Amíg fő programunk az unokázás a menetrend nagyjából az, hogy az óceánparti kempingben reggel 7-kor kelünk még sötétben. Átmegyünk a fürdőépületbe és forró zuhanyt veszünk. Fenséges a hűvös, szeles, nedves időben. Ezt követően kis menedékházunkban internetezünk egyet (ahogyan most írom ezt a bejegyzést is), mert ekkor nagyjából este 9-10 óra van már otthon, azaz kommunikációs csúcsforgalom. Majd lemegyünk az étterem és társalgó épületbe, amely most csak minket szolgál, sehol egy lélek. Megreggelizünk: forró kávé, vajaskenyér, sajt, rántotta, stb. 10 óra körül indulunk a "családlátogatásra" be a nagy hegyek közé, kb. 15 perc az út autóval széles folyóparton, három hídon áthaladva, széles völgyben kanyargó úton. 
Miközben a szülők - Máté és Vera - a házon és ház körül dolgoznak (kerti munka, festés, tapétázás, stb.), sütnek (fínom kenyeret), főznek (ízletes ebédet), addig mi a világ egyik legértelmesebb kisbabájával foglalkozunk: tanulgatunk, játszadozunk, mókázunk, sétálgatunk a kertben állatnézőben (a képen Oli, a szomszéd bikája) és altatunk. Egyikünk-másikunk, ha mód van rá besegít a házi és kerti munkálatokba. Közben közös ebéd és vacsora. Folyamatos beszélgetéseink témája leginkább az élet Új-Zélandon, a család, gyerekek, Magyarország. Sötétedéskor, este 6-7 óra felé térünk vissza a "bázisra". 
Így telik látogatásunk első időszaka, közben tervezgetjük az önálló kirándulásokat. Este van időnk újragondolni a napi történéseket, témákat. A nagy étterem-társalgóban van egy kőből rakott kandalló. Itt tüzet lehet rakni a tengerparton összegyűjtött száraz gallyakból, tuskókból. Internetezhetünk és beszélgethetünk a kellemes melegben. Gondolataink leginkább a nagyvilágban háromfelé szétrebbent család körül forognak, amelyet a jövőben már csak a híreket és az érzelmeket közvetítő internet kapcsol össze. Mindhárom családi fészek egy egészen más világ. Más táj, más emberek, más szokások. S mások leszünk mi magunk is?! E változások jeleit látjuk, értelmezgetjük, barátkozunk velük. Furcsa, mert emlékeink egy egészen más, közös érzelemvilágból köszönnek ránk, amikor minden sokkal érthetőbb, s amiben mi egy család voltunk. Nehéz elfogadni, hogy az már nincs, egyfolytában búcsúzunk tőle.
Utolsó kommentek