A pázmándi Mesefalu Közösséget a helyi termékek felvásárlása - a Natúrkosár Bevásárló Közösség itteni működése - hozta össze a Szőlőhegyi Baráti Körrel. Az őstermelői kapcsolatok vezettek el a szőlősgazdák által létrehozott kis csoporthoz, amelynek tagjai kíváncsiak lettek a Mesefalu törekvéseire és tagjaira. A közös ebéddel összekötött, ismerkedési célú találkozó étvágygerjesztő "bemelegítéssel", házi süteménnyel, pogácsával kezdődött Lazarovics János házában (első kép), ahol a 10 fős baráti kör tagjai bemutatkoztak. Mindenki tősgyökeres pázmándi, szőlősgazda. A kör nagy szeretettel fogadja a barátait, ismerőseit és vendégeit, személyes kapcsolatok révén vagy a községhez érkező látogatókat, a kör azonban nem bővül, legfeljebb csak kihalásos alapon. A tiszta szívű, őszinte, szókimondó és vidám, időnként pajzán társaság szinte minden pillanatban megéli a falu történetét három-négy generációig visszamenően, mert a jelen történetei rendre visszakanyarodnak a község, a térség, az ország múltjába.
Nekik a község egy nyitott könyv: lakóival, házaival, történeteivel, véleményeik letisztultak de nem egyoldalúak, látják a jót és rosszat egyaránt. Számukra - ahogy elmondták - nem érdekes a pártállás, a származás, annál fontosabb, hogy ki mit ér, mit tesz, hogyan él. Ahogy elmondták, a gyüttmentekben - bár ezt a jelzőt ők nemigen használják - lehetőséget látnak a falu számára, olyanokat, akiket meg kell hallgatni, ismerni, s ennek alapján eldönteni, mit jelentenek a közösség számára. Ezért kíváncsiak a Mesefalusiakra is. Ha nem így tennénk - mondják - akkor a fél falut ki kellene zárni a helyi dolgokból. A vidám hangulatú, élcelődésektől sem mentes történetmesélés keretében beszámoltak évtizedes működésükről, összejöveteleikről, közös utazásaikról, s legnagyobb büszkeségükről a Vendel szobor felállításának fordulatos eseményeiről. Éppen most egy éve került a szobor a helyére, így közösen ünnepeltük az évfordulót (második kép).
Sorakoznak további tervek is - például fásítás, egyéb környezetalakító munkálatok - amelyekben szívesen működnek együtt mindenkivel - így a Mesefalu Közösséggel is - akik örömmel munkálkodnak önzetlenül a Falu jobbá tételén egy életvidám társaságban. S, hogy ennek nyomatékot is adjanak, Imre bácsi harmonika kíséretével közös nótázással fejeztük be az ebéd előtti ismerkedést. Ezt követte a Vendel szobor meglátogatása és a visszaemlékezés az egy évvel ezelőtti felavatásra. Innen mentünk át Csurgó Imre házába és pincéjébe, ahol a nagyobb társaságokat szokta a Kör fogadni. Itt folytatódott a történetmesélés, miközben a házigazda kitálalta az ínycsiklandozó kocsonya pecsenyét friss kenyérrel harmadik kép). Ebéd után beszéltünk röviden a Mesefalu Közösségről. Elmondtuk, hogy tagjainak közel fele tősgyökeres pázmándi, aki elkötelezett a környezetkímélő életvitel mellett, s életmódjában példaértékű, bemutatható, terjeszthető megoldásokat alkalmaz.
A beköltözők is követik a példájukat, s új gyakorlatokat is behoznak. Mindannyiunk közös vágya a barátságos, szolidáris, "testmeleg" kisközösség, s mindannyian elkötelezzük magunkat, hogy működtetünk valamilyen közösségi szolgáltatást a Mesefalu kisebb közössége, vagy a község egésze számára. Elsőként a Natúrkosár programot valósítottuk meg, amely már jó ideje működik számos helyi termelő és vásárló örömére és hasznára. Megújítottuk a község honlapját is, segítünk a falustratégia kialakításában. Idővel jönnek további szolgáltatások is. A két civil szerveződés közötti együttműködési lehetőségek teljesen nyilvánvalóvá váltak, s megbeszéltük, hogy folytatjuk a kapcsolatok erősítését. Legközelebb egy olyan találkozót szervezünk, ahol a Mesefalu tagjai mutatkoznak be személyesen egy hasonló "buli" keretében. Imre bácsi jó tempóban lépett be harmonikájával (negyedik kép) a találkozó második részében is, így az első ismerkedés emelkedett hangulatban, közös nótázással fejeződött be. Folytatása következik!
Utolsó kommentek