Amikor nem építkezünk, akkor utazgatunk, élvezzük Hawaii adottságait, lehetőségeit, a csodálatos természetet, az óceánt, a fürdőhelyeket, múzeumokat, könyvtárakat, piacokat. Az igazi piac itt mást jelent, mint nálunk, egy nagy közösségi összejövetel, vigalom, nagy kajálás, bevásárlás, érdekességek (bármi!) kutatása: „rendes” piac, a bolhapiac, a zenés szórakozás, a világ különböző nemzeti kifőzdéi sokaságának sajátos egyvelege. Egyelőre kalandosabb dolgokba, túrákba – izzó lávafolyó, magashegyi túra, drótkötélpálya, búvárkodás tengeralattjáróval, lávabarlang, lovaglás, helikopteres sétarepülés, stb. – még nem vágtunk bele, mert azok előkészítést, felkészülést, esetenként felszerelést igényelnek, amire még nincs most időnk. A jövőbe helyezzük ezeket a „csemegéket”. A pihenőnapok sétákkal kezdődnek (és fejeződnek be gyakran) a Mesefaluban. Az alábbi képen Andris Skyia-val és az állatokkal sétál éppen. Szokássá vált, hogy Kokó kutya és Dió cica is elkíséri a sétálókat, bárki legyen az. 
Leggyakrabban a tengerparton kötünk ki. Az egyik kedvencünk a termálstrandon (Hot Pond, ahol rendszeresen, kb. heti egyszer megfordulunk) kívül egy, Hilo tengerpartján lévő lagúnás, jól kiépített füves, erdős homokos partszakasz. A parkolóból egy őserdei parkon keresztül lehet megközelíteni (lásd az első képeket). 2-300 méter után kijutva a sűrű erdőből festői táj tárul elénk (második kép). A változatos partszakaszon kis öblök, medencék sokasága keveredik a szelíd sziklás, erdős, dimbes-dombos füves részekkel.
A vadnak, érintettnek tűnő fürdőhely láthatóan a legkisebb beavatkozás elve szerint van kialakítva. Találunk itt piknikező helyet a parttól kicsit távolabb lévő dombon, egy nagy füves területet, árnyat adó pálmákkal, bokrokkal, ivóvizes zuhanyozót, asztalokat és padokat, korlátos-lépcsős lejáratot a vízbe, s járókövekkel, betontányérokkal kialakított biztonságos ösvényeket a sziklákon.
A tengervízben érdekesen keverednek a meleg és hideg áramlatok. Legutóbb éppen inkább hűvösebb volt a tenger, de a nagy melegben ez kifejezetten jól esett. A strandon általában kevesen vannak, illetve olyan nagy a terület, hogy csak néhány embert látunk a közelünkben egyszerre. A térdig érő víztől indulva, több száz méteren keresztül homokos talajban sétálhatunk, úszkálhatunk a nyakig érő, vagy éppen ellepő vízben, zegzugos medencékben egészen a nyílt óceánig.
Így sétálva-úszkálva valami, távolabbról nem kivehető, nagytestű valami – farönk, ember vagy állat? – közeledett egyenesen felém a tengeráramlattal. Elindultam a part felé, a valami követett. Gyorsabban úszott, mint ahogyan én haladtam. Felismertem: egy óriásteknős közelített, láthatóan békésen és bátran, nem félve az emberektől. Egészen közelúszott hozzám, amikor megálltam. Gyorsan bekértem a vízbe a fényképezőgépet, hogy a különös találkozást megörökítsem.
A teki több, mint 1 m-es volt és egy jeladó volt a hátára erősítve. Még szám is volt rajta. Ő volt a 722-es (lásd a további képen karikával megjelölve). Teljesen nyilvánvalóan valami kaját várt tőlem, amire – érthetően – nem voltam felkészülve. Így hiába kocogtatta meg fejével a lábamat, hiába emelte ki a fejét a vízből és nézett rám bánatosan. Én pedig, megfogtam az első lábát és köröztünk egyet ketten. Evés helyett egy kis keringő? Nem erre számított, ezért ügyesen kicsusszant a kezemből és elindult csalódottan vissza, a nyílt tenger felé. Ekkorra már kisebb közönségünk is lett. De láthatóan nem volt a jelenet különös esemény ezen a strandon.
Utolsó kommentek