Ma megérkezett Misi a Mesefaluba. Tíz éves Suzuki Grand Vitara, egy helyes kis terepjáró, kitűnő járgány erre a terepre. Be is állt a második házhoz vezető Mariska sétány elejére (a háttérben, fenn a dombon, az épülő második ház). Az utóbbi a nevét Mariról kapta, aki két keze munkájával töltögeti fel kövekkel, lassan, de biztosan. Misit Waimeában vettük egy Rick nevű ezermestertől hirdetés alapján (Craigslist), akivel jó barátságba kerültünk. Az első látogatásunk alkalmával megbeszéltük, hogy mi mindent kell neki – a próbaút tapasztalatai alapján – megnézetni, és ha kell megjavítani (a hűtésnél érzékeltünk némi problémát). Rick szakemberrel megnézette, a szükséges – problémás – alkatrészt beszerezte, megjavíttatta, s csak ez után jelezte, hogy mehetünk a kocsiért.
A Mesefalu gördül tovább
2011.08.25. 08:20 gasparmatyas
Misi feladata az lesz, hogy kiszolgálja a Mesefalu lakóit, vendégeit. A rendelkezésre álló szállásokat így – igény szerint – autóval együtt tudjuk majd ajánlani. A négy kerék meghajtású terepjáróval lehetővé válik, hogy a mégoly komfortossá tett esőerdőből vendégeink önállóan is ki tudjanak szakadni és élvezhessék Hawaii csodáit: a tengert, a termál strandokat, a vulkánok és lávafolyamok látványát, a hófödte hegycsúcsot (Mauna Kea), csodálatos arborétumokat, s még sok minden egyebet. A képen Misi már a neki előkészített helyen parkol, később ugyanitt (kicsit oldalt az út mellett, hogy azt teljes szélességében használni lehessen) fedett parkolót alakítunk ki neki. Andris szerint az autó nagyon jól illeszkedik az itteni környezetbe, kifejezetten ilyen terepre találták ki.
Szólj hozzá!
Címkék: misi a terepjáró
A bejegyzés trackback címe:
https://offgrid.blog.hu/api/trackback/id/tr503178876
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek