Tegnap életreszóló élményben volt részünk Fellegi Ádám zongoraművész lakáskoncertjén. A fantasztikusan szép és mély zenei élmény egy gondolatfolyam elindítója lett a Mesefalu elképzelt életével kapcsolatban. De, haladjunk sorjában. Budapest, Belváros, Zichy Jenő u. 41. 19. századi átlagos bérház, harmadik emelet, két, egybenyitható 20-20 nm-es szoba, folyosó, konyha, gardrób, fürdőszoba, mosdó (képriport a lakásról). Olyan egyszerű magas építésű lakás, mint bármelyik a szomszédban, vagy a Belvárosban. Fellegi Ádám  hangszere - nyolcvanéves diófával burkolt Steinway zongora, chippendale lábakkal - mellett az ablaknál, a sarokban ül, mellette, oldalt és vele szemben mindenütt kanapén, ágyakon, műanyag székeken 40-50 ember, szorosan egymás mellett, itt-ott áhitattal összebújva. A falak mentén mindenütt könyvek, képek, dísztárgyak, a fal maga szinte nem is látszik. 

A mester (az első képen fiával Balázzsal) klasszikus zenéket játszik, amíg a telefonon, személyesen, ismerősökön keresztül meghívott vendégek szállingóznak. Hat órakor kialszanak a fények, egy lámpa marad csak égve, csak a mester arcát és a zongora billentyűzetét világítja meg. A műsorról itt nem szólok, hallgassanak bele, csak magáról az élményről, a hatásról. A mester mesél, anekdotázik, történelemről, irodalomról, egyszerű és csodálatos, hétköznapi  emberekről és történelmi figurákról, cikázva az időben a teremtéstől a messze jövőbe tekintve. Közben zenével illusztrálja a gondolatokat és érzelmeket. Mozart, Liszt, Chopin, Tolsztoj, s a többiek beköszönnek a kis lakásba egy-egy rövidke jelenettel, leülnek mellénk néhány percre, majd sietve továbbmennek. Fellegi Ádám gondolat- és érzelemteli zongorajátékát, lebilencselő meséjét, fia, az operaénekes Fellegi Balázs, és láthatóan egyik kedvenc tanítványa, Suki András (a második képen a mesterével) egészítette ki csodálatos művészetével, sugárzó személyiségével. A közel 2 és fél órás műsor szünete is meglepő volt. A figyelmes házigazda saját készítményű különleges kávéval, süteményekkel, üdítővel kínálta meg vendégeit, végig közöttünk volt, beszélgetett, érdeklődött ki honnan jöt, s szorgalmazta, hogy írjuk be magunkat a vendégkönyvbe, hogy legközelebb is hívni tudjon. A műsorban egyik meglepetés követte a másikat. A zene, a mese, a vers, az ének, a gyertyafény és a sötétség egymásba kapaszkodó hullámzása nem volt elég. A virtuális koncert nem csak zenei, de technikai bravúr is volt. DVD-ről kivetítve láthattuk és halhattuk a három tagú zenekar két tagját (egy brácsást és egy fuvolást), valamint a karmestert. A mester kis monitoron követte a karmester instrukcióit, s játszotta élőben a zongoraszólamot. A művész elmondása szerint ilyet nemigen vállal senki, mert rendkívül nehéz az összehangoltságot elérni ilyen formában. Az élmény megrendítő volt.

A lakáskoncertnek az élményen és élvezeten, a nem csak érzelmeket kiváltó, de a gondolatteli zene felfedezésén túl, számomra voltak más üzenetei is az előttem álló életszakaszra vonatkozóan. A Mesefalu közösségi házában ilyen és ehhez hasonló zenei, irodalmi, tudományos, képzőművészeti közösségi szellemi és érzelmi élményekre van szükségünk. Meg kell találnunk az erre alkalmas embereket közel, s távolban, meg kell hívnunk magunk közé őket, emberközelbe kell hozni azokat az értékeket, amelyekről sokan azt gondolják, hogy számukra elérhetetlenek és érthetetlenek. A technika - a lakáskoncerten is megéltük - fantasztikus módon és mértékben képes ezt elősegíteni, távolságokat áthidalni, ami helyben hiányzik azt sajátos módon hozzátenni. S akkor még nem beszéltünk azokról az új lehetőségekről, amelyek akár néhány éven belül megnyílnak az egyre nagyobb sávszélességekkel, átviteli sebességekkel, mind fejlettebb multimédiás eszközökkel. A Mesefalu messzisége egyre kevésbé lesz akadálya Fellegi Ádám lakáskoncertjéhez hasonló művészeti, szellemi élményeknek.