktatórikusan működő – közösségek egyetlen akaratnak vannak alárendelve. A demokratikusan működő mesterséges kisközösségek létrehozása, fenntartása, folyamatos megújítása a legnehezebb feladat. Hogy sikeres lesz-e, az minden egyes konkrét esetben, a gyakorlatban dől el, s előre nem megjósolható, mert a történet sokféleképpen alakulhat. Az alapkérdésre – lehet-e offgrid módon kisközösségben élni – adandó, pontosított válasz így fogalmazható meg: igen, lehetséges, jelentős munka és szerencse is kell hozzá. Még az út elején vagyunk, de nem sietünk …

Mostani ittlétünk vége felé élünk a lehetőséggel, hogy kicsit jobban kiélvezzük Hawaii Nagy Sziget kínálta lehetőségek némelyikét. Ez úgy történik, hogy elővesszük a legnépszerűbb és leggyakorlatiasabb útikönyvet (Andrew Doughty, Hawaii The Big Island Revealed, The Ultimate Guidebook). Ez km-ről km-re (pontosabban mérföldről mérföldre) leír minden történelmi, kulturális, természeti, turisztikai látványosságot, érdekességet, szolgáltatást, mégpedig saját, személyes élmények alapján. A folyamatosan aktualizált könyv hatodik kiadása most a legújabb és minden benne van, amire szükség lehet egy ilyen „felfedező” úton. A leírás ráadásul egyszerre alapos és könnyed, a szerző szinte beszélget az utazóval: mesél, tájékoztat, mesél, gondoskodik, viccelődik.

A Nagy Szigetet egy nap alatt kényelmesen körbe lehet autózni. Ha az érdekes helyeken megállunk, akkor napokat, heteket lehet eltölteni egy-egy út során. Érdekesség lehet például egy történelmi park, nevezetesség, strandolás akár óriásteknősökkel, botanikus kert, vízesés, kávé vagy tea, marha, ló és egyéb állatfarmok, kertek, múzeumok, galériák, piac, lávabarlang, kráter, települési központok, gyalogtúrák hegyeken és völgyekben, lávamezőn, lávabarlangokban, hajózás a tengeren, delfin- és bálnanézegetés, stb. Mindegyikre és még sok egyébre van itt lehetőség. Ha sátrat is viszünk, vagy megszállunk útközben, akkor egészen komoly kalandozásokba foghatunk.  Az sem probléma, ha nem tervezzük előre meg az utat, csak beülünk az autóba az útikönyvvel a kezünkben, és a jól ismert körútra indulva (északnak, délnek teljesen mindegy) ott térünk le, ahol még nem jártunk. Az autóút mellett többnyire régebbi, másodrangú, régebbi utak is haladnak, amelyekre letérni már önmagában is kaland, mert a táj, a természet mindenütt kínál látványosságot.

Nagyon jó érzés, amikor a már jól ismert útvonalról letérve egyik pillanatról a másikra egy új, ismeretlen világba csöppenünk. Egy mély völgybe, benne egy csodálatos vízeséssel, patakkal, amely a tengerbe ömlik, mindez egy szépen kialakított parkban. Vagy egy hasonló völgy, de nem parkkal, hanem egy fél évszázaddal ezelőtti cunami által lerombolt cukornád feldolgozó üzem maradványaival – falak, vasúti sín, csille, kikötő. Legutóbbi ilyen kalandozásunk úgy kezdődött, hogy délnek indulva, elhagyva körzetünket, a vulkánok vidékét egy tábla, kávézásra hívogatott egy kávéfarmra. Befordultunk, s egy szép kis kertbe jutottunk a kávéültetvény mellett (lásd az első képen). Árnyas pihenőpavilonban megterített asztal várja a vendéget, forró kávé termoszban, mellette kis dobozban cukor, méz, édesítő, édes szirup, hűtőládában tejszín, poharak, kiskanalak. A közeli kis épületben patyolat tiszta mosdó és WC. Sehol senki. A kávézás ára nincs kiírva, egy diszkrét kis dobozba lehet pénzt bedobni, ki mennyit gondol ( a felirat: Your Generosity Welcomed – Mahalo,  a nagylelkűségét örömmel fogadjuk, köszönettel, ez utóbbi hawaii nyelven). A kávé a lehető legjobb minőségű.

Mondani sem kell, hogy mennyire emelte ez a kedvesség, az egyébként sem rossz hangulatunkat. Az ilyen „önkiszolgáló” vendéglátás, gyümölcs- és zöldség-, ajándékvásárlási lehetőség nem ritka errefelé. A közbizalom igen magas szintű. Amikor egy ilyen helyen vagyunk szinte hihetetlennek tűnik, hogy ezzel a lehetőséggel bárki is visszaéljen. A sziget legfeketébb strandján a békésen szunyókáló teknősök látványa az érdekesség, különösen a gyerekek számára. A harmadik képen látható korosodó fát (Monkey Pod Tree – magyarul szabadon majomfészek fa, a pod tokot, hüvelyt, gubót jelent pontosan) Mark Twain ültette 1866-ban, amikor erre járt Waiohinu faluban. Egyébiránt Mark Twain az emberi idősödésről ezt mondta („The age a matter of mind, if you don’t mind, it doesn’t matter.” – nehezen fordítható le egész pontosan): „A kor felfogás kérdése, ha nem törődsz vele, nem is érdekes.”

A bibliai jelenetekkel díszített, festett fatemplom (St. Benedict’s Painted Roman Chatolic Church, Captain Cook település) – máshol is van ilyen a Nagy Szigeten – gyönyörű helyen és környezetben igazán családias hangulatú. Ezen a környéken – az itteni csendes öbölben – kötött ki és lépett a szigetre az angol felfedező Cook kapitány 1779-ben harmadszor egy évvel korábbi felfedezése után az itteniek vélelme szerint visszatérő istenként. Annak ellenére, hogy barátsággal és segítséggel fordult a bennszülöttekhez, őt is megölték egy hirtelen eszkalálódott konfliktusban, amikor is kiderült, hogy nem halhatatlanok. A negyedik kép a Waimeia-ban lévő  Parker Ranch-on – jelenleg 35.000 marha és 250 lóval működő farm – készült, amely messze több mint mezőgazdasági nevezetesség. Az 1847-ben létesült, akkor szinte az egész környékre kiterjedő hatalmas terület ma nagyüzem, turisztikai látványosság, történelmi nevezetesség, sportcentrum (rodeo, cowboy kultúra), vendéglátó és közszolgáltató intézményrendszer. Történelmi központja egy 19. századvégi és 20. század eleji európai kulturális oázis szabadon bejárható bálteremmel, lakószobákkal, mellékhelyiségekkel, korabeli bútorokkal, műtárgyakkal, képekkel (egy Edgar Degas kép is van a falon) és egyéb relikviákkal. Fotógaléria itt.

