Andris úgy határozott, hogy bemutatja nekünk videókon hétköznapjait a Hawaii, Nagy Szigeten, a Mesefalun kívül, nem a strandokat, vulkánokat, hanem helyeket, hol naponta megfordulunk. Azt már utdhatják a Napló olvasói, hogy nem a turisztikai látványosságok körül forog az ottani, hétköznapi életünk. Az első videókon (videó1, videó2, lásd az első képet is)végigvezet a tengerparti dzsungelben, be-bekukkant az eldugott telkekre. Elmondja, hogy e buja trópusi, tengerparti erdős részen érdekes módon, néhány előny ellenére, kevésbé szeret élni. Ide jó látogarni, de folyamatosan nem igazán jó ez a klíma (fülledt, szúnyogokkal teli), nem lehet igazán kihasználni azt, hogy a természetben lehetünk. Közben bemutatja, hogy ezekre az útjaira milyen programmal indul, hogyan tartja észben a tennivalóit egy kockás füzetben.
Közben megérkezik a Pahoa melletti üzleti és szolgáltató központba (videó). A következő videón láthatjuk, milyen egyszerű a kártyás tankolás. Az érdekesség nem is annyira a technikában van, hanem abban, hogy ez az önkiszolgálás rendkívül felgyorsítja a folyamatot, nem kell pénztárhoz menni. Ha kell persze, nagyon ritkán, van személyzet és segít, de ez az esetek igen kis százaléka. S ezt az igazán fontos, az egyszerűség, gyorsaság, egyértelműség, amit nem csak itt, hanem mindenben megfigyehetünk, ahol csak jelentősége lehet. Ez persze csökkenti a költségeket, amit a szolgáltatás igénybe vevője is érzékel. Na ez az igazán izgalmas következmény! 
A benzinkút a Pahoa falu szélén lévő nevű üzleti és szolgáltató központ része. Andris bemutatja nekünk ezt az USA-ban általánosan elterjedt rendszert (videó). A lényeg, hogy minél több árut és szolgáltatást egy helyen megtaláljunk. S, valóban, itt béreltünk teherautót a költözködéshez, itt találtunk közjegyzőt, internetezési lehetőséget, autószerelőt, csomagküldőt, a legfontosabb árucikkek (élelmiszer, gyógyszer, háztartási cikkek, palackos gáz, stb.) itt beszerezhetők. Itt kölcsönözhető 1 dollárért videófilm (DVD) teljesen automatizált kiszolgálás mellett. Tévét itt nem nagyon néznek az emberek, talán inkább csak a nagyobb településeken. Andriséknak nincs is tévéjük, s alighanem a Mesefaluban sem lesz. Viszont minden filmet meg lehet találni a kölcsönzőben, a könyvtárban, vagy le lehet tölteni az internetről.
S, végül Andris megmutatja a "titkos" helyet (videó), ahonnan a raklapokat el lehet hozni ingyenesen. Ez a lehetőség egy fontos szemléleti jelenséget tükröz, nevezetesen minden lehetséges, már direkt nem használható eszköz, anyag, hulladék tovább-, másodlagos hasznosítását, újrafeldolgozását. A ruhákat, papírdobozokat, felesleges holmit megfelelő helyre kirakják és akinek az kell elviszi. Ami nagyon érdekes, hogy ez - mármint az ilyen dolgok összeszedése, elvitele - itt nem valamiféle megvetett "kukázás", "lomizás", hanem egy mindenki által hasznosnak tekintett, teljesen normális tevékenység. Nem csak, vagy nem elsődlegesen a rászorultságot látják mögötte (van teméyzetesen az is), hanem azt, hogy a dolgok nem mennek veszendőbe. S még valami: ezzel már senki nem üzletel. Úgy gondolják az "adományozók", hogy a "nyereség" a továbbhasznosítókat illeti meg, nem közbeiktatott kereskedőket.
Ez a közfelfogás.
Utolsó kommentek