Folytatjuk a korábbi, hasonló címkezdetű bejegyzést, s Vértes János képeinek bemutatását: Pázmánd Robi kutya szemével. Azt mondják, a cseppben ott van a tenger. Ez valamennyire így is van. A sok csepp azonban már egy másik világ. Beszéljünk az utóbbiról, s talán megértünk valamit a cseppből is. Évezredek óta - mióta világ a világ - kutatja az ember életének értelmét. Hankiss Elemér írt róla egy mostanában megjelent, remek könyvet (A Nincsből a Van felé, Gondolatok az élet értelméről, Osiris, 2012). Sok érdekeset mond a kérdésről, de végső választ mégsem ad azon túl, hogy az élet egy nagyszerű kaland. Bármi is legyen az emberi élet eredendő értelme, ma bizonyosan az, hogy ne pusztítsa el önmagát. Sem kicsiben (a csepp), sem nagyban (a tenger). Azt nagyon sokan mondják már, hogy mindent megteszünk, hogy véget vessünk magunknak, emberi világunknak. Hogy miért? Talán mert nem tudunk választ adni, vagy rossz válaszokat adunk létezésünk eredendő értelmének kérdésére. Akik már rájöttek erre a problémára azt mondják, hogy egyek vagyunk egymással és a természettel.
Ezért másképpen kell élnünk, mint eddig. Ha a másik ember, vagy a természet rovására akarunk élni, akkor - végső soron - önmagunkat pusztítjuk el. Ilyen egyszerű az igazság. De sajnos nem ilyen egyszerű érvényt szerezni ennek a csodálatos és életmentő felismerésnek. Amikor nem akarjuk megérteni egymást, amikor ki akarjuk szorítani a másikat, akkor önmagunkat alázzuk meg, önmagunkat pusztítjuk, mert szükségünk van egymásra, a másik ember nem lehet felesleges, zavaró körülmény, eszköz kizárólagosan saját céljaink megvalósításához. Ha ezt nem értjük meg, végünk van. Mindenkinek! Kisebb és nagyobb közösségben egyaránt. Ebben az értelemben vett "megvilágosodás" folyamata zajlik a világban. Kicsiben és nagyban. Emberi oldalról ez egy rendkívül nehéz kultúraváltási folyamat, amelyet sajnos nem egyértelműen, egyenetlenül támogat a politika, jog, gazdaság és a tudomány.
A vidéken, egyszerű, nagy részben önfenntartó, hagyományos életet élők számára amiről a "megvilágosodás" szól, egyáltalán nem újdonság. A magyar vidék világa jelentős mértékben őrzi a családi és közösségi élet hagyományos formáit, abból az időből, amikor természetes volt a közvetlen és kölcsönös egymásrautaltság, szolidaritás. A paraszti hagyomány számára ezért is olyan természetes, magától értetődő az ökológiailag tudatos életmód és közösségi szellem, amit a Mesefalu szemlélet is magáénak vall. A parasztgazdák, őstermelők számára nagyon ismerős ez a felfogás, nyitottak a megvalósítást segítő hagyományos eszközök és technológiák, közösségi szerveződések újrafelfedezésére, a legkorszerűbb újdonságok megismerésére, a "megvilágosodott" városiakkal, értelmiségiekkel való alkotó együttműködésre is. Látják, hogy ebben az új világban és kultúrában újra, nagyon fontossá válik a szerepük, egész életük.
Pázmándon kialakult egy kedvező helyzet, amelyben a múlt és a jövő ökologikus kultúrája és gyakorlata szerves kapcsolatban találkozhat. Első lépésben egy kisközösség - a Mesefalu csoport - kezdeményezéseként, majd, ha az több követőre talál, akkor a faluközösség egészének programjaként. A kritikus feltételt az jelenti, hogy a bejegyzett civil szervezetként működő Mesefalu Közösség egyre több kézzel fogható eredményt mutasson fel, tovább folyjék a beköltözők és a helybeliek kiegyensúlyozott arányú csatlakozása, s mind többen érezzék az itt élők hétköznapjaikban, hogy mindez hasznára válik az itt élő embereknek. Nincs sem sietség, sem erőltetés. Közös gondolkodás és tervezés van, a folyamatosan kínálkozó lehetőségek, a civil szervezet által képviselt, bevont erőforrások ésszerű kihasználása.
