A sziklára épített első beton sarok körül sártenger 
Most kezdem érteni, hogy a magyar helységnevekben miért szerepel olyan gyakran a sár: Sárvár, Sármellék, Sárospatak, stb. Amikor ezek a nevek születtek, az emberek a sárral küzdöttek. Nem voltak utak, a lovak szügyig járhattak a sárban. Na, néha ezt éljük meg a Mesefaluban most, a második ház építkezésén, amely körül még csak erdei ösvények vannak. Napok óta esik az eső. A lávaszikláról lekotort föld a sok esőtől sártengerré teszi a területet. A vitorlatetőkről lefolyó víz már rég megtöltötte a vizes hordókat (a betonozáshoz bővében vagyunk a víznek), s a víz áztatja a házhely alatti és körüli földet. Sárban tapicskolunk, időnként meg-megcsúszunk. Csizmákban dolgozunk, mindez különösebb problémát nem jelent, csak arra kell vigyázni, hogy a cuccaink – pl. cement, gépek – ne ázzanak át sem alulról, sem felülről. Közben egyáltalán nincs hideg, akár egy szál trikóban is lehet dolgozni. Szóval a Mesefaluhoz Sárfalván keresztül vezet az út.
A második sarok az átellenes sziklán szintén sárban csúszkálva készül 
Utolsó kommentek