Az eredeti tervünk az volt, hogy körbekerekezzük Mauit kb. egy hét alatt. Három éve már volt egy hasonlóan bátor tervünk a Bordeaux-San Sebastian útvonalon, amit sikerrel meg is valósítottunk (az akkor 2,5 éves Ákossal) így gondoltuk, hogy egy Maui nem foghat ki rajtunk. Igaz egy picit gyanús volt, hogy túrabicajos élménybeszámolókat nem találtam a neten, de hát gondoltam, hogy akkor mi leszünk az elsők semmi probléma.Az esős Seattle után igazi felfrissülés volt a Kahului reptérre megérkezni, a meleg levegő és a ragyogó napsütés egyből feledtette velünk az utazás fáradalmait ami Seattle-San Jose-Kahului útvonalon kb. 13 óra volt.

Lett volna közvetlen járat is (kb. hat -hét óra), de hát így volt az olcsóbb.  Megérkezésünket követő második nap ki is béreltük a két felnőtt bicajt Kihei városában és készen is álltunk a nagy útra (Ákos gyermekbiciklijét és egy pótkocsit a repülőn hoztunk magunkkal). Hiába, hogy minimál felszereléssel érkeztünk, a hálózsákok a derékaljak és a sátor összességében elég soknak tűnt a bicajokra felszerelve. És ekkor még be sem szereztük az élelmiszereket. És itt kezdődött a gond. A szigetet északi és déli irányban is meg lehet kerülni, de mi a déli mellett döntöttünk azt gondolván, hogy az nem lesz olyan forgalmas. Ezzel csak az a bökkenő volt, hogy a déli úton nagyon rossz az infrastruktúra, városok és boltok nincsenek bicajos mértékkel nézve igen sokáig. Tehát a túléléshez rengeteg vizet, kenyeret, felvágottat stb. (3 fő plusz változatos étrend a gyermek miatt) kellett beszereznünk ami után úgy meg voltunk pakolva, hogy egy kisebb emelkedőn is igen nehezünkre esett feltekerni. Hát így vágtunk neki a nagy tervnek...Hogy mi lett belőle? Két nap után béreltünk egy pick up-ot és azzal folytattuk tovább biciklistül utánfutóstul mindenestül. Be kellet látnunk Maui két nagy vulkán igen sok emelkedővel még az óceánpartot követve is. De végül nem bántuk meg, hogy autót béreltünk a túlélőtúra helyett tudtunk egy picit nyaralni is :).

Maui egy fogalom: nagy-nagy csillogás , rengeteg érdekes ember, a csodálatos hosszúszárnyú bálnák vonulása, a világ legjobb szörfös- és windszörfös helyei, nádcukor ültetvények, ananász, és persze gyönyörű természet,  de egy picit túl turistás volt és vártuk már a csendesebb és kicsit visszafogottabnak mondott Big Islandre érkezést és hát az Ágival, Andrissal és Skyiaval, a Mesefaluval való találkozást.2012.02.01-én érkeztünk Kona repterére, ami épp két óra negyven perc autózásra van Andriséktól. Mehettünk volna Hilora is de nem terveztünk előre és Kona jó ötletnek tűnt. Az is volt, mert mire stoppal elértük azt a pontot ahol Andris várt minket kb. minden lényegeset megtudtunk a szigetről a helyiektől és legalább egy hónapra való látnivaló listát írtunk össze. Én személy szerint nagyon kiváncsi voltam nem csak magára a Mesefalura, de arra is, hogy ki az és hogy él az a magyar család  a dzsungel közepén akiről a Kossuth rádió decemberi műsorában hallottam. Este kilenc órakor találkoztunk Andrissal. Aki nem volt rest, belevágott a története közepébe és a 4 mérflöldes hazaút végén már az önismeret magas filozófiai elmélkedéseit hallgattuk kíváncsian ami kezdésnek kicsit erős volt, de egyben nagyon érdekes is.

Ági nagyon kedvesen, rendkívül finom paprikás csirkével várt minket olyannal amiről el sem tudtuk képzelni, hogy egyáltalán elkészíthető az őshazától ilyen távol. Nagyon jól esett, köszönet még egyszer érte! A következő nap a gyerekekkel és Ágival együtt elmentünk Hiloba egy gyerekbarát strandra ami nagyon jó ötletnek tűnt, mert Ákos aki egyébként tartott a nagy hullámoktól itt hosszú időt tudott tölteni a tengerben a nagy hullámoktól elzárt nyugodt öblökben. Délután felkerestük a Farmers Market-et ahol, friss ananászt, avocadot, papayat és rambutánt tankoltunk fel. Megpróbálkoztunk a helyi cukrászda remekeivel is megbarátkozni, de hiába próbáltunk ki legalább 5 féle süteményt, a nagymamák és később a Daubner ízvilágához szokott ízlésünknek borzasztó volt mindegyik.

