Bár csak egyetlen – de meglehetősen intenzív – fogyasztója van, az első saját terményünk a chili paprika volt, amelyből folyamatos az ellátásunk. Az itt elérhető legcsípősebb fajtát termesztjük. A környékbeli, gyakran látogatott – hawaii, kínai, thai, indiai, mexikói, koreai – éttermekben, büfékben, piaci kifőzdékben (a második képen nekem készül a csípős zöld papaya saláta négy darab egész chili paprikával) már lassan megismerik a legcsípősebb ételeket kérő, külföldi vendéget. Amikor a csípősségben legmagasabb fokozatú ételt kértem a kiszolgálótól, akkor eleinte kérdő pillantással felkapták a fejüket. Később már rutinszerűen egészítették ki a rendelést a megfelelő erősségi megjelöléssel. Az első a „milde”, azaz egyáltalán nem csípős, vagy alig érezhetően az. A „medium” vagy „spicy” közepes erősséget jelent, amit nálunk az enyhén csípőset kedvelők fogyasztanak. A „hot” az igazán erős (mondjuk egy adag levesbe egy egész nagyobb, vagy két kisebb csili paprika felaprítva!), amit már csak a gyakorlott és rendszeresen fogyasztók viselnek el, de még élvezettel, néha könnyezve és szipogva.
Van még egy további fokozat a „thai hot”, amit igen ritkán kérnek a vendégek, s figyelmeztetik az ismeretlent, hogy ez már alig elviselhető erősség. Valóban, folyamatos „tűzoltást” (azaz vízivást) igényel és már teljesen elfed minden további ízt. Sőt, itt mutatkozik meg a „hot” kifejezés igazi tartalmi gazdagsága saját értelmezésem szerint A szó egyik jelentése ugyanis forró, másik pedig a nagyon csípős. A „thai hot” annyira erős, hogy az ember már nem tudja megkülönböztetni, hogy az étel nagyon csípős vagy nagyon forró. De meg lehet enni, igaz csak folyamatos „vízhűtéssel”. Evés után még jó darabig emlékezteti, „foglalkoztatja” az embert és kicsit a gyomra is „felesel”. Jó a kérdés, hogy ennek ellenére miért szeretjük az ennyire erős ételeket. Nem könnyű megmondani. Biológiai magyarázat persze bizonyosan van. A kellemesen csípőst az ember szereti, az erősen csípős már kihívás. Kicsit olyan, mint a hegymászás (a Kaukázusban volt módom megtapasztalni), bizonyos mértékig egészséges, túlzásba vitelének sok értelme nincs, veszélyes is lehet, de szeretjük feszegetni a határokat.
Hawaii-ra visszatérve, a csípős ételeknek itt komoly kultúrája van. Szinte minden ételt lehet kérni a fenti négy fokozatban. Életem legcsípősebb étele – amit nem bírtam megenni – Budapesten a Nyugatinál a Westend bevásárlóközpont egyik büféjében egy humusz volt, amire az volt írva: „embertelenül csípős”. Gondoltam, na ez az én esetem! A kiszolgáló fiú kérdő-kétkedő mosollyal szolgált ki megismételve az étel minősítését: „EMBERTELENÜL CSÍPŐS!”. „Értettem” – mondtam és úgy ültem le, hogy odalásson. Vesztemre, mert az első kanálnál csuklani kezdtem, levegőért kapkodtam, kikerekedett a szemem, izzadni és könnyezni kezdtem, az orrom is eleredt. Az ételt reflexszerű mozdulattal, asztallal együtt toltam el magamtól. Percekig tartott, amíg rendbe jöttem. A kiszolgáló fiú együttérzéssel nyugtázta, amikor az alig érintett adagot – a vitatott tárgyat – letettem elé a pultra, rekedten nyugtázva: „Igaz, ez az embertelenül csípős.” Nem voltam abban a helyzetben, hogy megtudakoljam, mitől az.
Utolsó kommentek