Pázmánd közössége befogadó és nyitott, a találkozók, beszélgetések és a Facebook oldalak tanúsága alapján a nyugodt és csendes többség kíváncsian, támogatóan, szimpátiával kíséri a fejleményeket, ami biztató jel. A kérdés azonban még megválaszolatlan: sikerül-e egy ilyen kisközösségnek csatlakozni a kultúraváltás világfolyamatába? Természetesen sem a világban, sem Pázmándon nem mindenki pártolja ezt a változást, inkább visszatolná a falu kizökkent szekerét a régebbi kerékvágásba. Szószólóik egyik ellenérve (egyesek szerint az "újítók" bűne) az, hogy a falu jobbnak, szebbnek, vonzóbbnak mutatja magát mint amilyen valójában. Igazuk van, amikor azt állítják, hogy álmaink, terveink nem egyeznek meg a valósággal. De miért nincs ez rendjén? Vajon nem úgy van-e, hogy az ember szépen felöltözik, amikor társaságba megy? Vajon nem a szebbik arcunkat mutatjuk-e, ha társakat keresünk? Vajon nem azok is vagyunk-e, amilyenné válni szeretnénk, amikor erre esélyt adunk magunknak? Meg kell tudnunk különböztetni a célokat és az oda vezető utat, lépéseket.
Egy következő mondása az ellenzőknek az, hogy ne a beköltözők mondják meg a falunak "merre menjen a szekér". Erre a jó válaszhoz két dolgot érdemes megfontolni. Egyrészt, a változás nem az "idegenek" parancsára történik, hanem belső meggyőződésből, mindenkinek saját belátása alapján, függetlenül attól, ki honnan jön. Ebben a változási folyamatban az emberek együtt, lépésről-lépésre döntik el, hogyan alakítják át életük közösségibbé váló részét.másik megfontolás az "idegenekről" szól. Vajon miért kerül felszínre ez a kérdés, különösen az előző válasz (nem diktálnak senkinek) fényében? Talán, mert még nincs múltjuk ebben a közösségben? Mert nem ismerik elég jól az itteni viszonyokat? Mert feltehetően nem volnának képesek beilleszkedni? Akkor most nézzünk szembe a következő kérdéssel: Hasznos-e vagy káros, ha egy közösséghez új emberek, új gondolatokkal, új lehetőségekkel csatlakoznak? Vajon elegendő-e, ha egy közösség kizárólag csak a saját múltjából építkezik? Vajon a világ nem éppen az ellenkezőjét bizonyítja?
Kétségtelen, egy közösség múltja nagyon fontos.a fennmaradáshoz, a szükségszerű változáshoz, megújuláshoz, alkalmazkodáshoz az új helyzetekhez, körülményekhez és követelményekhez. A kollektív emlékezet ápolása az itt élők, megismerése a csatlakozók számára létkérdés. Vajon a falu múltja kellő tisztán és elevenen él a köztudatban? Feltártak-e, ismertek-e eléggé a történetek és események, szereplők és szerepeik, cselekedeteik a falu közeli és távolabbi múltjából? Elég szilárdak-e ezek a nagyon fontos alapok a jövő biztonságos építéséhez? Van-e itt még tennivaló? A múlt feltárása és feldolgozása vajon megfelelő figyelmet kap ahhoz képest, amilyen fontosnak tartják, szembeállítva az "idegenek parancsaival"? A falu értékei módszeres feltárásának része a hagyomány, a történet, a közösen megélt eseményekből leszűrt tapasztalat is. Kétségtelen, Pázmánd kollektív emlékezete és önismerete meglehetősen fejlett (például megbecsült díszpolgáraik vannak, valamint lásd ezzel kapcsolatosan az utolsó, kiegészítő bekezdést), ez is része módszeresen gyűjtött különlegességeinek. Lehet bízni benne, hogy legnemesebb értékeire épül jövője.
Egy szemléletes példa a helyi társadalom erős önreflexiójára: A falu lakóinak Pázmándon kérlelhetetlenül jellemző, napjainkban is használt - egyébként ősi, pogánykori névadási szokásból eredő - ragadványneveik (bece-, ill. gúnyneveik) vannak, nem ritkán "családi örökségként", ami a hazai néprajzban nem ismeretlen, de nem nagyon gyakori, s főként nem a napjainkig túlélő hagyomány.* Érdekes, sokat elárul a közösség nyitottságáról és befogadó jellegéről, hogy a Mesefalu Közösség egy beköltöző tagja is kapott már, éppenséggel hízelgőnek is minősíthető gúnynevet. A helyi idős emberekkel sokat és szívesen beszélgetve megismerhettük, hogy eredendően milyen eseményeket, jellemvonásokat takarnak ezek, a vezetékneveket helyettesítve használt személymegjelölések. Az előző körzeti orvosnak - Bakonyi doktornak - is megtetszett ez a jelenség és az előtte megjelenő páciensektől sorra kikérdezte az általuk ismert gúnyneveket. Kutatásainak eredményei nem közismertek, ha van mit tenni a kollektív emlékezet és önismeret erősítése, ápolása terén, akkor például ezt a különös jelenséget érdemes továbbkutatni és közkinccsé tenni.
* Akit ez az érdekes téma érdekel (miért és hogyan alakulnak ki a ragadványnevek), olvassa el erről Bauko János doktori disszertációját, vagy Nagy Jenő munkáját a kalotaszegi ragadványnevekről 1944-ből.
Utolsó kommentek