Magyar vállalkozók figyelmébe: kiváló üzleti lehetőségnek tűnik egy magyar cukrászda megnyitása Hawaiion! Mikor hazaértünk, Andris megmutatta a másik házat, illetve, hogy mit hol találunk. Nagyon szép tisztaság és rend fogadott minket (de ez mondjuk Ágiéknál is így volt) amit nem is értek, hogy lehet fenntartani ilyen esőerdős körülmények között (esik az eső, sár van, jönnek mennek a bogarak stb.). Andris ugyan kabinnak hívja a házat, de a magam részéről szerintem inkább egy családi ház. Merthogy minden megvan benne ami szükséges a hétköznapi élethez, ráadásul mindez igényes és szép kivitelben. (Zárójelben:úgy vettük észre, hogy a vizet ill a nedves környezetet nem bírja a fürdőszoba faanyaga). 

Ahogy másnap reggel alaposabban szemügyre vettem a környezetünket,  a házat arra gondoltam, hogy micsoda iszonyatos munka lehetett már csak az is, hogy erre a kivitelezési szintre  kerüljön az épület. Tényleg minden elismerésem az építőknek, hiszen ezek között a természeti körülmények között igazán nagy kihívás lehetett építeni, építtetni.Ha minden Big Island-es élményünkről  írni szeretnék, akkor bizonyára messze meghaladnám a blog kereteit, ezért most eltekintenék ettől , de az egyik legnagyobb élményünkről, a vulkánról mindenképpen írnék pár sort: több napos tervezgetés után, végül az utolsó napra maradt a mai napig aktív Kilauea vulkán meglátogatása, mert reméltük, hogy Andris is elkísér minket az izgalmasnak vélt túránkra.

A célunk ugyanis az volt, hogy egészen közelről megpróbáljuk megnézni a lávafolyást. Azt gondoltuk, hogy ez sima ügy, odamegyünk aztán ott láva, de ez nem így van. Számos különböző forrásból szerzett információk alapján arra az elhatározásra jutottunk, hogy a láva ugyan folyik, de nem úgy, és nem ott hogy mi azt meg tudjuk nézni.  Mert lávát nézni közelről veszélyes dolog. Túl veszélyes. A korábbi lávafolyás ugyanis un. lávabarlangokat hoz létre a felszínhez közeli helyeken is, olyanokat ami nem látható a túrázó számára és ezek a barlangok helyenként olyan vékony boltozattal bírnak, hogy könnyen beszakadhatnak egy ember súlya alatt. Ráadásul az aktív lávafolyáshoz nagy távolságot kell megtenni egy ilyen felületen, ami csak tovább növeli a kockázatot.

Szóval hiába, hogy nagyon szeretettünk volna botot dugdosni a forró kőzetbe, lebeszéltük magunkat róla. De! Elmentük a turisták számára kijelölt vulkános túrára, ami annak ellenére, hogy picit zsúfolt volt, rendkívül érdekesnek és egy életre szóló élménynek bizonyult. A vulkán kürtőjében ugyanis rotyog a láva és láthatóak ennek a fényei egészen közelről. Plusz, a Kilauea vulkán pár éve, évtizede még aktív, de mára már megdermedt lávafolyásai is láthatóak a hatalmas kürtőben. Az egész igazából úgy néz ki mint egy óriási tehénlepény, de a látvány egészen egyedi, vulkánrajongóknak kötelező!A Big Islandes élményeink közül nagyon nagy  élmény volt látni Ágit, Andrist és Skyiat, hogy  hogy élik az off the grid életüket. Hiszen talán egy picit mindnyájan dédelgetünk magunkban hasonló álmokat, de én magam biztosan. A világtól távol, csendben és nyugalomban élni, egy költői szépségű szigeten ahol az évszakok a nyár és a „nyarabb” között váltakoznak? Hát ki ne szeretne? Egy dolog biztos: más az álmodozás és más a valóság, a gyakorlat.

Ahhoz, hogy valaki vállalja az off the grid életmódot, rendkívül elszántnak kell lennie és szerintem nagyon erős ideológiai háttérrel kell rendelkeznie. Ez azt hiszem Andrisnál meg is van. Nem mindenki alkalmas  azonban erre az életmódra. Ahogy egykoron egyetemi tanárom Velencei Jolán mondta: ide paradigmaváltás kell. És tényleg. Off the grid-ként másképp kell tekinteni önmagunkra és másképp kell viszonyulnunk a világhoz mint ahogy azt tesszük egy nagyvárosban. Ide szilárd meggyőződés kell, hogy  igen is van értelme egy gyengédebb viszonyulásnak a természethez és igen is, lehet nemet mondani azokra az élősködő mémekre amelyek elterelik a figyelmünket a valóban lényeges dolgokról a lényegtelenekre. Az off the grid egy életmód, amihez nem elég álmodozni, hanem csinálni kell. Minden elismerésem a Mesefalu építőinek és lakóinak, egy megismeréssel közelebb az álmomhoz, úgy érzem találkozunk még a jövőben.