A Home Depot (ejtsd: hóm depó), magyarul az építők bevásárlóközpontja, szinte a második otthonunk lett az elmúlt 5 hónap alatt. A hatalmas áruházban, ahol mindent, de mindent lehet kapni a ház építéséhez, karbantartáshoz, a kert gondozásához, széles körben ismertté váltunk, már-már szinte barátként kezelt bennünket néhány eladó. Készségesen szolgáltak ki, türelmesen próbálták megfejteni azokat a kívánságainkat, amelyekben az anyagok és eszközök angol neveit egyáltalán nem, vagy nem eléggé pontosan ismertük. Gyakran le is rajzoltuk, mire van szükség (pl. a nehéz anyagok felemeléséhez szükséges csigát, megtudtuk, hogy a neve pulley, ejtsd: pulli), s minden érthetővé vált. Egy időben majd minden nap ott voltunk és kerestünk valamit. A ház anyagainak és az eszközök költségét túlnyomó részt ott hagytuk náluk, talán ezért is volt persze respektusunk. Ma - ez alkalommal alighanem utoljára - azonban nem vásárolni, hanem "eladni" mentünk. Pontosabban: visszavittünk minden anyagot, ami megmaradt és már biztosan nem kell. Összeszedtünk három szatyorra való kis "izét" (főleg a víz-, gáz-, szennyvíz szereléshez szükséges elemeket), vagy 100 darabot összesen, árban a néhány centestől a néhány dollárosig. Gondoltuk nem fog nekik tetszeni az apróságok összeszámolása, egyenként történő egyeztetése a számlákkal (különbözőkkel, mert eltérő időpontokban vásároltuk azokat). De nem így történt. 
Az eladó (ismert bennünket) végig mosolyogva végezte a hosszadalmas leltározást. Amire nem volt számla (néhány darab), arra kaptunk egy mágneskártyát ezek árával, levásárolhatjuk, vagy ha megtaláljuk a számlát, az összeget visszakapjuk. Már a vége felé járt a procedúra, amikor kért valami személyi azonosító iratot (ez az eljárás, amikor ők adnak vissza pénzt a kártyánkra, be kell írni egy rubrikába egy igazolványszámot, a folyamat itt elakad, ha nincs adat). Nem volt nálunk, nem hordjuk magunkkal az útleveleket. A nemzetközi jogsi nem felelt meg, nem látszott hivatalos papírnak (hát elég snassz az biztos). Erre mi történt? Kis gondolkodás után a hölgy kedvesen azt kérdezte, van-e valaki, aki igazolna bennünket, kik vagyunk. Már vettem is a telefont, hívom Andrist és ő, mint helyi lakos igazol (volt már ilyen). Erre a sorban mögöttünk álló szimpatikus, számunkra idegen hölgy megszólalt: "Ne fáradjanak ezzel! Mondjuk, hogy én igazolom őket, itt a személyi kártyám (jogsi)!" Az eladó örömmel fogadta az ötletet, bejegyezte a hölgy adatait a mienk helyett, mint bennünket igazolót és értünk kezességet vállalót, s ezzel a dolog el is volt intézve. Már utalták is a visszajáró mintegy 70 dollárt a bankkártyánkra. Megköszöntük az idegen asszonynak a szívességet és a bizalmat. Így működnek itt a dolgok az emberek, valamint az eladó és vevő között. Szép búcsú volt ez a Home Depot-tól.
Utolsó kommentek