Egy vízesésekkel teli völgy végében, szépen gondozott parkban, hangulatos strandon is megpihentünk (több ilyen is van a sziget nyugati partján, Hamakua coast). A környezet szépsége már nem újdonság a számunkra, bár rendületlenül készítjük a fényképeket, amelyek közül egyet mindenképp be akarok itt mutatni (ötödik kép), talán kommentár sem kell hozzá. A természet e megkapó furcsaságai, a tekergőző faágak, gyökerek, a jelentéssel felruházható láva és sziklaalakzatok vonzó lehetőséget kínálnak a természeti jelenségek újraértelmezésére. Aki ilyen szemmel is nézi a környezetet, itt gyakran botlik a természet művészi alkotásaiba. A részben természet alkotta és mesterségesen továbbfejlesztett botanikus kertek számunkra különleges és legendás növények sokaságát mutatják be, virágban pompázva szinte az év minden napján.

Ezek nem egyszerűen csak gondozott kertek, hanem nagy területű kiránduló helyek sétautakkal, pihenőhelyekkel, patakkal, vízesésekkel. Az ezúttal meglátogatott World Botanical Garden-ben drótkötélpálya és elektromos roller is van a nagy terület gyorsabb, kényelmesebb és izgalmasabb áttekintésére. Kialakítottak egy labirintust is (maze), ahol megkönnyíti a tájékozódást az, hogy a tévedhetetlen út jobban ki van taposva. A park olyan nagy, hogy az útbaigazító térkép mellett még „telefonos segítséget” is lehet kérni, ha valaki eltévedne, s a jegyet eleve egy hétre adják, amely alatt akárhányszor vissza lehet ide térni. 

Magyar zászló lobog a Lava Tree Parkban lévő családias mini hotel kapujában, amelyet Györe László készített, aki szintén itt él, Székesfehérvárról jött el (a kapu a hotel honlapján látható). Irén a 70-es évek második felében jött el Magyarországról és 10 éve, Los-Angeles után telepedett itt le, amikor első látásra beleszeretett a mesés helybe. Barátaival rendbe hozták az akkor már működő, de lepusztult szállodát. Egy magas színvonalú, minden igényt kielégítő, 5 szobás kis szállodát (Lava Tree Tropic Inn, http://www.LavaTreeTropicInn.com, lásd a Virtual Tour képsorozatot) alakítottak ki egy nagyon szép, trópusi környezetben, amelyet Irén egyedül tart fenn, működtet. Rengeteg a munka, de a rendkívül szívós – nyugdíj korhatáron túli – asszony e mellett még napi rendszerességgel, versenyszerűen sportol (kajakozik a tengeren és rendre díjakat nyer), s állandó csapattal zenél is (ukulele). Szóval, nem mindennapi emberről van szó. Jól ismeri az itteni magyarokat, de nem mindennapos velük a kapcsolata, ami az elfoglaltsága mellett teljesen érthető.  

Már az előző ittlétünk alkalmával felvettük vele a kapcsolatot, de csak most sikerült vele személyesen találkoznunk. Első alkalommal „ziccerre” állítottunk be hozzá (vendégünkkel, Évával, jobbról a második képen, középen Irén, balról Marika), éppen otthon volt és néhány perces bemutatkozás, emlékeztetés után szinte azonnal kialakult egy szimpátia kapcsolat közöttünk. A rövid ismerkedést hamarosan újabb látogatás követte, amikor már kifejezetten azért jöttünk össze, hogy még jobban megismerjük egymást, elmeséljük kikerülésünk sztoriját, s elmeséljük egymásnak tapasztalatainkat és benyomásainkat az „útközben” megismert világokról, itteni és otthoni közös ismerőseinkről, a közösen megélt közeli és távoli – esetenként történelmi - eseményekről. Mindez a szálloda (amelyet részletesen bemutatott nekünk) kényelmes teraszán, kávézgatás és a trópusi erdő hangjainak, friss levegőjének és illatainak intenzív élvezete mellett. Egy igen őszinte, szókimondó, közvetlen, céltudatos és kitartó embert ismertünk meg Irénben, aki a találkozót követő napokban felhívott bennünket csupán azért, hogy a látogatást ismét megköszönje, s újabbat helyezzen kilátásba. Mi is hálásak vagyunk neki, hogy baráti körébe fogadott bennünket.

Négyen, egy szűk héten át a vendégekkel utazgatunk. Alkalom nyílik arra, hogy a házigazdák is ellátogassanak olyan helyekre, ahová azért nem mennek el, mert vagy éppen nem érnek rá, vagy mindig csak tervezik és halasztgatják, mert alkalmasabb időre várnak. A terepjáróval, "telt házzal" indultunk egy nagy körútra a sziget partja mentén. Timit a növények és állatok, főleg a madarak bűvölték el, a bálnáktól és famatuzsálemektől kezdve a  legapróbb fűszálakig. Nem győzte meghatározni azokat és összevetni európai hasonmásaikkal, amelyekkel azonban ennek ellenére nincsenek rokonságban.

Évát leginkább a tájak változatossága nyűgözte le, gyors tempóban haladva rögzítette emlékezetében szebbnél szebb képeket, s csak amikor "túlcsordult", akkor vette elő iPhone-ját, hogy másnak is bepillantást adjon majd ebbe a csodavilágba. Az egyhetes körutazás főbb állomásai: 1. nap (szerda): A Mesefalu szomszédságában lévő Akatsuka orchidea kertészet volt az első állomásunk, Timi csak kapkodta a fejét a gyönyörűségektől. A következő állomás Volcano faluközpont (a Mesefalu ide tartozik), amely talán a világ egyik legzöldebb, legvirágosabb települése, mert egy trópusi erdő az egész. Többnyire művészek lakják. Ezután a szintén közeli, hatalmas  Volcano Nemzeti Parkban töltöttük a nap nagyobb részét: lávabarlanggal, füstölgő sziklarepedésekkel, működő és kihűlt vulkánokkal, trópusi sétautakkal, geológiai múzeummal egy több száz négyzetkilométernyi területen. 

