A legelső benyomásunk az itteniek beszéde. Nem könnyű felismerni az új-zélandi angolban az angolt, ha igazán belelendülnek. Hangzásra olyan palócos a kiejtés, s az ember hamar elveszíti a fonalat, s nem tudja elválasztani egymástól a szavakat. Ilyenkor nincs más megoldás, mint az udvarias figyelmeztetés, külföldiek vagyunk, kérjük lassítson és beszéljen kissé tagoltabban. S láss csodát, érthetővé válik a szöveg. A Magyarországnál kb. háromszor nagyobb területen mindössze 4 millió 142 ezer ember él két nagyobb (északi és déli) és több kisebb szigeten. A világ legtávolabbi országának tartják, még alegközelebbi Ausztrália is 2000 km-re van tőle. A déli sziget hidegebb, ott óceáni és hegyvidéki éghajlat a jellemző, számos 
Időszámításunk után döntően kb. 1000 táján (500 és 1300 között) foglalta el a szigeteket a kirajzó polinézek maori - részben emberevő - törzse. Az első európaiak 700 évvel később jutottak el ide Ábel Tasman személyében 1642-ben, de ezt a látogatást nem követte még betelepedés. James Cook 1769-ben fedezte fel újra a szigetet, fel is térképezte, s angol tulajdonná nyilvánította. Vele egyidőben francia felfedezők is jártak itt és verseny alakult ki a gyarmatként való megszerzésért. Ez az angoloknak sikerült, s ők telepítették be a szigeteket tömegesen 1839-től kezdve. A fehér gyarmatosítók és a maori őslakók viszonyát az 1840-ben megkötött Waitangi egyezmény intézményesítette, amelyet maori részről 500 helyi vezető írt alá. Ebben elismerik az angol korona fennhatóságát, elfogadják, hogy csak a koronának adhatnak el földeket, cserébe az itt élők angol alattvalókká válnak.
Az európaiak tömeges betelepedése - az amerikaihoz hasonlóan - katasztrofálisan hatott a bennszülöttek egészségére (új betegségek, prostitució), számuk a 19. századig rohamosan csökkent, s már az etnikum kipusztulásával fenyegetett. Ekkor azonban a folyamat megállt az egészségügy fejlődésének köszönhetően. Ma a lakosság egy tizede legalább félig maori származású. Új-Zéland 1907-ig angol gyarmat volt, ettől kezdve ún. domínium saját kormánnyal, 1947-ig függésben volt Angliától (nem volt saját külügye), s csupán az 1970-es évektől kezdte kiépíteni önálló, Anglián kívüli kereskedelmét (Anglia 1973-bqn csatlakozott az Eirópai Gazdasági Közösséghez).
Új-Zéland ma parlamentáris monarchia, egy igen jól szervezett mezőgazdasági ország, rendkívül nagy figyelmet fordít a természeti kincsek az ökológiai tisztaság megőrzésére. Roppant nagy erőfeszítéseket tesz az önálló nemzeti kultúra fejlesztésére, az új-zélandi identitás megteremtésére. Az utóbbi a maori őslakosok és az ún. kiwi nemzetépítők sajátos keverékéből áll elő. Számunkra az új-zélandi ember "a természet kemény, egyszerű, dolgos gyermeke" mind a férfi, mind a nő. Persze mi itt és most a vidéket látjuk messze a nagyobb városok forgatagától.
A nyelv, a táj, az éghajlat után a legszembetűnőbb - vidéken - a sok, másutt ismeretlen madár. Mivel a szigeteken nincs nagytestű ragadozó állat, ezek a madarak - weka, pukeko, kaka, kaki, kakapo, kiwi, kea, stb., hallgasd meg a hangjukat - már nemigen tudnak repülni, Védettségük miatt nem félnek az emberektől, egész közel merészkednek. Az egyik legérdekesebb madár a maorik által már az európaiak érkezése előtt, a húsa miatt kipusztított moa madár (lásd a képen), melynek magasssága csontmaradványok bizonyítéka alapján 3 méter körüli volt. Az új-zélandi környezet-, természet- és állatvédelmi előírások szigorúak. A madarak házilagos etetését is tiltják. Ennek ellenére a madarak ott "ólálkodnak" a házak körül és lesik a potyadékot. Még a röpködő madarak is szeretik megközelíteni az embereket félelem nélkül.
Utolsó kommentek