Mindenféle kutya van itt. Az egyik parkolóban, teljesen véletlenül, az első, jól megtermett magyar komondorral is összetalálkoztunk (lásd az alábbi képen), ami akkor derült ki, amikor a kutya gazdája rákérdezett, honnan jöttünk. A kutyák tehát itt nagy becsben vannak. Az általában elkerítetlen telkeken is szabadon élnek, őrködnek, s megnehezítik a bejutást az ismeretlenek számára. A vidékiesebb részeken, ahol már nem is igen lehet, nem érdemes kerítéseket csinálni, olyan nagyok a telkek, a szomszéd kutyák „összejárnak”, s „járőrködnek” az utcán. Egy-egy darabon kísérik az autókat, embereket. Általában nem ijesztőek, de sosem lehet tudni, hogy ha valamelyik telekre belépnénk, hogyan reagálnának rá. Kétségtelenül ez a közbiztonság fenntartásának egyik fontos eleme a ritkábban lakott területeken. A kutyák nagyon élvezik ezt a helyzetet.

Azt már kevésbé, hogy boltokba, parkokba nem engedik be őket. Az utóbbi szabályt azonban nem veszik nagyon szigorúan, meg is szegik rendszeresen. Például, a strandokon akkor jelennek meg a kutyások, amikor a vízi mentősök már elmentek (délután 4-5 körül), bár a tiltás ekkor is érvényes. A parkokat, strandokat nem zárják be, akár éjjel is lehet fürdőzni a meleg vizű strandon (Hot Pond). Ilyenkor azonban a többiek nagyon toleránsak a kutyásokkal, akik mindenütt vigyáznak arra, hogy a kutyapiszkot eltakarítsák a nem kívánt helyekről. Kokó – a mi történetünk egyik fontos szereplője, Andrisék kutyája (az alábbi képen), már-már emberszámba megy – profi utazó, nagyon fegyelmezett, jól érzi, hol kell meghúzódnia, szolidan viselkednie és hol szaladgálhat szabadon. Szinte sosem kell megkötni, pórázon vezetni. Hawaii számára valóban a Paradicsom.