A nap további részében a Mesefaluban néztünk körül, majd a kalapanai esti gazdapiacra indultunk, ami inkább egy népünnepélyre hasonlít a maga zsivajával, kézműves kirakodóvásárával, "lacikonyháival", s természetesen élőzenei előadásával. A legérdekesebb itt az emberek tömege és sokfélesége egy meglehetősen szűk helyen. 2. nap (csütörtök:) Hilo város, Hawaii Botanikus Kert (az itteni legnagyobb és legszebb, tengerparti pihenőhelyén piknikeztünk a látogatók elismerő tekintetei és megjegyzései kíséretében), Akaka vízesés (135 m, kétszer olyan magas, mint a Niagara, de nem olyan széles és bővizű), Hilo strandolás (teknősbékával, kacsákkal), első este kártyázás (preferansz).

3. - 4. nap (péntek és szombat) Honoka'a (fantasztikus kávézás), Waipio völgy (lenyűgöző látvány, 3. kép), Waimea, Hawi, Kapa'au (I. Kamehameha király szülőhelye, szobra), "the end of the road" (az út egy szakadék felett ér véget, végig látható a sziklás Hamakua-part (fantasztikus!). Innen Kona felé vettük az utunkat a tengerpart vonalát követve. Egy történelmi parkban - Kamehameha király egyik lakóhelyén, az 1800 körül elpusztult település maradványait (fenti kép) néztük meg, majd a Spenser Parton (Beach) strandoltunk egyet, ahol komfortos kempinget, fürdőhelyet találtunk. A délutáni nap és a langyos-hűs víz nagyon kellemes volt az izzasztó séta után.  

Jó volt ezután megérkezni - kis bevásárlás után - egy éjszakás, háromszobás szálláshelyünkre Waikoloa üdülőfaluba, ahol - Paniolo Greens Resort - minden lehetséges kényelem biztosítva volt, vacsora alvás. Másnap reggel a néhány km-re lévő tengerparti sétával kezdtük a programot gyönyörű környezetben (fenti kép), halastavakat kerülgetve. Sétautunk a tengerpari luxusnyaralók mellett a Waikoloa Hiltonba vezetett (korábban már bemutattam, az alábbi kép). Innen Kona központjába autóztunk, amely egy üdülőközpont, ahol minden a turistákat, vendégeket szolgálja. A folyamatosan működő piac volt az utunk célja, de a sokféle ismeretlen déligyümölcsön kívül nem kínált más látnivalót.   

A visszaúton meglátogattuk a Kona Joe kávéfarmot alábbi kép), ahol a világhírű, eredeti Kona kávét készítik (egyórás "üzemlátogatás", sok okosság a kávéról, kóstoló, ajándékok). A visszaút a sziget déli csücskén keresztül vezetett. Évának sikerült egy kókuszos bódénál megkóstolnia az eredeti, helyben, "frissen csapolt" kókusztejet és kókuszt, amit már korábban megjelölt kihagyhatatlan célként (lásd alább a második képet). A hosszú hazaút végén, rögtönzött esti programként meghívtak bennünket egy marhagulyás vacsorára a farmra, ahol Timi lakik és önkénteskedik. Kellemes volt a vendégség és nagyon finom volt a vacsora. 

5. nap (vasárnap): A Makuu-i gazdapiacon kezdtük a napot, ami a legnagyobb ebben a műfajban a Nagy Szigeten. Szinte mindent lehet kapni, hatalmas a tömeg, de nagyon jól szervezett az egész, van elég hely. Ide valóban vásárolni jönnek az emberek élelmiszert, növényeket leginkább, de van ruha, ajándék, használt cikkek, szolgáltatások (masszázs, tanácsadás). Évát is inkább a "gazdapiac jelenség", a sokféle ember viselkedése ragadta meg inkább, mint a vásárlási lehetőség. Mi is így vagyunk ezzel. A piac után a már előre beharangozott Hot Pond, a meleg vizű termál strand következett. Itt fogyasztottuk el a piacon megvett zöld papaya salátáinkat (Mari csípős menteset, Éva közepesen csípőset, én pedig a rettenetesen csípőset). A heves napsütésben fantasztikusan jól éreztük magunkat  a hűsítő vízben.  

A Lava Tree Park csak néhány perc autóút a Hot Pondtól. Nem hagyhattuk ki a 400 évvel ezelőtt izzó láva által elöntött és megkövestített, hatalmas ohiafákat. a kb. félórás erdei séta után "ziccerre" meglátogattuk itt a parkban élő, magyar Irene Grunfeldet, akivel eddig személyesen nem találkoztunk, csak telefonon egyeztetgettünk az előző látogatásunkkor. Egy kis családi szállodát működtet (Lava Tree Tropic Inn). Otthon volt és nagyon szívélyesen fogadott bennünket! Igazi , külön kis Paradicsomot teremtett az egyébként is paradicsomi környezetben (róla majd külön is írok). Megmutatott mindent, s megbeszéltük, hogy folytatjuk az ismerkedést. Hazatérve a Mesefaluban egy bográcsos paprikás krumplival és preferansszal fejeztük be a napot és a heti programot. 

6. nap (hétfő): Ez már az elutazás napja, de azért tartogatott még meglepetést nem csak Évának de nekünk is. Összecsomagolva indultunk Hiloba, ahonnan a repülő indult. Az egész délelőtt még szabad volt, így meglátogattuk a még számunkra is ismeretlen Big Island Candies csokoládéüzemet (lásd fent), nem messze a repülőtértől. Igazán kellemes meglepetés ért bennünket. Az ajtóban kis édességgel fogadtak bennünket és egyből a kávépulthoz irányítottak az igen reprezentatív kiállítóhelyiségben. A legkülönbözőbb sima, töltött csokoládék és kekszek sokfélesége volt a gondolákon, többnyire kóstolókkal kis tálakban. Az édesszájúaknak ez maga a Mennyország. Persze lehet vásárolni is, de nem kötelező. Egy hosszú üvegfal mögött látható volt az egész üzem, minden egyes munkafázis, ahogy élőben gyúrták, formálták, töltötték a legkülönbözőbb csokoládékat. 

