Amikor semmi sem olyan, mint az ember addig megszokott, úgy érzi, hogy kaotikussá vált a világ. Semminek nincs helye, szinte mindent újra kell tanulni. Ha egy család kerül ilyen helyzetbe, a helyzet még nehezebb, mert az együttműködés is nehezebbé válik, nem működnek a rutinok, surlódások, feszültségek keletkeznek, mit hogyan csináljunk mostantól, mi a fontosabb, hisz ezer dolgot kell kialakítani, megszervezni, elrendezni az új életfeltételek megteremtése során. S itt a legfontosabb dolgoktól (víz, melegvíz, gáz, főzés, tisztálkodás, alvás, étkezés) a legkisebbekig (pl. mit hol tárolunk) szó szerint mindenre gondolni kell, mindent újra kell szervezni. A helyzetet rendkívül megbonyolítja, ha mindezt nem egyszerre, végleges megoldásként kell megvalósítani, hanem átmeneti állapotok sorozatán keresztül, két, esetleg három lépcsőben, azaz lakóhelyen. Ezt éljük most Andrisékkal. Ők a számukra végleges megoldást keresik, mert feladták eddigi hátterüket. Mi társak vagyunk benne, segítünk nekik, de ha nem tetszik az új világ, a kalandozásnak véget vetünk, visszatérhetünk a régi életünkbe. Ők csak előre "menekülhetnek", ha ez nem sikerül, akkor tovább kell lépniük. Úgy tűnik, itt sok más lehetőség is van, ezért nem esnek kétségbe. Az egyetlen szorító tényező számukra az, hogy mielőbb jövedelemre kell szert tenniük, mert fogy a tartalékuk, ami lehetővé teszi az "offgrid" útkeresést, s kényszerhelyzetek alakulhatnak ki.
A dzsungel meghódításában különösen nagy jelentősége van a pionírok összefogásának és szolidaritásának, amiről korábban már írtam, s ami itt nagyon jól működik. Robert és Irina személyisége meghatározó a szomszédsági közösség szervezésében és erősítésében. Tegnap egy "tűz ünnepe" szertartást (ilyeneket világszerte rendeznek a bennszülött törzsek a négy elem tiszteletére) szervezett az óceán parton. Meghívta oda Hawaii egyik legismertebb hagyományőrző személyiségét (idősebb asszony, a sziget egyik legfefolyásosabb bennszülött lakója, a második képen jobbról a második) és csoportját. Az ünnepségre meghívta a szomszédokat. Az énekkel, imákkal, dobokkal, tánccal és tűzzel kísért szertartást Andrissal filmre vették és kiteszik a YouTube-ra, s megküldik az ilyen rendezvényeket világszerte koordináló szervezetnek. A rendezvény kitünő alkalom volt a helyi közösség tagjainak találkozására, ismerkedésére és a kölcsönös segítségnyújtásra. Az utóbbira azért volt szükség, mert a helyszín a lávakövekkel övezett, nehezen megközelíthető partszakasz volt ("ahol a madár se jár"). Robert az erős terepjáróján szállította a felszerelést és azokat, akik nehezebben járnak (Mari eltört kulccsonttal, az idősebbek és a gyerekek).
A szertartásban a szomszédok is részt vettek (a fenti képen, középen, balról a negyedik Irina, Robert felesége). A tűzünnep jó alkalom volt a bennszülöttek és a beköltözők közötti jó kapcsolatok erősítésére. A közösségi szolidaritás igen szép példája volt a program vége, amikor a vaksötétben szedelőzködtünk, botorkáltunk visszafelé a szinte járhatatlan és pengeéles lávakövet és sziklák között, erős szélben, idősekkel, gyerekekkel, nehéz felszereléssel (generátor, kamerák, lámpák, dobok, stb.), mint egy nagy család, megosztozva a lámpákon, mindenki figyelt a másikra, segített, ahol csak kellett. Igazi, emlékezetes közösségi élmény volt. Ilyenek után szinte természetes, hogy a szomszédságban élők minden másban is segítik egymást.
Utolsó kommentek