A Hawaii Mesefalu létrehozása felélénkítette a Nagy Sziget magyar közösségének életét. Természetesen az ott élők többnyire ismerték egymást, össze is jártak kisebb körökben korábban is. Amikor mi eldöntöttük, hogy elkezdtük a programot, akkor módszeresen elkezdtük keresni az ott élő magyarokat, aminek eredményeiről rendre be is számoltunk itt a naplóban A Nagy-Sziget magyar lakói című bejegyzés sorozatunkban. Most Szuromi Jóskától kaptunk egy fényképsorozatot a hálaadás (thanksgiving) ünnepe alkalmából szervezett találkozóról, amely teljes egészében itt tekinthető meg. Tulajdonképpen mindegy, hogy milyen alkalomból gyűlnek össze a magyarok és esetenként ottani, máshonnan érkező külföldi barátaik. A tartalom szinte mindig ugyanaz: kellemes természet, virágok, sok-sok élettörténet (ki hogy került oda, milyen utat járt be) és magyarországi információk, emlékek, gyerekek, állatok, viccelődés, sok nevetés, játék, zene, közös sütés-főzés, finom ételek és italok,. A Nagy-Sziget magyar közösségének tagjai nem csak ünnepnapokon vannak együtt. Folyamatosan vannak ügyek, megoldandó feladatok, segítségnyújtás, amikor természetesen mindig megtalálják egymást. Valaki közülünk mindig jön, vagy megy, hozzuk-visszük a híreket, mindig történik valami.
Bepillantás Hawaii Nagy-Sziget magyar közösségének életébe
2012.11.27. 13:45 gasparmatyas
Szólj hozzá!
Címkék: magyarok
A bejegyzés trackback címe:
https://offgrid.blog.hu/api/trackback/id/tr64929679
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek