A híresztelésekből már Csákberényben is tudnak arról, hogy valakiknek Pázmándon fontos lenne rossz hírünket keltő információkat szerezni korábbi lakhelyünkről. Ennek hírére helybéliek levélben kerestek meg bennünket. Az egyik levél így kezdődik: "Keressek eladó házat Csákberényben? Ide mindig szívesen visszavárjuk:) Nem tudok olyanról, aki ennek az ellenkezőjét állítaná." A falu befogadó jellegére jó példa a levél szerint, hogy a mostani polgármester is bevándorló, a képviselő-testületben 6-ból 3-an nem Csákberényben születtek. Jó szívvel fogadtak és meg is becsültek bennünket. Azt írják, hogy a falu mostani sikereiben benne van a Teleház, amiből kinőtt egy kisvállalkozás, amely internetet szolgáltat helyben és a környéken. Ez - korántsem mellékesen - nemzetközileg is elismert eredmény a digitális megosztottság leküzdésében, ahogyan a Csákberényből kiindult és nemzetközivé vált teleház mozgalom is az. A levélírók hihetetlennek tartják azt, hogy aki Csákberény elmúlt 20 évét valóban jól ismeri, rólunk azt nyilatkozhatta volna, amit a "pázmándi nyomozók" terjesztenek. Azt is írják, hogy életünk - egyébiránt teljesen érthetetlen, jó szándékúnak aligha nevezhető - fürkészését nem Csákberényben kellett volna kezdeni, hanem sokkal korábban és az egész országban, több száz kistelepülésen, ahol jól ismernek bennünket munkánk nyomán, s szeretettel gondolnak ránk mind a mai napig. Ez van. No comment! (Az illusztrációról)
Levelek érkeztek Csákberényből
2013.02.09. 08:25 gasparmatyas
1 komment
Címkék: pázmánd Csákberény
A bejegyzés trackback címe:
https://offgrid.blog.hu/api/trackback/id/tr315070551
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Maceszka 2013.02.09. 09:02:32
A 320 naplóbejegyzésemben találtak egyet, ami nem tetszett és csúnyán kiforgatták a szavaimat és meghamisították a véleményem. Arról nem esett szó, amit a Mari barátnőmmel csináltam és hogy mennyire szerettük egymást. Arról sem, hogy mennyit dolgoztam a nyáron, a termények begyüjtésével, és a családok közül senkivel nem volt konfliktusom. Arról sem esik soha szó, mekkora rombolást végeznek itt a lelkünkben ezek az aljas dolgok. A halálos sebek megvannak, ezeket már senki nem fogja tudni begyógyítani. Nem vagyok biztos abban, hogy a politikai harcok megérnek ennyit. Egy kis falu vezetéséről van szó! Emberek! Térjünk már észhez!!!
Utolsó kommentek