Mari a bennünket üdvözlő Betyárral 

 

Egy több mérföldes földúton, igazi trópusi környezetben, papaya fa ültetvények, mangófák, kókuszpálmák övezete kanyargós úton érkeztünk meg a szinte „isten háta mögötti” mini Paradicsomba, Kékedi Jóska orchidea farmjára. Két kutya fogadott nagy örömmel és kísért fel bennünket a pompázatos pálmasoron Kékedi Jóska házához. Az egyik kutya egy hatalmas és nagyon barátságos komondor (neve Betyár) volt, amely történetesen abból tesója annak a kutyának, amellyel egy alkalommal még Naalehu környékén találkoztunk (lásd A kutyák paradicsoma c. bejegyzést).

 

 

Érkezésünkkor már mindenki ott volt: Kékedi Jóska, Szuromiék (Jóska és Vali), Aranyék (János és Zsuzsa), mi öten (Andris, Ági, Skyia, Mari és én), s Tibi bácsi, akiről hallottunk már, de szintén nem ismertük személyesen. Aranyékról már sokat tudtunk, ezért Tibi bácsi történetére voltam kíváncsi elsősorban. Elmesélte, hogy 15 éves korában, 1945 januárjában indult el (menekült) a családja a nagyvilágba. Édesapja katonatisztként angol fogságba esett, s csak később tudott hozzájuk csatlakozni. Egy németországi menekülttáborban dőlt el, hogy végül Brazíliába kerülnek

 

 

A döntés azon múlt, hogy milyen szakmát „választ” magának a fiatalember, aki hirtelen jött ötlettel kertésznek vallotta magát. Az ellenőrző kérdésre (mivel védekeznek a gyümölcsöt megtámadó bizonyos kórokozók ellen) adott jó válasz (hamut szórnak rá) volt az egyik döntő mozzanat, a másik pedig az, hogy jó nagyot köszönt, amikor végre az igencsak ráérősen intézkedő brazil konzul színe elé került (aki nem köszönt belépéskor, nem kapott beutazási engedélyt). Így aztán Braziliába került. A célállomás elérése előtt egy szerencsétlenség érte. A vonat lépcsőjén utazott lelógatva a lábát, amikor kisiklott az előttük lévő szerelvény, az felborult, a csatlakozás elszakadt, s az ő kocsijuk nekisodródott a sziklafalnak, amely mellett éppen elhaladtak. A fiatalember mindkét alsó lábszárát levágta egy kiálló éles szikla.

 

 

A kórházban a falubeliek – ahová igyekeztek a menekültek – nagy együttérzéssel látogatták, Tibi bácsi elmondása szerint szebbnél szebb brazil leányok. Nem közülük, de ott választott magának feleséget, aki végigkísérte életét és itt halt meg Hawaii-on. Brazíliában kitanulta a fogtechnikusi szakmát, s ebből élt. Később Amerikába költözött, s itt kötött ki a Nagy-Szigeten, ahol két éve él, láthatóan élvezi az életet. A most 81 éves emberen nem látszik, s nem is érződik a súlyos baleset nyoma, életvidám, szellemileg teljesen friss, számos nyelvet beszél (német, olasz, portugál, angol, s természetesen magyar), nyitott, mozgékony, autót vezet, társaságba jár, Kékedi Jóska jó barátja.

 

 

A 11 fős társaság minden tagja láthatóan és hallhatóan (nagy nevetések) jól érezte megát. Természetesen volt „terülj-terülj asztalkám”, finomságok sora. Kékedi Jóska saját disznóhússal készült. Van egy házi malaca, egy félig házi és félig vad, s időről időre meglátogatják az itteni vaddisznók, amelyeket befog, és egyet-egyet alkalmanként feltálal barátainak. A vendégek is hoztak ételeket, mi a már nagy sikert aratott palacsintával és fagylalttal mentünk. Nem kellett nógatni senkit sem társalgásra, mert nagyon sok témát adott a különböző életek közös pontjainak keresése. Természetesen sok ilyet találtunk. Andris körbevezetett bennünket (Marit és engem) a farmon, amelyet már jól ismert, többször jártak itt Ágival.

 

 

Megcsodáltuk az orchidea kertészetet. Korábban az Akatsuka (lásd a napló keresőjében) orchidea farmon láttunk hasonlót. A gyönyörű növény, különböző fajtái, eltérő életszakaszban a palántától (a legkisebbek a képen is cserepekben lógnak fent) a már pompázó virágokig szinte véget nem érő sorokban. Az egész telepen jelenleg hárman dolgoznak, a recesszió idején kevesebb virág fogy. Amikor nagyon ment, hat emberrel működött a kertészet. Mindenütt példás rend és tisztaság van mindenütt. Hatalmas víztároló biztosítja a növények öntözését, s egy nagy hangárban folyik a növények csomagolása szállításra.

 

 

A közel 10 hektáros farmon a kertészeten kívül találunk gyümölcsösöket, s néhány elkerített, külön-külön erdős és sűrű füves legelőt a malacoknak, a lovaknak és a kecskéknek. Mindez a mesés trópusi tájban. Az egyik hatalmas fa magas ágai között egy lombház várja erre vágyó lakóját, Kékedi Jóska három gyerekének – akik lassan már mind kirepülnek a fészekből, keveset vannak itt, bár szobáik megvannak – kedvelt búvóhelye lehetetett. Azt hiszem, sokan álmodnak ilyen otthonról, környezetről, amelynek minden fáját Jóska ültette saját kezével az elmúlt 20 év alatt, amióta itt él. Ő építette a házak és készítette bútorainak java részét is nagy igényességgel.