Még belefért egy séta a Hilo központjában lévő parkban (lásd a fenti képet) és a Coconut-szigeten (nagyon szép strand) és egy  bevásárló központ (Ross, ahol nagyon jól lehet vásárolni minőségi dolgokat), hátha akad valami hasznos kis ajándék, de semmi sem ragadta meg a fantáziánkat, pedig erről még egy "duplafedelű" szóviccet is fabrikáltunk: "Minden Ross-ban van valami jó!" Most éppen nem találtunk semmit. Egyébként sem hobbink a bevásárló központok látogatása. A reptéren várni és búcsúzni mindig különleges, vegyesen jó és rossz, összességében borzongató érzés. Mit hoz/hozott a látogatás a vendégeknek? Lesz-e hasonló találkozás itt még valaha? Most sem volt másképp, de nekünk ez már kezd megszokottá válni. Egy kis fejezet lezárul. Visszazökkenünk az itteni hétköznapokba: munka és pihenés, barátok és a csodálatos természet.

(Képek jönnek majd folyamatosan, most lassú a net itt az erdőben)

Mostani ittlétünk középidejében hétköznapivá vált az életünk. A legfontosabb befejező munkálatok a második ház körül megtörténtek, offgrid erdei otthonunk kényelmes és biztonságos, az építkezés nyomai már eltűntek, kész az alagsori műhely, a ház alatti rész tiszta, rendezett. Ami hátra van még az mind csinosítás, „szépészet”. Több a pihenés, utazgatás, előtérbe kerültek mindazok a programok, amelyekért a világ más részeiből ideutaznak az emberek. Például látogatás az USA legdélebbi pontjára (South Point), ismerkedés Hawaii múltjával a polinéz törzsek bevándorlásától, a Hawaii királyságok időszakán át az amerikai invázióig. Számos történelmi hely „beszél” ezekről az eseményekről. Eredeti létesítmények (pl. skanzen) nemigen vannak, mert minden, ami fából készült elporladt, szétszedték, átalakították. A szépen kialakított történelmi parkban láthatóvá váltak a polinéz faház építészet technikái (második kép), amelyeket a mi erdőnkben is ragyogóan alkalmazhatunk.

Aranyék meghívták itteni barátaikat üdülőszövetkezeti nyaralójukba Waikoloába (Paniolo Greens Resort, az interneten elérhető, sok képpel), ahol évi rendszerességgel eltöltenek egy hetet. Egymást váltva látogattuk meg őket egy-egy éjszakázással, mert lakrészükben három alvóhely is van 2-2 embernek. Itt bepillanthattunk abba, amit az igazi Hawaii-i luxus életnek neveznek. Bizonyára ez jut az eszébe mindenkinek, amikor Hawaii-ra gondol. Waikoloa üdülőfalu egy kietlen lávamezőre épült 8-10 mérföldre a tengerparttól, ahol szinte mindig kellemesen napos, jó idő van. Luxusszállodák, parkok, golfpályák, fürdőmedencék, bevásárlóközpontok és üdülők alkotják a kis települést.

A közeli tengerparton végig strandok (mindegyik ingyenes, jól kiépített, infrastruktúrával ellátott) és még „luxusabb” szállodák saját (de látogatható) öblökkel, medencékkel. Egy ilyenben - Hilton Waikoloa Village, az interneten elérhető a bemutatkozásuk, sok képpel – tett, Aranyékkal közös látogatásunk során ismertük meg azt, hogyan pihennek a valóban tehetős emberek (a dúsgazdagok parti luxusvilláiról, magánszigeteiről most ne beszéljünk), s mit jelent számukra Hawaii. Hétköznapi gondolkodással felfoghatatlan az a mesterséges világ, amit itt megteremtettek és nagy pénzekért élvezhetnek, akik ezt megengedhetik maguknak.

Érkezés, mint a legelőkelőbb világvárosi szállodába, saját kisvasút és belső csatornarendszeren közlekedő hajó viszi a vendégeket a szállodaépületekhez, a tengerből „kikanyarított” öbölrendszerben, perzsaszőnyeggel egyenértékű pázsitos, pálmákkal és egyéb trópusi növényzettel, szobrokkal és parki bútorokkal tarkított parttal övezett hatalmas, különböző célokra (úszkálás, csónakázás, búvárkodás, felnőttnek, kisgyereknek) változatosan tagolt vízfelületen lehet pihenni, szórakozni. 

A kanyargós parton és félszigeteken van minden, ami csak elképzelhető: sétányok, vízesés, függőhíd, delfinsimogató, állatkert, éttermek, boltok, kistemplom, szoborpark, botanikus kert, konferenciatermek, kaszinó, galériák. Az intim, családi együttlétre alkalmas pihenőhelyek váltakoznak a monumentális épületrészekkel. Az elsőre lenyűgöző látvány idővel egy olyan mesterséges világgá áll össze, amelynek minden négyzetcentiméterét, minden egyes fáját, bokrát, szobrát, padját tervezőasztalon álmodták meg, számolták ki, helyezték el. S mindezt, természetesen egy lávamezőn, amely most is körülveszi a hatalmas komplexumot. 

Igen, ez is Hawaii. Mi azonban ettől igencsak távol vagyunk térben is (kb. 160 km), szellemileg és érzelmileg is a mi kis alig háborgatott esőerdei faházainkban, egy „másik mesében”. A kirándulásokból visszatérve otthonunkba a terület kialakítása foglalkoztat leginkább az itt található természetes anyagokat – leginkább az ohia és guava fákat – felhasználva. Megtisztítottunk egy területet a hapu páfrányok megmentéséhez, neveléséhez. Ide hozunk olyan hapukat (lásd a képen), amelyeket elnyomnának más növények, vagy kicsik és az adott helyen nem tudnak fejlődni. A hapu szép és értékes (piacon is értékesíthető) dísznövény, könnyen átültethető, mert leginkább a saját vastag, nedves törzséből táplálkozik. A Fern Forest (a hely nevét is ez adja) a legjobb élőhely a számára, érdemes ezért itt nevelni, szaporítani. A második hapu képen a levelek kibújását látjuk, a jellegzetes csigavonalban.

A Hawaii Mesefalu élete csendesen zajlik. A nagycsalád – 4 felnőtt és két gyerek – mellett vendégek jönnek, mennek. A filmesek után (Szekeres Csaba, Al Ghaui Hesna és stábjaik) egy kis szünet következett. Április elején Tóth Timea érkezett a Nagy Szigetre néhány hónapra, biológus, egy farmon tanul és önkéntesként segít. Hozzánk is várjuk. Ígéri, hogy beszámolókat ír tapasztalatairól majd itt az Offgrid Naplóban. Április közepén Bernáth Éva látogat meg bennünket. Timivel és Évával közösen nézünk majd körül a Nagy Szigeten, közben megismerkednek a Mesefalu életével is. E mellett folynak a levelezések és tervezgetések az érdeklődőkkel, további látogatókkal. Aranyékat a napokban búcsúztattuk az itteni magyar közösség soron következő „bulija” keretében, mert visszatérnek Kanadába. Ők építik igényes házukat és szép, trópusi kertjüket nagy szakértelemmel és gondossággal. Várhatóan jövő nyáron jönnek újra. 

Tovább kutatjuk esőerdő területünket, kb. a fele még felfedezésre vár. Andris megtalálta az eddigi legnagyobb - több 10 m hosszú, kanyargó - sziklarepedést, amely önálló barlang-, vagy barlanglejárat esélyes. Mint már többször beszámoltunk róla, alattunk a világ leghosszabb (65 km) lávabarlang rendszere húzódik. A feltárás nem könnyű, mert egy nagy területen teljesen le kell tisztítani a páfrányt és a földet, ki kell ásni a repedésben lévő földet és az ott megtelepedett növényzetet, s óvatosan - adott esetben veszélyes lehet, mert beleeshetünk egy komolyabb mélyedésbe - ki kell kutatni a mélységet. 

Egyik szó szerint úttörő, elfedező utamon egy számunkra új növényt találtam, amelynek környezetét megtisztítottam. Ez egy kicsit a fenyőfélékhez hasonlít, de kúszónövény. A földre leérő szára gyökeret ereszt, s így terjed tovább. A felemelkedő vékony szár pedig szépen elágazik és egy szobafenyőhöz hasonló alakzatot vesz fel. Andris azt mondja látott már ilyet az ő kalandozásai során, de nem sok van a területen. Néhány letört szárdarabkát megpróbálunk cserépben szaporítani. Ha sikerül, akkor tudjuk telepíteni, s dísznövényként használni, talán még a piacon értékesíteni is. Mindent el lehet adni, aminek valami haszna lehet. Ezt a gazdapiacon megerősítette egy szakértő növénytermesztő, amikor bemutattam neki a növény fényképét a gépemben. Azt mondta, hogy ez egy ritkább páfrányfajta (a nevére nem emlékezett) és dísznövényként valóban forgalomképes. 

Kis magyar közösségünk élete továbbra is élénk, gyakran találkozunk és bulizunk, de rendszeresen merülnek fel ügyek, feladatok, amelyek megoldásában segítünk egymásnak. Megosztjuk a tapasztalatokat, lehetőségeket: kapcsolatok, termékfelesleg, vásárlási lehetőségek, kölcsönös segítségnyújtás egyes munkákban, vendégek fogadása, stb. Jó érzés, hogy adott esetben, helyzetben van kihez fordulni. Gyakran hívjuk egymást vendégségbe, s nem ritka az „éppen erre jártam, gondoltam benézek hozzátok” látogatás, amit igen jónéven veszünk mindannyian. A búcsúzás állandó mondata: „Gyere bármikor!”.

Itteni életünk nagyobb részében dolgozunk. Fizikai munkát végzünk a házak, az energia-ellátás fejlesztésében, a gazdálkodás elindításában, a környezet élhetővé tételében az esőerdő közepén. A zöldház másik fele is tető alá került, az általunk nevelt és az itteni barátainktól kapott palánták már benn is vannak. Andris egy nagyon egyszerű és olcsó megoldást talált ki a fóliasátor kialakítására (PVC vízcsövekből állította össze a szerkezetet, a fóliát csődarabok rápattintásával szorította le, az első képen a sátor vége és a bejárat még nincs kialakítva). Kíváncsian várjuk, hogy beválik-e, ill. mennyi ideig fog szolgálni ez a fajta építési technika. 

A második házban a felső terasz befejezése (elkészült a „fészek”) után elkészült a végleges, kényelmesebb lépcsőkorláttal, véglegesítettük a feljáró megoldást is. A helyzet az, hogy a dombtetőre az új erdei úton, majd egy lávaemelkedőn („lávalépcső”), majd egy nagyobb sziklahasadékot átlépve, kis füves (esőben sáros!) útszakaszon kellett feljönni. Az építkezés idejére ideiglenes megoldást alakítottunk ki, amely a mindennapokban és normál cipőkben kényelmetlen.

Az építésnek erre a részére nem volt előzetes terv, mert a terep feltárásakor derül ki, hol vannak fix pontok, ahol a tartógerendákat alá lehet támasztani. Az erre alkalmasnak tűnő helyeken a láváig le kell ásni, a földet le kell onnan szedni, sóderral (összetört lávakövek) ki kell egyenlíteni, betontéglát kell lerakni és erre jöhet a faoszlop vagy közvetlenül a fagerenda. Ha a vízszint, stabilitás, vízszigetelés rendben van, akkor a sziklára közvetlenül is elhelyezhetők az alátámasztások. Mindezt figyelni kell egy egyszerű fajárda, terasz (deck) kialakításánál is. 

Ezért aztán a terep lehetőségeihez igazodva kell haladni a járdákkal a sziklák kiemelkedéseinek és mélyedéseinek, esetenként mély réseinek kikerülésével, áthidalásával mindhárom térbeli dimenzióra figyelemmel.  Nálunk, csak egy rövid szakaszon kellett megoldani ezt a feladatot és mégis elég „változatosra” sikerült a feljáró vonalvezetése. Ezt a részt többnyire az építkezés korábbi szakaszaiból megmaradt faanyagokból készítettük el, hogy minél gazdaságosabb legyen a megoldás. A festés még hátravan. 

Mari közben átképezte magát szobafestőnek, s kifestette a konyhát és a fürdőszobát. A nap végére - amikor mindene ragad - általában megharagszik az új "szakmájára", a festékre, amit nem tud kimosni a ruhájából, a hajából, lemosni a kezéről. Elhatározzuk, hogy "holnap" pihenőnapot tartunk. Az eredmények azonban minden nap meglágyítják a szívét és aztán másnap újrakezdjük. Így aztán beáll a rend: hétköznap munka, hétvégén fele-fele részben munka és pihenés. De ez így valahogyan mégis kellemes. Különösen, amikor a nap végén, este még belefér egy kis tengerpart, termál strand, ahol el lehet lazulni a kellemes vízben.

Eközben Andrissal találtunk egy jó kis helyet egy "erdei klub" funkcióra (lásd a fenti képen). Felmértük, elkezdtük tisztogatni. Egy már füves, sík részen - ahol korábban a kecskék el voltak kerítve - van egy ligetes terület, amelynek fái között, azokat felhasználva tetőszerkezetet lehet kialakítani, a túl sűrűn nőtt hosszú, vékony fákat kivágva tetőtartó rudaknak. A tető maga áttetsző hullámlemezekből állna megfelelő "szabással" és illesztésekkel, hogy az esővizet a fedett részek szélére tereljük. Így egy nagyobb, esőtől védett területet kapunk, ahol füves, salakos vagy fapadlós kialakítású kisebb tereket lehet kialakítani a közösségi élet számára. Ilyen hely a Mesefaluban eddig nem volt, de nagy szükség van rá, hogy többen is összejöhessünk.

Amikor az előző alkalommal, ittlétünk végén abba kellett hagynunk a második ház építését elkészült a felső terasz, annak korlátja. Maradt azonban egy befejezetlen oldal a feljáró felől. Adódott a lehetőség, hogy - mivel e rész felett is tető van, hogy a feljáró folytatásaként a teraszt, a véglegezés során kicsit kibővítsük. Ezt a munkát fejeztem most be, s kialakult egy nagyon kellemes kis hely, a fészek, amit máris birtokba vettünk. Első alkalommal a fészek színpadként működött, a terasz többi része volt a nézőtér, Mari, Ági, Skyia, Noa, Kokó kutya pedig a közönség a hatalmas kinti kagylóágyon. Dió, a macska, lentről, a távolról követte az eseményeket. A Piroska és a farkas egy új változatát "vittem színre" az eredeti elmesélése után. Az új változatban a nagymama eszi meg a farkast, de rosszul lesz tőle, a vadász elviszi a kórházba, ott kioperálják belőle, s így újra mesélhető lett az eredeti Piroska és a farkas. Szóval, a fészek jól vizsgázott, a magassága miatt még némi statikai megerősítést igényel az előírásoknak megfelelően, amit haladéktalanul meg is teszünk. Persze, hátra van még a festés, ami lassan, de folyamatosan halad.

Elgondolkodtam azon, hogy a társadalmak hogyan hoznak létre közösségeket. A kérdés azért izgalmas, mert az ember a kisebb-nagyobb közösségekben teljesedik ki, ezekben szocializálódik, sajátítja el az adott társadalom kultúráját és a kisebb közösségek szubkultúráit. Magától értetődő, hogy ezek a közösségek természetesen jönnek létre, s a belépők, oda bekerülők számára adottak. Ilyenek például a családi és rokonsági, a települési, vallási és nemzeti közösségek. Ezekre az a jellemző, hogy az emberek teljes személyiségükkel vannak benne jelen. Más közösségekben – pl. munkahelyi, szakmai, hobbi – az ember csak bizonyos szerepekben van jelen. Ezek részlegesen választottak (eldönthetem, hogy belépek-e vagy sem egy már rég óta létező, számomra adott közösségbe), s lehetnek teljesen újak, a tagok által létrehozottak, s mint ilyenek tisztán választottak, amely tagjaivá kölcsönös elfogadás alapján válnak az emberek.

A választott életközösségek azonban, amelyekben az emberek teljes személyiségükkel vannak jelen, meglehetősen ritkák a természetes közösségek számosságához képest. Ilyenek például az új lakóközösségekként létrejövő ökofalvak, az offgrid (hálózaton kívüli), a tagok által létrehozott egyéb lakótelepek, mesterséges közösségek (intentional communities), amelynek tagjai egymást választják. Ezekből is van a világon néhány ezer, de összehasonlíthatatlanul kevesebb, mint természetes lakóközösség. Mi lehet az oka annak, hogy a fejlett társadalmakban, ahol egyre nagyobb a választott közösségek iránti igény, nem alakultak ki ennek a jogi, gazdasági, kulturális és egyéb feltételei, ill. az ilyen kezdeményezések támogatottsága. Pedig – feltételezésem szerint – az emberek szívesebben élnének olyan tágabb életközösségekben, amelyek tagjait maguk választják. Lehetséges, hogy egy ilyen társadalmi fejlődési irány, ennek támogatása túlzott szegregációhoz, elkülönülésekhez vezetne? Nem tudom a választ. Csak sejtem, hogy jobb élni olyan emberek között, akiket szeretünk, tisztelünk, akikkel a gondolkodásunk alapvető értékekben megegyezik. Sejtésem szerint ez a társadalom egészének is előnyös lenne.

Az is lehet persze, hogy a választott közösségek rendszere nem működőképes, mert idővel – ahogyan a tagok természetes módon cserélődnek – az alapítók értékközössége megszűnik, gyengül, átalakul. De az is lehet, hogy a közösség meg tudja tartani eredeti értékrendjét, célját, kultúráját, a választhatóság (belépés, kilépés) feltételrendszerét a tagok cserélődése ellenére is. Talán ez a kérdés a létező mesterséges közösségek eddigi életének, tapasztalatainak módszeres kutatása alapján megválaszolható lenne már. Ezt sem tudom. Ha foglalkoznak vele, akkor az interneten minden bizonnyal van ennek nyoma, ahogyan megtalálható a mesterséges közösségek nemzetközi katalógusa is (lásd itt). Azt a célt szolgálja, hogy az érdeklődők megismerhessék ezeket és választhassanak közülük, amennyiben csatlakozni kívánnak valamelyikhez, érdekli őket ez az életforma. Az is érdekes kérdés, hogy az egyes országok, társadalmak mennyire nyitottak egy ilyen társadalomfejlődési irányzatra, mely országokban milyen mértékű a választott életközösségek elterjedtsége.

Az is izgalmas kérdés, hogy amennyiben kialakulnak választott életközösségek egy adott társadalomban, tágabb közösségben – pl. településen – akkor arra hogyan tekintenek a természetes közösségek tagjai. Egyszerűbben: ha egy faluban létrejön egy kisebb választott közösség, amelynek tagjait szorosabb értékrendbeli, szolidaritási kötelékek tartják össze, akkor mit szól ehhez a természetes közösség „immunrendszere”. Egészségesnek vagy rendellenesnek, betegesnek tartja? Ellenségként vagy barátként kezeli? Kiveti magából? Természetesen nem arról van szó, hogy az új, választott közösség a tágabb közösség ellenében létezne. De vajon érthető-e ez a befoglaló társadalmi környezet számára? Vagy olyan mértékű toleranciát feltételez, amelynek kulturális feltételei hiányozhatnak, pl. Magyarországon? Ez is akadálya lehet választott életközösségek kialakulásának, elterjedésének? Még akkor is, ha a befoglaló tágabb közösségek számára kifejezetten előnyös lenne?

A téma felvetését vitaindítónak szánom, s szívesen megbeszélem itt kommentekben vagy egyszerűbben a Hawaii Mesefalu Facebook oldalán azokkal, akiket ez érdekel.

Intenzív szakaszba ment át a Mesefalu zöldház (greenhouse) programja, azaz a növénytermesztés kiterjesztése. Andris most húzza fel a fóliát, a védett részen már palánták vannak. Az eleje és hátulja is le lesz zárva, s lesznek rajta ajtók.  A terv a kezdetektől fogva élt. Foglalkoztunk is vele valamennyire (banánfák elterjesztése, chili paprika bokor, magok beszerzése, palántázások), de a fóliasátor megépítése szükséges ahhoz, hogy nagyobb mennyiségben, nagyobb növényeket is neveljünk. Kékedi Jóskáék és Csongorék eredményei is lelkesítettek, s ők is ígértek nekünk palántákat, tudunk majd csereberélni. A zöldház egy nagy fóliasátor, amely a kiszámíthatatlan, s különösen sok esőtől védi a növényeket, lehetővé teszi a módszeres öntözést.

Bizonyára lesznek olyan növények (pl. tök, Kékediéknél nagyon gyorsan terjed), amelyeket a szabadba is ki lehet majd ültetni, de ezt nagyon ki kell tapasztalnunk a többiek eredményeit is felhasználva. Önellátásunk – a saját víz- és energia-ellátás után – egy következő, magasabb szintre lép a növénytermesztés lehetőségének megteremtésével. Mari már egy hete megkezdte a palánták nevelését két mini melegházban, ami lényegében egy tálca sok kis rekesszel, amelyekben a magokból gyorsan ki is fejlődik a palánta. Egy hét alatt kibújt a retek, ezen kívül nevel még salátát, sárga és piros paradicsomot, cukkinit, chili paprikát, spenótot és fokhagymát. Ez mind megy majd a zöldházba.

Mostanában (is) divatja van a gyökerek kutatásának. Vannak, akik szerint fontos, hogy mindenkinek legyenek saját gyökerei. Kutatnak mindenféle fákat (pl. családfákat), s keresik azok mélybe nyúló gyökereit, amelyekben – többnyire más lehetőségek hiányában – meg tudnak kapaszkodni.  Akadtak kedves emberek, akik az én gyökereimre is rákérdeztek, tiszta udvariasságból, hogy bemutatnám-e talán, ha már közöttük élek. Tényleg, milyen ember vagyok én, hogy nem tudok valamire való gyökereket felmutatni. 

Milyen snassz, hogy ezzel a kérdéssel eddig nem foglalkoztam. Mióta erre így ráébresztettek, másképpen látom a világot, keresem a gyökereimet. S meg is találtam! Szeretném megosztani kutatásaim eredményét. Lehet gyönyörködni bennük! Nagyok, szépek, idősek, erősek, mélyek, tiszteletet parancsolóak. Hogy hol vannak? Nem számít! A lényeg, hogy vannak valahol. Ugyanabból a Földből valók, mint mindenki más gyökerei. 

Én ezeket a gyökereket szemeltem ki, megadva magamnak a választás lehetőségét. Tudom, hogy sokan már készen kapják a gyökereiket, s úgy hiszik, hogy kénytelenek azokkal megbékélni, megelégedni, bármilyenek is legyenek. Persze ők is választhatnak a már meglévő ágak és bogak közül, melyik tetszik igazán, s melyik nem, s meg is teszik ezt, szabadon válogatva. Vannak, akik nem így gondolják és körbenéznek, messzebbre is tekintenek, hátha valahol a világban még érdekesebb gyökereket találnak. 

Igen, most – miután megtaláltam a magaméit – már én is látom, fontos, hogy mindenkinek legyenek saját gyökerei. Amit a család már korábban összegyűjtött, az is nagyon jó lehet, de nem kell feltétlenül megelégedni a gyökerek adott gyűjteményével. Újakat is lehet hozzátenni, ha kell teljesen megújítani, különösen, ha valamiért az ember elvesztette családi gyökereit, mert a világban sajnos ez is előfordul.

Az itt termő és már szüretelt banánról nemrég írtunk. Most elérkezett a guava érése (első kép), ami azért nagyon érdekes, mert teljesen vadon terem, sok van belőle a Mesefaluban, s ami a legfontosabb finom gyümölcs. Egy-egy bogyótermése akkora, mint egy kisebb dió, íze pedig a megy, cseresznye, citrom és narancs keveréke. Kisebb guava bokrokon és magas fákon egyaránt megtalálható, egy fán nem sok termés van, ezért a Mesefalu erdőben járva keresgélni kell.

Bizonyára vannak a guavának még más, nemesített fajtái is, amelyek nagyobbak (lásd a következő képen, az interneten sok információ található róla magyar nyelven is). De ez itt azért érdekes különösen a számunkra, mert az erdőt járva bukkanunk rá itt ott, s úgy vesszük, hogy ez a természet ajándéka a számunkra. A guava fája - ha hagyják megnőni és nem bokrosodik el, nagyon hasznos építőanyag is egyben. nagyon szép egyenesen nő, kitűnő korlátokat, rudakat lehet kinyerni belőlük. Az élő és termő fa azonban sokkal értékesebb.

Szólni kell egy új gyümölcsünkről. Andris beledobott a komposztba valamikor egy avokado magot, s láss csodát (a képen), néhány hét alatt egy egészséges kis palánta nőtt belőle, amelyet ki lehet ültetni. Tehát, mind az éghajlat, mind pedig az itteni termékeny, komposztos talaj kedvező a számára. Az íze pedig kitűnő nyersen, kenyérre kenve és speciális pástétom készítményekben egyaránt. Természetesen kísérletezni fogunk mindenféle egyéb gyümölcsökkel is.

