Az építkezést folyamatosan figyelemmel kíséri valaki. Nem is egy valaki, egy egész csoport. Eddig nem szóltam róluk, mert nem voltam bizonyos abban, hogy az érdeklődés módszeres és folyamatos lesz. Mostanra teljesen egyértelművé vált a kitartó figyelem, amely egyre élénkebb lett, minél magasabbra emelkedett az épület. A kiváncsiskodót Pityunak neveztük el. Kora reggel megjelen a helyszínen, körbejárt, megfigyelt mindent, időnként egészen közel jött, meg is érintett bennünket, de nem szólt egyetlen szót sem. Néha a legváratlanabb pillanatban jelent meg, olykor az egészen kockázatos műveletek, szerelések közben dugta oda az orrát meglepetésszerűen. Intésünkre, esetenként hangos felszólításunkra azonban szótlanul távozott.
Lebbenjen fel a fátyol a titokzatos idegenekről: a darazsakról van szó, "akiket" egyetemlegesen Pityunak hívunk, miután egészen összebarátkoztunk. Sosem támadnak, ellenkezőleg, óvatosan körberepkednek, kiváncsian végigszaglásznak, végigsétálnak a lábunkon, kezünkön barátságosan. Láthatóan ismerkednek velünk, az új jövevényekkel, mert ők már régebb óta vannak itt otthon. Mi ennek tudatában bánunk velük. Ha nem zavarnak, nem hesegetjük el őket. Időnként persze nem jókor szállnak a kezünkre, arcunkra, ilyenkor határozottan felszólítjuk őket távozásra. Nem csapatostul járnak. Mintha felderítőt küldenének rendszeresen. Nem bánjuk, egész megszoktuk, jó barátságban vagyunk velük. Most, hogy a ház egyre zártabb, nem ritka, hogy csapdába kerülnek, nem találják a kivezető utat. Ilyenkor segítünk Pityunak, ahogy tudunk.
Utolsó kommentek