 

 

A társaság örömmel fogadta a javaslatot, hogy menjünk el közösen fürödni a közeli Hot Pond-ra (lásd ezt a címkét). Jóska előállt 16 személyes kisbuszával, átöltöztünk, s irány a meleg vizű strand. Csodálatos volt a víz, sokan fürödtek. Ez egy közkedvelt találkozóhely, a fürdőzők többsége helyi lakos, de – mivel ritka természeti jelenségről, s nagyon kellemes szórakozásról van szó – mindig vannak turisták is a világ legkülönbözőbb tájairól. A vízbe csobbanva Kékedi néhány ismerőst üdvözölt, akikkel rendszeresen összefutnak itt.

 

 

Meglepetésünkre közöttük egy újabb honfitársunkat is, ázsiai-amerikai párjával. Az új ismerős, Katalin vagy 25 éve él itt, egy szanatórium jellegű klinikán dolgozik, ahová tehetős emberek járnak pihenni, felfrissülni, egészségüket rendbe hozni. Vele a meleg vízben arról beszélgettünk, hogy milyen vállalkozásokba érdemes itt fogni. Ő már próbálkozott pár dologgal, többek között hot-dogot és más keleti ételkülönlegességet árult itt a Hot Pondon. Két évig ment az üzlet, de túl sok volt a munka és ahhoz képest kevés a jövedelem. Még most is megvan a felszerelése.

 

 

Mivel nem könnyű a nem piaci árusítás egyedi engedélyeit beszerezni, a legjobbnak a mozgó élelmiszerkészítést és árusítási megoldást tartja speciális autóval. Számos ilyet láttunk helyi utazásaink során. A helyi piacokon bármilyen házi készítményt lehet árusítani a helypénz megfizetése után. Vannak árusok, akiknél pl. zöld papaya salátáért hosszú sor kígyózik. Ha egy ételt jól bevezetnek, kialakul az állandó fogyasztói közönség. A piac is egy fontos találkozó és szórakozási hely.

 

 

Egy Romániából származó fickóval (John), aki hallva és felismerve a magyar beszédet hozzánk csapódott, arról beszélgettünk, hogy őt nagyon érdeklik az offgrid élet megoldásai. Az történt vele, hogy házából minden felszerelést (napkollektorok, akkumulátorok, s háztartási gépek) elloptak távolléte alatt, s most a házat újra fel kell szerelnie, a lehető legolcsóbban. Andris adott neki jó tanácsokat, mihez kezdjen, hol vásárolja meg a szükséges felszerelést.

 

 

A beszélgetés, labdázás közben egy csinos fiatal nő szólított meg bennünket a partról magyarul. Kiderült, hogy Torontóból jött ide nyaralni a férjével, s döbbenten vette észre, hogy szinte csak magyarok vannak a vízben. Joggal tűnhetett így neki, mert majd tucatnyian úszkáltunk ott a partnak azon a részén. Nem akart hinni a fülének. Persze, megindult Adrianával is az ismerkedés, beszélgetés. Nagyon érdekelte az, hogyan jöttünk össze, tetszett neki a kialakult baráti társaság és memorizálta az offgrid.blog.hu és a Mesefalu Facebook címeket, hogy majd többet megtudjon rólunk. Miközben ő minket fényképezett, én meg őt kaptam le, hogy ezt a meglepő találkozást megörökítsem, s majd sajátmagát viszont láthassa a naplóban.

 

 

Naplemente után nehezen váltunk meg a kellemes víztől. Skyia-ra tekintettel azonban – aki már álmosodni kezdett – visszamentünk Kékediékhez. A kocsiban beszélgetve derült ki, hogy gyermekkorának egyik helyszíne a Budapest III. kerületi Tímár utca, ahol Marika is élt. Innen aztán közösen ismert helyszínek, ismerősök sora került elő. Nagy meglepetésünkre kiderült, hogy a közeli Lajos utcai Goldberger textilgyár tulajdonos családjának egyik tagja - Max Goldberger – 80 éven felül van már, de jó egészségben itt él a Nagy-Szigeten, új energiaforrások kutatásával foglalkozik. Kékedi Jóska jó ismerőse, s segít felvenni vele is a kapcsolatot. Másnap utánanéztem az interneten, s ha valóban ő az, akkor egy idős magyar kutató, feltaláló mérnököt tisztelhetünk benne. Meglátjuk.

 

Adriana fényképezi a felbukkanó magyar társaságot

 

Skyia már visszafelé az autóban elaludt, így késő estig együtt maradhattunk. Ping-pongoztunk egyet Andrissal Kis különbséggel megvert két szettben, pedig magam sem játszom rosszul, szerváim nagy részével sikerült meglepnem időnként, de összességében ő volt a jobb, amin egy cseppet sem csodálkoztam. Vacsora közben folytatódott a beszélgetés, immár főleg az itteni és az otthoni (magyarországi) életről, további közös programokról. A legközelebbinek egy kirándulás lenne a hozzánk közel lévő, nemrég megélénkült működésű Pu’u Ö’ö kráterhez, majd a hozzánk szintén közeli lejárattal rendelkező Kazumura lávabarlangba.