Az előző bejegyzésben szóltunk Csongorról és Katiról, akik fél éve vannak itt, New Yorkból jöttek át. Csongor is bekapcsolódik a Mesefalu fejlesztésbe, segít mindenben, amiben csak tud. Márpedig az nem kevés, mert eddigi amerikai és itteni életében rendkívül sok mindent csinált már tehetős családok mindeneseként. Most már saját otthonukat építgetik, s bekapcsolódtak a Nagy Sziget magyarjainak munkás hétköznapjaiba is. 

Nekünk a ház szigetelésében segített már az első látogatáskor nagy hozzáértéssel és gyakorlatiassággal. Szükség is volt rá, mert a téli időszak kiadós esői igencsak próbára tették a második ház – még nem létező – szigetelését. Úgy látjuk, hogy Csongira mindig számíthatunk majd, ha szükséges lesz. Nem csak az építkezésekben, hanem – Katival együtt – a kertgazdálkodás megindításában is, mert ebben ők már előbbre járnak. 

Látogatásakor meg is mutatta, hogy az általuk termelt zöldségekből milyen finomságokat készítenek (sült zöldségekből pástétom, rucola saláta). Kedvet is kaptunk hozzá, hogy mi is felgyorsítsuk a zöldségtermesztési programot. Mari azonnal ki is szemelt egy kis területet, ahol jó földet lehet csinálni és megfelelő fóliasátor megoldással meg is lehet védeni a túl sok esőtől. Itt nem a locsolás, hanem annak mérséklése a feladat. Meglátjuk, mit sikerül összehoznunk.

Azért jöttünk össze ismét – az itt élő magyarok egy része – mert most újabb vendégek érkeztek hozzánk. Egy forgatócsoport – Al Ghaui Hesna és csapata a Bábel MTV produkciótól – ismerkedik a „rendszeren kívüli élet” amerikai példáival. Már egy ideje megkerestek bennünket az interneten létrejött kapcsolat után, hogy érdekli őket ez a téma és egy látogatás sorozat részeként útba ejtenének bennünket is.

Ha érdekes vendégek jönnek valamelyikünkhöz, akkor szinte magától értetődő, hogy összejövünk és kölcsönösen megosztjuk a találkozás élményét, s többen is elmondjuk tapasztalatainkat a kíváncsi vendégeknek. Ez történt most is egy Marika által „vezényelt” fantasztikusan finom, hazai recept és fűszerekkel készült kiadós, kondéros babgulyás kíséretében. Természetesen ott volt az ilyen alkalmakkor elmaradhatatlan Tibi bácsi (első kép). 

80-on felül van, csodálatosan szép rhododendronjai között érzi magát legjobban Kékedi Jóska orchidea farmján, egy számára elkülönített részben. Sok évet élt Brazíliában, s végül itt találta meg a nyugalmát feleségével, aki már meghalt. A magyarok közössége lett így Tibi bácsi nagy családja. Új tagokkal is bővült a társaságunk. Csongor és Kati (második kép) fél éve költöztek át ide az amerikai kontinensről, ahol több, mint egy évtizede éltek már, ott találkoztak egymással. 

Most azon fáradoznak, hogy megvessék itt a lábukat, vettek telket, hamarosan építkeznek, bedolgoznak farmokon, a Kékedi-farm egy kis részén (a palántázóban) elkezdték a zöldségtermesztés előkészítését saját célra (harmadik kép), minden eddigi kertgazdálkodási tapasztalat nélkül. Próbálkoznak a kókuszdióból készült ajándék- és használati tárgyak készítésével és piaci eladásával is, kezdeti sikerekkel. Megismerkedve velük, nem kétséges, hogy menni fog nekik mindez.

A Bábel stábjának tagjai láthatóan jól érezték magukat, percek alatt kialakult a jó kapcsolat mindenkivel, s folyt a beszélgetés, a munka (forgatás), mint régi ismerősök körében. Aranyék figyeltek mindenre (tűzre, főzésre, terítésre, gyerekekre) gondos nagyszülői szerepkörben. Hatalmas sikert aratott az általuk sütött házi kenyér a babgulyás méltó kiegészítéseként.  A finom estebédet a termálstrand (Hot Pond) fürdés és forgatás követte, ahol újra összejött a csapat.  

Az apály ellenére a víz nem volt igazán meleg, csak ketten fürödtünk egy keveset Marikával. Majd a parton beszélgettünk hosszasan a kellemes környezetben. Míg Andris és kislánya bújócskáztak az erre kitűnően alkalmas park pálmái között, addig a többiekkel kamera előtt és azon kívül elmélkedtünk arról, hogy vajon mi szükséges egy tartalmas, boldog élethez, s miért olyan kellemes, nyugalmas és vonzó ez a hely, közvetlen és tágabb környezetünk. 

Kékedi Jóska (az előző képen középen Hesnával és Marikával) – aki a leghosszabb ideje van itt közülünk – olyan érdekes dolgokat, összefüggéseket mondott el, hogy megkérték, kamera előtt is beszéljen fordulatos életéről és tapasztalatairól. Annyira megtetszett távolról, a felhők mögött lemenő nap fényében dolgozó kis csoport, háttérben egy derengő szivárvánnyal, hogy nem tudtam kihagyni ezt a képet (lásd alább), amely – ha nem az én kezemben kattant volna a fényképezőgép – akár már giccsesnek is találhatnám. De Hawaii és a termál strand valóban ilyen szép.

A nap végén Andrisékkal és Hesnáékkal elautóztunk a tengerpart mentén haladó mesés úton Kalapanába, ahol minden szerdán van gazdapiac, ami egy hetente megrendezett fesztivállal ér fel. Szép befejezése volt a napnak az egyszerre áttekinthetetlen, sokszínű tömeg egy meglehetősen kis helyen: étel, ital, zene, árusok mindenféle csecsebecsékkel, színes ruhákkal, biotermékek sokaságával, képekkel, kézimunkákkal, kézműves alkotásokkal, mindenfelé vidám társaságok, az arcokon mosoly, gyerekek szaladgálnak a felnőttek lábai között, itt-ott kutyák és macskák lesik a lehulló jó falatokat. Mindez csak másodlagosan szól a piacról és az üzletről, a legfontosabb a találkozás "félig és egészen" ismerősökkel, barátokkal, az együttlét, az emberek, arcok sokszínűsége, az andalító kikapcsolódás.