A padlószint alulról
Fele részben elkészült a ház padlójának tartószerkezete. A hosszanti oldalakon és középen futó tartógerendákon nyugvó, élére állított keresztbordákra kerülnek a nagy padlólapok. Az utóbbiak végei közé kis merevítő lapokat kell mm pontosan bevágni, hogy ne csavarodjanak el a megterhelés hatására. Nagy élvezettel léptünk rá a padlószinten ideiglenesen letett pallókra, s „kóstolgattuk”, milyen lesz innen az erdő látványa, amelyet folyamatosan élvezni fogunk a földszinti szobából és a teraszról.
A padlószint alulról és felülről 
Már kész volt a padlózat szerkezete, amikor eszünkbe jutott, hogy az építési szabályzat által előírt fémlapokat elfelejtettük betenni a betontalp és a fa tartóoszlopok közé (azért kell, hogy a fa ne vegye át a beton nedvességét). Az oszlopokon már tonnányi súly van összecsavarozva és –szegelve. Szétszedni lehetetlen. Rövid tanakodás után sikerült kitalálni a megoldást. Két autóemelővel felemeltük az egész eddig megépített „házat” kb. 1 cm magasan és oldalról becsúsztattuk a fémlemezeket. Tanulgatunk, tanulgatunk.
Egy szerencsénkre javítható építési baki 
Utolsó kommentek