Az utóbbi hetekben többen is jelentkeztek csatlakozási szándékkal, komoly elképzelésekkel esetenként már számottevő tapasztalatokkal is arról, hogyan szeretnének élni, továbblépni. A Mesefalu Közösséghez csatlakozás, a kialakult gyakorlat szerint egy fokozatos – levelezés, személyes találkozás, kinti együttlét – ismerkedési, kölcsönös elfogadási folyamattal kezdődik. A néhány évvel ezelőtti kezdetekhez képest mostanában egyre komolyabbak, megfontoltabbak a csatlakozási szándékok. Ez bizonyára annak köszönhető, hogy mind több a mi tapasztalatunk is, egyre több az információ, a híradás, amit mi nyújtunk, s a média is többször foglalkozott velünk. Tanulási folyamat részei vagyunk magunk is, lassan értjük meg, hogy mi az, amivel rendelkezünk, mi a legfontosabb, hogyan alakultak a célról alkotott elképzelések és miképpen lépegethetünk előre. Kikristályosodott, amit sejtettünk a kezdetektől, hogy az összetartó közösség a legfontosabb. Ezért fokozatosan erre tettük át a hangsúlyt. Ezt láthatóan megérezték és megértették az érdeklődők is.
Greguss Mariann (zenepedagógus) és Varga Béla (informatikus) fiatal pár (az első képen), néhány hónapos gyerekkel kis lakótelepi lakásukban fogadtak. Tervezik az életüket, s ha a dolgok úgy alakulnának, szívesen jönnének hozzánk Hawaii-ra. Fiatalok, nem sok mindennel foglalkoztak eddig (webfejlesztés, tanítás, ezen belül zenetanítás és zenélés, művészet, irodalom, angol nyelvben ok), de rendkívül kreatívak, egészséges szemléletűek, nyitottak, s nagyon vágynak mindarra, amire mi is. Nem utolsó sorban kedvesek, kellemesek, tisztelettudóak, kulturáltak, gyermekközpontúak, jó humoruk van, intelligensek, vállalkozó szelleműek. Számos jó elképzelésük is van arra, hogy mi mindennel kellene, lehetne foglalkozni, miből lehetne megélni, mint Mesefalu Közösség, ötleteik nagyon hasonlók ahhoz, amiken mi is sokat gondolkoztunk, s látunk lehetőségként. A beszélgetés eredménye az, hogy nagyon esélyes a bekapcsolódásuk a közösségünkbe, kialakult a kölcsönös szimpátia kapcsolat és a világszemléleti hasonlóság. Ezért is követnek bennünket, miközben valami hasonlót képzeltek el már korábban, tőlünk függetlenül.
Katona Betti (a második képen, rákattintva Ethno Mandala oldala az általa készített kézműves termékekről) és Hajtmanszki Zoltán (a harmadik képen, rákattintva olvashatunk róla), csillogó szemű gyermekeik (lásd a negyedik képen) Barnus (6 éves) és Bindike (4 éves) varázslatosan zegzugos, szemet gyönyörködtető, megsimogatásra késztető tárgyakkal és bútorokkal berendezett szentendrei, otthonukban fogadtak. Betti és Zoltán, mindketten ismert fotóművészek, Betti kézműves (különböző kultúrák eredeti anyagait ötvöző csodálatos mandalákat, ill. sokféleképpen összerakható mandala elemeket készít) és amit a legfontosabbnak tart végzett kultúrantropológus (aktuális kutatási területe a természetművészet). Igyekeznek a lehetőségek szerinti legteljesebb ökologikus, egészséges és önfenntartó életet élni. Velük kapcsolatban nem lehet nem szólni a sokféleségében is harmonikus, egyszerű, természetes, barátságosan régies környezetről, amelyben élnek.
Kicsiny kertjükben a virágokon és gyümölcsfákon túl zöldséget termesztenek, tyúkokat tartanak, mindez harmonikus és esztétikus elrendezésben egy olyan ház körül, amelyben új értelmet nyer a „kint és a bent”, a „lent” és a „fent”, a művi és természeti környezet (kinti és benti teraszok, átjárók, nyitott és zárt feljárók és átjárók, 8-9 szintben eltolt belső terek a pincétől a beépített padlásig). A megosztott és összecsúsztatott külső és belső térnek ez a „kuckós” sokfélesége a térfunkciók kitöltésének, művészi megformálásának hívogató és felfedezendő egyediségével, sajátos „egyéniségével” párosul. Miután az ember a rácsodálkozás után „átáll”, megnyílt a lakásról alkotott képének újrafogalmazására, élvezni kezdi ezt a környezetet, s késztetést érez újra és újra körbejárni, megállni, leülni itt is ott is, gyönyörködni minden zugban az „ott lakó” művészi alkotásokban, bútorokban, képekben, textíliákban, használati és dísztárgyakban, a kutyus míves kerámia ivótáljában lévő színes üveggolyókig.
Majd egy egész napot töltöttünk Hajtmanszkiék varázslatos hajlékában ezen első találkozáskor, s az egész alig néhány órának tűnt. Úgy szalad el az idő. A legkevesebbet tárgy szerint a Hawaii Mesefaluról beszéltünk, és mégis szinte mindig arról volt szó. Tíz perc, negyed óra kellett csupán az első kézfogástól a feloldódásig, amikor megéreztük, hogy kisvilágaink összeérnek. Ettől kezdve bármerre is kalandoztak a gondolataink (minden ami fontos lehet az emberek életében, itt és most, bárhol és bármikor), életútjaink eseményeinek kölcsönös felidézése, végig arról folyt a szó, milyen világot szeretnénk (és milyet semmiképp sem), s mit tehetünk érte saját életünkkel. Amikor Barnus is megérkezett az oviból megváltozott a helyzet. Nem tudtam ellenállni a két kis ember csábításának és átmentem nagypapába (kérdezgetős mese, játék, bohóckodás, tudásteszt, stb.). A kislány ezt később, amikor már eljöttünk ottlétünket, ezzel a kérdéssel jutalmazta: "Anyuka! Anyuka! Ez a Nagypapa, meg ez a Néni, aki most mesélt nekünk, az hol lakik?” Ennél nagyobb elismerésre nem is számíthattunk!
Utolsó kommentek