Kiadós reggeli után 8.40-kor indultunk el kis menedékházunkból egy többnaposnak ígérkező útra konkrét úti célokkal, de szállás előrendelés nélkül. Bár többen is mondták, jobb, ha lefoglaljuk a helyeket, mégsem tettük ezt. Mégpedig azért, mert az interneten megkeresett lehetőségek mindegyikével kapcsolatban az igénybe vevői vélemények igen szélsőségesek voltak. Már-már gyanítani lehetett, hogy egy-egy panaszos bejegyzés után rögtön jön egy másik, azzal ellenkező, jó vélemény. Nem lenne meglepő, ha az utóbbi elfogult, netán – estenként – a tulajok által motivált (írt?) hozzászólás lenne. Bárhogy is van, felmerülnek kétségek. Így aztán úgy döntöttünk, hogy nekivágunk ismeretlenül, ha nagyon ciki a helyzet, akkor egy éjszaka alatt biztos vissza tudunk térni a bázisra. 
50 km-t utaztunk délnek a tengerpart mellett Westportba. Ott tankoltunk, hogy ne érjen meglepetés valahol a lakatlan hegyvidék közepén. Kb. 500 km-re elegendő üzemanyaggal vágtunk neki az útnak, melynek célja két termálfürdő messzi a hegyek között. Az első Maruia Springs 160 km-re Westporttól, a másik pedig ettől még távolabb, további 72 km-re Hanmer település termálfürdője. Szinte végig nagy hegyek között futó folyók mentén, kanyargós utakon, szerpentineken, vagy sűrű, egyébként járhatatlan erdőkön át haladtunk, lélegzetelállítóan szép tájakon. Néhány helyen megálltunk fényképezni, hogy meg tudjuk mutatni (első képek). 
A rendkívül jó minőségű (esős időben sem csúszós, márpedig szinte mindig esik vagy párás a levegő), de a számunkra megszokottnál keskenyebb utak helyenként egysávossá válnak, ahol szabályozzák, melyik irányból jövőnek van elsőbbsége. A folyó, vagy a szakadék oldalán haladónak különösen kell vigyáznia, hogy se a szemben jövőhöz, sem pedig a mélységhez ne legyen túl közel. A baloldali közlekedésben nem gyakorlott vezetőnek, aki a jobb oldalon lévő kormány mögött ül ez azért nehéz, mert a kocsi bal oldalát még nem érzi jól. Ráadásul, a középső visszapillantó, az index és az ablaktörlő is az ellenkező oldalon van. Eleinte nem ritka, éles helyzetben pedig szinte mindig előfordul egyszer-egyszer, hogy a műveletek felcserélődnek. 
Egy útjavítás alatt álló részen áthaladva jelzőőrök szabályozták a forgalom irányát. Ezt másutt szokásos módon úgy csinálják, hogy egy-egy munkás – egymással rádiós kapcsolatban – a szakasz két végén feltart egy stoptáblát. Itt azonban jót derültünk az eszes, pofonegyszerű megoldáson. A tábla egy rúd végén volt, amely egy útjelző bólyába volt beleállítva, s csak elfordítani kellett a megfelelő jelzés mutatásához. Reeftonban álltunk meg legelőször, hogy „folyó ügyeket” tudjunk intézni. Az első motelben meg is találtuk a helyet, bár nyomatékosan tudtunkra adta a tájékoztató tábla, hogy ezt a szolgáltatást csak az ott lakóknak, ill. az étteremben fogyasztóknak kínálják. De nemigen volt választásunk. Reefton nagyon helyes kis városka. Talán ezer lakosa lehet, de megtalálható benne minden. A központban – ahogy Westportban is – egy tiszta, rendes nyilvános illemhely, önálló épület. Ha ezt előre tudtuk volna … 
A következő megállónk Springs Junction, egy nagyobb útkereszteződés a termál források vidékén. Közel járunk első úti célunkhoz. Itt megálltunk egy kávéra egy kínai fogadóban. A mellette lévő farmon egy magányos ló legelészett, de nem ám akárhogyan, tetőtől talpig felöltöztetve. Nem az első ilyen volt, amit láttunk, csak ezt tudtam lefényképezni. Vajon, miért öltöztetik itt a lovakat? Az biztos, hogy a ló – ahogyan az egyéb házi- és haszonállatok sem – nem őshonos Új-Zélandon. Lehet, hogy ezt a klímát nem annyira bírják télen? De hisz télen a lovakat nálunk nem öltöztetik. Tény azonban, hogy itt ruhát kapnak. Nem úgy a szarvasmarha. Az jól bírja ezt a klímát. Innen már csak 15 km-t utaztunk, s megérkeztünk a közvetlenül az autóút mellett elhelyezkedő, japánok által működtetett, s az ő stílusukban kialakított Maruia Springs termálfürdő és hotelbe (az utolsó két kép: a Maruia folyó völgye, amely mellett a termál forrás van, s a fürdő-szálloda, ahová megérkeztzünk). Erről külön bejegyzést írok a következőkben. 
Utolsó kommentek